Az elmúlt napokban mindketten, azaz Benedek és én is dögrováson voltunk/vagyunk. Tegnap leginkább Apája foglalkozott KicsiFiúval, én meg próbáltam kúrálni magam, aminek ugye az volt az eredménye, hogy Benedekkel alig voltam, max. akkor, mikor bejött a szobába, ill. hamiztunk. Este, fürdés után rendszerint én szoktam még kicsit hintázni vele, aztán kb. 5 perc múlva már kéretőzik is be az ágyába, szóval nem tart sokáig az idilli állapot. Tegnap is így tettem, miután Apája lekapcsolta a villanyt, rá kb. 2 percre már mondta is, hogy "oda, menjünk", azaz vigyem az ágyába. Ilyenkor beteszem és általában el is alszik, mostanság viszont még egyszer ki "kell" vennem, hogy hintázzunk. Este is ez történt, azonban mikor hintáztunk, totál befúrta a kis arcocskáját a nyakamba. Már ekkor teljesen elolvadtam. Mikor már úgy éreztem, h elaludt, betettem az ágyába, de megint kikéretőzött. Ezt 3x csinálta, viszont a hintázások közepette totál elérzékenyültem, mert az én KicsiFiam nemhogy belefúrta az arcát a nyakamba, hanem a pici kezével fogta a fejemet, elfordította és az arcocskájához nyomta az enyémet, vagy éppen simogatott. Máskor is szokott simizni, bújni, de ennyire még soha nem fejezte ki a szeretetét, nem éreztette velem, hogy mennyire hiányoztam neki, merthogy ugye itt erről volt szó, hiszen egész nap alig voltunk együtt. Iszonyat jó volt érezni, ahogy odabújt hozzám és erősen magához szorított. Mikor utoljára letettem, félálomban még mindig mondta, hogy "hinta, hinta", de végül elszundizott.

Imádom!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.