Sajnos az utóbbi időben sokat hallom ezt a kifejezést, egyre többen használják. Szerintem szörnyen hangzik, leírva pedig még rondább. Tulajdonképpen mit jelent "wellnessezni"? Pfúúúj, de rémes! Nálam annyit jelent, hogy elmegyünk egy wellness szállodába, ahol…

Mostanra már totál természetessé vált, hogy szinte minden reggel úgy indulunk el otthonról, hogy felhívom az Útinformot. Ma is így tettem, de nem hallgattam a "hangra".Történt ugyanis, hogy bemondta ugyan a kedves női hang, hogy lépésben lehet haladni az M0-ás…

Iskolás lettem

2007.10.17. 14:50

Mint már említettem, beiratkoztam a TFTI úszás sportoktató szaktanfolyamára. Hétfőn volt a megnyitó és az első oktatás is.A sűrű 7vége után eléggé fáradt voltam és azt hittem, hogy az előadásokon szenvedni fogok, de nem így történt. Piszkosul feltöltött mindkét előadás.…

Cipővásár...ismét...

2007.10.16. 16:17

A 7végén vendégeink voltak. Szombat reggel jöttek Győr mellől a barátaink, hogy télre bevásároljanak maguknak és a gyerekeknek a helyi piacon.Előző este a Zuram finoman megkérdezte, hogy nincs-e kedvem - ismét - kimenni a cipővásárral a lányzóval. Mondtam, ha kapok egy kis…

Pénteken csajos buliban voltam a Nyóckerben.Nagyon régen mászkáltam már errefelé, így eléggé meg is lepett, hogy mennyire fejlődik. De komolyan! A Kálvária tér felől mentem az Üllői út felé. Tény, hogy azért még mindig vannak "arcok" és igencsak…

süti beállítások módosítása