2009. január 26., hajnali 5 óra. És még 35 perc. Úgy tűnik, ez az utóbbi időben maratoninak számító szopi volt az utolsó. Kiffiam ma már totál beérte a cuclisüveggel. Kicsit még fáj, de ahogy a napokban Bogi is idézte: "Always look on the bright side of life!". És van benne valami. Benedek egyre többet bújik, nagyon figyel rám. Mikor ringatásra vágyik, teljesen belefúrja magát a hónom alá. Mikor beszélek hozzá, vagy csak a közelében vagyok, néz. És dumál, egyre többet. Gyönyörű és meghitt volt az a pillanat, ahogy saját magamból táplálni tudtam, mégha már az elején se ment minden simán. Imádtam, ahogy matatott, ahogy bealudt rajtam. Mostanság, mióta nyílik számára a világ, igencsak sokat tekeredett a cuclin, viszont mióta nem szopizik, újra engem figyel. És ez jó! Nagyon jó! Továbbra is matat a kis kezével, mégha nem is úgy, mint szopi közben és meglepő módon, a cuclival totál felém fordul, amit előtte nem tett. Azért még 1-1 etetés előtt bepróbálkozom ám, csak ilyenkor KicsiFiú hátrafeszíti magát és sír, bár még szinte nem is közelítettem hozzá. 1ébként ma még - sztem már csak megszokásból - a cuclival is kisebb vitába keveredett, de felvilágosítottam, hogy azért nem kéne mindennel összeveszni, mert éhes marad. Szerintem megértette, mert nem kis lendülettel segített becélozni a szájába.

Mi elég sokat mászkálunk, utazunk, és ha jobban belegondolok, kicsit könnyebbé fog válni Benedek etetése, mint eddig, leszámítva, hogy míg van tejem, továbra is fejnem kell és azért bízom benne, hogy legalább 2,5 hónapig még sikerül is. Persze, ha csak szopizott volna, más lenne a helyzet, de lássuk be, elég macera volt a szopi-cucli-fejés trió. Így marad a cucli. No meg a fejés. Melegíteni meg bárhol lehet, ahol van konnektor, vagy szivargyújtó. Persze, sterilizálni kell, de azt eddig is kellett, simán megoldható és talán már nem sokáig van rá szükség. Szóval ez ösztönöz arra, hogy ne várjak a hozzátáplálással a Kiffiam 6 hónapos koráig, hanem a védőnő javaslatára már hamarosan elkezdjük, ha Benedek 4 hónapos lesz. Már várom, mit fogok bénázni :-).

Szóval lezárult egy időszak, ami nem meglepő, hiszen Kiffiam már elmúlt 3 hónapos. Nagyfiú lett (persze minden viszonylagos). És ezzel egy új korszak kezdődik. Imádom, ahogy már hozzám bújik, ahogy piszkálgatja a hajamat, a nyakamat. Ma este épp mászkáltam vele, amikor felém fordult és megcsócsálta az alsó ajkamat. Asszem mindketten meglepődtünk, úgyhogy ezen felbuzdúlva még az ujjamat is jól megrágcsálta. Nemsokára elkezdjük az "igazi" hamizásokat. Már várom az első fintorgást, mikor megkóstolja az almát. Várom, hogy mikor és milyen lesz az első főzelék, ami az arcomban fog landolni. Várom, hogy még többet bújjon, dumáljon, kússzon, másszon, kapaszkodjon. Szóval mindent!

Tehát véget ért. De ezáltal új dolgok is megnyílnak, fontosabbakká válnak olyanok, amiket eddig talán észre sem vettem. Szép volt. Jó volt. És még jobb lesz!

Végül néhány, talán utolsó fotó.

Szopi közben:

és után.

(1ébként nem vagyok oda Ákosért, de vhogy ez ugrott be)

A bejegyzés trackback címe:

https://lusthie.blog.hu/api/trackback/id/tr92907008

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Haga clic en el siguiente artículo 2017.10.26. 13:14:32

Redőny típusok - Ötletes Blog - Ötletek és Hírek

Trackback: Echar un vistazo a este sitio web. 2017.10.10. 03:51:17

Mobil függetlenítés - Mobil Függetlenítés

Trackback: neonyplastico.com 2017.10.05. 11:10:54

Tudormanók-játékos otthoni nyelvtanulás - Tudormanók - gyereknyelvtanulás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lille 2009.01.28. 05:35:37

imádom a hozzáállásodat! és nagyon becsüllek a 2,5 hónapos kitartásodért. egy nagy kalappal a folytatáshoz! szerencsére a bújások, a meghitt percek nem cicifüggők.

Lusthie 2009.01.28. 10:04:33

@lille: :-) köszi! 3.5 hónap!!!!! :-)
jaja, észrevettem. Most vhogy jobban is bújik :-)

Mazsianyu 2009.01.28. 12:14:11

A szoptatás nélkül is lehet elmélyült, meghitt a kapcsolatod a kisfiaddal! Ne csüggedj!
Annyira édesen alszik!

Lusthie 2009.01.28. 13:32:54

@Mazsianyu: köszi! úgy érzem, ezzel nincs is gond! jaja! kb. születése óta mindig így bealudt :-) Sztem ez is a fő gond, hogy most már nagyobb a kajaigénye és fontosabbá vált az éhes pocak megtöltése, mint az élvezet a cicin :-)

persze 2009.01.31. 16:32:33

Szerintem mindenkinek nagy változás, mikor elmarad a cici, elfogy a tej, nem tud szopizni a bébi, nem tud szoptatni anya. Mindannyian elképzeljük, hogy amennyire csak lehetséges szeretnénk minél tovább szoptatni. Aztán ez vagy összejön, vagy nem.
Egy biztos, nagyon kitartó vagy :)! És.. szerintem jól döntöttél, mikor nem erősködtél tovább. Pusza.

Beso · http://kitti-szonja.blog.hu 2009.01.31. 18:28:39

Örülök, hogy ilyen jól fogod fel ezt a helyzetet és elfogadtad Benedek döntését. Biztos vagyok benne, hogy a szopi hiánya a ti kapcsolatotokon nem fog változtatni! Hisz még amikor a pocidban voltl már akkor olyan közel voltatok egymáshoz (nem csak fizikailag)!

Lusthie 2009.02.01. 07:24:24

@persze: :) köszi! szerintem is...
És én még jól jártam, mert fejni továbbra is tudok.
@Beso: :) na igen. én is így érzem. A másik, h lehetnék erőszakos, de annak mi értelme lenne? Engem és a kajálást is megutálná. Így is lelkiismeretfurdalásom van, h azért kicsit erőszakos voltam az elején. Persze, nem tömködtem a szájába a cicimet, nem tartottam ott erőszakkal, csak kivártam és ezért hagytam sírni :(((

sylblog 2009.02.13. 18:38:27

Teljesen ugyanez történt velünk, olvass bele a blogomba:
sylblog.blog.hu
Mi már 5,5 hónaposak vagyunk, a kitartásomnak köszönhetően egy hónapig 3 étkezést oldottam meg anyatejjel fejéssel, aztán egy hónapig 2-t.A tegnapi naptól valahogy összekapargatom a reggeli adagját.
süti beállítások módosítása