Valóban nem az. Viszont vannak pillanatok, amikor sajnos rossz dolgok történnek.

Múlt 7végén 1ik fórumos társunk panaszkodott, hogy barnázik, aztán hogy vérzik. Iszonyatosan rettegett, nehogy valami baja legyen a Pocaklakójának. A babója 19 hetes. Volt. Sajnos ma kaptam az üzenetet, hogy tegnap meg kellett szülnie a babáját, mert egyszerűen beindult a szülés. Mikor megtudtam, bőgtem. Aztán önző módon rögtön az én Kisbabám jutott eszembe, hogy remélem, vele minden rendben és még nem akar a világra jönni. Ráadásul ma mászkálnom is kellett, így minden egyes kisebb húzódásra, nyilalásra rögtön szegény lányzó jutott eszembe, ill. az, hogy nehogy velünk baj legyen. Tudom, hogy nem szép dolog, hogy magamra, magunkra gondoltam, de azt hiszem, ez természetes reakció. No meg ugyi nagyon sokat vártunk már a mi kis Picikénkre. Nekem is volt vetélésem, 8 hetesen veszítettük el az első babánkat, de az azért más. Bevallom, elképzelni  nem tudom, hogy fogja túlélni ezt az időszakot, bár talán az segíteni fog neki, hogy van egy kislánya, akinek szüksége van rá.

Kívánom, hogy a lelke mielőbb helyreálljon, szívből kívánok neki sok erőt az elkövetkező időszakhoz!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.