Kissé időzavarban vagyok, úgyhogy ma eszméltem rá, hogy már febr. 17. van, így majdnem elmaradt a szokásos összegzés. Mondjuk sok újat nem is nagyon tudok írni, de azért uccu neki!

Csámpás. Nem is kicsit. Mikor már stabilan járt, elvittem egy konduktorhoz, akitől az első kérdésem az volt, hogy ez örökölhető-e, mire kapásból rávágta, hogy nem. Mikor elmeséltem, hogy Apum, öcsém, húgom én is az vagyok, már elgondolkodott a dolgon és azt mondta, hogy jaaaa! akkor igen! Király. Szóval már kb. fél éve igyekszem elmenni az ortopédiára, de valami mindig közbejön, most viszont már inkább megvárom a tavaszt, mert a múltkor, mikor bőrgyógyászatra vittem Benedeket a Heim Pál kórházba, két nap múlva beteg lett, mivel a gégészet mellett volt.

Egyfolytában dumál. Nagyon édes, mindent kommentál és ha jó a kedve, tényleg egyfolytában beszél.

Énekel. Most már egyre többször előfordul, hogy reggelente, mikor ébredezik, énekel, aztán napközben is :).

Hiszti: továbbra is van, de elég jól el lehet terelni a figyelmét. Viszont, ha épp a kellős közepén van, akkor jobb nem hozzászólni, mert csak még jobban felhúzza magát. Ha ezen a ponton már túlvan, akkor nagyon könnyen meg lehet nyugtatni.

Séta: elég sokat sétál, motorozik, a babakocsit csak hosszú távon használjuk.

Kaja: mióta beteg volt, visszaszokott az üvegesekre, aminek akkor örültem, most viszont már nem annyira. Ha megkérdezem, mit szeretne ebédre, a válasz szinte mindig ugyanaz: kumpit, halacskát, husit. Sajnos eléggé válogatós, nem is tudom, kire ütött...

Iszonyatosan akaratos, de hogy ezt kitől örökölhette....? ...

Hihetetlenül illedelmes. Mindenkinek köszön, mindent megköszön, állandóan segíteni akar, amit általában hagyok is, vagy próbálok neki olyan feladatot adni, amit egyedül tud elvégezni.

Szerepjáték. A múltkor a fórumon olvastam, hogy miket csinálnak a gyerkőcök és elgondolkodtam, hogy Benedek vajon mit is csinál. Locsol. Azaz folyamatosan tüzet olt, merthogy ő a tűzoltó. Ilyenkor felveszi Kisvakond sapiját, ráül az autójára, fog egy darab madzagot és megy locsolni.

Mostanság nagyon anyás lett, azaz konkrétan a betegsége (hányós-fosós vírus) óta. Egyszerűen még azt sem engedi Apájának, hogy átöltöztesse, kicserélje a pelusát, vagy feladja rá a kabátját. Nem mondom, hogy utálom, hogy ennyire ragaszkodik hozzám, de azért bizonyos szempontokból jobb lenne, ha másnak is hagyná magát. Szóval továbbra sem unatkozunk :)

Munka közben:

De most nagyon! Kb. 4-5 iromány van félkész állapotban. Nagyon sok mondanivalóm lenne, sokminden történt az elmúlt hetekben, de egyszerűen nincs kedvem írni. Na jó! Január óta IGAZI naplót írok, ami ugye azt jelenti, hogy naponta körmölök egy füzetecskébe, ami nem kis feladat. Nem regényekről van szó, csak napi pici irományokról, mégse kis munka. Valahogy mostanság nincs kedvem irogatni. Begyepesedtem? Nem hiszem. Talán a tavaszi fáradtság :).

Na azért 1-2 szó. Jól vagyunk, azaz ma tényleg mondhatom, hogy mindenki kigyógyult. Először Benedek kezdte egy elég komoly fosós-hányós vírussal, aztán a Zuram köhögött, tüsszögött, 3 napig itthon feküdt. Én szerencsére megúsztam.

A napjaink nyugisan telnek, Benedek nagyon sokat dumál, mindent kommentál. A kedvenc szavam a kukoricapattogtató, ami a kukoricapelyhet jelenti.

Hihetetlen, hogy egy ekkora kisember már mikre figyel, mikre emlékszik, mégha időnként nem is tudja magát jól kifejezni. Mostmár tényleg nagyon kell figyelni, mit beszélek előtte. Ráadásul egyre hülyébben érzem magam, mikor a Zuramnak úgy mesélek el 1-1 sztorit, hogy Benedek is ott van, hiszen tudom, hogy nagyon jól tudja, hogy róla van szó.

Na majd ha kicsit összeszedtem magam, megpróbálom befejezni az elkezdett bejegyzéseket is. The Question of Time....

És ezzel fel is adtam az állandó számolást, mert egyszerűen már nem bírom követni, legalábbis a hónapok számát. Szóval 2+3, ami annyit jelent, hogy 2 év, 3 hónap. 

Ismét hófordulóhoz értünk. Úgy érzem, néha túl gyorsan telnek a napok és Benedek iszonyatosan nő.

Nagyfiús ágy, nagyfiús duma. Eszméletlen, miket szövegel már.

Ma gyakorolta, melyik a jobb és melyik a bal keze. 

Ha járdaszegélyhez érünk, szépen körülnéz és mondja, hogy "jobbja, balja, mehetüüüünk!.

Mostmár elmondhatom, hogy totál jól beszél, már nemcsak összefüggő, kerek mondatokat mond, hanem egyre ügyesebben is ragoz.

Tök jól ugrál két lábbal, időnként tornázik is.

Be nem áll a szája, mindent kommentál, szinte folyamatosan beszél. Tegnap óta már nem azt mondja, hogy Api, hanem Nabapi, ami most nagyon tetszik neki, mert szinte egész délután mondogatta.

Nagy dumás, időnként ki is oszt rendesen. A múltkor kockákkal dobálta a fotel alját. 5x szóltam, mondtam, ha még egyszer csinálja, elveszem a kockákat. Csinálta, elvettem, mire közölte: "Anya! menjél főzni!". Na köszi.

Nem bírja elviselni, ha copfban van a hajam, ilyenkor megfordítja a fejem, közli, hogy "nem jó kofi!" és kiszedi a gumit.

Múlt hét óta újra járunk úszni, ma nagyon ügyes volt, tök jól csinálta a feladatokat.

Pár napja iszonyatos mehetnéke van, reggel még szinte fel sem kelt, már ki akar menni. Érzi a tavaszt? :)

Hiszti továbbra is van, de jól kezelhető. Pár napja vmi nem tetszett neki, hisztizett, mire közöltem, hogy akkor most menjen be a szobájába és szóljon, ha befejezte. Kb. fél perc múlva kijött és közölte, hogy "Anya! befejeztem!". Aztán beültettem a helyére, ahol megjegyezte, hogy "szomorokom". 

