Új év, új élet?
2011.12.30. 23:49
Avagy a nagy dilemma.
Változás biztosan lesz, hiszen hétfőn Benedek (újra) kezdi az ovit, én pedig a rákövetkező héten már dolgozom. Hogy mit, az még mindig nem derült ki, de majd csak lesz valami. Gondolom, ha ki akartak volna rúgni, már megtették volna, hiszen a gyes után csak egy hónapig voltam védett. Abba már beletörődtem, hogy újra irodakukac leszek, azt viszont iszonyatosan sajnálom, hogy a csütörtöki uszit így el fogom veszíteni. Most, hogy kb. 1 hónapot nem voltam, baromira jólesett csütörtökön újra oktatni. Bevallom, kicsit még reménykedem, hátha sikerül "kibuliznom", hogy legalább két órát tarthassak. Tudom, kicsi rá az esély, főleg, hogy csak 6 órában fogok dolgozni. Benedeket persze már ezerrel tuningoljuk és elvileg már várja is, nekem viszont elszorul a szívem, hogy a második héten már ott is kell aludnia. Nem így terveztem, de hát ember tervez, Isten végez. Mindennek megvan az oka. És még folytathatnám az okosságokat....
Eredetileg ugye úgy volt, hogy 26-án megyünk Pécsre, de mivel 25-én annyira pocsékul voltam és még Benedek is eléggé köhögött, no meg baromira nem szerettük volna, hogy vki visszafertőzzön bennünket, itthon maradtunk. Először úgy beszéltük meg a nagyszülőkkel, hogy 26-án így ők jönnek fel, de mivel még ott lebegett, hogy esetleg megint kórházba kell mennem, abban maradtunk, hogy pénteken jönnek, csakhogy ők is lebetegedtek, így édeshármasban maradtunk. Bevallom, nagyon nem is bántam, mivel ma már végre jól vagyok!
Szerdán voltam Dokibácsinál, mert visszarendelt kontrollra, aminek a 25-iki ziccer miatt eléggé örültem, viszont aggódtam is, mert igencsak ijesztő volt, hogy szinte minden délután és este elkezdett feszülni a bal petefészkem, ami egészen a bal vesémtől a lábamig sugárzott. Őszintén? be voltam tojva! Kaptam beutalót bhcg vérvételre, úgyhogy tegnap reggel 1/4 9-kor ott kezdtem. Baromira nem voltam nyugodt, odafelé legszívesebben bőgtem volna, mert csináltam reggel tesztet (a melleim még eléggé fájnak, bár messze nem annyira, mint a műtét előtt), ami még mindig full kétcsíkos volt. Királyság! A vérvétel után az usziba mentem, ahol legalább kibeszélhettem magam és a gyerkőcök is feltöltöttek. Jólesett, köszi mindenkinek, nagyon fog hiányozni a csütörtök, de legalább a szombatok megmaradnak! Délelőtt eléggé elfáradtam, hazafelé meg kicsit ápolgattam a lelkem, vettem Benedeknek egy halom cuccot. Mikor hazaértem, a Zurammal jól összevesztünk, hogy miért van Benedeknek olyan sok játéka, ráadásul a nappaliban. Most őszintén? Van olyan, akinek ekkora gyereke van, a gyereknek meg picike szobája, sok játéka és a nappaliban egyáltalán semmi? Ha van ilyen, mesélje el, hova teszi a játékokat? Bár ami a legfontosabb kérdés, hogy a gyerkőc csak és kizárólag a szobájában játszhat? A vitánkkal sikerült Benedeket is felébresztenünk, úgyhogy lőttek a délutáni pihinek. Ahhoz képest, elég jól bírtam a napot, nem is véreztem, nem is görcsöltem. Kezdtem megnyugodni, hogy talán már minden simán fog menni.
Ma reggel a Zuram elment fodrászhoz, addig mi összeszedtük magunkat és elmentünk a Camponába a Tropicariumba, mert az ajándékba kapott feldobox kártyáinkat még nem használtuk el, az egyik pedig épp elég volt a belépőre, a másikat meg holnap fogjuk "elenni". Benedek nagyon élvezte az állatokat, édes volt. Séta közben kicsit elfáradtam, le is kellett ülnöm, de 1ébként totál jól voltam, már este sem görcsöltem, nem feszült a pocakom. Úgy tűnik, Doki keze tényleg csodákra képes :).
