Sóginéni
2008.08.29. 11:04
Az elmúlt napok elég komoly izgalmakkal teltek el. Sajnos Sóginénim múlt szombaton bekerült a kórházba, ráadásul aznap utaztak volna Horvátországba. Szegénykéből alul-felül jött minden, valszeg bekapott valamit jól. Ezzel még nem is lenne ugyi túl nagy gond, bár tény, hogy elég pocsék lehetett, csahogy már 17 hetes pocakos. Nemcsak ő, de én is eléggé megijedtem és aggódtam érte, értük, mégis vhogy éreztem, hogy Pocaklakóval minden rendben van. A kórházba tulképpen azért kellett befeküdnie, mert féltek attól, hogy kiszárad, így ezerrel nyomatták belé az infúziót. Közben persze csináltak bacitenyésztést is, amiből konkrétan nem derült ki semmi, azaz annyi, hogy se parazita, se baci nem volt. Ez azért pozitív. Iszonyatosan drukkoltam neki, hogy ne kelljen sokáig bent maradnia, mégis majd' 1 hétig pihiztették, de tegnap végre hazaengedték.
Azért vmi jó is volt az egész heti rosszaságban, mert csináltak neki potyaqqcsot. Na jó! konkrétan azért, hogy kizárják, nem a vakbele vacakol-e, de szerencsére azzal sem volt gond. Viszont ha már uhuzták, akkor természetesen megnézték Pocaklakót is. Vicces lehetett, mert mesélte, hogy mindenki ment mozizni. Mondjuk megértem, mivel ugyi azon az osztályon max. beleket és egyéb nem túl izgalmas dolgokat látnak, egy Pocaklakó viszont sokkal jobb mindennél :-).
A lényeg, hogy rendben vannak és végre otthon!!!
Sóginéni! Továbbra is jobbulást!!!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Niki- picurAnyu 2008.08.29. 11:16:12
Boglárka · http://www.piciangyalkam.blogspot.com 2008.08.29. 13:22:09
Jobbulást neki!!!
Lusthie 2008.08.29. 15:50:44
Niki- picurAnyu 2008.08.31. 09:47:38
Amúgy úgy tapasztaltam, hogy most télen több lesz a kisfiú, mint a kislány. :)
Lusthie 2008.08.31. 11:09:29
A megérzésre visszatérve, én már többszörös tiszteletbeli Banya vagyok :-)))