Legalábbis kis szakaszaiban és akkor, mikor nagyon nem számítasz rá. 

Azaz lombik és nyaralás...

Kezdjük az elején. Anno 2008. februárjában, hosszas sikertelen próbálkozás után nekivágtunk a lombiknak. 12 gyönyörű embrió lett, amiből kettőt vissza is kaptam. Ebből, 5 év próbálkozás és egy vetélés után született meg 2008. október 15-én Benedek. Ez kisebb csodának számít, mivel ugye lombik elsőre ritkábban szokott sikerülni, de nekünk oltári nagy szerencsénk volt. Mivel nagyon szerettünk volna Kistesót, nem vártunk túl sokáig, ráadásul ott volt 10 lefagyasztott embrió is, így 2010. áprilisában ismét nekivágtunk, a 4 lefagyasztottból 3 ébredt, mindegyiket visszakaptam. A sikertelenség hihetetlenül pofáncsapott, mivel egyszerűen nem értettem, hogy a fenébe nem pozitív az a rohadt teszt, mikor 3 embrió van bennem. Eléggé készen voltam. 

A következő tb-s időpontom 2010. novemberében volt, 3-ból 2 ébredt. Itt már kevésbé vágott arcon a negatív teszt, inkább bosszantott, mert egyszerűen nem értettem, hogy miért nem sikerül, hiszen egyszer már összejött. Továbbra is reménykedtem, hiszen ott volt még 3 fagyibaba, tb-s időpontot viszont csak 2011. novemberre kaptunk, így úgy döntöttünk, összeszedünk egy kis pénzt és még november előtt belevágunk az utolsó fagyisba. Augusztus 12-én el is mentem az Intézetbe receptet kérni, hogy majd nyaralás után, szeptemberben megcsináljuk. Dokibácsi kérdezte, mikor volt meg utoljára, de mivel nem így készültem, lövésem sem volt, azaz csak körülbelüli időpontot tudtam mondani, azaz, hogy valszeg a 22. napon vagyok. Megqqcsolt és kiderült, hogy van egy 23-as tüszőm és 13-as a nyh-m, így hétfőn transzfer. Hirtelen levegőt sem kaptam, csak annyit sikerült kinyögnöm, hogy hétfőn elutazunk. Dokibácsi mondta, hogy semmi gond, legalább tudok pihenni, csak majd ne lovagoljak :). Szóval hazamentem. 7végén uszi volt, pakolásztunk, aztán hétfőn irány az Intézet.

Hétfőn 11 körül hívott Dokibácsi, hogy a 3 embrióból 3 ébredt, mi legyen? Mondtam, hogy mivel az elmúlt két alkalom sikertelen volt, egyértelmű, hogy mindhármat kérem vissza. Meg különbenis! Mi lenne a maradékkal??? Délre kellett mennünk, de már fél 12 körül ott voltunk, persze felcuccolva. Addig a fiúk elmentek játszóterezni, intézkedni, ebédelni, majd 1 körül jöttek értem. 12.05-kor kaptam meg őket, mármint az embriókat. Kb. 1 órát feküdtem, aztán lementem, hogy elintézzük a papírokat, ill. ugye most fizetni is kellett. Míg vártam a fiúkra, beszélgettem Dokibácsival. Mikor szóba került a szülés, mondta, hogy szépen csináltam. Jól meglepődtem, mivel anno én nagyon úgy éreztem, hogy ez nem így volt, hiszen konkrétan kinyomta belőlem Benedeket, de megnyugtatott, hogy másokhoz képest nagyon fegyelmezett voltam. Jólesett nagyon a poz. kritika :). Szóval miután mindent lerendeztünk, irány Sümeg. Ott 5 napot voltunk, a Zuram nagyon vigyázott rám. Nem emeltem és pihizni is tudtam, ami itthon tuti nem ment volna. Pénteken átmentünk Fenyvesre, ahonnan hétfőn jöttünk haza, mert a Zuramnak kedden dolgozni kellett mennie, én meg 4-re fodrászhoz voltam bejelentve. Odafelé kicsit idegeskedtem, mert későn indultam és azt hittem, el fogok késni. A hajam totál rövid lett, úgyhogy nagyon boldogan mentem haza. Iszonyatosan meleg volt, ezért úgy döntöttünk, hogy Benedekkel visszamegyek Fenyvesre - mondjuk Ő hazajönni sem akart - és mivel a barátnőmék nem tudtak csatlakozni, Anyámat kértem meg, hogy jöjjön velünk. Erről a lombikról 1ébként senkinek sem beszéltem, konkrétan anyámnak sem, csak annyit mondtam, hogy nem emelhetek. Persze nem hülye, úgyhogy kikövetkeztette, aztán néhány mondatban el is mondtam neki, mi a helyzet, mikor némi érdeklődést mutatott. Kedden kicsit vérezgettem, bár inkább rózsaszín volt. Kb. akkor kellett volna megjönnie, ha nem toljuk ki a ciklust, no meg 3 embriónál ez simán lehet normális, szóval nem aggódtam, viszont úgy döntöttem, hogy innentől kezdve lesz, ami lesz. Na jó! Feladtam, azaz bevettem néhány leszaromtabblettát.

