Oltás

2009.11.12. 19:25

Mostanság ugye már a csapból is a H1N1 elleni oltásról, ill. magáról a betegségről szóló történetek folynak. Ha engem megkérdeztek, sokáig csípőből azt válaszoltam, hogy eszem ágában sincs beoltatni magam. Még soha nem kaptam egyetlen egy influ elleni szurit sem, februárban át is estem egyen. Megjegyzem, a Zuramat is ledöntötte a lábáról, pedig kb. 1 hónappal azelőtt kapta meg a szuriját. Szóval ez még jobban megerősített abban, hogy mi a fenének szurassam magam, ha úgyis elkaphatom. Persze, valszeg épp egy másikat sikerült bekapnia, de akkor is.

Aztán elkezdtem utánaolvasni ennek a csodás új influ-elleninek. Eleinte még mindig tartottam magam a döntésemhez, aztán kezdtem meginogni. A Zuramnak egyértelmű volt, hogy beadatja, és mikor megtudtam, még jobban elkeztem parázni, bár akkor inkább az oltás mellékhatásaitól. Kérdezősködtem, olvasgattam, aztán a mérleg nyelve a beadatni felé kezdett billenni. Gondolkodtam - mert időnként ezt is szoktam -, és arra a megállapításra jutottam, hogy mostanság, ha Benedek nem is, én azért elég sokat vagyok emberek és gyerekek között és valszeg főbe lőném magam, ha a KisFiam tőlem kapná el, vagy akár mást fertőznék meg, így hétfőn felhívtam a házidokimat és felirattam vele a szurikat. Persze elmenni nem tudtam a receptekért, mert Benedeket nem akartam vinni, nélküle meg egyszerűen nem tudtam menni, legalábbis a mai napig nem. A csütörtök ugye Takinénis + Gekkos nap, amikoris viszonylag későn szoktunk hazaérni. Takinéni 3-ig van nálunk, mi pedig az utóbbi időben inkább 4 körül jutottunk haza, ma viszont reggel Apa bevitte magát dodozni, mi meg elmentünk csavarogni, elintéztünk néhány dolgot, úgyhogy már fél 3-ra otthon voltunk. Aztán beugrott, hogy mi lenne, ha Takinéni addig vigyázna Benedekre, amíg én elmegyek a receptekért, a NagyFiú úgyis aludni fog. Szerencsére bevállalta és még pénzt sem fogadott el, így elhúztam a dokihoz. Még odafelé telefonáltam, hogy megyek, ezért simán bekopogtam. Meg is kaptam a recepteket, aztán irány a gyogyitár, ahol persze nem volt oltóanyag, de a másodikban volt, bár ott is csak a H1N1, de úgy voltam vele, most ez a fontosabb. Uccu vissza a házidokihoz, ahol persze ismét soron kívül bemehettem. Néhányan úgy néztek rám, mint a véres rongyra, de baromira nem érdekelt. Megkaptam a szurit, a doki még írt fel gyógyszert, aztán irány haza.

Fájdalom? Sokan azt mondják, hogy eléggé fáj és jobban, mint a sima oltás, de azt ugye nem tudom, hogy milyen. Mégis mennyire fáj? Hmmmm. Sztem azok, akik azt mondják, hogy nagyon, azokat még nem harapta meg a KisFiam...

Mellékhatás? Szerencsére azon kívül, hogy karzsibbadás, bőrpír és az oltás helyén fájdalom lehet, lövésem sincs, hogy még mik azok, de jobb is, mert tutira helyből produkálnám mindegyiket. A Zuram szerinti mellékhatások, amik nálam biztosan meg fognak jellenni, a következők:

- ebédfőzési kényszer, súlyos süti készítési ingerrel párosítva,
 
- gyerek és férj kényeztetése gyakori tünet,
 
- családfő számára sör hozása a hűtőből, megfelelő sport csatorna kiválasztásával együtt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lusthie.blog.hu/api/trackback/id/tr681520973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Csabai 2009.11.14. 00:31:33

Tiszteletem Mindenkinek!
Mielőtt bármiről is beszélünk, előbb beszéljünk a lényegről, miről is van szó? Minden magyarázatot, mint kutató leírtam már áprilisban, ajánlatos az alábbi linken
www.gmrgroup.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=155:sertesinfluenza-ah1n1&catid=20&Itemid=12
elolvasni. Ha nem megy a www.gmrgroup.eu főoldalán megtekinthető!
Mindenkinek további jó egészséget kivánok! Dr. Csabai Zsolt Ph.D.

Anikósze 2009.11.19. 09:09:01

Én már évek óta cseppegtetem a Grape Vital-t! Családunknak bejött! Azóta nem mondhatom, hogy betegek lettünk volna. Jobban érezzük is magunkat. Keserű az íze, de most már van kapszullákban is. Az édesekkel nem megtéveszteni, azok mind kémiai utánzatok, hamisítványok, hatóanyag nélkül.

Lusthie 2009.11.19. 09:23:39

@Anikósze: jaaaa! ezt időnként én is szoktam nyomatni...
süti beállítások módosítása