Ismét egy szám és nem is akármit jelent! Hogy mit? A gyakorló utcai Közgazdasági Szakközépiskola éveinek számát. Nem semmi! 20 év! Iszonyat sok! És én ekkor kezdtem a középsulit! Igaz, túlzottan bírtam az első osztályt, úgyhogy gondoltam, megismétlem, így csak az idén lesz 15 éve, hogy leérettségiztem.

No igen! Az érettségi tali. Állítólag volt már egy, amit évekkel utána tudtam meg és a mai napig nem értem, hogy engem miért nem hívtak meg. Ugyan elköltöztem már anyutól, ő viszont még mindig ugyanabban a lakásban lakik, mint régen. Ennyire utáltak volna? Csak nem!
Szóval kellene szervezni egy talit, de nem hiszem, hogy én erre most egyedül képes lennék, ráadásul a Zuram is aszonta, hogy ne szervezgessek most. No meg ugyi mikorra lehetne? Május lenne az egyik időpont, de az pikk-pakk itt van, szeptember v. október pedig a másik. Ami elvileg jó lenne ugyi, mert addig simán meg lehetne szervezni az egészet, de hát ki tudja, hogy én akkor még tudnék-e menni. Nagy pocakkal még talán, de párnapos babóval kizárt.

No és a mai tali. Érdekes volt. Taliztunk néhány tanárral, a matektanár simán megismert - bírom őt nagyon, semmit sem változott - , és persze az Ofőnkkel. Hihetetlen, hogy rajta csak annyit "dolgozott" az idő, hogy sokkal jobban néz ki! Komolyan! Egyre csinibb. Viszont azért kicsit pipa vagyok, mert végülis összesen hárman mentünk el az osztályból. Ez annyira gáz! Főleg, hogy többen is ígérték, hogy ugyan 4 körül nem tudnak jönni, de 6 körülre oda fognak érni. Hát nem értek...
Kár, mert összességében nem volt rossz, ráadásul készítettek egy "ÉVKÖNYV 1987-2007" DVD-t is, amit egy ezresért lehetett megvenni. Megnéztem, nem rossz, bár rólunk nem sokminden van benne sajnos, de hát az még a jó kis digitális korszak előtt volt. Legalább a tablóképek megvannak és persze a névsorok. Ez se semmi, jó kis melójuk lehetett vele.

Aztán volt néhány pozitív mozzanat is, ami igencsak épített az egómon, amin ugyi nem nehéz javítani.
Épp az Ofőnkkel beszélgettünk, mikor odajött egy srác és egy csajszi. A fickót még megismertem, a lányra nem nagyon emlékeztem, bár ez nálam nem meglepő, főleg  mostanság. Igaz, a névmemóriám pocsék, de azért az arcokra szoktam emlékezni, rá vhogy mégsem. Nagyon nézett a lányzó és meg is jegyezte, hogy mostmár emléxik rám és azon kevesek közé tartozom, akit jófejnek tartott! Csak néztem nagyot, sztem még bele is pirultam. Aztán összefutottam egy évfolyamtárs-pasival, aki simán megismert, ő köszönt rám. Na jó! Azért ott még nem tartok, hogy pasiknak előre köszönjek, sőt! Nem is fogok! De nem is ez a lényeg, hanem, hogy sikerült eléggé meglepődnöm. Jó sokat beszélgettünk, és én meg is jegyeztem neki, hogy általában kétfajta ember van. Az egyik elsőre megismer, a másik harmadszorra sem. Erre közölte velem, hogy ugyanmár! A szememről bármikor :-).
Nah és még a hab a tortán az volt, mikor "panaszkodtam" az osztálytársnőmnek, hogy mennyire szürke kisegérnek éreztem magam anno, sőt még most is, de majdhogynem szó szerint lehülyézett. Pedig ez totál igaz, a Zuramnak is komoly munkája van benne, hogy a szürke mára már színesedett. Azt hiszem, a szürkeségben anyámnak van a legnagyobb szerepe. Tény, sosem építette az egomat, valszeg nem volt véletlen, hogy anno eléggé lázadó voltam, "züllöttem" is rendesen. De nem baj! Ezen is át kellett esni. Talán, ha nem élem meg az akkori dolgokat, most nem olyan lennék, amilyen vagyok.