Hogy telnek a napjaink? Egyformán, mégis változatosan. Napirend továbbra is megvan, mellette pedig mondhatnám, hogy heti renddel működünk. És elég jól! Imádom!

Bekapcsoltam a tévét, mert Benedek mesét szeretett volna nézni. A Zuram tegnap amerikai focimeccset nézett, így azon a csatornán maradt.

Benedek ránézett és közölte: "nem szeretem focimesét!"

Benedek az én laptopomba akarta betenni a mesedvd-jét, de én nem engedtem, hiszen van saját lejátszója, úgyhogy elkezdett hisztizni, mire közöltem, hogy menjen be a szobájába és szóljon, ha befejezte. Így is tett, aztán kb. fél perc múlva kijött és közölte, hogy "Anya! befejeztem!". Ezután beült a helyére, bekapcsoltam neki a lejátszót, elkezdte nézni a mesét és mintegy mellékesen megjegyezte: "szomorogtam".

Nem szeretem ezt a napot, mert végtelenül szomorúvá tesz. Idén már 12 éve, hogy Apu nincs velünk :(. Mostanság megint sokszor szeretnék vele beszélgetni, tanácsot kérni, de max. én beszélek.

Nagyon hiányzik!

Elteltek, méghozzá elég gyorsan. Mondjuk egy szavam nem lehet, mert a Zuram már 23-án sem dolgozott és még 3-án is itthon volt, mégis gyorsan vége lett. Azért el bírnám viselni, ha többet tudna itthon lenni. Tudom, dodoznia kell, de akkoris! :).

24-én délelőtt takarítottam, ebédet csináltam, addig a Pasik meg elmentek Anyámért, aki nálunk is aludt. Bevallom, így nekem volt egyszerűbb, mert nem kellett este autóznom, de azért ebből nem lesz rendszer. A Szenteste jól telt, Benedek nagyon örült az ajándékainak, jó volt látni, ahogy egymás után bontogatta őket. A fa is bejött Neki, bár annyira nem, mivel mikulás óta már elég sokat látott.

25-én hazavittük Anyámat, aztán mentünk a Húgomékhoz, azaz MásodikAnyumhoz. Jókat kajáltunk, pörgés volt ezerrel, élveztük nagyon. Persze a bontogatás is itt nagyon tetszett Benedeknek, és persze az ajándékok is. Mikor meglátta a Dédinél a csuklósbuszt, már ezerrel kiabálta, hogy "Begéjéééé!".

26-án reggel örültünk a hóesésnek, aztán összeszedtük magunkat és elhúztunk Pécsre. A pörgés ott is megvolt, aztán 28-án haza is jöttünk, mert bár fűztek Anyósomék, hogy maradjunk Szilveszterre is, én viszont itthon akartam lenni, mivel nagyon ritkán van, hogy a Zuram szabin van és semmi dolgunk, nem utazunk, csak vagyunk. Apóssal nem vesztem össze, csak Anyós szólt be egyszer, de mindezt leszámítva, jó volt.

A Zuramtól karácsonyra egy "matrackupon"-t kaptam, amit 30-án le is vásároltunk, ill. vettünk Bubának leesésgátlót és megrendeltük a matracot a "nagyfiús" ágyához. Édes volt, mert mikor az eladó nénik kérdezték, mit szeretne, közölte, hogy nagyfiús ágya lesz. Szóval másnap míg a fiúk elmentek vásárolni, én takarítottam és szét is szedtem. Összerakni már nem volt egyszerű, mivel a leírás persze nem volt meg. Küzdöttem, mire a végén rájöttem, hogy nem vagyok annyira béna, csak hiányzik egy "kalaptakaró léc", amit végül tegnap meg is rendeltem. Nagyon kíváncsi voltam, hogy fog Buba az új helyzethez viszonyulni, de kellemes csalódás volt, mivel délután egyszerűen közölte, hogy megy aludni, majd fogta magát és bemászott az ágyába. Mondjuk akkor még ez csak úgy működött, hogy mellé feküdtem - Apája azzal játszott, hogy elférnek ketten... -, amit bevallok, nagyon élveztem, mégis úgy érzem, jobb, ha egyedül próbál elaludni. Azóta csak az ágya mellé csücsülök és simizem a fejét, de így is simán elalszik, szóval nagyon ügyi.

2-án elmentünk lepedőt vadászni, de minden bababoltban csak 60x120-as volt, így végül a Jysk-ben vettem 80/90x200-ast, amit ma fel is avattam és simán jó. No és persze az sem mind1, hogy töredékébe került, mint egy babalepedő...

3-án a Zuram ugyan nem dolgozott, de mivel a cirkó bedöglött, így a fűtésszerelővel töltöttük a délutánt, aztán a pasik elmentek angolra, én főztem, közben meg eltörtem egy kistányért. 1ébként egész nap ki sem dugtam a nózimat, ráadásul még másnap sem, mert nagyon pocsék volt az idő. 

4-én a Zuram az ebédet a földön próbálta kínálni, üvegdarabokkal, de inkább lemondtam róla, így már csak a kimentett félfogra valót tudta elvinni. Nagy jénainak annyi :(. Délután ismét társaságunk volt, mivel a fűtés csak egy jólirányzott pofonnal állt helyre, úgyhogy megint riasztottam a szerelőt, aki kb. 3 órát szórakozott, mire rájött, hogy mi a baj. Szerencsére viszonylag olcsón megúsztuk, mert nem a panelt kellett cserélni, ami laza 40 rongy lett volna. Királyság.

Hétfő délelőtt felhívtuk azt az utazási irodát, ahova van egy kedvezményes meghívónk. Sikerült is velük beszélnünk, de le kellett tennünk a telefont, utána viszont napokig nem értük utol őket, iszonyatosan pipák voltunk. Végül tegnap tudtam végre beszélni velük, úgyhogy le is foglaltam a szállást Zalakarosra a 21-iki 7végére. Már nagyon várom!

Szóval telnek a napok, nem unatkozunk.

Mindenkinek békés, boldog Új Évet kívánok!

Nagyfiú Nagyfiús ágyikóban:

Múlt szombaton Apa nagyon rosszul volt, fájt a feje, aminek következtében a klotyón kötött ki. Édeskettesben voltak itthon, úgyhogy Benedek szokása szerint minden lépését követte.

Apa épp belebeszélt a nagy fehér kagylóba, miközben KicsiFia ütögette a hátát és hangos röhögések közepette kiabálta: "Ménegyeeeeeeet!"

Matekból még mindig jó vagyok!

