Szerdán piszok jólesett a foci, a mozgás annyira, hogy miután hazaértünk, még elmentem futni. Nagyon jó volt, csak eléggé fújt már a hideg szél, amire úgy tűnik, hogy ráfaragtam. Már a hét vége felé is eléggé köhögtem, de szombat este totál pocsékul voltam. Olyan volt, mintha az orromon és a számon is csak port lélegeznék be. Szinte minden levegővételnél köhögtem, éjszaka pedig rámjött egy elég komoly köhögőroham is, de túléltem.

Vasárnap már jobb volt, de még annyira nem, hogy hétfőn menjek dolgozni, így elmentem a házidokimhoz. Azaz a barátnőm vitt el. A rendelés 2-től volt, így már 3/4 2 körül odamentünk. Elég tömeg volt, de szerencsére az én dokimnál nem szoktak nagyon sokan lenni. Mondjuk megértem.... Hihetetlen egy pasi. Tök kedves, meg jól emlékszik az emberre is, mégis azért elég fura. Már a barátnőm is panaszkodott, mikor véletlenül az én dokim helyettesítette az övét, hogy érdekesen vizsgál, amit most nekem is meg kellett tapasztalnom. Amúgy normális, csakhát valószínüleg így éli ki a vágyait.

Pontosabban: mivel köhögtem, meg kellett ugye hallgatni a tüdőmet. Namármost ez úgy működik nála, hogy fel kell húzni a pólót, vagy blúzt, aztán szét kell kapcsolni a cicifixet!!! Sajnos most nem kapcsoltam időben, mert máskor szoktam vele közölni, hogy ugye elég, ha feljebb húzom? Na erre azért nem nagyon tud mit mondani. Ha valaki nem élelmes, akkor abba a csapdába eshet, hogy mikor meg kell fordulni, hogy elöl is meghallgassa a tüdejét a doki, akkor már ott kandikálnak a cicik, amit kétlem, hogy nem néz meg jól. Brrrrrrrrr. A kis (???!) perverz! De legalább arra jó, amire pl. nekem szükségem van rá, minthogy receptet írjon fel, vagy kiírjon táppénzre.

Ja! Vicces, ahogy a torkát nézi meg a betegnek. Jóóóóó messziről! Tavaly januárban, mikor már sokadszor beteg voltam, belenézett a számba. Kb. 1 méterről nyomta le a nyelvem és közölte, hogy ő ezt nem szereti, mert hányingere van tőle. Na de kérem! az én számban turkált! Engem különösképpen nem zavar, viszont azt sikerült elérnie a nemszeretével, hogy nem vette észre a tüszös manduláimat, így már odáig fajult a dolog, hogy ki kellett őket venni, így tavaly február 14-én meg is szabadultam tőlük. És mondhatom, hogy nem bántam meg, hiszen azóta nem is voltam beteg. Ezt azért nem neki köszönhettem... 1ébként ma már csak belevilágított a számba :-).

A lényeg, hogy szerencsémre elég jól ismerem már az ügyeletes dokikat, így tudom, hogy ha valóban beteg lennék, akkor inkább hozzájuk mennék, még ha többet is kell fizetni. A házidoki meg maradjon a receptírásnál, táppénzes papíroknál, másra úgysem használható, hacsak valaki nem olyan perverz, hogy imádja, ha kicsit jobban megnézi egy orvos, mint kéne. És nem szakmailag vizsgálja. Vagy inkább vizslatja?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.