32
2008.09.03. 20:59
Jujjjj, de izgi!!!! Hétfőn voltam védőnéninél. Semmi extra nem volt, elpanaszoltam neki, mi történt vasárnap, és hogy mennyire hiányzik Kiskutyu. Tök rendes volt, nagyon öntötte belém a lelket. Mivel eddig sosem nézett szívhangot, azaz hallgatott, rákérdeztem, hogy ő sosem szokott? Mondta, hogy nem, lövése sincs, hol a készülék, de aztán előszedett egy kis dopplert és beüzemelte. Már annak is nagyon örült, hogy rögtön megtalálta, de mondtam, hogy nem volt nehéz, mivel ugyi tudom, hol a pici hátacskája Benedeknek. Baromi királyos élmény volt, jó volt hallgatni a kis ütemesen verő szívecskéjét! Jót röhögtem, mert neki is nagyon tetszett, alig akarta abbahagyni :-). 1ébként tök érdekes, mert a Zuram már többször is meghallgatta, ráadásul úgy, hogy a fülét tapasztotta a pocakomra és úgy is érezte, bár tény, hogy nem ennyire erősen. Nah ebből meg én maradok ki :-).
Mostanság egyre többet érzek mensiszerű fájásokat, bár elég tompán. Erre azt mondta a védőnéni, hogy azért még nem kéne, szedjek magnéziumot és pihizzek. Közben többen mondták, hogy ennyi idős pocakkal azért már előfordulhatnak ilyen érzések. Remélem, tényleg így van. Az viszont tuti, hogy már több ilyen hosszú utazást nem fogok bevállalni, nyugodtabb leszek, ha a kórház közelebb lesz.
Nah és a szokásos heti pocakfotók + 1 bónusz
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Niki- picurAnyu 2008.09.04. 08:45:37
szilvi 2008.09.04. 11:02:59
Boglárka · http://www.piciangyalkam.blogspot.com 2008.09.04. 14:54:15
A tompa görcsök nekem a 37.hét körül kezdődtek.
Lusthie 2008.09.04. 15:45:23
Druszám: a legjobb kifejezés :-))))
Bogi: Muszáj lesz nekije nagyobbnak lennie :-) Szombaton majd kiderül, hány g :-)
Ezzel most nem nyugtattál meg, sztem még bőven van időnk...
Bocs lányok, de jelenleg max. írni van energiám, nem tudlak titeket olvasni, de majd bepótolom!
PandaDorka · http://www.pandababa.freeblog.hu 2008.09.05. 13:40:10
Lusthie 2008.09.05. 18:00:37
Érdekes, hogy keményedés nem igazán van, sőt. Konkrétan nem tudom megmondani, milyen az a keményedés. Totál jól el tudom lazítani a méhem, ami azért gondolom nem rossz.
Asszem emelem a mg adagot :-)
Köszi szépen a tanácsokat!!!! és a bókot is :-)