Kimenő
2008.11.11. 15:32
Na ezt kaptam a 7végén! Mert nekem ollllyan rendes Férjecském van!
Először úgy volt, hogy szombaton megyek kimenőre, de a Kiffiam ezt az 5letet nagyon nem támogatta, mert úgy elhúzta a délelőtti szopit, hogy már nem értem volna haza, mire a látogatóink megérkeznek, így maradtam a fenekemen.
Viszont másnap eljött az én időm. A szopizás persze most is elhúzódott - gyanús ez a kölök! :-))) -, de mivel nem vártunk senkit, így útra keltem. Gondoltam, tök jó lesz, hiszen imádok vásárolni, ráadásul már hetek óta nem voltam igazán sehol. Na a pofáncsapás már akkor ért, mikor indulni készültem. Nem hittem volna, hogy ha még csak pár órára is, de ilyen nehéz itthagyni a pasijaimat, húztam is az időt rendesen, de a Zuram rámparancsolt. A köv. meglepi akkor ért, mikor beültem a kocsiba. Látszik, hogy kb. két hónapja nem vezettem, mert 1szerűen nem fókuszált úgy a szemem, ahogy kellett volna. Na itt megfordult a fejemben, hogy visszafordulok, de aztán mégsem.
Első utam a Brendonba vezetett, ahol pikk-pakk a seggére vágtam a múltkor kapott 30eFt-os utalványnak, és olyan ügyesen válogattam össze a cuccokat, hogy még 2000 Ft sem volt, amivel túlléptem, de azt meg a kártyámon lévő pontokból levonták. Totál jól jártam, mert így vettem egy csomó cuccot és egy fillérembe sem került. Még 1x köszönjük az utalványokat! Ja! és a pénztárban megjegyezte a csajszi, mikor kicsit csevegtünk, hogy tartsam meg a Zuram, mert kevesen vállalnak be ilyen pici babót. Meg is említettem én a Férjecskémnek, aki csak nézett a nagy szemeivel, hogy ez hülyeség. Szerinte...
A következő utam az Auchanban lévő Kenguruba vezetett, hogy levásároljam a visszavitt kismama farmeromat. Na ezt sem volt nehéz teljesítenem, igencsak gyorsan sikerült pár helyes rucit összeszednem Benedeknek. Persze a "keretet" sem volt nehéz túllépnem. Viszont itt már kezdtem igencsak elfáradni, az alsó fertályam egyre jobban fájdogált. Elvánszorogtam hamiért, beálltam a KFC-nél lévő sorba és eszembe jutott, milyen kiváltságokkal is járt a pocakom, most viszont totál átlag vagyok azzal a különbséggel, h állni sem bírok még igazán. Na puff neki.
Végül még átvánszorogtam a Decathlonba, mert nagyon kellett vennem szabadidőgatyót. Eredetileg a Teskónál lévő Takkoba akartam menni, de ahhoz már totál nem volt energim, h átkocsikázzak. Szerencsére itt is kaptam ócsóé macinacit, bár csak szürkét és feketét, de így legalább kidobhatom az agyonhasznált piacos gatyókat.
Feladt(ok) teljesítve, összesen 2 órát voltam távol. Azt nem mondom, hányszor hívtam a Zuramat piti dolgokkal :))))). Mikor hazaértem, totál jól elvoltak, Benedek alukált. Na ez még 5 percig tartott, mert ahogy átöltöztem, fel is ébredt és követelte a hamiját. Hát milyenradarja van ennek a Kispasinak??? A Zuram igazán rendes volt, mert mondta, hogy köv. hétvégén is nyugodtan csinálhatunk megint ilyen napot, de lehűtöttem, hogy egy db-ig tuti nem, mert baromira elfáradtam és ennyi elég is volt, ráadásul hosszú volt a Kiffiúnk nélkül töltött idő is. Majd legközelebb, addig még regenerálódok. No meg netről is el tudom költeni a manimat, nem kell nekem ahhoz mászkálni :-)))
Összességében azért jó volt a kiruccanás, de sztem egy db-ig tényleg nem fogok menni, totál elfáradtam. De eljön még az én időm! És talán hamarosan befejezik a közelünkben lévő Teskót, így nem kell majd messzire mennem. Imádom a mi kis városkánkat :-)))
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
PandaDorka · http://www.pandababa.freeblog.hu 2008.11.11. 16:36:52
Boglárka · http://www.piciangyalkam.blogspot.com 2008.11.12. 08:00:03
az én párom csak akkor vállalja be, ha az egyetemre kell bemennem,mert az muszáj :)
Niki- picurAnyu 2008.11.12. 10:14:50
Amúgy néha kellenek az ilyen kis kiruccanások, mert egy idő után bizony meg tudna csömörleni az ember. ;)
Lusthie 2008.11.12. 10:40:32
PicurAnyu: hááát a nagybevásárlás sztem eleinte Apára fog maradni :-)
Az tuti, h kell az ilyen is, bár sztem nekem még korai volt :-(
Niki- picurAnyu 2008.11.13. 15:01:38
Szóval, ha úgy alakulna, akkor inkább anyum.