Szóval két éves, két hónapos az én PiciFiam. Épp a napokban néztem, hogy lassan át kell alakítani az ágyát, mert ugyan még mindig sokszor keresztbe fekszik, viszont ha kinyújtja magát, már majdnem végigér. Reggel mondtam is a Zuramnak, akinek az első reakciója az volt, hogy de akkor mindig át fog jönni... Ez tény, és az is, hogy "kényelmes", hogy nem mászkál csak úgy ki-be az ágyából, viszont én már nagyon várom, hogy reggel arra ébredjek, hogy átjön hozzánk és mondja, hogy "Anya! ébredj!".

1ébként most már mondhatom, hogy tényleg mindent beszél. Neki talán nincsenek olyan beszólásai, mint a vele egykorú ismerősöknek, viszont mindent kommentál.

Megvan az első mondóka és ének is. Egyik a "lép, lép, lépeget...", a másik pedig a "Mókuska". Utóbbit hihetetlenül édesen énekli, napról napra egyre jobban és gyorsabban. Kb. 1 hete a sokat hallgatott dalokat egyre jobban énekli, már nem csak lálázik :).

Ügyesen ugrál egyedül, egyre biztosabban.

Huncutkodik, zsiványkodik.

Hiszti van, de - lekopogom - elég jól kezelhető.

A babakocsiban is még elég jól elvan, de egyre többet akar sétálni, úgyhogy legtöbbször csak tolja a kocsit. 

Egyre önállóbban szeretne mindent csinálni. Egyedül sétálni, egyedül tolni a kocsit és még sorolhatnám. Viszont elég jól szótfogad, főleg ha kint sétálunk, mert a kereszteződésnél megáll, ha mondom, hogy fogja meg a kezem, megteszi.

Pár napja, azaz pontosan szombat óta elkezdett parázni. Eddig csak attól félt, hogy leesik a pelusozóról - bárhol vagyunk... -, ami ugye még soha nem történt meg vele, ill. a laposra nyomható labdájával szoktunk viccelődni, hogy jajjjjajjjjjj, amikor odarohan hozzám és együtt várjuk, hogy ismét labda legyen belőle, ami egy pattanással történik. 7vége óta azonban mondogatja, hogy "jön a nagy bimbam, félek!". Csak arra tudok gondolni, hogy a múlt vasárnap van rá hatással, amikoris Apóssal a templomban együtt húzták a harangot. Kérdeztem is, hogy viselte, mire Após azt válaszolta, hogy jól, csak feljebb fogta a kötelet, mint a múltkor és az megrántotta a kezét, de nagyon élvezte. Hááát bevallom, ismerve Apóst, nem nagyon hittem neki, bár Benedek nem sírt, szóval nem foglalkoztam a dologgal, de amióta folyamatosan emlegeti, hogy fél a nagy bimbamtól, nem tudok már másra gondolni, csak erre. Elvégre "Oszi sír!" is már augusztus óta megy. Pár napja már minden pattogásra és egyéb hangra is figyel és megijed. Remélem, gyorsan túl fog lépni a kis paráin, mindenesetre én mindent megteszek, hogy eltereljem a figyelmét.

Egyre ügyesebben számol. Angolul 5-ig, magyarul 10-ig, amin még én is igencsak meglepődtem, mert pont Anyóssal beszéltük, hogy magyarul is 5-ig megy, amikoris elkezdte folytatni és 10-ig mondta. :).

Kajálás: továbbra is válogatós, szereti a leveseket, a répát, viszont húst nem sokat eszik, csak mikor olyan a hangulata. Ugye már többször írtam, hogy nem szereti a csokit. Na kb. két hete "rászokott". Viszont érdekes, mert más gyerkőcöket általában fog a csoki, Őt viszont meghajtja.

Nagyon szeret játszani, délelőtt egyedül is tök jól elvan. Most megint a legnagyobb sláger a vonat, de nem a síneken játszik velük, hanem jó hosszút csinál :).

Ma odajött hozzám, adott egy puszit és közölte, hogy menjek és húzzam őt a kukásautón. Kis számító :-).

Iszonyatosan jólelkű és illedelmes. Köszön, ha kell és mindent megköszön. Imádom, mikor mondja, hogy "Köszi Anya!".

Esténként, meseolvasás után szoktunk imádkozni. Nagyon édesen mondja már a szöveget. Ezután hintázunk, majd szól, hogy tegyem be az ágyikóba, viszont pár napja kb. 5 perc után ki kell venni, ismét hintázni. Ilyenkor totál befúrja az arcocskáját a nyakamba, úgy szundizik el. 

Imádom!

Kész vagyok! Ugye a legtöbb vicc a rokonokról az Anyós-vicc, ami abból adódik, hogy rendszerint a menyek nem jönnek ki anyósukkal. Na nálunk ez totál nem így van. Anyósom nagyon jó fej, soha nem köt bele semmibe, elfogadja, hogy olyan vagyok amilyen, úgy nevelem a gyerekem, ahogy én látom jónak. Persze vannak mini zörrenések, de azok tényleg minimálisak.

Bezzeg Após! Kezd telelenni a hócipőm, mivel állandóan kötözködik, ő mindennek a doktora, mindenhez nagyon ért, mindig mindent ő tud a legjobban és csakis neki lehet igaza. Ma elkezdte összeépíteni Benedeknek a tescos vasúti síneit, de közölte, hogy hiányzik egy. Mondom neki, hogy szerintem nem, de persze kötötte az ebet a karóhoz. Odamentem, elővettem a dobozt, kijavítottam, amit elrontott. Ezután felrakta rá a vonatokat, köztük egy elemest is és mondta, hogy az nem jó, mert nem megy át a hídon. Mutattam, hogy de, átmegy, csak ez a sín nem jó, mert rövid és nagyon kanyarog. Továbbra is mondta, hogy pedig neki van igaza. Megmutattam. Nekem volt....

És még sorolhatnám a kötözködéseit, ezek csak a legfrissebbek. Múlt 7végén, mikor Pécsett voltunk, Anyósom barátnője meghívott bennünket vendégségbe. Ott Nagyapi annyira belendült a két gyerekkel a játékba, hogy Mátét bukfenceztette (4 hónap van ugye a két fiú között...), amin a Zuram Sógornője - joggal - kiakadt, merthogy ugye egy ekkora gyereket még nem kéne. Após elkezdett kötözködni, hogy ugyanmármiértne? Ez az egész nekem akkor fel sem tűnt, csak Sógornő mesélte másnap, mennyire kiakadt Após viselkedésén. Mint kiderült, vele még soha nem volt ilyen. "Megnyugtattam", hogy mostanság én már azt nézem, mikor nem veszünk össze. 

