Kapcsolattréning2 - második rész
2008.09.19. 16:21
A második relax azzal kezdődött, hogy el kellett képzelnem egy barlangot. Az első reakcióm annyi volt, hogy megijedtem, mivel nem igazán szeretem a barlangokat, a sötétet, a bezártságot. Konkrétan eléggé paráztam tőle. Körül kellett néznem, mit látok. Először komoly sort láttam magam mögött, de aztán kiderült, hogy nem is emberek, inkább amolyan élethű papírfigurák. Kicsit meseszerű volt a dolog. Balra, a távolban egy nagy barna medvét láttam. Nem nagyon tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Aztán be kellett mennem a barlangba. Először úgy érzékeltem, hogy egy nagy, hideg hegyben van, de ahogy közelebb mentem láttam, hogy nem igazi a kő és a nagy barna kapu sem. Kicsit "lego-"snak tűnt, játékszerűnek. Rájöttem, hogy nincs mitől félnem. Közben odaért a Maci is. Kinyitotta az ajtót és bement előttem, én pedig követtem. Megálltam az ajtóban. Lefelé egy termet láttam, középkori fa asztalokkal, székekkel, emberekkel, sörös korsókkal. Buliztak. Azért nem semmi, hogy már megint a bulizás jött elő :-). Lementünk. Nagy Barna Maci elől, én utána. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, nem is értettem, miért van ott. Aztán a bárpultnál taliztunk, ami jobbra volt. Még mindig nem beszélgettünk, csak annyit mondott, hogy menjek vele. Észrevettem, hogy ebből a teremből nyílik egy másik is, ahova egy kis kőhídon lehetett átmenni. Ez a híd nem olyan igazi, "megcsinált" híd volt, nem voltak korlátai, alatta pedig egy patakocska folydogált. A Maci egyébként nagyon kedves, szimpatikus volt. Átmentem a hídon, ő maradt.
A másik termet tiszta fehérnek, nagynak láttam. Középen a plafonról amolyan báli csillár lógott le, a falak ugyanúgy barlangkövek voltak, de a klíma totál kellemes volt. Mindenki fehér ruhát viselt és táncolt. Aztán egyszercsak a terem bal hátsó sarkában megláttam a Zuramat, aki jött felém, mögötte pedig a szüleit. A Maci még mindig az átjáróban állt és figyelt. Meg is fordultam, mert kérdezte, a Zuram, hogy ki ő. És akkor esett le! Csak ennyit mondtam: Apamaci... Visszamentem hozzá, miután a Zuram is a szemével kedvesen küldött. Döbbenetes volt a felismerés, hogy Apu az. Nah a könnyeim megint elkezdtek folyni. Beszélgettünk. Eléggé meg voltam lepődve, hogy ő az. Aztán bele kellett képzelnem magam a Maci helyébe. Elmondtam a lányomnak, azaz magamnak, hogy örül, hogy látja, jó úton haladok. Azt is elmondtam, hogy nyugi, jól vagyok én is, az első babájuk is - őt veszítettük el 8 hetes pocaklakóként -, aki fiú, és Kiskuty is. Ekkor vettem észre, hogy a babó a kezében volt, Gonzo meg a lába körül sertepertélt, rohangált, örült. Szóval ne aggódjak, jó helyen vannak mindannyian. Végül átöleltük egymást, majd újra én én lettem. Iszonyatosan potyogtak a könnyeim. Annyira, hogy még a torkom is belefájdult. Eszméletlen érzés volt. Aztán visszaküldött a Zuramhoz, aki a fehér terem ajtajában várt rám. Miközben közeledtem felé még hátra néztem és mosolyogtam. Vhogy megkönnyebbültem, mert tudtam, hogy igenis jó irányba tartok. Mintha 1szerűen elengedtem volna Aput. Még az is tudatosult bennem és boldoggá tett, hogy a Zuram nem Apu, csak max. néhány dologban hasonlítanak egymásra. Még ami nagyon fura érzés volt, hogy eddig Benedek folyamatosan mocorgott a pocakomban, viszont ennél a résznél, mikor a Macival beszéltem, átöleltük egymást, meg sem mozdult. Éreztem, hogy most tudja, hogy itt nem róla szól a dolog. Annyira hihetetlen!
Miután odaértem a Zuramhoz, átölelt és átmentünk a harmadik terembe. Ez keleti stílusú volt, füstölő és vizipipa illattal, sok párnával. A falon szőnyegek, hangulatfény, muszlin függönyök, kellemes zene. Nagyon hangulatos volt. A bejárattól balra ücsörögtek a szülők háttal és mi is összebújva a Zurammal, szembe velük. Jobbra volt megintcsak a bárpult, mellette pedig egy ajtó, vagy inkább egy ajtókeretszerű bejárat, ami már kifelé, a fény felé vitte a tekintetet. Anyósomék mintha ki is mentek volna, mert a köv. képen már csak ketten voltunk összebújva, Benedekkel a pocakomban. Aztán egyszercsak eltűnt az egész barlang és a saját nappalinkban, a kanapén láttam magunkat megintcsak összebújva. Baromira jó érzés volt, piszkosul boldog voltam. És ezzel vége is lett a második résznek.
Nagyon megdöbbentett, hogy milyen hatással volt rám a Nagy Barna Macival való találkozás. Eleinte fájt, de aztán totál megnyugtatott. No és az sem volt utolsó, mikor láttam a lányzón, aki vezette az egészet, hogy ő is igencsak az egész hatása alá került, akárcsak az előző relaxnak, de most még jobban. Szabályosan rázta a hideg. Nem semmi élmény volt, az tény. Asszem ez a rész érintett meg a legmélyebben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Beso · http://kitti-szonja.blog.hu 2008.09.20. 06:23:08
