Na megvolt az első hospitálásom.

Most már bevallom, eléggé féltem tőle, hiszen célirányosan még soha nem kellett gyerekekkel foglalkoznom. Nagyobb társasággal meg semmiképp. Mondjuk nem nekem kellett egyedül figyelnem a 15 gyerkőcre, hiszen ott volt a TF-re járó utolsóéves oktatójuk, plusz még mi hárman, tanoncok. Ahogy beléptem az uszodába, totálisan rámtört a nosztalgia, a gyerekkori emlékek. Úgy éreztem magam, mint általános iskolásként, mikor még a Spari kihelyezett uszijába jártam. Iszonyat jó érzés volt!

A gyerekek tök jól hallgattak ránk - is -, bár fura volt, mikor Kiricsi Tanár Úr, az Edző szólt, hogy tanár néni... Néztem is körbe, hogy kihez beszél, de gyorsan leesett, hogy hozzám :-). Asszem, ezt is meg kell szoknom, mivel a környezetemben általában vagy nagyon kicsi gyerekek vannak, akik még nemhogy nénizni, de még beszélni sem tudnak, vagy tegeznek. Összességében hihetetlenül jól éreztem magam, jó fejek voltak a gyerkőcök, akik ma ráadásul fél 5-kor versenyezni fognak. Hajrá skacok!

Egyre jobban azt érzem, hogy pályát tévesztettem. Anno tiniként sokat mondogattam, hogy óvónő akarok lenni, de mindig mindenki lehurrogott, merthogy minden kislány az szeretne lenni. De úgy tűnik, nálam hagyni kellett volna, hogy kiálljak magam mellett. Bár sosem álltam :-(. Lehet, hogy itt szúrtam el? Ráadásul igazán lövésem sem volt 14 évesen, hogy mi a fenét szeretnék csinálni. No meg hány tizenévesnek vannak nagy tervei? Nekem sokat segített a pályaválasztási tanácsadó, aki közölte, hogy rajzolói pályára ne menjek, viszont a gépelés jól megy. Na így kerültem a közgazdasági szakközépbe. Legalább szakmám is lett, merthogy azt azért már ennyi idősen is tudtam, hogy nálam a gimnázium necces lenne.

Mikor abbahagytam az úszást, az edzőm csábítgatott vissza, hogy foglalkozzak a kicsikkel, de hát abban az időben minden más érdekelt, csak ez nem. No meg igazán ekkor kellett eldöntenem, hogy vagy tovább megyek a Nagy Spariba, vagy annyi. Én utóbbira voksoltam, amit most már kicsit bánok, de ennek valszeg így kellett lennie. Helyette viszont röplabdáztam. Durva váltásnak tűnik, mi? :-)

Vajon a legtöbb tini ugyanolyan tanácstalan a pályaválasztással kapcsolatban, mint anno én voltam? Vagy már sokak ekkor is tudják, mik lesznek, ha nagyok lesznek? Talán rosszul döntöttem, talán nem. Mindennek megvan az oka.  Az viszont tuti, hogy rövid időn belül meglátogatom a régi edzőmet, megnézem a régi uszodát.

Kiricsi Tanár Úr így fejezi be a gyerkőcök oktatását: Hejhóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!

Mire a gyerekek: úszni jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó! :-) És mennyire igaza van!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.