Pár hete Bükfürdőn voltunk, ahol velük voltunk hosszú7végézni. Megbeszéltük, hogy a délutáni szundi után elmegyünk sétálni. A Zuram el is kezdte öltöztetni Benedeket, de húzta az időt, mert épp Forma1 ment a tévében. Após akkor jött be a szobánkba, mikor megigazítottam Benedek nadrágját, mert meg volt tekeredve. Rögtön elkezdett kötözködni, hogy ugyanmár mennyi ideig készülődünk, és hogy nem igaz, hogy ilyen lassúak vagyunk, ő menni akar sétálni. Mondtam, hogy készülődünk. Erősködött, hogy márpedig ő már menni akar. Mondtam, hogy jó, menjen, mi majd megyünk utána. De ő Benedekkel akar. Annyira felhúzott, hogy közöltem vele, ha ennyire sétálni akar, akkor menjen. Végül a Zuram "szedett szét" minket, közölte, h fejezzük be. Én pedig Vele, hogy jó lenne, ha kiállna mellettem, mert ugye itt totál az ő időhúzása miatt szívtam. Aztán lementek sétálni, én bőgtem egyet, majd utánuk mentem. Este felvilágosítottam a Zuram, hogy harcolhatunk Apósommal, de valszeg ő fogja húzni a rövidebbet...

Kezd már nagyon elegem lenni, hogy Após állandóan belémköt, semmi sem jó, ő mindig mindent jobban tud. Sajnos elég nagy a pofám, sokáig próbáltam magam visszafogni, inkább kikerülni a konfliktust, de már elegem van. A legnagyobb baj az, hogy mióta leszokott a bagóról, egyre többet iszik, és ha iszik kötekedik, amit nagyonnagyon nem bírok, bár ki az, aki igen? Volt már ilyen ember a környezetemben, nagyon jól tudom, hogy működnek, ezért is viselem ennyire nehezen. Bízom benne, hogy előbb-utóbb megváltozik, mert ha nem....

Szóval ilyen nyugisan telnek a napjaink, heteink.

Egy sztori, amit ha máshol olvas az ember, azt gondolja, hogy vele soha nem fog megtörténni...

Történt ma délelőtt, hogy GondosHáziasszony (GH) lévén mostam és teregettem. Ebben ugye még semmi extra nincs, azt leszámítva, hogy akik már látták, hogy télen is a teraszon teregetek, totál hülyének néztek. 1ébként érdemes kipróbálni, hihetetlen jó illata van ilyenkor a ruháknak és könnyebben is száradnak. Szóval fogtam magam, felvettem a kabátomat és kosarastul kimentem a teraszra. Be is húztam az ajtót, nehogy KicsiFiam megfázzon. Ezzel soha nem volt gond, vagy nézelődött, vagy szimplán otthagyott. Most is így tett, azzal a különbséggel, hogy elkezdte piszkálni a kilincset.

És itt már sejthetitek, mi történt. Igen, az én kíváncsi, mindenlében kanál KicsiFiam seperc alatt elfordította a kilincset épp annyira, hogy ne tudjam kinyitni. Király! Persze telefon sehol. Miután megpróbáltam benyomni az ajtót és baromira nem sikerült, átgondoltam, mit is tudnék tenni. Először próbáltam Benedeket rávezetni, hogy nyomja fel a kilincset, de ugye az már nem ment neki, mert 1. nem érte el rendesen, 2. nem tudta felnyomni. Mondtam neki, hogy hozza oda a sámlit, de nem találta. - Jé! most veszem észre, hogy most már ott van az ablaknál :S -.

Jött a következő lépés. A teraszon van kint két henger, így meghajlítottam az egyiket, hogy megpróbáljam kifeszíteni vele az ajtót, esetleg kinyitni. Sikerült is vmennyire rést csinálnom, de akkorát nem, hogy beférjen a kezem. Közben megpróbáltam a másik ajtó nyitóját kipöckölni, de az is nagyon makacskodott. Itt már kezdtem elszomorodni, mert ugye telefon sem volt nálam, amit 1ébként rendszerint elhagyok vhol a lakásban. Na most mákom volt, mert az asztalra tettem. Benedek persze közben próbált segíteni, de továbbra sem sikerült neki. Kértem, hozza az ajtóhoz a telefont. Először gyorsan feladta, mert nem találta, de szerencsére figyelt annyira, hogy végül meglett. Sikerült akkora rést csinálnom az ajtón, hogy ki tudja adni a telefont. Szuper ügyes volt, mert nem adta fel addig, míg nem sikerült odaadnia, és ez azért jópár percet igénybe vett, mert a rés, csak magasabban volt akkora, hogy a vékony kis iPhone kiférjen.

Közben próbáltam lekiabálni a szoszédnak, de nem hallotta. Már azon is gondolkoztam, hogy lemászom a teraszon, de papucsban voltam és lássuk be, eléggé öngyilkos vállalkozás lett volna, bár csak első emeletről van szó, ráadásul Benedeket sem akartam totál egyedül hagyni, így is kezdett kicsit kétségbeesni, mikor nem sikerült a kilincset felnyomnia. Telefon a kezemben, már ez is valami. Felhívtam a Zuram, és elújságoltam neki, mi történt. Épp akkor ért be a melóhelyére, de már fordult is vissza. Eszembe jutott, hogy ugye Takinénink nem lakik messze, ráadásul kulcs is van nála. Iszonyat mákom volt, mert épp a szomszédunknál takarított, így fel tudott jönni. Megmenekültem!

Összegezve: Szerencsés kimenet, de rosszabb is lehetett volna. Vhogy úgy érzem, hogy sokmindenben iszonyatos mákom volt, 

mert Benedek nem zárta be teljesen az ajtót,

mert volt rajtam kabát, bár eddig még soha nem mentem ki így - ráadásul a Zuramé is kint szellőzött, ami szintén ritkaság -, inkább nyitott ajtónál teregettem, 

mert Benedek annyira ügyes volt, hogy ha nem is tudta kinyitni az ajtót, de kiadta a telefont, 

mert Takinéni épp a szomszédban takarított, ahova csak kéthetente jár, 

mert se Benedek, se én nem estem kétségbe.

Tanulság? Soha többet nem szabad így teregetni, ill. legalább a telefon legyen kéznél.

Egyre nehezebb megjegyezni, hanyadik hónapnál is tartunk, de azt hiszem, egyelőre elég is annyit mondani, hogy 2 éves múlt októberben. 

Tudom, hogy mostanság nagyon keveset írok, de ígérem, legalább a havi egyszeri bejegyzés meg fog maradni.

Változások:

Már egyre ügyesebben ugrál két lábbal is.

5-ig számol magától angolul, magyarul pedig 10-ig. Utóbbinál a héten lepődtem meg, mikor 5 után folytatta.

Mondhatom, hogy már mindent mond. Nem szabályos, szép kerek mondatokban beszél, de nagyon ügyesen megérteti, kifejezi magát.

Hiszti csak a szokásos, viszonylag jól lehet kezelni, el kell terelni a figyelmét.

Már nagyon nagyon régóta, ha rákérdezünk, hogy szeret-e vkit, vmit, elkezd hümmögni, és a fejét a vállára hajtja, viszont pár napja nekem mondta először, hogy szeret, másnap pedig Apájának volt ez az első mondata: szejetlek Apuszi.

