Ölég jól hangzik, mi? Szoktam én ám ilyent, még ha nem is hinnétek.
Tegnap délután, azaz inkább estefelé, mikor már vagy másodszorra bóbiskoltam el, hihetetlen élményben volt részem. Bizony ám! Láttam a Pocaklakónkat, szépen, rózsaszínen. Azaz leginkább a nagy buksijának a tetejét, de ez is baromi jó volt, főleg, hogy a pocakfájás miatt eléggé aggódtam, ez az élmény pedig megnyugtatott, mert tudom, hogy minden rendben!

Az utolsó időben az inszemeknél is mindig próbáltam vizualizálni, de nem igazán sikerült. Ill. egyszer, ami nagyon megindító volt, mégpedig kb. másfél éve.
Hogy mit láttam akkor? Konkrétan azt, hogy a babónk elbúcsúzik tőlünk. Ijesztő, mégis jó élmény volt, mivel úgy éreztem - éreztem? tudtam! -, hogy azért integet és búcsúzik, mert még nincs itt az ideje, hogy a kis lelke beköltözzön hozzánk. És sajnos így is volt.

A lombik után is nagyon sokszor próbáltam elképzelni, hogy mi zajlik ott belül, de nem sikerült. Aztán egyszer, épp a templomban azt "láttam", hogy beindul a pici szíve. Nem sokkal ezután mentünk a második uh-ra, ahol már látni kellett a dobogó szívecskéjét. Remegve ültem fel a székre, a lábaim zizegtek rendesen. Dokibácsi beqqcsolt, de először nem láttam semmit. Ő lehet, de én még nem, így rá is kérdeztem, hogy na má! Az az egy is eltűnt???! Aztán közölte, hogy hátra dőlhetek. És akkor láttuk a Zurammal, hogy pulzál a babszem. Leírni nem lehet, milyen élmény volt! Ha nem lenne fülem, tutira körbeszaladt volna a szám :-).

És tegnap? Nagyon megnyugodtam, ráadásul ma már a pocóm is sokkal jobb, messze nem szurkál úgy a petefészkem, mint eddig. Tünetek? Nincsenek, azaz az álmommanókon kívül semmi, de már azt is elfelejtem, hogy vizsgálgassam magam. Asszem fejlődök és igenis minden rendben lesz! - Azért a vasárnapi qqcsot ki nem hagynám! :-) -