Mi a barátság? Azt hiszem, erről már igencsak sokan és sokfélét írtak. Én úgy gondolom, hogy az alapelmélet a "jóban-rosszban".
Ez nem hinném, hogy magyarázatra szorulna, viszont nem értem, miért van az, hogy ha valakinek hosszú próbálkozás, küzdelem után végre összejön a baba, akkor az olyan barátok, akikről azt hitted, hogy továbbra is jóban lesztek, ilyenkor eltűnnek? Persze nem mindenki, de több sorstársam is panaszkodott már, hogy hiába beszélték meg, hogy nem fog megszűnni a kapcsolat, mégis így lett. Én is jártam már hasonló cipőben, hiszen a környezetemben már szinte mindenki bebabásodott, mikor mi még mindig csak a szurikat nyomattuk, mégsem szakítottam meg a kapcsolatot, mivel egyszerűen érdekelt(ek) az illető(k) és az is, hogy éli(k) meg azt a bizonyos másállapotot. Miután megértettem vele(velük), hogy engem nem zavar, hogy ő(k) babás(ak), én pedig még nem, minden ment tovább, ahogy régen. Természetesen változtak a témák, a problémák, mégis jó volt tudni, hogy vagyunk egymásnak.
Azt is megértem, ha fáj a másik félnek, hogy nekem miért igen, neki miért nem, de akkor ezt közölje is. Én is átéltem ezt a helyzetet, de viszonylag gyorsan túl is tudtam magam tenni rajta. Mármint azon, hogy másnak sikerült, nekem meg nem, főleg olyanoknál, ahol tudtam, hogy ők is sokmindenen átmentek már. Vannak emberek, akik ilyenkor másfelé irányítják a gondolataikat, figyelmüket, amivel nincs is gond, nálam is bejött. De nem értem, hogy miért nem értik meg ilyenkor egymást?
Úgy gondolom, egy igazi barátság csak úgy tud működni, ha a felek figyelnek egymásra is és nem csak magukra. A babás megérti a másik érzelemingadozásait, fájdalmát, csalódásait, a nem babás pedig a pocakost, akinek ugye adott esetben más fontos dolog is belépett az életébe, máshogy működik a szervezete, máshogy bír akárcsak egy sétát is.
Sztem ha ezt mindkettő figyelembe venné, működhetne a dolog. Az viszont nem az igazi, ha a nempocakos nem érti meg, a pocakos miért nem tud hónapokkal előre tervezni, miért nem mer lefixálni időpontokat, hiszen tudjuk, hogy ember tervez, Isten végez.
Egy pocakosnak pedig nem kell állandóan a Pocaklakójáról beszélni, van ezer más téma is és az sem árt, ha megérti, hogy a másiknak most milyen nehéz.

Van egy barátnőm, akik szintén próbálkoznak már igencsak hosszú ideje. Nah anno ő is eléggé be volt tojva, hogy el fogunk szakadni egymástól, mégsem így lett. Lehet, hogy nem találkozunk sűrűn, viszont szinte napi kapcsolatban vagyunk és annyira jó, hogy bármiről lehet vele beszélgetni. Pátyolgatjuk egymás lelkét, örülünk a másik örömének, legyen az bármi.
Tény, hogy a meddőség sok embert összehoz, mégis úgy tűnik, hogy csak akkor derül ki, kik vannak egy hullámhosszon, mikor az egyiknek sikerült, a másiknak nem. Ez totál érthető, hiszen nem vagyunk egyformák.