Egyre huncutabb, nagyon tud zsiványkodni.

Mostanság "kettőt" a legjobb játék, azaz ilyenkor bújócskázni kell. 

És egy mai sztárfotó:

Tudom, sajnos az ember se a családját, se a szomszédait nem tudja megválasztani. Ez öreg hiba, de ha már így van, akkor együtt kell ezzel és velük élni, legalábbis egymás mellett.

Már hetek óta kivagyok, hogy minden áldott reggel dübögnek a fejünk fölött, aztán időnként napközben, majd délután 3 körül. Pár hete, mikor iszonyatos fejfájásom volt, tele lett a hócipőm és felhívtam a csajszit, hogy ugyanmár szóljon a gyerekekre, hogy ne labdázzanak. Megmagyarázta, hogy buli van, azért hangosak. Mondtam, hogy engem a rohangálás kevésbé zavar, de az ütemes pattogás már annál inkább.

Pár éve már egyszer szóltam, hogy legyenek szívesek papucsot hordani, vagy legalább figyelni a lépéseikre, és akkor úgy tűnt, meg is tették, mostanság viszont újra iszonyatosan dübörögnek, ráadásul délután 3 körül meg nagy rohangálás van. Ez ok, mert ugye egy óvodás és egy iskolás gyereket nehéz kordában tartani, főleg, hogy még van egy pici lány testvérük is, akivel az anyának többet kell foglalkoznia, de mára betelt a pohár, úgyhogy felmentem. Eddig azt hittem, totál normálisak a szomszédaink, de csalódnom kellett. Miután szóltam, hogy mi a helyzet, kapásból elkezdett magyarázkodni, ill. támadni, továbbá közölte, hogy neki ugyan nincs papucsa. Mondtam, hogy szívesen veszek neki egyet, mire rámtámadott, hogy ő ugyan soha nem hordott és nem is fog, de azért megpróbál odafigyelni. Király. Aztán még a gyerekekre akart mindent fogni, és hogy a múltkor a vendégeik is meglepve kérdezték, hogy mindig így szokott-e lenni, és hogy tudnak úgy élni, hogy állandóan csak rászólnak a fiúkra.

A hab a tortán, hogy mikor kértem, ne kivágják és tologassák a szárítót a teraszon (fém szárító, kő burkolat...), mert iszonyatos hangja van, az Apa közölte, hogy de hát küszöb van. Felvilágosítottam, hogy nálunk is, de ha esetleg előbb kiteszi a szárítót és úgy tereget, akkor sokkal könnyebb... Könyörgöm! Társasházban élünk! Ezt meg is mondtam neki, továbbá azt is, hogy a fiúk rohangálása kevésbé zavar, a dübögés viszont annál inkább. Ezek után még közölték, hogy őket meg az zavarja, mikor este hangosan lehúzzuk a redőnyt, mert a kiscsaj épp akkor alszik. Mondtam, hogy szóljanak, megpróbáljuk halkabban. Úgy gondoltam, ezzel le is zártuk a dolgot.

Na ezek után délután 3 körül elkezdtek fúrni, pont a háló és a gyerekszoba fölött. Király! Valszeg, őrjöngve mentem volna fel, ha Benedek felébred, de vmilyen csoda folytán átaludta a dolgot. Tudom, hogy nem egyszerű a gyerekeket kordában tartani, de én is próbálkozom, mivel nagyon is jól tudom, hogy mennyire zavaró tud lenni, ha felettünk hangoskodnak, így én is többször rászólok Benedekre, ha épp olyan dolgot tesz, amit nem kellene. Basszus! Társasházban lakunk, figyeljünk már egymásra!

Az elmúlt napokban mindketten, azaz Benedek és én is dögrováson voltunk/vagyunk. Tegnap leginkább Apája foglalkozott KicsiFiúval, én meg próbáltam kúrálni magam, aminek ugye az volt az eredménye, hogy Benedekkel alig voltam, max. akkor, mikor bejött a szobába, ill. hamiztunk. Este, fürdés után rendszerint én szoktam még kicsit hintázni vele, aztán kb. 5 perc múlva már kéretőzik is be az ágyába, szóval nem tart sokáig az idilli állapot. Tegnap is így tettem, miután Apája lekapcsolta a villanyt, rá kb. 2 percre már mondta is, hogy "oda, menjünk", azaz vigyem az ágyába. Ilyenkor beteszem és általában el is alszik, mostanság viszont még egyszer ki "kell" vennem, hogy hintázzunk. Este is ez történt, azonban mikor hintáztunk, totál befúrta a kis arcocskáját a nyakamba. Már ekkor teljesen elolvadtam. Mikor már úgy éreztem, h elaludt, betettem az ágyába, de megint kikéretőzött. Ezt 3x csinálta, viszont a hintázások közepette totál elérzékenyültem, mert az én KicsiFiam nemhogy belefúrta az arcát a nyakamba, hanem a pici kezével fogta a fejemet, elfordította és az arcocskájához nyomta az enyémet, vagy éppen simogatott. Máskor is szokott simizni, bújni, de ennyire még soha nem fejezte ki a szeretetét, nem éreztette velem, hogy mennyire hiányoztam neki, merthogy ugye itt erről volt szó, hiszen egész nap alig voltunk együtt. Iszonyat jó volt érezni, ahogy odabújt hozzám és erősen magához szorított. Mikor utoljára letettem, félálomban még mindig mondta, hogy "hinta, hinta", de végül elszundizott.

Imádom!

Tegnap Benedekkel bent játszottunk a szobájában, mikor közöltem vele, hogy mindjárt jövök, csak elmegyek vécére. Erre mögém jött, megszagolt és közölte, hogy büdi. Mondtam neki, hogy nem lehetek büdi, mert Anya a vécébe pisil, kakil, nincs pelusa. Erre kivett egy pelust az övéi közül és odahozta nekem...

Ma a hálónkban bohóckodtunk, mikor leverte Apájának az éjjeli lámpáját. Szólt is, hogy jajjjajjj, én pedig kérdeztem, mi történt, ki verte le, mire közölte, hogy Gergő... /Végül azért "bevallotta", hogy Beegeee volt :)/

Jól megy a matek, mi? Mindig is az erősségem volt :).

Szóval 2. Hihetetlen, olyan, mintha tegnap lett volna. Na jó! Ha nem is tegnap, de azért nem 24 hónapja! Nagyon gyorsan elrepült ez az idő, viszont piszkosul élvezem. Annyira jó! Olyan jó látni, ahogy Benedek cseperedik, nyílik az értelme. Hihetetlen, mennyit beszél már és egyre ügyesebben, mostanság már ragoz is. Pár napja a sláger az "Apájé", "Anyájé", "Beeegé". Nagyon édesen mutogat tárgyakra és mondja, hogy melyik kié.

