Rémálom
2010.01.11. 16:51
Na ez olyan igazi volt. Annyira, hogy csak most bírom leírni, mit is álmodtam.
Történt ugyanis, hogy szombaton elmentünk intézendő és csavargó körútra barátnémmel. Az első utunk a gyogyitárba vezetett, rendes gyerek lévén, hogy kiváltsam Anyám gyógyszereit. Előző nap, azaz pénteken nálunk volt, amikoris átnézte a recepteket és kiválogatta az igazán fontosakat.Na mivel megszüntették a 3 recept után járó kedvezményt, mert a Tb már nem támogatja ezt a dolgot - miért is tenné??? -, baromi sokat fizettem, 15eFt-ot. Mondjuk amúgy sem lett volna kevés, de az a 2-3eFt kedvezmény jól jött volna. Ezután elvittük a nem kis csomagot, és közöltem Anyámmal, ha nem szokik le a dohányzásról, akkor nem váltom ki neki a gyógyszereit, mert így semmi értelme, ezzel az erővel az ablakon is kidobhatnám a pénzt. Iszonyat pipa voltam, de mivel nem kettesben voltunk, türtőztettem magam.
Az előzmény még annyi, hogy mikor pénteken kint volt nálunk, éreztem a kabátján, hogy megint sokat bagózik. Erre rá is kérdeztem és nem is tagadta. Hogy is tudta volna? Bűzlött a ruhája.
Mostanság elég későn fekszem le, úgyhogy nem vagyok nagyon kipihenve. Szombat este, azaz éjszaka negyed 3 körül a saját zokogásomra ébredtem. Iszonyat volt, alig kaptam levegőt. Azt álmodtam, hogy Anyámmal veszekedtünk, azaz beolvastam neki, aztán otthagytam. Vhol az utcán voltunk, talán a háza előtt és arra fordultam meg, hogy kiabálnak körülötte, mert összeesett. Mire odamentem, már meghalt. Iszonyat lelkiismeretfurdalásom volt, szörnyen éreztem magam, totál kiborultam, borzasztó volt.
Sajnos nála komoly probléma - a sok más között -, hogy még mindig dohányzik. Ez is olyan dolog, amire tojik rá. Iszonyatosan gyenge jellem, és ahol most dolgozik, ott bagóznak, úgyhogy húzzák magukkal, pedig az utóbbi időben már szinte alig pöfékelt. A durva pedig, hogy a szíve miatt a dokija már évek, sőt évtizedek óta könyörög, hogy szokjon le a dohányzásról, de nem hajlandó. 2 éve, az infarktusa után az intenzívről ment ki bagózni. Tudom, hogy nehéz leszokni, én is dohányoztam, viszont ott van Apósom, aki az Unokái miatt eldobta a cigit és azóta sem gyújtott rá, pedig ő aztán láncdohányos volt. Nem tudom, mi lesz így, de már régebben feladtam, hogyén legyek az Anyám anyja...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csigamami 2010.01.13. 12:06:13
Figyi en csak a sajät tapasztalatom tudom leirni.
Nagymamäm is nagydohänyos volt.
Az elsö infarktusa utän, amire azt mondtäk csoda, hogy tulelte (hätsofali es utäna mär csak a szive 20% dolgozott) azt mondta neki az orvos, hogy le ne tegye a cigit, mert az a tuti veszte. Azzal indokolta, hgogy akik ilyen nagy dohänyosok es lek kell tenniük egyik naprol a mäsikra a cigit, gyakorlatilag öngyilkossägot követnek el, mert azzal aztän igazi stressz helyzet äll elö (märmint adott alanyokban), ami jobban terheli a szivet, mint mondjuk egy napi csökkentett adag cigi. Igy nagymamäm leszokott napi 5 szäl cigire e svigan eldegelt. 3 nagy infarktust meg tulelt, a 4. utän került korhäzba. De ez sok-sok evre az elsö infarktusära volt (ami utän hagsulyozom a szivenek csak 20%- a müködött). Több mint 10 evre rä volt...
Sztem probäld anyudat räbeszelni, hogy csökkentse a napi adagot, aztän lehet ugy majd egyszercsak elhagyja.
Lusthie 2010.01.14. 17:18:16
Köszi, h leírtad!