2012.08.15. 0'17
2013.07.02. 12:27
Lassan 1 éve, hogy történt. Akkor leírtam, de nem fejeztem be, így nem posztoltam. Most úgy gondoltam, eljött az ideje...
Ez az a nap, ami sajnos egy életre mély nyomot fog hagyni a lelkemben, az eszemben és a szívemben. Mondhatnám, hogy az előzmény elég hosszú, a lényeg mégis 2,5 hét alatt történt.
Anyuról van szó. Tudom volt, hogy panaszkodtam, volt, hogy iszonyatosan dühös voltam rá, a lényeg mégis az, hogy az Anyám, akinek hálás vagyok, hogy létezem.
Július 27-én felhívtam, mert tudtam, hogy orvosi vizsgálatra megy. Kiderült, hogy előző nap volt, aznap viszont be kellett feküdnie, mert napok óta lázas és 7-8 kilót fogyott. Persze nem mondta, hogy bent tartották, még jó, hogy hívtam. 2 hónapja raktak a nyakába egy kis csövet, mert be van szűkülve a nyaki ere, de a műtét után, ahol a lábába bevezették, vérzett. Úgy volt, hogy talán tovább is bent kell maradnia, mert lehet, hogy újra kell műteni, de végül hazaengedték. Utána többször panaszkodott, hogy hülye a házidokija és váltani akar, de nem tette, mint ahogy kontrollra sem ment vissza.
Minden nap legalább egyszer hívtam, augusztus 3-én viszont, mikor hazajöttünk a Balcsiról, meg is látogattam. Csak másnapra várt, de Benedeket nem tudtam volna kire bízni, így a vasárnap jobbnak tűnt. Furi volt, mikor bementem, épp a telefonját nyomkodta és nem úgy tűnt, mint aki örül nekem. Mikor telefonon beszéltünk, és még a látogatáskor is úgy tűnt, szokásához híven kicsit rá is játszik a dologra, viszont baromira nem tetszett a látvány, ami fogadott. Tényleg nagyon le volt fogyva, kiálltak a pofacsontjai, a vállcsontja. Rögtön Apukám ugrott be, nagyon rossz érzés volt. Nem tudták, mi a baja, csak vizsgálgatták. A fogyás miatt a pajzsmirigyére gyanakodtak, a folyamatos láz okát viszont nem tudták. Kedden Benedekkel visszamentünk a Balcsira. Persze minden nap legalább egyszer beszéltünk, aztán felhívott szerda-csütörtök magasságában, hogy üljek le. Mondtam, hogy nem tudok, majd elmondta, hogy az orvosa szerint vérmérgezése van. Utánanéztem, a tünetek alapján simán ez lehetett. Pénteken megint hazamentem, mert szombaton az usziba kellett mennem. Bevallom, kétségbeestem, mikor megláttam. Az előző vasárnaphoz képest sokkal rosszabbul volt, már a vécére sem tudott kimenni, egyre nehezebben vette a levegőt és már csacsogni sem tudott annyira. Beszéltem az orvosával. Elmondta, hogy vérmérgezésre gyanakodnak, kap naponta 2x vért, mert nagyon alacsony a vérnyomása, ill. nagyon durva antibiotikumot kap, aminek komoly mellékhatásai vannak, többek között a vesére, ami Anyunak amúgy is alulműködik. Tudtam, hogy érelmeszesedése van, de azt nem, hogy mennyire durván és szinte mindenhol érszűkülete is. A doktornő nem sok jóval kecsegtetett.
A Zuram szombaton bement hozzá, de ő nem érezte annyira tragikusnak a dolgot, bár ugye nem látta a majdnem egy hét alatti különbséget. Öcsém is bent volt a 7végén, szerinte már szombatról vasárnapra is romlott Anyu állapota. Ezt én is éreztem, mivel a telefonban egyre nehezebben értettem, hogy mit mond. Öcsémmel megegyeztünk, hogy, bki beszél vele, vagy látogatja, hívja a másikat. Hétfő hajnalban jöttem haza a Balcsiról vonattal, a fiúk még maradtak. Munka után bementem Anyuhoz. Nagyon nem volt jól, de azért tudtunk beszélgetni. Kérdeztem, hogy kell-e vmi a lakásból, be tudok-e menni, de kiderült -amit Öcsémtől már tudtam-, hogy lecserélte a kulcsot. Kérdeztem, hogy akkor én miért nem kaptam, de nem mondott semmit, mondjuk nehezen is beszélt, így rákérdeztem, hogy azért nem, mert ő sem kapott a miénkhez? Mondta, hogy részben, majd egyszer elmondja. Nem akartam már piszkálni, megbántani, hogy ugyanúgy jogom van hozzá, mint Öcsémnek, akinek nem mellesleg a lakásához szintén nem volt Anyunak kulcsa, így inkább kussoltam. Összepakoltam a cuccait, mert vmit találtak a szívében, így másnap át fogják szállítani a Kardiológiai Intézetbe. Ennek több szempontból is örültem. Az egyik, hogy végre találtak valamit, a másik, hogy kicsit közelebb lesz, mint a Nyírő.
