Azt hiszem, a billentyűzet füstölni fog, ha elkezdem az élményeimet leírni. Végülis bírja a gép :-)

Szóval az első relax. Vhogy mindig ezt a legnehezebb újra felidéznem. Tehát ismét a képzeljekelegypatakot dologgal kezdtük. Eleinte kicsit féltem, hogy a múltkori képek fognak beugrani, vagy szimplán csak nem fog menni a dolog, de aztán elég gyorsan szertefoszlottak a kételyeim, mert ugyan a patak első képe igencsak hasonló volt a múltkorihoz, de mégsem volt ugyanaz.

Patak. A víz kellemesen langyos volt, kristálytiszta. A mederben nagyobb kövek és homok, a talaj a parton se nem száraz, se nem vizes, fekete föld és szép zöld fű. Kellemes volt ácsorogni rajta, ill. kedvem volt még a vízbe is belelépni. Ismételten el kellett indulnom a patak útján. Először nem ment, egyszerűen azt éreztem, hogy haza akarok menni. Ráadásul olyan volt, mintha visszafele folyna a víz, de aztán csak megfordult. Végül elindultam. Én a bal oldalon, a patak a jobb oldalamon. Most vhogy az egész környéket sokkal nyugodtabbnak éreztem, mint a múltkor. Ahogy mentem, balra tőlem, nem túl távol egy nagyobb tavat láttam, kicsit olyan volt, mint a Balaton. A nagy tó és köztem ismét vonatsínek voltak, ahol jött is a járgány, de most nem olyan szélsebesen, mint a múltkor, csak szépen, komótosan, személyvonatosan vonult el mellettem.

Ezután kicsit homály van, nem emléxem pontosan, hogy mi következett, lehet, hogy keverem a két "helyszínt". Szóval követtem a patakot. Jobbra házakat láttam, de már  nem rémlik milyenek voltak, talán nem is fontos. Aztán egyszercsak megint megjelent a malom, de most nem a patakot tartotta fel, hanem tőle jobbra volt. Először úgy érzeztem, hogy kicsit mégis akadályozza a patak folyását, de aztán láttam, hogy a víz szépen mozgatja a malomkereket. A malom mellett felfedeztem egy nagy búboskemencét, amiben éppen sültek a friss kenyérkék. Ekkor még mindig a patak túlpartján álltam. Megláttam, hogy a patak kicsit elágazik, és egy kis erecske tovább folyik a búboskemence mellett, mintegy átölelve azt a területet. Aztán észrevettem, hogy elég sokan vannak a malom mögött. Szalonnát sütögettek, bulizgattak. Megláttam a Zuramat, Anyósomékat, Anyumat, tesóimat, a Zuram nagymamáját, aki már nem él, Apukámat, aki már ugyi szintén az Angyalok között van, Kiskutyunkat, Sógimékat, Nagyit, Húgom anyuját, szóval mindenkit, aki számít. Érdekes, hogy most vhogy anyám is totál kedves, nyugodt volt. Mikor megláttak, mondták, hogy menjek közéjük. Először csak tébláboltam a patak partján, de észrevettem egy kis pallót, így simán át tudtam menni hozzájuk. Akkor már Benedek a kezemben volt. A Zuram elém jött és bekísért a többiek közé, akik gratuláltak és nagyon örültek nekünk. Tök jó érzés volt.

Bevallom itt van egy kis kavar a fejemben, mert nem emléxem pontosan, hogy a kemencés-malmos állomás volt-e előbb, vagy a következő, de úgy rémlik, mintha épp ebben a sorrendben jöttek volna a képek.

Elbúcsúztam tőlük és mentem tovább az utamra, mert tudnom kellett, hova vezet a patak. Azaz pontosan, honnan ered. Érdekes, hogy mindig az eredetét kutattam, mégis néha úgy éreztem, hogy a patak követ engem, azaz épp az eredete felé folyik. Bandukoltam. A köv. kép a sivatag volt. Először úgy éreztem, hogy innen ered, nem lesz könnyű tovább lépnem, de később láttam, hogy van még folytatása, méghozzá egy oázisban lévő tóból indult ki. Az oázis totál kellemes volt. Itt is megjelentek a rokonaim, megint buliztak, örültek nekem, de éreztem, hogy tovább kell mennem. Kiderült, hogy elvékonyodva, de folytatódik a tavon túl is a patak, bár már sokkal vékonyabban.

Aztán meglepő módon a következő helyszín az utcánk volt. A patak még mindig jobbra tőlem követett, én meg sétáltam hazafelé. Így visszagondolva, mintha beszélgettem is volna vele, de a részletek már nem ugranak be, lehet, hogy csak a gondolataimat hallottam. Odaértem a házunkhoz. Felmentem az emeletre és bementem a lakásunkba, ahol épp a Zuram jött felém a Kiffiúnkkal a kezében. Hihetetlen boldognak tűntek, látszott, hogy szép napjuk volt. Iszonyatosan jó volt hazamenni és látni, hogy totál egy hullámhosszon vannak. Tudtam, hogy minden rendben volt, van, lesz, és hogy bármikor rábízhatom őket egymásra, soha semmi baj nem lesz. Átöleltem őket és 1szerűen jó volt, nagyon boldognak éreztem magam. Hazaértem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.