Az utóbbi időben többször előfordult, hogy nem akart bemenni bizonyos helyekre. Ilyenkor vagy hisztizik, vagy szimplán közli, hogy oda neeeeem és bújik a lábamhoz. Szerencsére 1-1 trükkel be lehet csalni és utána már általában meg is nyugszik. Már kétszer voltunk angolon, ott is ezt csinálta, legalábbis az első alkalommal, így mondtam neki, hogy menjünk és mutassuk meg a gumicsizmáját a lányoknak, úgyhogy simán be is ment.

Ma, hogy megint olyan szép idő volt, mint két éve, gondoltam, elindulunk a szokásos délelőtti körútunkra, de nem akart menni. Se motorozni, se sétálni, úgyhogy otthon játszottunk. Érdekes, mert ilyenkor is ugyanúgy el tud fáradni, mintha órákig kint lennénk a levegőn.

Imádom, mikor reggel arra ébredek, hogy Anyázik.

Imádom, mikor bemegyek hozzá és ezerrel vigyorog és mondja, hogy oda menni!

Imádom, mikor reggel, miután kávét csináltunk Apájának és bevittük, mondja neki, hogy "reggggeeeeelt".

Imádom, mikor hisztizik és miután eltereltem a figyelmét, a könnyei közepette vigyorog ezerrel.

Imádom, mikor huncutul mosolyog.

Imádom, mikor látszik rajta, hogy azon töri a buksiját, hogy mit is rosszalkodjon.

Imádom, mikor utazunk és végigdumálja az utat.

Imádom, mikor vadidegenekhez megy oda beszélgetni.

Imádom, mikor követeli, hogy egyedül szeretné kanalazni az ebédjét még akkor is, ha nyakig csupa maszat.

Imádom, hogy még mindig átlagban 3 órákat alszik délután.

Imádok vele fürödni.

Imádom, mikor fürdés után kiveszem és percekig összebújva "kell" állnunk, mielőtt megtörlöm.

Imádom, mikor este, mielőtt leteszem, hozzámbújik és hintázunk kicsit a fotelben.

Imádom, mikor szól, hogy "oda menni", azaz tegyem le az ágyába.

Imádom, mikor mondja, hogy "jóéjt".

Imádom, mikor éjszaka anyázik, de nem ébred fel, csak cumipara van.

Egyszerűen IMÁDOM!

Isten éltessen Kicsifiam!

Egy szavam sem lehet, Benedek hihetetlen szófogadó, mikor közlekedünk. Hónapok óta, ha a járdaszegélyhez ér, mindig mondja, hogy álljálljállj!, merthogy én is mindig ezt mondom neki, no és persze nem csak mondja, így is tesz. Egyszer nem volt még olyan, hogy ne állt volna meg az úttestnél, nagyon büszke vagyok rá.

Mostanság már azt is szoktam mondani, hogy jobbra nézünk, balra nézünk. Ma sétáltunk egy nagyot és mikor a járda végéhez értünk, megállt, ahogy szokott, én pedig megfogtam a fejecskéjét és forgattam balra és jobbra. Na a következő átkelőnél ő is megfogta a buksiját és saját magának forgatta és mondta, hogy balja, jobbja. Szépen haladunk :)

Tudom, tudom, nagyon régen nem írtam. Mentségemre szolgáljon, hogy egy teljes hetet nem is töltöttünk itthon, bár az ugye csak 9 nap volt azóta, h nem írtam. Ígérem, összeszedem magam és behozom a lemaradásom.

Addig is egy mai szösszenet:

Benedek mai beszólása: "áké" (kávé) Anya kérsz!
mondom neki, hogy nem kisfiam, nem kérek, köszönöm!
Benedek: főzök!
Mondom ismét, hogy nem kér Anya!
Erre Benedek: kap!

Lehet ennek ellenállni?

Már csak 1 hónap és 2 éves lesz a Kicsifiam. Döbbenet! Tény, hogy az a rövidke kis idő, mikor nagyon picike csecsemő volt, elég gyorsan elszaladt, és szinte már nem is emléxem rá, mégis hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt. Kb. 1 hónapja már azon töröm a fejem, hogy szervezzem a buliját, milyen hamik legyenek és persze milyen torta. Minden 5letet szívesen veszek!

No és az elmúlt hónap változásai:

Sok minden nem változott, azt leszámítva, hogy már szinte mindent mond. És folyamatosan dumál, egyfolytában kommentál. A legjobban azt imádom, mikor mondja, hogy "Köszi, Anya", vagy hogy "bocsi".

Egyre ügyesebben ugrál.

Mostanság rászokott a bohóckodásra, hihetetlen, miket tud művelni, totál jól elszórakoztatja magát és a társaságát is, ha van. Ezt nem tőlem tanulta ám!

A hisztije elég könnyen kezelhető, csak jól el kell terelni a figyelmét.

Sokat rajzol, fest, ami tök jó, leszámítva azt, hogy állandóan mellette kell lenni, mert mindig a szájába veszi a ceruzát, zsírkrétát :(.

Még mindig szinte mindent megrágcsál, azaz inkább a szájába vesz, de persze időnként csak azért, hogy engem bosszantson.

Legújabb játéka, hogy lefekszik a kanapéra és közli, hogy alszom. No és takarót kér.

Nagyon segítőkész, mindig pakol, takarít, reggelente már ő főzi Apájának a kávét :).

Na és egy fotó a 23 hónaposomról:

Amivel ugye nincs is probléma, mert szörnyű is lenne a világ, ha mindenki egyformán nézne ki, egyformán gondolkodna. Bírom, hogy mások vagyunk, mert különben tutira szétunnám az agyam. Viszont piszkosul utálom azt, mikor valaki a saját véleményét - már amennyiben az a sajátja és nem csak rátukmálták... - próbálja rám erőltetni.