Még hétfő este eléggé későn feküdtem le, mivel először kipakoltam, aztán kimostam, majd ismét bepakoltam, ami azért nem volt két perc. Kedden a Zuram bevitte magát a munkahelyére, utána elmentünk Anyámért, majd haza, hogy befejezzem a pakolást. Délben sikerült is végre elindulnunk. Anyu segített levinni a cuccokat az autóhoz, majd be is pakolta. Persze Benedek már totál k.o. volt, úgyhogy még az M7 elején a Mekiben ebédeltünk. Anyu már ott kikészített. Eszméletlen tömeg volt, ő meg jó sokáig azon törte a fejét, mit is egyen. Hihetetlen, mennyire teszetosza, régen nem volt ilyen, vagy legalábbis nem ennyire. Benedek tök jól kajált, gyorsan be is aludt. Fonyódnál mentünk le az autópályáról, hogy bevásároljak. Benedek még aludt, úgyhogy egyedül gyorsan végeztem. Mikor ki akartam állni a parkolóból, anyám akkorát üvöltött, hogy azt hittem, szívrohamot kapok, még jó, hogy addigra Benedek már felébredt. Kiderült, csak jöttek mögöttem, de persze még bőven messze volt, nem tolattam volna bele. Először lövésem sem volt, mi történt, totál idegbeteg lettem, nagyon felhúztam magam. Itt döntöttem el, hogy inkább a nyaralásra koncentrálok, nem fogom igazán kímélni magam, anyám mellett úgysem lehet.

Végül sikerült pihiznem, mivel szegény Benedek 2x fürdött a Balcsiban, a pocója viszont 3 napig fájt, úgyhogy két napig konkrétan feküdtünk. Nem csodálom, hogy összeszedett vmit, kb. 29 fokos volt a víz. Anyám 1ébként semmit nem segített, reggelinél is én szolgáltam ki, a fürdetésnél, altatásnál oda sem jött hozzánk. Na jó! kétszer elmosogatott, én meg újra, ill. egyszer elment ebédért. Pénteken, míg én megcsináltam az ebédet - sonkás tojásrántottát, mert más nem volt -, ő elment kenyérért, mert elfogyott, no meg míg feltakarítottam a házat, kb. 5 percet olvasott Benedeknek, de közben folyamatosan engem nézett, hogy látom-e, hogy foglalkozik vele. Reggelinél kb. 3x kellett neki szólni, hogy jöjjön már enni, mert ugyan nálunk nem volt szokás együtt enni, én szeretném, ha a Kisfiam nem azt szokná meg, hanem azt, hogy együtt ülünk az asztalhoz. Azt hiszem, időnként szigorú vagyok Benedekkel szemben, de ha én rászóltam vmiért, anyám kontrázott. A szomszéd lánykákkal játszottunk a vízben. A szüleik és nagyszüleik is ott voltam. A kisebbik lány a mi kicsi gumimatracunkon feküdt, a nagyobbik pedig a lábára akasztotta annak a madzagját és úgy húzta a húgát. Sztem jó poén, én is tuti csináltam volna. Anyám odament, leakasztotta a nagyobbik lábáról a madzagot és közölte vele, hogy ez butaság, ne csinálja. Köpni-nyelni nem tudtam. Mondtam is neki, hogy sztem vannak szülei, akik ha úgy érzik, ez butaság, majd rájuk szólnak. Hihetetlen, hogy mennyire meg akarja mutatni, milyen gondoskodó nagyszülő, oszt a lókukit. Tudnék még mesélni, de már így is komoly regényt írtam.

