Az ígért részletesebb beszámoló.
Pécs, POSZT még mindig.
2008. június 11. szerda 18:30
Pécsi Nemzeti Színház - Kamaraszínház
Réthly Attila: Szabadaz Á!
És a  címben szereplő "elcseszett rendezés" nem konkrétan a darabra vonatkozik, hanem csak a rendezőcskékre, akik az előadás előtt segédkeztek.
No meg talán jobb is, hogy nem aznap írtam meg ezt a kis irományt, mert tutira kigyulladtak volna a billentyűk, így viszont már a napok múltával a haragom és dühöm is elszállt. Vagy csak csökkent? Még nem tudom :-). Viszont örök emlék maradt és valszeg egy jódb-ig nem fogok menni a Pécsi Kamara Színházba.
Történt ugyanis, hogy az előadás a rendszerváltásról, -változásról szólt. Az elején a nézőket kétfelé osztották. Egyik részét beengedték a nézőtérre, a másikat viszont kint tartották, mivel ők részt vettek a darabban. Konkrétan határáttörő magyarokat kellett játszanunk, merthogy természetesen mi is ebbe az adagba estünk bele.
Ezzel nem is lett volna gond. Eljátszottuk, élveztük. Nem voltunk idegesek a helyeink miatt, mivel a jegyre rábiggyesztették a székek számát.
Nah ekkor jött a pofáraesés, mivel a székeken viszont egyáltalán nem volt számozás. A szereplés után le akartunk ülni az első sorban, de egy rendező nőci elzavart, hogy az az öregeknek van lefoglalva. Megjegyzem, hárman voltak. Ok. Jól neveltek, természetesen átadtam a helyem. Mivel a Zuram is jó nevelést kapott, szépen előre engedett szinte mindenkit. Aztán jött a pofáraesés. Én előre mentem, azaz felmásztam a lépcsőn és vártam a Zuram. A helyek pedig fogytak. Pár lány fel is állt, hogy "ja! nem tudtuk, hogy ennyien lesznek jeggyel!", viszont rögtön le is ültek mások a helyükre. A lényeg, hogy ott tartottunk, hogy egyáltalán nem maradt üres szék. Nah itt már kezdett felmenni a pumpám, mondtam is a Zuramnak, hogy akkor most ezzel a lendülettel húzzunk el, mert nem fogok 2 órát 3.500 Ft-ért végigállni. Persze a helyét senki sem adta át, miért is adta volna? Mindenki magával foglalkozott. A Drágámnak persze elege lett és mivel a közelünkben, a sorok szélén egyetlen egy középkorú pasi ücsörgött - a többi nő volt -, odament hozzá és felállította jól. Én nem akartam leülni, de így már kénytelen voltam. Az idegeim robbanásig feszültek, iszonyat pipa voltam.
Idegesített, hogy fel kellett állítattni egy pasit, aki ugyanúgy megvette a jegyet, ahogy mi.
Idegesített, hogy olyanok ültek valszeg, akiknek rohadtul nem volt jegyük.
Idegesített, hogy 3.500 Ft-ért a Zuram a lépcsőn ült, mert ugyi neki már egyáltalán nem jutott hely, bár valszeg még jobban járt, mint mások, akik végigállták az egész előadást.
És rohadtul idegesített, hogy a nő felállított, pedig tutira látta még az előadás előtt a pocakomat, mivel konkrétan mellettem állt. Ha tudtam volna, hogy sokkal több a néző, mint a hely - amire álmomban sem gondoltam! -, tutira odaszögeltem volna magam a székhez, de legalábbis szóltam volna, hogy nekem meg pocakom van és nem azért, mert bekajáltam és különbenis leszarom az öregeket, elég nekik a 3 hely, nem kell egy egész sor. Így jártam.
Tudom, nem kellett volna felhúznom magam, de egyszerűen nem ment. És sajnos így még az előadást sem tudtam élvezni, mert iszonyatos lelkiismeretfurdalásom volt a pasi miatt, aki 1ébként nagyon kedves volt. Meg egyáltalán! Milyen szervezés az ilyen?
Annyira pipa voltam, hogy egyszerűen muszáj volt megkeresnem a nőt, aki felállított, mert ha nem olvastam volna be neki, valszeg megfulladok. Először el is mentem mellette, mert a Zuram terelgetett és jöttek mögöttem egy csomóan, de aztán sikerült félreállnom és visszamentem hozzá. Mármint a nőcihez, akinek szó szerint megköszöntem, hogy felállított a helyről, ezért máshol nem tudtunk leülni, legalábbis a Zuram nem, de én is csak azért, mert a Drágám felállított valakit. Nagyon régen nem voltam ennyire dühös. Nem bunkóztam, tartottam magam, de iszonyatosan remegtem az idegességtől. Persze a nő folyamatosan bocsánatot kért, de kb. tojtam rá!
Miután beolvastam neki, még mindig nem sikerült megnyugodnom, csak mikor beültünk a kajáldába, ahol már Anyósomék és Sóginénimék vártak. Még ott is kidühöngtem magam, de aztán sikerült lehiggadnom annyira, hogy már vigyorogtam is, mint a vadalma és így az előadás is jó emlék maradt.