Olyan határozott vagyok
2010.01.14. 16:39
Vagy mégsem?
Már gyerekkoromban is egyértelmű volt, hogy ha valaha megadatik, hogy gyermekem legyen, akkor tuti lesz testvére is. Aztán megadatott. Már a szülés után, még varrások közepette megkérdeztem Dokibácsit, hogy lehet-e még második. Akkor mondta, hogy igen, de nem nála. Persze, csak poénnak szánta - legalábbis remélem! -, mivel eléggé megküzdött a rendberakásommal, de ez más téma. Szóval akkor is egyértelmű volt, hogy szeretnék még egy babát. Aztán kezdtem elbizonytalanodni. Annak ellenére, hogy Benedek mintababa volt, leszámítva az első hónap szoptatási problémáit, amiről nem ő tehet, elkezdtem átgondolni a dolgokat. Imádom a fiam, nagyon jó gyerek, egy szavam nem lehet. Nem is benne van a hiba, amiért egyáltalán felmerült az, hogy legyen-e testvére.
Aztán jött a dilemma. A józan eszem mindig is azt mondta, hogy igenis "kell" neki egy testvér, hiszen sokkal jobb, ha nem egykeként nő fel. Na igen. Tényleg jobb neki? Biztos, hogy egy egyedüli gyerek jobban el van/lesz kényeztetve, mint egy testvérpár egyike? Azt hiszem, ez nem szempont. De az már igen, hogy ha mi, a szülei már nem leszünk, akkor ott lesz a testvére, akire számíthat, mert ugye az egyértelmű, hogy jó testvérek lesznek.
De ne szaladjunk ennyire előre. A legnagyobb kérdés, hogy én elég érett vagyok-e arra, hogy "elbánjak" két gyerkőccel? Sajnos többször előfordult már, hogy a türelmetlenségem miatt volt iszonyatos lelkiismeretfurdalásom Benedekkel szemben. Szörnyű annak tudatában lenni, hogy ő nem direkt "hisztizik" - azaz inkább komolyabban méltatlankodik -, hogy engem bosszantson, hanem azért, mert valami baja van, én mégis nehezen tolerálom az adott helyzetet, pedig vele tényleg nem nehéz, mivel szerencsére nem az a hisztis fajta, úgyhogy valóban oka szokott lenni, ha sír, ha nyüglődik. Ilyenkor viszont rögtön eszembe jut, hogy ha őt nehezen tolerálom, akkor mi lesz, ha kettő lesz? Tényleg megérdemlem, hogy legyen még egy babám? Képes vagyok arra, hogy rendben, tisztességben felneveljek két gyerkőcöt? Már azt is önzőségnek tartom, hogy ilyeneken gondolkozom, mikor másoknak még az sem adatott meg, hogy egyáltalán egyetlen gyermekük legyen. Tudom, közel sem biztos, hogy megadatik egy kistesó, mégis olyannyira foglalkoztat a gondolat, hogy mielőbb szeretném, ha lenne, hiszen én sem leszek már fiatalabb és azért szeretném látni, ahogy felnőnek.
Fura dolog, de ugye anno nagyon szerettem volna, hogy ikreim legyenek, mégis, mikor megtudtam, hogy Benedek egyedül van, egy kő esett le a szívemről, mert rájöttem, hogy így mindkettőnknek jobb lesz és azt hiszem jól láttam már akkor is a dolgokat., hiszen csak ismerem magam. Persze teljesen más ikrekkel és két külön korúval, de talán van valami abban a mondásban, hogy több gyerek, több gond. Ráadásul látom, hogy a barátnőm mit küzd jelenleg azért, hogy az ikerlányai még pocakon belül maradjanak, és iszonyatosan drukkolok neki, hogy legalább még egy hetet 3in1 kihúzzanak, úgyhogy ez még jobban megerősít abban, jobb, hogy KicsiFiú egyedül van. Egyelőre, mert ki tudja, mit hoz a jövő. Tényleg önző vagyok, hogy míg mások az első babáért küzdenek, én azon dilemmázom, hogy egyáltalán szeretnék-e még egyet? Egyáltalán mi a fenéről dumálok, ha a mai napig megüt, ha meghallom, hogy valaki babát vár? Miért teszek fel hülye kérdéseket, mikor tudom, hogy igenis szeretnék kistesót? Más kérdés, hogy valóban sikerülni fog-e, de én nagyon bízom benne, hogy igen. De akkor most miről is hablatyolok itt össze? Talán egyszerű a válasz. Nálunk minimális az esélye - több szempont miatt is - a spontán babának, így egyértelmű, hogy Kistesóért is nagyobb utat kell megtennünk, mint az átlag embernek. De nem érdekel. Nagyon szeretnék második babát, aki legalább ilyen tökéletes lesz, mint Benedek. Szóval Fagyibabára fel!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sylblog 2010.01.14. 19:54:22
Lusthie 2010.01.15. 19:41:33
Nálunk talán irányított lesz a dolog, de az sem zavar :)
Zsuci 2010.01.17. 15:30:54
Nem lehet, hogy egy kicsit félsz a tortúrától is? Bennem az is bennem van, hogy nem akarok újra "rákattanni" a témára, valahol féltem magam...
Bocsi, hogy ilyen hosszú voltam, lehet, hogy felesleges is volt leírnom, merthát gondolom a blogomból kiderül, hogy hasonlókon megyünk át.
Beso · http://kitti-szonja.blog.hu 2010.01.22. 20:52:56
Szóval én is azt mondom, hogy fagyibabára fel. Ahogy írtad, tényleg nem lesz könnyű, de egy gyerekkel sem mindig az. Nekem is sokszor lelkiismeretfurdalásom van, mert bár azt hittem, hogy ahogy öregszem úgy leszek egyre nyugodtabb, de egy frászt! Egyre türelmetlenebb vagyok, s sokszor a csajokon csattan az ostor! De bármennyire igyekszem nem tudok gyökeresen megváltozni. De már tanulgatok 10-ig számolni:-)
Lusthie 2010.02.12. 19:01:05
hétfőn voltam dokinál, majd leírom, mi volt.
@Beso: :) köszi! nekünk mindkettőnknek van tesója, szóval jobb helyzetben vagyunk :)
nekem még elég 5-ig számolni :) majd biztos a másodiknál kell 10-ig :)))
neked mennyi is a különbség a csajok között?