Pénteken 2-kor sikerült hazaindulnunk. Szombaton reggel teszteltem. Volt még otthon 3 db 10-es érzékenységű tesztem, ami ugyan 2009-ben lejárt és két 25-ös. A 2 10-est és egy 25-öst el is lőttem. A 10-eseken halványan ugyan, de ott volt a második csík, ill. én még a 25-ösön is látni véltem, úgyhogy szombaton nem várt annyira váratlanul, hogy az usziban iszonyatosan hányingerem lett. Nagynehezen átvonszoltam magam a MOM-ba, ahol a mekiben megettem egy harmad sajtburgert, azt is komoly kínszenvedések árán, majd vettem még néhány tesztet és hazamentem. Otthon egész délután pihiztem, nagyon rosszul voltam, viszont nemcsak hányingerem volt, a hasam is ment. Vasárnap délutánra már kicsit jobban lettem, viszont a Zuram is kezdett rosszul lenni, úgyhogy ketten szenvedtünk otthon. Szívás! Szerencsére Benedek viszonylag jól viselte a helyzetet. Tesztelnem már nem kellett, mert kora délutánra megjött. Nem voltam fényesen és még az ebédnél Sógornő nagy pocakja is rátett egy lapáttal a szerencsétlenségemre, úgyhogy nagyon sajnáltam magam. Néha ezt is lehet, nem igaz?

Hétfőn délelőtt még mindig nem voltam jól, de addigra már a lelkem is kivolt, kicsit kiborultam. Tény, hogy maradt még 2 alkalom, ami ugye elvileg több is lehet, mégis úgy érzem kezdek belefáradni a kudarcokba. Eddig pozitívan álltam a dologhoz, mostanra viszont már elég nehéz. Fiatalabb sem leszek már sajnos, pedig de jó is lenne kicsit visszatekerni az idő kerekét. Tudom, mindig azt hangoztatom, hogy vannak nálam rosszabb helyzetben lévők is, akiknek még egyszer sem adatott meg az, ami nekem már igen, nem kéne önző dögnek lennem, mégis az vagyok. Fáj a szívem, mikor látom, Benedek mennyire igényli a társaságot, milyen édesen közeledik egy pici babához és iszonyatosan rossz belegondolni, hogy neki valszeg csak a haverok lesznek, tesója nem. Az is megfordult már a fejemben, hogy azért nem sikerül a tesó, mert rossz anya vagyok? Ennyire azért csaknem. Túl sokat agyalnék? Már azt sem, hiszen Benedek mellett időm sincs rá. Azért még nem adtam fel, de lehet, hogy lassan bele fogok törődni, hogy ez a hatalmas csoda nekem csak egyszer adatott meg, nem szabad mohónak lennem, azt kell elfogadnom, amim van, még ha olykor nem is olyan könnyű. Megpróbálok teljesen Benedekre összpontosítani, természetesen normális kereteken belül, legyen az lelki v. anyagi.