No és a dokilátogatás. Mivel már kétszer volt megjegyzése Dokibácsinak, gondoltam, megkérdezem, Ő hogy látja ezt az egész dolgot, azaz hogyan tovább? Az első megjegyzése 1ébként szülés után volt, mikor a jó 1 órán át tartó varrogatás után megkérdeztem, hogy szülhetek-e még. Válasz: persze, de nem nálam! Elpoénkodta, de éreztem az élét is. Szerdán azt is megtudtam, miért. Elmesélte, hogy ahányszor eszébe jut a szülésem, még mindig kirázza a hideg, pedig azóta kb. 500 szülést vezetett le. Anno tudtam, hogy nem volt minden gömbölyű, hiszen + 1 órán át varrogatott, ill. közben több orvos is bejött, de azt nem, hogy mekkora lehetett volna a baj. Kiderült, hogy kb. csodával határos volt az, hogy nem kellett vérátömlesztést kapnom, mert belül tele voltam visszerekkel, és ahol varrt ott szakadtam is egyből. Szóval rendesen megküzdött velem, még ott mondta is, hogy ha ezt tudja, hívja a plasztikai sebész barátját. A másik megjegyzése pedig most, a műtét előtt volt, mikor az adatokat írtuk össze. Akkor is épp emlékeztettem a szülésemre - mondjuk inkább csak megemlítenem kellett.... -, no meg arra, hogy mi is volt 2006-ban, azaz hogy az egy vetéléssel kétszer kellett műteni, mert bevéreztem. Na ezek fényében, ismét csak félig poénosan megjegyezte, hogy akar ő még gyereket? Mármint nekem? Bevallom, még ha viccelődtünk is, azért igencsak elgondolkoztatott a dolog, úgyhogy rákérdeztem, mi a véleménye. Hááááááát nem lettem okosabb. Úgy kezdte, hogy ez a mi döntésünk. Mondtam is, hogy ez rendben van, viszont Ő az orvos, Ő volt velem mindhárom - azaz négy - alkalommal és a következőnél is Ő lenne, úgyhogy nagyon is érdekel a véleménye. Elmondta, hogy anno nem sok hiányzott, hogy vérátömlesztést kapjak, ill. egyik vetélés sem volt egyszerű. Eddig is nagyon sokat toltunk már bele a dologba, mind anyagilag, mind lelkileg, aminek meg is lett az eredménye, hiszen itt van Benedek, viszont azt gondolja, ha azt a pénzt, amit a következőre elköltenénk, félretennénk és esetleg elutazgatnánk, lehet, hogy jobban járnánk. Ill. azt kell megbeszélnünk, eldöntenünk, hogy teljes család tudunk-e lenni hárman, egy gyerkőccel, vagy sem? Ő is egyke volt, szépen felnőtt, nekem meg van két tesóm is - még ha a húgommal soha nem is éltem együtt :( -, mégsem vagyunk napi kapcsolatban, a gyerekkoromról meg inkább ne is beszéljünk. Szóval konkrétan nem mondta ki, hogy adjuk fel, de azt sem, hogy ne. Igaza van, tényleg a mi döntésünk, bár nagyon is érdekel és adok a véleményére, és ha belegondolok, már ugye többször megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha Benedek egyedül maradna. Bevallom, szörnyen nehéz döntés, főleg, hogy anno az első terhességem is erőt adott, mert tudtam, hogy lesz még babám és ez be is jött. Most is így vagyok, ugyanakkor félek is a következményektől, hiszen most már van egy töpörtyűm, akiről gondoskodnom kell. Tényleg iszonyatosan nehéz, és még mindig nem döntöttem el, hogyan tovább. Tény, hogy ami nem öl meg, az erősít, viszont az is tény, hogy ami nem megy, nem szabad erőltetni. Mondhatnék még pár közhelyes dolgot, de nincs sok értelme, talán értitek, miről beszélek. 1ébként Apu is egyke volt, mégis hihetetlenül jó és okos ember lett belőle.
Szóval hogyan tovább? Egy dolgot biztosan tudok, hogy jövő novemberben tutira nem fogunk lombikozni, mivel rohadtul nincs kedvem egy negyedik kudarchoz (2006 - vetélés, 2010 - sikertelen fagyis lombik, 2011 - vetélés). Megoldás? Kellene beszélni Tanár úrral, hátha kicsit előbbre tudná hozni a tb-s időpontomat, de ha nem, max. majd gyűjtögetünk és áprilisban megpróbáljuk. Talán.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sylblog 2012.01.02. 21:15:50
Előre bocsátom, nem akarlak megbántani, ne sértődj meg, ha azt kérdezem, hogy örökbefogadáson gondolkoztatok-e?
