Anyu és a bejelentés
2008.03.10. 11:09
Szombaton meghívtuk anyut vacsira, mivel ugyi 5-én volt a szülinapja, a Zuramnak pedig 7-én a névnapja, meg gondoltuk, hogy bejelentjük, mi újság. Tudom, normális esetben még korai, de mivel a család többi tagja már tudott a lombikról, úgy éreztem, az lenne a tisztességes, ha már nem titkolódznánk anyám előtt sem.
A vacsit a Zuram készítette, mert a múltheti barnázás miatt eltiltott a főzéstől, sütéstől. Baromi fincsi tésztasalit csinált, és befűszerezett egy halom husit, amit kőgrillen sütöttünk meg. Süti nem volt, mivel ugyi nem süthettem, viszont vett a piacon gyönyörű epret. Szóval a hami jól sikerült.
A vacsi előtt köszöntöttük fel anyut. Két színházjegyet kapott + egy jópofa teásbögrét. Ő évek óta hangoztatja, hogy neki bármit lehet venni, mindennek örül. Na ja! Mostmár ott tartunk, hogy tökmind1, mit kap, soha nem látom az arcán a boldogságot. Sőt! Nem egyszer volt, hogy megjegyzést is tett....
Gondoltuk, hogy majd a hami után elmondjuk neki a hír. Erre vettem neki - már hónapokkal ezelőtt - egy kötős újságot, amiben bébi és gyerekcuccok vannak. Nekem nagyon tetszett, ráadásul régen szeretett is kézimunkázni és mostanság is szokott. Szóval ezt az újságot átkötöttem stílszerűen egy kis fonaldarabkával és azt adtam oda neki. Baromi fura volt, mert tökre izgultam, bár tulképpen nem tudom, hogy miért. Na és a csattanó! Az arcán nem sok örömet, boldogságot láttunk, inkább zavarodottságot, amit igazán nem is értek, ill. az első reakció: épp azon gondolkozott, hogy most már tutira sikerülni fog, merthogy én is az esküvőjükhöz képest 5 és fél évre születtem és ugyi az idén leszünk 5 éves házasok. De a legrosszabb az egészben az volt, hogy még a mai napig nem mondta, hogy "gratulálok!". Sőt! Nemhogy elkezdte volna kérdezgetni, hogy mi volt, hogy érzem magam, magáról kezdett megint beszélni. Persze nagyon szarul esett, így önkéntelenül, bár finoman, de beolvastam neki. Rákérdeztem, hogy egyáltalán tudta-e, hogy lombikunk volt? Erre közölte, hogy persze, hiszen mondtuk, hogy majd februárban lesz. Na ja! Azért azt ő is tudja - mivel az inszemekről anno 1x-2x meséltem neki, bár akkor sem nagyon érdekelte, inkább, hogy vele mi volt -, hogy ugyi az nem jelent semmit, hogy LESZ! Simán le is lehetett volna állítani, mert nincsenek megfelelő tüszőim, vagy nem indulnak be a babák stb. De őt tudta... No meg, hogy miért ő tudja meg utoljára? Baromi egyszerű! Szimplán soha nem érdeklődött, az a kérdés pedig, hogy "Mikor lesz gyereketek?" vagy "Mikor lesz unokám?" nálam nem jelent érdeklődést, a "Hogy vagy?" már sokkal inkább. És mint kiderült, míg telefonáltam, ismét feltette ezen értelmes kérdések egyikét a Zuramnak és persze nem a legutolsót. Annyira kellemes, nem?
Ráadásul neki még tudnia is kellene, hogy miken megyünk keresztül már évek óta, merthogy állítólag több vetélése is volt, mindegyik kb. 6-8 hetesen és még a babák nemét is tudta. Na ja! Mert ez így működik! Ha tényleg lett volna - na jó! feltételezzük, hogy volt! -, nemhogy abban az időben, de még most sem nézik meg ilyen fiatal terhességnél, hogy mi volt a konkrét baj, ráadásul ennyire pici babáknál nem is látszik még a neme, de ő látta, tudta. Neki biztosan külön genetikai vizsgálatot csináltak... Egyre jobban azt érzem, hogy külön álomvilágban él, és sajnos már soha nem tudom meg, hogy mi az igaz és mi nem. Gyerekként két dolgot mondogatott mindig. Az egyik az volt, hogy olyan vagyok, mint ő, így tutira nehezen leszek állapotos, a másik, hogy az öcsémnél leállt a szíve szülés közben. Utóbbira Apu viszont azt mesélte, hogy konkrétan kiesett belőle a tesóm. És valahogy Apunak inkább hiszek...
Hosszú, fájdalmas évek és több év dilidokihoz járás kellett, hogy rájöjjek, anyám miatt vannak bennem gátlások, miatta féltem nemcsak a szüléstől, hanem már az áldott álapottól is. Viszont mostmár túlvagyok rajta. Rá kellett jönnöm, hogy nem lehetek a saját anyám anyja, úgyhogy azóta sokkal jobb, élje csak a saját életét, nem tudok mindig vigyázni rá! És igenis minden rendben lesz velünk. A babámmal és velem!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dagadt 2008.03.10. 18:30:50
én is nemrég jöttem rá, hogy majdnem az összes hülye agybajunkat, szorongásunkat és gátlásunkat a szüleinknek köszönhetjük....én is kaptam egy nagy adaggal.....Te is és én is enyhén szólva "ridegtartáson" voltunk.......plusz a magas elvárások és a szeretethiány megfelelési mániát okoztak nálam legalábbis. a Legjobb amit tehetünk, hogy megpróbáljuk teljes szívből támogatni majd a gyermekeinket és elfogadni őket olyannak, amilyenek. Ja, és nem felejtjük el éreztetni velük, sőt el is mondani nekik gyakran, mennyire szeretjük őket:))))) puszik Dagadt:o)
Másikdagadt 2008.03.11. 09:22:23
Maya · http://matazeqi.mlap.hu 2008.04.04. 12:57:35
Örülök, hogy ti már haladtok e téren... Nekem kég nannak problémáim...
Lusthie! Naaaaaaaaagy grat!!! Már nagyon megérdemelted/tétek Babszemkét! :)
Lusthie 2008.04.07. 06:54:44
1ébként ki lehet tanulni a "megfelelniakarásból", bár nem egyszerű, az tény.