Nem szeretem az olyan irományokat, ami hemzseg az idézetektől, ez viszont igencsak végigkísérte felnőttebb életem:

"Emberi törvény, kibírni mindent és menni mindig tovább, még akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák." /Hemingway/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kataalma 2011.08.31. 06:15:18

Nagyon sajnálom! De sose add fel!Az ismerősömnek évek nem jön össze a baba. Már 2 vagy 3 lombikon túl vannak. El vannak záródva a petevezetékei. Minden lombik sikertelen. Most mentek volna tavasszal illetve év elején az utolsó lombikra. Az orvos megvizsgálta és mondta nem lehet már beültetni, hiszen terhes. Mikor feladta spontán teherbe esett! Hogy hogyan azt nem tudni, kész csoda! Ikrei lettek, de az egyik a 12. héten felszívódott! Most fog hamarosan szülni! Szóval sose add fel. Csak pozitívan! Ha azt mondod feladod és úgyse lesz és csak szomorkodsz, akkor tényleg nem lesz. Hessegesd el a negatív gondolatokat és ne csak pozitívan állj hozzá, hogy sikerülni fog. Hidd el, hogy már sikerült, és érezd azt a boldogságot, hogy a pocakodban van. Éld át és hidd el! Tuti ott lesz. Koncentrálj! Én nagyon szorítok érted! Jövőre lesz tesója Benedeknek hidd el! Én bitos vagyok benne!

Válasz erre 

Bogyó és Nyuszi 2011.08.31. 23:11:08

Szia! Sokat jártatok a fejemben az utóbbi hetekben...Nem vagyok boszi, de éreztem, hogy valami történik mostanság Veletek. Őszintén sajnálom, hogy nem sikerült most, de én is azt mondom, semmiképp se add fel!! Ahogy a NagyFiaink együtt sikerültek, a KisTesók is együtt fognak, okés? :)
Jó lenne beszélni skype-on, ha van kedved!
Puszil Nyuszi és Bogyó!

Válasz erre 

Csigamami 2011.08.31. 23:26:04

én megint csak azt tudom írni, mint az utóbbinál, míg ketten voltak én folyamatosan véreztem... és 12. héten mikor Bende kirúgta a tesóját a házból, akkor szűnt meg a vérzés. Várj még egy kicsit és tesztelj még egyet. ha már három teszten is volt csík, akkor lehet valamelyik ott bújkál valamelyik gömbletedben vagy épp mindegyik, csak megjött. én teljesen biztos vagyok benne, hogy Benedeknek lesz tesója, csak neked is el kell hinned. ;o)

Válasz erre 

Lusthie 2011.09.01. 14:48:19

@kataalma: Kata: B már van, nálam azért ez nem ennyire "egyszerű", de köszi!

@Bogyó és Nyuszi: :) köszi! okt. közepén kell mennem vérvételre, nov-ben indulunk és valszeg ugyanúgy, mint Bnél...

@Csigamami: köszi, de nagyon megjött, kár elhasználni, majd jólesz nov-ben :))) Édes vagy, köszi! :)

Válasz erre 

Csigamami 2011.09.01. 15:13:51

nem akarok gusztustalan lenni, de anno belőlem hatalmas alvadt vér darabok (de még égő vörös) ömlöttek, kvázi a tuti kategória arra nézve, hogy megjött... és emlékszem milyen lelombozódva mentem a nőgyogyászhoz, hogy na tuti ennyi volt és akkor mikor kell műteni? Akkor közölte, hogy ketten vannak....

Válasz erre 

dzsoff 2011.09.02. 09:20:24

A csudi dolgok mindig akkor csöppennek az életünkbe, amikor nem számítunk rájuk. Próbálj kicsit lazítani, ha valamit olyan nagyon-nagyon görcsösen szeretnél, annak sosincs jó vége... főleg, ha fennáll néhány nehezítő lelki körülmény. Úgyhogy nyugi, és higgy magadban! Nagy puszik!

Válasz erre 

Lusthie 2011.09.02. 09:55:51

@Csigamami: nekem, mikor ketten voltak, az egyik szép csöndben távozott. A második már nem volt ennyire egyszerű

@dzsoff: köszi. a görcsösen akaráson kb. 3 éve túlvagyok, meg is van az eredménye. Sajnos a fagyis lombikoknak elég alacsony a sikerességi százaléka.
pussz

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: