Azaz már csak két hónap és 3 éves lesz a Nagyfiú. Sok változás nem volt az elmúlt hónaphoz képest, max. annyi, hogy mostanság a hiszti üvöltős-visítósba megy át, amit bevallom, igencsak nehezen viselek. Ráadásul ugye akkor jön rá az ötperc, ami igencsak sokáig tart, amikor nagyon nem vagyok rá vevő, bár ez érthető is, hiszen arra az elmúlt közelt 3 év alatt simán rájöttem - mert én olllllyan okkkkos vagyok -, hogy sajnos Gyermekemnek ugyanakkor van naggggyon rossz kedve, amikor nekem is és ebből ugye nem igazán szokott jó kisülni.

Szerda óta Apa itthon van, így én totál kihasználtam a helyzetet és konkrétan "átpasszoltam" neki, ami azt jelenti, hogy tettem, vettem, csináltam a dolgaimat, ők pedig hol játszótereztek, hol a kertben játszottak. Jó volt látni, hogy mindketten nagyon élvezik a helyzetet, én meg bevallom, kicsit kezdtem is féltékeny lenni, főleg mikor Benedek csütörtökön a délutáni szundiból ébredésnél Apát hívta. Ezzel még nem is lett volna gond, de mikor bementem, közölte velem, hogy "Apának szóltam!", úgyhogy én szépen csöndben, lehajtott fejjel kiballagtam. Ezek után tegnap reggel már meg sem lepett, hogy Apát hívta, délután pedig hisztije közepette - fáradt volt és nem akarta megengedni, hogy pelust húzzak rá a szundihoz - konkrétan kiküldött a szobából. Asszem kiestem a pixisből :(.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.