Bekattanva
2010.02.18. 23:15
Azaz a függőség hatása(i)
"Hétköznapi szóhasználatban a függőség szót a ragaszkodás, hozzászokás, szükséglet értelemben használjuk. A függőség jelenségének önmagában nincs pozitív, vagy negatív értéke, jelentését a kontextus adja, például a függőség egy csecsemő számára a túlélést teszi lehetővé – ez Fairbairn szóhasználatában az infantilis függőség. Amennyiben az érett függőségbe való eljutás sérül, kóros függőségi állapotok (szenvedélybetegségek, azaz addikciók), illetve kóros függetlenségi állapotok (autiszikus magatartás) alakulnak ki.
A szenvedélybetegség – másként addikció vagy kóros szenvedély – hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is, mivel kényszeres viselkedési mintákból áll, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen. Pszichológiai értelemben véve a kóros szenvedély azt jelenti, hogy egy a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik."
Wikipédia
Van egy közösségi oldal, ahol viszonylag régóta tag vagyok. Sokáig nem foglalkoztam vele, de aztán a Zuram mindig emlegette - mert neki munkából kifolyólag is kell vele foglalkoznia -, úgyhogy sűrűbben kezdtem odajárogatni, de igazán nem hatott meg a dolog. Időnként küldözgettek számomra ismeretlen ajándékkat, meg felkéréseket, de nem érdekelt. Régebben sokat fórmoztam, de mivel az időm egyre kevesebb lett, leépítettem. Már csak két hely maradt, ahova időnként irogatni szoktam. Az egyik a Benedekkel egykorú babák anyukái, a másik pedig egy nagyon régi társaság. Oszt ennyi. Volt. Sajnos az első fórumon már többen is emlegették, hogy van egy játék a már említett közösségi oldalon, ami tök jó. Sokáig nem foglalkoztam vele, de aztán megnéztem, miről is van szó. Tetszett, így elkezdtem vele játszani. Aztán felfedeztem, hogy más tök jók is vannak. És elkezdődött az ördögi kör. Egyszercsak azt vettem észre, hogy már kb. 6 játékot látogatok rendszeresen, úgyhogy párat letiltottam, de még mindig maradt 4. Az egyik tök jó, mert ott nem rohad el semmi, ha nem látogatod naponta, max. megharagudnak a szomszédaid, hogy nem küldesz nekik ajándékot. Na ez legyen a legkevesebb. Van egy másik, ami szintén nem érdekel annyira oda is csak időnként nézek be, viszont van kettő, amire szó szerint rákattantam. Eleinte csak az egyikkel nyomattam nagy(ob)ban, de aztán a másiknál is egyre több szomszédom lett, ezáltal egyre több dolgom is. Odáig fajult, hogy reggel elkezdtem a "dolgom", aztán szinte késő estig egyfolytában csináltam. Persze, azért KicsiFiammal is foglalkoztam, sétáltunk, játszottunk, de messze nem annyit, mint szerettem volna, úgyhogy ma arra az elhatározásra jutottam, megváltozom.
És ez mit jelent? Szimplán annyit, hogy napközben nem fogok játszani, max., ha Életem kisebbik Értelme alszik, de akkor is inkább vagy pihenek, vagy csinálom majd a dolgom. Imádok olvasni és sajnos ehelyett inkább a gép előtt kuksolok, aminek még értelme sincs. Szóval igyexem kikattanni, ha már bekattantam. Mivel erős akarat vagyok, asszem sikerülni is fog. Azt nem ígérem, hogy ide megint naponta fogok írni, de azért igyexem legalább fotókat feltenni. Na irány a játék, hogy csökkentsem az ottani dologcsinálókat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Matazeqi 2010.02.20. 20:32:50
Lusthie 2010.02.26. 14:16:48
1ébként már kikatt :)))