Van, azaz volt egy szívemcsücske ezüst gyűrűm, amit a jobb kezemen, a hüvelykujjamon hordtam. Tavaly nyáron, Siófokon vettem és eléggé hozzám nőtt. Nem túl bonyolult, vagy mintás gyűrű, szimplán 5 db, kétféle méretű karika van összefogva egy kis ezüst bigyóval.

Szóval a lényeg, hogy kis kedvencemet egyszer már elhagytam, mert mikor vettem, simán jó volt, de azóta még fogytam pár kilót. Akkor baromi szomorú voltam, mert ugyi szerettem, ráadásul egyszerűen utálok bármit is elhagyni. Aztán iszonyat szerencsém volt, mert végül is - ha jól emléxem, vmelyik táskámban - megtaláltam. Boldogság ezerrel!

Ezek után persze kezdtem sokkal jobban odafigyelni, nehogy megint így járjak. Ezt hónapokig sikerült is tartanom, de aztán megint csak megszívtam.
Kéthetente dilidokihoz járok, és az utolsó látogatás alkalmával - ami már több, mint 1 hónapja volt... -, mikor jöttem ki a zuglói SZTK-ból, észrevettem, hogy megint nincs az ujjamon.
Első reakció: tuti otthon hagytam.
Második, már hazafelé:
Két variáció:
1. bent maradt a dilidokinál, de erre kicsi kicsi esélyt láttam,
2. a klotyón, kézmosásnál, azaz kéztörlésnél kidobtam a kukába. Maradtam ebben a hitben, bár még hetekig bosszantott a dolog, hogy lehetek ilyen béna. Aztán a múlt héten, mikor mentem az ékszerészhez egy javított cuccosért, úgy döntöttem, hogy megcsináltatom újra. Nah ezek után totál megnyugodtam.

És a csattanó? Anyósoméktól kaptunk egy halom csokinyukit, tojatot, amit normálisan el akartam helyezni egy kosárban, de ehhez még ki kellett belőle szednem a karácsonyi - jobb később, mint soha, nem? - tobozokat. Hol a helyük? Természetesen a szekrény tetején, a többi karácsonyi, húsvéti cuccos között. Ahhoz, hogy elérjem, persze létrára van szükség. Na fogtam magam, létra ki, én fel rá, doboz előszed. Aztán jött a felismerés, hogy ahhoz, hogy a tobozmaradványok ne szóródjanak szét, kellene egy zacsi. Lustaság félegészség, viszont hangilag jól állok, így kiáltottam a Zuramért. Drágaságom hozott is egyet. Egy jó nagyot. Mondtam, hogy szép, meg nagy, de tele lesz vele a doboz, tegye már meg, hogy keres egy kisebbet. Talált is. Meg még valamit. Én meg néztem nagyokat boci szememmel. Az elhagyott gyűrűm volt. Ő meg csak kérdezgette, hogy ugyanmá, meséljem el, hogy mi a fenét keres ez a bigyó a zacsik között? Őszintén? Lövésem sincs! Viszont most boldog vagyok, mert
- örülök, hogy megvan, ill.
- még soha nem jártam úgy, ha el is hagytam valamit, hogy egyáltalán előkerüljön, most meg tessék! Már kétszer is meglett! Viszont ezt majd jól elrakom, és majd az új szerzeményt fogom hordani, merthogy azt azért nem kéne lemondani! :-)