Azt hiszem, ebben az állapotban totál normális dolog, ha aggódik az ember. És ugyi minden kezdet nehéz... Eleinte azért aggódunk, hogy sikerüljön, összejöjjön, aztán azért, hogy legyen szívhang. Majd azért, hogy a köv. qqcson is legyen szívhang.
Tünetek? Jönnek, mennek. Néha nincs, néha van, ami szintén aggódásra ad okot, legalábbis nálam...

Tudom, hogy hülye vagyok, ezt már többen is mondták, de pl. furának tartom, hogy nem igazán van hányingerem, bár állítólag anyámnak sem volt. Azaz szinte egyáltalán nincs, max. nagyon ritkán, akkor is csak este, 1-1 pillanatra. Eddig egyetlenegyszer kellett kaját kiköpnöm, mert úgy éreztem, ha lenyelem, akkor visszaköszön. Ennyi.
Talán a hányinger helyett volt a gyomor- és hasfájásom, de mostmár ez sem igazán van. Gyomorfájás meg egyáltalán nincs. Most akkor mi van?

Na jó! Mi van? Van piszok álmosság, szinte az egész napot át tudnám aludni, de inkább gyöngyöt fűzök, mert hogy néz ki, hogy egész nap alszom?
Meg van szédülés.
Ma meg sírás is volt. Na és, hogy miért, az kész vicc. Éppen ebédeltem, vmi reklám ment a tévében és a kaja elég borsos volt. Úgy tűnik, már a bors is hatással van a könnycsatornákra, mert bőgtem egyet. Tiszta dili!
Mi van még? Hmmmmm. Néha cicifájás, de ezt mostanság vagy megszoktam, vagy kevésbé van.
Aztán még időnként feszül az alhasam.
De a legmegnyugtatóbb, hogy úgy látom - és a Zuram is, no meg a nadrágjaim is ezt mutatják -, hogy nő a pocóm és alul, nem pedig olyan kajahasasan!
Ja! És még mindig nem híztam. Mikor a lombikot kezdtük, 61.4 kg voltam. Utána leugrott 58.4-re, most pedig úgy az 59 kilót ütöm. Azért ez se rossz.

Olyan jó lenne itthon is egy házi uh! Legalább meg tudnám nyugtatni magam, ha nagy a para. Nagyon messze van még jövő szerda!!! Mondjuk addig még van időm - meg ugyi tovább is - sokat beszélgetni Babszemmel, hogy minden rendben legyen! Elvégre eddig is nagyon jól viselkedett.