Elég sok fórumot és egyéb irományt olvastam már a korai nyelvtanulásról, tanításról,  azaz hogy milyen hatással van a szinte még alig beszélő gyerkőcökre, és  arra jutottam, hogy egy 1-másfél éves gyerkőcnek, aki még tényleg szinte nem is beszél, korai a másik nyelv "tanítása". Természetesen kivételt képez a különböző anyanyelvű szülők gyermeke, aki konkrétan az anyatejjel szívja magába mindkét nyelvet. Szóval ugye most minden csapból a Helen Doren módszer folyik. Olvastam pro és kontra érveket és továbbra is úgy voltam vele, hogy Benedeknek még mindig korai. Aztán múlt héten elmentünk egy bemutató órára, ahol az első 10 perc azzal ment el, hogy próbáltam becsalogatni Kicsifiamat, aki mostanság idegen helyről menekül. Aztán csak sikerült. Végigültük az órát - 20 perc volt - , de egyáltalán nem voltam elragadtatva. Azt írják, hogy nem kell, hogy a szülő beszéljen angolul, viszont azért hetente egyszer kellene foglalkozni a gyerkőccel. Maga az óra sem volt egy nagy durranás, Benedek dührohamot is kapott, mikor a csajszi elkezdett angolul beszélni, bár gondolom, ez nem annak volt köszönhető, hogy  az oktató igencsak magyarul beszélte az angolt. Összesen hatan voltunk, de abból hárman max. másfél évesek. Mint kiderült, ez az első csoport, ami tulképpen kb. 22 hónapos korig van, de mondták, hogy köv. héten lesz még bemutató óra a nagyobbaknak is. Úgy voltam vele, programnak jó, úgyhogy tegnap el is mentünk.  A véleményem igencsak megváltozott, mert döbbenten láttam, hogy Kicsifiam totál jól érezte magát. Na jó! Túl sokat nem várok a dologtól, nem is akarom erőltetni, de mivel én sajnos elég későn kezdtem el tanulni, és valszeg piszok rossz a nyelvérzékem is, úgy gondoltam, megadom a lehetőséget Benedeknek, nehogy úgy járjon, mint én,  bár, ha Apája eszét örökölte, akkor az anyanyelvén kívül nem csak 1 idegennyelvet fog beszélni, de ez más tészta. Tehát otthon átrágva a dolgot, döntöttünk, el fogunk járni, aztán meglátjuk mi lesz.

Igaz, ezt is le akartam írni, de a lényeg, amit a cím is takar, az óra után történt. Azaz volt egy csajszi, aki - eleve késett... - az óra után, miután én említettem, hogy másfajta foglalkozásra járunk, megkérdezte, hogy hova, én pedig mondtam, hogy Gekkoba. Na a csaj úgy lehurrogott, hogy mekkora baromság, és hogy ő mindig megkapja a feladatokat és otthon csinálja a gyerekével, stb. Én köpni-nyelni nem tudtam, de próbáltam megmagyarázni, hogy ez azért nem így van, nem az a lényeg, hogy - csak - otthon csinálja az ember, de egyszerűen nem jutottam szóhoz. Ráadásul lövése se volt a korai  fejlesztő és a képességfejlesztő közötti különbségről sem. Leugatott, hogy tudja, hogy ez hogy működik, milyen a felmérés, aztán már odáig jutott, hogy minden orvos náluk terpeszpelust ír fel, és hogy olyan nincs, hogy "O" és "X" láb és még sorolhatnám. Iszonyatosan felhúztam magam, de inkább nem szóltam, bár nem is tudtam volna. Nagyon nem bírta, hogy kb. két mp-ig csönd lett, mert közölte, hogy még vitázhatnánk arról is, hogy cipő, babauszi... Mondtam neki, hogy én nem vitázom és nem is szeretnék, de inkább MOST hagyjuk abba. De ő csak mondta, hogy a babauszi is mekkora baromság, merthogy egy olyan reflexet akarnak fenttartani- búvárreflex -, aminek el kéne múlnia.  Barom! Itt kérdeztem, hogy hova jártak és mikor mondta, akkor megjegyeztem, hogy 'tán nem oda kellett volna járni... És én itt be is fejeztem. Mikor kivonult, le kellett ülnöm, annyira remegtem. Nem mondanám, hogy kis pofám van, de itt még labdába se tudtam volna rúgni, de nem is akartam. Végül mi is kimentünk Benedekkel és szóba elegyedtem két anyukával. Az egyik a "vita" alatt végig bent ült, a másik nem. Megerősítettek, hogy nem én voltam a nemnormális, ráadásul az a csajszi, aki nem volt bent, kérdezte, hogy arról van-e szó, akik nemrég mentek el, és mikor mondtuk,  hogy igen, megjegyezte, hogy inkább a gyerekére kellene figyelnie, nem okoskodnia, mert mikor jött be, a gyerkőc épp a kapun trappolt ki és csak azért nem tudott tovább menni, mert ő ott volt...

Azzal nincs gond, ha valaki véleményt nyilvánít, akár normális vitában is szívesen részt veszek, de nagyon nem bírom az olyan embereket, akik szajkózzák a saját marhaságukat úgy, hogy baromira nem néznek utána a dolgoknak, csak okoskodnak. Az ilyenek becsukják a fülüket és csak nyomják a baromságot, de a másikra nem figyelnek, mert csak a saját maguk véleménye a fontos, minden úgy van, ahogy ők mondják. Úgy kell nekik. 1ébként a Zuram első reakciója az volt, hogy akkor mi a fenének viszi angolra, ha otthon is tudja tanítani?! :)

Ma végre válaszreakciót is kaptam a megjegyzésemre, hihetetlen érzés volt! Ugye már a pocakban is sokat mondtam Benedeknek, hogy "szeretlek!" és azóta is naponta akár többször is mondogatom neki. És most már sejthetitek is, mit jelent a cím :). Szóval, mikor mondtam neki, Ő is közölte, hogy "ekecc!" :).

Imádom!

A kezdeti nehézségeket leszámítva egy halk szavam sem lehet Benedek altatásával, alvásával kapcsolatban.

Anno írtam, hogy legnagyobb meglepetésemre lekéretőzött az ágyába. Ez a mai napig így van. Délután, azaz ebéd után bevonulunk a szobájába, átpelusozom, kéri a cumiját, Elmo-t és Csicsi-t (Monchichi), aztán ugrik is az ágyába. Már ez is irigylésre méltó, de hogy fokozzam a dolgot, rendszerint 3-4 órákat szundizik, úgyhogy ilyenkor én is leszoktam dőlni.

A másik, hogy az utóbbi időben már egyre többször fordult elő, hogy hiába voltak nála vendégek, ha már nagyon fáradt volt fél 3 körül, egyszerűen fogta magát, bevonult a szobájába és szólt, hogy menjek én is. Ma is így tett, ráadásul már tegnap délután is szólt, hogy kéri a takaróját.

