Kapcsolattréning - első rész
2008.09.01. 18:19
Megjegyzem, az elkövetkező 3 beírásom a tréningen tapasztalt élményekről fog szólni, így a szabim alatt sem maradtok olvasnivaló nélkül. Ugyi milyen rendes vagyok? :-)
Ez, és a következő kettő bejegyzés sokaknak talán nagyon elvont lesz, de muszáj leírnom és újra átélnem. Hozzáteszem, pár évvel ezelőtt biztosan kiröhögtem volna azt, aki ilyenekről mesél nekem.
Nem olyan régen elolvastam Hidas-Raffai-Vollner Lelki köldökzsinor c. könyvét. Az elején iszonyatosan nehezen tudtam magam átrágni, viszont a történeteket annál jobban élveztem. Azért kicsit túl misztikusnak tűnt nekem a dolog, főleg mikor arról volt szó, hogy az illetőnek be kellett mennie a méhébe, vagy akár ő volt a saját méhe. Elvégeztem pár éve az agykontroll tanfolyamot és bevallom, már akkor is eléggé nehezemre esett belemennem bmilyen tárgyba, 1szerűen nem ment.
Pár hete, a születéshete oldalán találtam egy cikket, ami eléggé felkeltette az érdeklődésemet, mivel tulképpen arról szólt, mint a könyv, azaz kapcsolattréningről. Felvettem a lánnyal a kapcsolatot, és nehezen, de csütörtökre sikerült is időpontot egyeztetnünk. Kicsit tartottam a dologról, mert a becenevén kívül nem sok mindent tudtam róla, de a megérzéseimre hagyatkozva, no meg a kíváncsiságtól hajtva, elmentem hozzá. A lány az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt. Először csak beszélgettük, azaz leginkább én beszéltem, majd kezdődött az első relax.
Már az elején meglepődtem, hogy mennyire könnyen ment az ellazulás. Az első feladat, az volt, hogy el kellett képzelnem egy patakot, majd el kellett mesélnem, hogy milyen. Hideg-meleg, hol van, mi van körülötte, mit érzek, mit hallok stb. Legnagyobb meglepetésemre, simán ment a dolog. Aztán követnem kellett a patak útját. Itt is el kellett mondanom mindent, amit érzékeltem. Egyre jobban kezdtem meglepődni, mert iszonyatosan könnyen ment a dolog. Először a patak egy helyes kis faluba, vagy inkább vmi tanyaszerű helyre vitt. Itt kellemes érzés kerített hatalmába, tetszett az egész. Aztán a patak végén - legalábbis ekkor még azt hittem, hogy itt a vége - egy helyes kis malom volt. Éreztem az őrlemény illatát, hallottam a malomkerekek egymáshoz való dörzsölésének hangját. Persze ez egy vizimalom volt. Közben láttam, hogy mégsincs vége a pataknak, viszont egy kis érré fogyatkozott és egy hatalmas sziklás hegyből eredt. Itt eléggé megakadtam, mert egyszerűen nem tudtam továbblépni, semmi mást nem láttam, csak a sziklákat. Végül csak sikerült, tök jól megoldottam a "feladatot", mivel szimplán átrepültem a sziklás hegyet, aminek a teteje sima volt. Eleinte úgy érzékeltem, hogy nincs mögötte semmi, de aztán megláttam, hogy a kis érből is újra patak lett, ami bevitt egy amolyan western stílusú faluba. Nah itt már azért "néztem" nagyokat, mert 1szerűen lövésem sem volt, honnan jönnek ezek a képek.
Érdekes volt, mert ez a falu már nem tűnt annyira nyugodtnak, mint az előző tanya féle, vhogy éreztem a gonosz jelenlétét. Azaz nem is igazán magát a gonoszt, hanem azt, hogy van 1 v. inkább néhány ember, akik irányítják a többieket. Persze továbbra is követtem a patak útját. Először olyan volt, mintha a falu közepén menne át, de aztán vhogy a falu szélére "kúszott", méghozzá a bal oldalra, ahol mellette egy vasút is robogott éppen. Először nem tudtam, hogy a vonaton ülök-e és azért száguldozom, de végül rájöttem, hogy repültem a vonat mellett.
Ezután egy erdőt láttam, amit átszelt a patak, de a legnagyobb része szintén balra helyezkedett el, ráadásul a mélyén sötét is volt, jobbra nem annyira. Ezen az oldalon szép világos, nyugodt környék volt, messze mintha ismét egy nyugalmas falut láttam volna. Benéztem az erdőbe. Először tényleg férlelmetes volt, de aztán kezdett kivilágosodni és már nem volt olyan ijesztő. Aztán egyszercsak megláttam egy hatalmas, öreg fát a bal oldalon. A törzsét keménynek, mégis vhogy puhának éreztem. Hatalmas ágai voltak, bár nem igazán volt dús a lombja. Nagy orra meg szeme volt. Először kicsit mogorvának tűnt, de vhogy mégsem féltem tőle. Aztán beszélgettünk, majd bele kellett képzelnem magam a fába, ami meglepő módon nagyon könnyen ment. Ekkor magamat kisbabának, olyan 4 év körülinek láttam, szép fehér kötött ruciban, sapival. Aztán én lettem én, de maradtam ez a kicsilány. Először egyedül voltam, de később mögöttem kisöcsém is megjelent, vmi játékot húzott maga után, még bébi volt. Teljesen tisztán már nem emléxem a folyamatokra, de arra nagyon is, hogy elkezdtek potyogni a könnyeim. Még soha nem éreztem ehhez hasonlót. Konkrétan eszem ágában sem volt sírni, egyszerűen folytak a könnyek. Először nem tudtam rájönni, hogy miért, de végül megértettem. Apukám jelenlétét kezdtem el érezni. És egyre jobban. Közben rájöttem, hogy ő a fa. Iszonyat jó volt vele beszélnem. Megértette velem, hogy az öcsém a testvérem, és nem a gyermekem, nem tartozom érte teljes felelősséggel. Aztán ő vhogy el is tűnt a képből, én felnőttem, Apu-fa pedig átölelt. Hihetetlen jó volt hozzábújni, végtelen nyugalom ölelt körül, a könnyeim pedig továbbra is patakokban folyt. A lány - a vezetőm - ekkor kérte, hogy búcsúzzam el, de maradjon bennem ez a kép, hogy bármikor visszamehessek.
És ezzel vége is lett az első résznek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
