Gonzo
2008.08.31. 22:48
Már meséltem a mi kis beteg Kiskutyunkról, csak talán a nevét nem írtam ki sosem.
Ma egy nagyon szép vasárnapot töltöttem el a Zurammal. Meglepiként elvitt a Menzára ebédelni, aztán a Millenáris Parkba mentünk, ahol a World Cyber Games magyarországi döntőjét néztük meg. Mondjuk nem voltunk ott sokat, de elég is volt :-). Hááát igencsak bénák voltak a guitar hero-sok :-).
Ezután siettünk haza, hogy elmenjünk Kiskutyuval 1ütt sétálni egyet. Elég meleg volt, nem is nagyon akart jönni, de hát ez már többször is előfordult, egy idő után azért mindig kedvet kapott a sétához. Szegénykének most nagyon nem volt kedve jönni, többször is vissza akart fordulni, de akkor azt hittük, hogy csak a szokásos makacssága. Ilyenkor kicsit mindig nógatni kellett. Vagy picit megrángattuk a pórázát, vagy hátulról beindítottuk. Most viszont tényleg nagyon vissza akart fordulni, de nem foglalkoztunk vele. Annyira a szemem előtt van, mikor egy másik kutyu körbeszagolgatta. Amúgy sem szerette a kutyikat, de most is tűrte, hogy elejétől végéig megismerkedjenek vele. Még poénkodtam is, hogy nah legalább kihasználja, hogy pihizhet. Miért nem mentem oda hozzá és simiztem meg? Talán jobban feltűnt volna, hogy baj van. Én kicsit direkt előre mentem, mert ekkor aktívabb szokott lenni, de most ez se mindig működött. Aztán egyszercsak összeesett. A Zuram kétségbeesve kiabálta a nevemet, én meg rohantam. Persze nem volt köztünk túl nagy a távolság, mégis hatalmasnak tűnt. Szegény Gonzo összeesett. A Zuram próbálta felhúzni, akkor kicsit sikerült is felállnia, de aztán ismét összeesett és soha többet nem kelt fel. Átmentünk gyorsan az árnyékba, lelocsoltuk vízzel, próbáltuk élesztgetni, de semmi. Közben többen is odajöttek, hogy mit tudnak segíteni, két lány el is kerekezett egy állatorvoshoz, de ő nem volt otthon. Persze hívtam Kutyi saját dokibácsiját is, aki szerencsére fel is vette. Mondta, hogy mit csináljunk, de akkor már semmi sem "hatott". Gonzo elment. Örökre. Zokogtam és közben piszkosul féltettem a Kisfiamat a pocakomban. Iszonyat érzés volt, hogy vissza kellett tartanom a bánatomat. Miután láttuk, hogy már semmit sem tudunk tenni, a Zuram felnyalábolta a kicsi testét és hazavittük. Szörnyű volt látni, ahogy élettelen kis teste csak lóg a férjem kezében, miközben a feje felém volt, szeme nyitva és olyan volt, mintha végig rám nézett volna. Nyugodtan. Szinte végig simogattam a fejecskéjét és beszéltem hozzá. 1szerűen nem tudtam felfogni, hogy ő már soha többé nem fog felébreni. Otthon a Zuram letette a helyére, betakargattam és elbúcsúztunk tőle, bár a szívem mélyén még mindig azt vártam, hátha felpattan. Dokibácsitól megkérdeztük, mit kell, ill. mit tudunk tenni, de a legjobb 5lete neki is az volt, hogy temessük el mi. Szóval összeszedtük magunkat és elmentünk Alsónémedire, ahol egy erdőben végső nyugalomra helyeztük. Míg a földön feküdt betakarva, még mindig bíztam benne, hátha csak egy rossz álom. De sajnos nem az volt. Míg a férjem ásott, én simogattam. Szegényke kezdett egyre hidegebb lenni. Itt már kénytelen voltam elhinni, hogy tényleg vége a kicsi életének. A legszörnyűbb az volt, mikor eltemettük. Nagyon nehéz volt látni, de tudom, hogy az sem lett volna jobb, ha én nem megyek el.
Nagyon szerettük ezt a Kiskutyát, baromira az életünk részévé vált, hiszen a kapcsolatunk eleje óta velünk van. Volt. Nehéz lesz megszokni, hogy már nincs és tutira jó db-ig el fog tartani, míg megszokom, hogy nem kell éjszakánként betakarni, hogy ne vakaródzon, nem fog szomorúan rámnézni, mikor elmegyek itthonról és nem fog örülni nekünk, mikor hazajövünk. Szörnyen fog hiányozni, nyugodjék békében! Remélem, a kicsi lelke jó helyre került!
Gonzo élt 7 évet és 4 hónapot.
Végül néhány fotó, amik az utóbbi időszakban készültek róla.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szilvi 2008.09.01. 06:10:29
Boglárka · http://www.piciangyalkam.blogspot.com 2008.09.01. 07:30:34
Nekünk is van egy kutyusunk, aki most kezdett el betegeskedni, mert sajnos nem érzi itt jól magát, ahova most költöztünk... :(
Kívánom,hogy mihamarabb le tudd magadban zárni a dolgot...
eszto · http://perszee.freeblog.hu 2008.09.01. 07:41:28
Niki- picurAnyu 2008.09.01. 09:11:24
Maya · http://qqcs.blog.hu 2008.09.01. 10:43:42
Veletek volt, amíg kellett... De veletek is marad, csak máshogy...
Átadja a "helyét" Benedeknek...
Lusthie 2008.09.01. 11:45:02
Mondanám, hogy már kezdek edzett lenni Apukám és a magzatunk elvesztése miatt, de a halált soha nem lehet elfeledni, mégha "csak" egy kutyiról is van szó!
Ennek így kellett lennie, neki most már jobb.
Beso · http://kitti-szonja.blog.hu 2008.09.01. 13:35:48
Lusthie 2008.09.02. 09:03:58
Dagadt 2008.09.02. 10:34:51
el tudom milyen nehéz lehet elképzelni az elfogadhatatlant....
tudom, mennyire hiányzik....próbálj arra gondolni, hogy most már béke és nyugalom veszi körül....
barbó 2008.09.08. 17:59:40
Lusthie 2008.09.08. 21:35:01
De legalább most kergetheti a kutyacsajokat és nyomathatja a jó kis cupákokat.