Sokk
2009.07.26. 20:55
Pénteken komoly sokkot okoztam szegény Kisfiamnak. Ez nem vicc! Történt ugyanis, hogy KicsiFiú eléggé fáradt volt, de aludni nem akart. Apája felvette, de aztán visszatette a szobájába, ami nagyon nem tetszett neki. Közben én elmentem hajat festeni, mert elegem volt, hogy lassan több a fehér hajszálam, mint a sötétbarna. Na jó! Ennyire azért nem durva a helyzet, de már tényleg untam. Gondoltam, nem a szokásos, régen bevállt feketére festem, nehogy ne ismerjen meg a PiciFiam, hanem elég lesz a saját színem, a sötétbarna.
Szóval Apa foglalkozott Benedekkel, míg én elvonultam a fürdőszobába. Szépen rákentem a hajamra a szottyot, naívan arra gondolván, hogy a KisPasim már alszik, de egyszercsak nagy sírást hallottam. Rohantam volna be hozzá, de féltem, hogy összekenem őt. Kiderült, hogy Apája letette a szobájába, ami nagyon nem tetszett neki. Baromira nyűgös volt, így felvette, majd elhozta a fürdő felé. Épp a hajamra kent trutyival álltam, mikor megláttam őket az előszobai tükörben. KicsiFiú rámnézett, lebiggyesztette a száját és irdatlan zokogásba kezdett. Magamhoz akartam ölelni, hogy megnyugtassam, de a kence miatt mégsem tettem. Piszkosul sírt, így feltettem a hajamra egy nejlon hajvédősapeszt és átvettem, gondolván, majd én megnyugtatom. Na ezzel azt értem el, hogy még jobban zokogott! Bizony! Szó szerint ZOKOGOTT, nagy könnycseppekkel. 1-2x volt már ilyen, de akkor gyorsan meg is nyugodott, kisebb hüppögések közepette, most viszont még olaj volt a tűzre, hogy átvettem. Totál kiakadt, tolta el magát tőlem és kétségbeesetten nézett rám. Talán a látvány is megzavarhatta, de én inkább a számára ismeretlen szagra gyanakszom. Tény, hogy születése óta nagyon ügyeltem arra, ne legyen mindig más illatom, így azzal fürödtem, amivel ő és parfümöt sem használtam. Az utóbbi időben kezdtem el időnként tusfürdőt, testápolót használni, de csak nagyon ritkán. Ráadásul mivel én alapból nem bírom elviselni az ammónia szagát, soha nem veszek olyan festéket, amiben az van. Mégis a Szemem fénye sokkot kapott. Iszonyatosan rossz érzés volt hallani a keserves zokogását és szörnyű volt átélni, hogy épp én vagyok az, aki ezt okozta.
Miután visszaadtam Apájának, kicsit megnyugodott, de ahányszor csak közeledtem hozzá, csak jobban sírt, így nem is kísérleteztem tovább. Nagyon rosszul éreztem magam. 12 perc után le is mostam a hajamról a trutyit, megmostam a szokásos samponommal, hátha az elnyomja a festék szagát, majd becsavartam a fejem egy törölközőbe, amitől alapból nem szokott megijedni Benedek, de most ez is kiborította, pedig máskor még vigyorog is rajtam. Gondoltam, nem szekírozom tovább, ezért elvonultam megszárítani a hajam. Ezután csak félve mertem közeledni felé és ahányszor próbálkoztam, mindig lebiggyesztette a száját, de szerencsére már csak hüppögött. Aztán átvettem Nagyapitól - akik persze épp a legnagyobb zokogás közepette érkeztek... - és lássanak csodát, végre nem sírt a kezemben. Ugyan jól megnézett, de ennyi volt. Baromi nagy kő esett le a szívemről, szerintem országszerte hallani lehetett.
Soha nem hittem volna, hogy a KisFiam első traumáját épp én fogom okozni! Iszonyatosan rossz érzés volt, hogy már a közeledtemre is még jobban zokogott. Késő este, mikor már aludt, ki kellett vennem az ágyából, mert eléggé sírt, de szerencsére vissza is aludt. Azt hiszem, a fáradtság+látvány+szagok, ill. a felső két fogacskájának növekedése okozta ezt a valódi sokkot. Valszeg a fogacskái is igencsak erősen közrejátszhattak az egészben, mert másnap is volt 1-2 "indokolatlan" sírdogálása, 1ébként sokkal jobb kedvű volt.
Tanulság? SOHA többé hajfestés Benedek közelében. Megoldás? Elvonulni, nem előjönni, míg kész nincs az egész dolog, azaz festéstől hajszárításig elbújni jól!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.