Azaz majd' 2.5 év után koncertre menni.

Benedek előtti évben igencsak belehúztunk a bulizásba, talán éreztük, hogy végre valóra fog válni az álmunk. Mindig is szerettem/szerettünk bulizni, viszonylag sokat is eljártunk, jó volt, bár az is tény, hogy én alapból otthon is elég jól elvagyok. Anno már Benedek a pocakomban úszkált, mikor VIP meghívónk volt a Metró partyra - erről korábban már írtam -, később, szeptemberben Öcsém esküvőjén, majd kb. 2 héttel a szülés előtt egy jó kis szülinapi bulin voltunk. Persze táncoltam is ezerrel, elég jól bírtam az éjszakázást még pocakkal is. Alapból 11 körül szoktam nagyon álmos lenni, viszont ha kihúzom éjfél-fél 1-ig, akkor onnan már nincs megállás.

Az elmúlt közel 2.5 évben igencsak nyomós "ok" miatt nem éjszakáztam, bár a Zuram ugye továbbra sem volt rövid pórázon, szóval Ő mehetett, ha akart. Eleinte Benedek még kicsi volt, később még én nem értem meg arra, hogy kimaradjunk, ill. az őrzést sem egyszerű megoldanunk. Anyámra egyszerűen nem merem rábízni se Benedeket, se a lakást, Anyósomat meg nem rángathatjuk fel Pécsről. No meg nekem is fel kellett nőnöm a feladathoz, azaz, hogy Apáján kívül másra is rá merjem bízni KisBubát. Olyan már 1-2x előfordult (no azért nem sokszor), hogy Pécsett délután leléptünk és mire visszaértünk, Benedek már felébredt, így a Nagyszülők pelusozták, uzsiztatták, szórakoztatták, ill. még többször volt már, hogy Apájával volt szinte egész nap, de ilyen még nem, hogy egyikünk se legyen otthon.

Szóval épp egy hete volt az első ilyen alkalom, hogy mindketten leléptünk, Nagymami pedig vigyázott az Unokájára. Persze még ez sem volt az a klasszikus otthonhagyás, mivel nem délután jöttünk el, csak fektetés után. Délelőtt usziban voltunk, ebéd után csak másfél órát aludt, ráadásul még délután is sétáltunk egyet, úgyhogy iszonyatosan fáradt volt. Nem volt véletlen, hogy ennyire kifárasztottuk, mert tudtam, hogy ezáltal korán le is tudjuk tenni. Eredetileg úgy terveztem, hogy a délutáni séta után vacsi, majd innentől kezdve mindent Nagymami csinál, én meg csak asszisztálok. Na ez egy darabig így is volt. Mióta Benedek átesett a hányós-hasmenéses víruson, iszonyatosan anyás lett. Ami nem baj, de néha nem is túl jó, mivel már odáig fajult a dolog, hogy szinte semmit sem enged még Apájának sem csinálni. Persze most is ez volt, de Nagymami kreativitásának köszönhetően sikerült lezuhiztatnia, megtörölnie, bevinnie a szobájába, pelusoznia, felöltöztetnie, bár itt már a sok beszéd sem hatott, mivel egyre jobban kezdett elkeseredni. Mikor Nagymami bevette az ölébe, hogy míg Apa mesél, addig Buba megigya a tejét, már nagyon potyogtak a könnyei, úgyhogy átvettem. Szerencsére simán el is aludt, ami ugye nem volt meglepő, mivel totál ki volt fáradva. Mi összeszedtük magunkat, Nagymami pedig őrizte Buba álmát. Mondjuk vele nincs is gond, mert ha letesszük aludni, max. 1x, 11 körül felsír cumiért, de mostanság már ez sincs, szóval legközelebb reggel ébred. Szerencsére most is így volt, bár bevallom, mikor elindultunk és egyre jobban távolodtunk a lakástól, kezdtem magam szarul érezni, de aztán erőt vettem magamon és már nem volt semmi gond. Na jó! azért a koncert alatt is sűrűn nézegettem a telefonomat, bár tudtam, hogy úgyis minden rendben lesz és így is volt.

A Sisters of Mercy koncertet egyébként nagyon élveztem, bár fura volt látni, hogy a közönség leginkább a velünk egykorúakból, vagy a még idősebbekből állt. Igaza volt a Zuramnak, tipikus öregdiák találkozóra hajazott, de jóóóóó volt! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.