Lusthie 2012.01.03. 22:24:24
nem, nem bántasz meg. sokat gondolkoztunk anno rajta, mikor B még nem volt. Akkor egyértelmű volt, hogy ha nem sikerül, örökbefogadnánk. Most viszont, hogy már itt van Benedek, máshogy látom a dolgokat, így már nem olyan egyszerű erre a válasz. Jelenleg úgy vagyok vele, hogy nem szeretnék bármi áron tesót, én úgy ahogy van, a pocakosságot, a szülést és az azt követő időszakot szeretném újra átélni. Lehet, hogy telhetetlen vagyok, de így érzem, és ha ez nem fog menni, akkor "beérem" egy gyerekkel. Talán durván hangzik, és bevallom, épp a héten gondoltam rá, hogy talán változik ez a véleményem is, most mégis úgy érzem, hogy lelkileg komoly megpróbáltatás lenne egy nem tőlünk fogant gyermek. És nem azért, mert nem tudnám úgy szeretni, mint Benedeket, épp ellenkezőleg. Attól félek, hogy pont Benedek szorulna a háttérbe, amit nem szeretnék. Lehet, hogy hülye felfogás és lehet, hogy ez változni is fog, de jelenleg ezt érzem. Tényleg nem akarok bármi áron még egy gyerkőcöt, egyre jobban úgy gondolom, hogy Benedekkel, egyedül is lehet teljes az életünk. Viszont a másik, hogy most még nem tudom feladni a próbálkozást, úgyhogy valszeg tavasszal megpróbáljuk a lombikot, utoljára. Aztán meglátjuk. Lehet, ha Benedek nagyobb lesz, belevágunk egy örökbefogadásba. Szóval a sok rizsa helyett: igen, gondolkoztunk, de jelenleg még nem tudom elfogadni, hogy nem lehet még egy közös, a mi génjeinket hordozó babánk. Aztán meglátjuk, mit hoz a jövő...
Csigamami 2012.01.05. 12:32:31
Pont ezt kérdeztem volna. Baromira meg tudom érteni, hogy mit érzel. Márcsak azértis, ugye én mikor szülés után annyira mélyre csúsztam a depibe (aminek ugye azért volt oka - de mindegyis azt hiszem túl vagyok rajta) , szóval én meg pont abban nem vagyok biztos, hogy mégegy ilyen hormonháborút be szeretnék vállalni. Mert most tök jól majdnem 100%-osan kimásztam belőle, bár még van híjja. S féelk tőle, hogy mi lenne ha lenne mégegy, mondjuk szintén bele esnék és másképp reagálnék rá, mint pl most... Úgyhogy másodiknak nálunk is felmerült az örökbefogadás kérdése, sbár nem zárkózunk el tőle teljesen, mégis.... mégis BAROMI nehéz döntés. Akkor is ha a pro oldalon több van, mint a kontrán, de a kontra megmérgezheti az egész pro oldalt, ha érted mire gondolok. S mégiscsak egy kis életről van szó... Nem vagy ott a terhesség alatt nem tudom mi hogyan merre meddig, sa hesetleg "rosszul" választasz (csúnya szó, de megvan az esélye) , akkor nem lehet vissza adni, mert a tiéd....szóval, nagyon megértem, hogy még nem adjátok fel!!!!
Nálunk a játéko már azért is a nappaliban vannak, mert a szobájában már nem férnek el :o) S miért is kéne a gyereknek a szobájában játszania, mikor a konyha és a nappali életterünk a nappali körül forog. Ő ott tök jól elszöszöl konyha-nappaliban egész nap, mikor bent kell legyünk (mert nekem házimunka dolgaim is vannak), s este mikor már alszik pillanatok alatt összedobjuk a párommal a kacatokat a ládába, ami extra a gyerek játékoknak van fenntartva, sőt a könyvespolcom 3 alsó polcát is kisajátították már a játékok és akkor ha dd ne mondjam, hogy a kisebbkori játékait is elő kellett venni ami már ugye nem a "korcsoportjához" illő, mert költöztünk, előkerültek és teljesen jól elszöszög velük. Szóval napközben nálunk csatatér van, JÁTÉKCSATATÉR. Az én férjem szerint sem kell sok játék a gyereknek (szerintem sem), de az valahogy gyűlik :o) Mert ha meglátok valamit ami tetszik pl egy jó nagy markoló autót, amire még rá is lehet ülni és 2500 ftba kerül én sem hagyom ott, mert nagyon jó móka. (bár nem ráülős játéknak gondolták... :o) ) S majd ha nagyobbak lesznek 5-6évesek úgyis látni fogjuk mit lehet elrakni, addig meg tessék megszokni ezeket az állapotokat :o)
Lusthie 2012.01.10. 19:47:39
és az is megnyugtató, hogy nem csak a mi nappalink van tele játékokkal. 1ébként kérdeztem is a Zuram, hogy ha esetleg elköltözünk egy kétszintes házba, akkor mi lesz? bezárjuk B-t a szobájába az emeletre? :)