Tegnap 3 éve, hogy a mostani lakásunkba költöztünk, ma két éve, hogy kivetettem a mandulámat. Szóval több emlék is fűz február 14-hez.

Viszont be kell vallanom, igazán sosem szerettem az ilyen mű ünnepeket. Sőt! azt is utálom, hogy mert Valentin nap van, mindenkit szeretni kell. Na jó! ez azért így erős túlzás, mégis a média ezt sugallja. Mikor középiskolás voltam, néhány barátnőmmel ilyenkor megajándékoztuk egymást 1-1 poénos képeslappal. Persze a sok lökött azt hitte, hogy szerelmesek vagyunk. Egymásba... Pedig ugyi tudjuk, hogy ez a nap nemcsak a szerelemről, hanem a szeretetről is szól. Már aki tartja.

Mi, a Zurammal nem szoktunk nagy feneket keríteni ennek a napnak, max. csokival, virággal lepjük meg egymást. Azaz én kapom a virágot, ő a csokit :-).

Történt ma, hogy valaki 8 előtt veszettül nyomta a csengőt. Néztem, mint a vett malac,  nem értettem, ki a fene lehet az ilyenkor, hiszen ugyan ma jön a Takinéni, de ő ha csenget is, akkor sem ennyire szokott. Kissé tehetlen is voltam, mivel éppen mindketten a füriben voltunk és fogat mostunk. Viszont menni kellett. Próbáltam Életem Párját kiküldeni, hogy nézze meg, ki a fene az, de nem nagyon akart. Igazán segítőkészen a kezembe nyomta a köntösömet.... Na ekkor tűnt fel, hogy a Zuram mosolyog és közölte, hogy nekem hoztak valamit. Én meg néztem bután. És tényleg!

Kaptam egy gyönyörű csokor virágot egy "Be My Valentine" kártyácskával :-))))). Még soha nem kaptam senkitől így csokrot! Piszkosul jól esett, csak a Drágám kicsit szomorú lett, hogy miért ilyen korán hozták, jobban sült volna el, ha napközben jön a futár. Nem baj, ki nem tojja le! Én így is baromira örültem! Köszi Szerelmem!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.