Öcsémmel megegyeztünk, hogy másnap reggel ő is bemegy a kórházba, mert ott akarunk lenni, mikor Anyut átviszik, ill. a dokinővel is akartunk beszélni, no meg megköszönni, amit Anyuért tett. Még jó, hogy vettem neki csokit, mert a pénzt nem fogadta el. A kedd reggeli látvány nagyon nyomasztó volt. Anyu már alig tudott beszélni, nagyon gyenge volt, ki volt száradva a szája. Megitattam, vizeztem a száját és összepakoltam a maradék cuccait. Nem örültünk, hogy a dokinő nem sok jóval kecsegtetett. Öcsémmel bőgtünk, mint két kisgyerek, de úgy, hogy Anyu ne lássa. Mikor Anyu cuccait pakolásztam, mondta, hogy ne lepődjek meg a fiókpakolásnál. Nem tudtam, mire mondja, de rájöttem. Mikor először bent voltam nála, vittem neki barackos pitét, amit én csináltam. Később kérdeztem, milyen volt. Mondta, hogy finom. Na ezt a pitét találtam meg érintetlenül a fiókban, meg egy halom kefirt, vajat és pzs-k között gyogyikat, amiket a nővéreknek adtam. Előző nap még úgy volt, hogy sima betegszállító fogja átvinni, de aztán rohammentőt kértek az állapota miatt. Nem nagyon tudtunk beszélni, alig értettük mit mond, de azt igen, mikor kérte, hogy legyün a szívkórházban mellette. Mondtuk, hogy ez természetes. Át is szállították, mi cuccoltunk utána. Míg várakoztunk, a mentősök azt hitték, hogy a drótokat akarja kivenni magából Anyu, de aztán odamentem hozza, mert láttam, hogy nem ez zavarja. Megkérdeztem, hogy melege van-e, mire bólintott. A mentős gyorsan kitakarta, Anyu meg is nyugodott. Jó fél órát vizsgálták, de végül azt mondták, hogy ami a szívében van, az a jelenlegi helyzetét nem befolyásolja, ebben az állapotában, nem tudnak mihez kezdeni vele, így visszaküldték a Nyírőbe. Nem voltunk boldogok.
Visszamentünk. A mentősök még pakolásztak, elmondták, hogy Anyu összeomlott, nehezen viselte a szállítást, jelenleg kómában van az intenzíven. Na ezt már nagyon nehezen viseltük. Szörnyű volt látni, de talán az kicsit megnyugtató volt, hogy nincs tudatánál, nincsenek fájdalmai. Mivel Öcsém eléggé szarul lett, eljöttünk. Azaz én csak a parkolóig, mert tovább nem bírtam, visszamentem, de végül elküldtek a nővérek. Mondtam is nekik, ha ők küldenek megyek, 1ébként biztosan nem. Elindultam a melóhelyemre, de csak a Lurdyig jutottam. Lehet, hogy hülye dolog, de bejelentkeztem fodrászhoz és manikűröztettem egyet. Egyszerűen ez kellett a lelkemnek, úgyhogy totál rövidre nyirattam a hajam. Utána vissza villamosoztam-rollereztem a kórházba. Anyu állapota változatlan volt, továbbra is kómában. Öcsémmel beszéltem, hogy ne jöjjön be, mert nincs értelme. Ő már délelőtt elbúcsúzott tőle. Én még maradtam egy darabig, aztán hazamentem. Nagyon nem találtam a helyem. Még aznap írtam a nagynénémnek, hogy ha még életében látni szeretné Anyut, menjen be hozzá. Hajnalban csörgött a telefonom, azt sem tudtam hirtelen, hol vagyok. A kórházból hívtak.... A doktornő elmondta, hogy Anyunak leállt a szíve. Megpróbálták újraéleszteni, sokat küzdöttek érte, de sajnos nem sikerült. Anyu örökre elment. Hívtam Öcsémet, de csak a vonalason tudtunk beszélni, mert ki volt kapcsolva. Még jó, hogy az én számomat is megadtam. A temetése augusztus 31-én volt.
Anyu! Nyugodj békében!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csigamami 2013.08.16. 09:49:04