Esténként néha szokott kisebb harc lenni, mikor még nem annyira akarna aludni, pedig már tök fáradt, de azért ez nem mindennapos dolog. Tegnap mondjuk ilyen este volt, pedig csak kb. 2 órát szundizott, de inkább másfelet, aztán egész délután rohangált, játszott Apájával. 6-kor már totál k.o. volt, úgyhogy  vacsi, majd be is vonultunk a fürdőbe hajat nyírni. Fürdés után a szokásos menettel irány a szobája. Most nem én, hanem Apája tette le aludni, mert hozzám egyszerűen nem akart jönni. Azaz Ő is csak tette volna, mert miközben zuhiztam, hallottam, hogy ezerrel üvölt. Nagyszerű! Aztán kimentem, és gyanús fények fogadtak. Kicsifiam és Apája Barney-t nézett a tévében. Ez rendben is van, mert az esti progi úgy néz ki, hogy 7-fél 8 körül vacsi, közben Barney nézése, majd fürdés, szundi. Úgy látszik, kissé túl volt pörögve a kölök, ami ráadásul Apahiánnyal is párosult. Persze utána, mikor bevittük a szobájába, szintén nem akart aludni, de hát azért ez nem így működik - gondolta GA, azaz GonoszAnyu -, úgyhogy ismét bevetettem a drasztikus altatást, ami ilyenkor be szokott jönni. Hogy ez miből áll? Nagyon egyszerű. Picit hagyom, hogy kitombolja magát, mert ugye ilyenkor a cumit is kiköpi, aztán a karomban vízszintesbe helyezem, akárcsak bébikorában. Ekkor már meg szokott annyira nyugodni, hogy elfogadja a cumót, aztán leülök vele a nagy labdára, azon picit ingatózunk, és hiába próbál beszélgetni, én nem felelek neki, max. hümmögök, később pedig már ő szól, hogy "oda!", és mutat az ágyába. Okos Kispasi! :).

1ébként esténként a "drasztikus altatás" nélküli menet úgy néz ki, hogy pelusozás után beülünk a hintafotelbe és abban hintázunk egy picit. Nagyon ritka, hogy megvárom, míg totál bealszik, inkább félálomban szoktam letenni. Erre anno is figyeltem, mert vhol azt olvastam/hallottam, hogy az a jó, ha már a helyén alszik el teljesen.

Nem tudom, hogy ez az egész alvás dolog annak köszönhető-e, hogy a jótanácsokkal ellentétben, Benedeket elég sokáig altattuk, róttuk vele a köröket, de tény, hogy egy szavam nem lehet. Kíváncsi lennék, hány ennyi idős gyerkőc vonul félre a szobájába, ha elfáradt és aludni szeretne. Remélem, ez később is így fog maradni.

Miután ma letettem, hallottam, hogy a szokásos énekelgetése mellett mondta, hogy "alszom". Aztán csönd lett.

Így szundizik most:

Na jó! A fenét csapda! A legjobb dolog az életemben az én 22 hónaposom.

Annyira sokminden történt az utóbbi időben, hogy napokig írhatnék, de sajnos nagyon nincs energiám hozzá. Tudom, igazi Lusthie vagyok... Na, de nem is rólam van most szó.

Mi változott az elmúlt egy hónapban?

A hisztik enyhültek, ill. elég könnyen el lehet terelni a figyelmét. Akaratos a Kölök, de ezen nagyon nem vagyok meglepve, volt kitől örökölnie.

Oszihaverjával egyre többet bohóckodnak, rosszalkodnak, nagyon édesek együtt. Három hete, pénteken, mikor Oszi névnapján buliztak és nekünk el kellett jönnünk, Oszi nagyon sírt. Na azóta Benedek bárkivel, akivel találkozik, közli, hogy "Oszi, sííííír".

Kb. egy hónapja mondja a nevét. Azaz jópár hete "Beeeege", ráadásul három napja megtanítottam neki a vezetéknevét is, úgyhogy ha megkérdezem, hogy hívják, közli, hogy "Ikiszi Beeeeege". Sorry azoktól, akik nem tudják a vezetéknevét, de nem írom ki.

Mikor megkérdezem, hogy hívják Apát, mondja, hogy "Apusziiiii", majd bizonytalanul ráméz, aztán én mondom, hogy Tomi, mire Ő, hogy "Oti" :).

Hihetetlen édes, ahogy költ, ahogy megcseréli a szótagokat. Másik haverját Gerinek hívják, Benedek "Egi"-t mond. Geri Apukáját pedig "Abisz"-nak hívja. (Naaa? Mi lehet az eredeti neve?). A cápa pedig "páca".

Sokat mondom neki, hogy szeretem és pár napja, ugyan nem magától, de ha megkérem, mondja Ő is. Azaz vhogy így hangzik: "eeekkke".

Csütörtökön, mikor hazafelé mentünk babakocsival, jött szembe egy autó. Benedek rámutatott és mondta, hogy "Autó! Jön! Hallom!".

Már egyre több szót mond helyesen, mint pl. a busz sem "abu", a kulcs sem "aku", és a hév sem "ajé". Utóbbira ma mondta először, hogy hév. A tejcsi sem "aké" és az óra sem "ihá", hanem ika, azaz tik-tak :). Na jó! leginkább "ója". Szóval már szépen beindult a dumálással és bár még nem kerek mondatokban, de elég jól kifejezi, megérteti magát. No meg egész nap beszél, be nem áll a szája.

Tegnap reggel, mikor még kicsit lustiztunk a hálónkban, mondta, hogy "alszol", majd fogta a hajam és lehúzott az ágyra :).

Mostanság Elmo-t már nem néz, Barney a sláger, viszont nagy hibát követtem el akkor, mikor kimostam plüss Elmo-ját, amivel aludni szokott, mert egyszerűen nem volt hajlandó nélküle szundizni, úgyhogy vizesen kellett odaadnom neki, majd később kiloptam, hogy megszáradjon. Na ezek után az első adandó alkalommal, mikor nálam volt az autó, azonnal húztam egy Pót-Elmo-t beszerezni. Az üzletben nagy örömködés, kiabálás között adtam oda neki, aztán bementünk egy másik boltba is, ahol míg én nézelődtem, KicsiFiam a két eladócsajszit szórakoztatta Elmo-val :).

Szombaton bobozni voltunk. Nemhogy Benedek nem volt még soha, de mi sem. Hááát későn jutott eszünkbe, hogy bérletet kellett volna venni :). Mindhárman nagyon élveztük, a srácok, akik kezelték a cuccost, meg is kérdezték, hogy ott éjszakázunk? Szóval piszok jó volt!

Pénteken elmentünk Oszival és Anyájával egy bankba, hogy megkérdezzük, mik a feltételei annak, ha számlát szeretnénk nyitni a gyerkőcöknek. Amint bementünk, mindketten elkezdtek ordítani, hogy vegyük ki őket. Így tettünk, én naív, gondoltam, majd nyugton megülnek az ölünkben. Na ja! Mert ők olyanok... Míg OsziAnyu beszélt a bankos csajjal, én a két Kispasit próbáltam terelgetni. Háááát nem volt egyszerű. Volt ott minden! Le-föl rohangálás, tárgyaló-ablak püfölés, ajtónyitogatás, szórólaptartó pörgetés, szórólap összeszedés. Nem unatkoztam, de a bankosok és a bizt.őr sem. Legalább nem volt tömeg.

Tény, hogy Benedek nem egy "leültetemésottmarad-egyhelybenmaradós" gyerkőc, de nem  is bánom, hiszen nem unalmas mellette az élet. IMÁDOM!

Tudom, itt most egy mai fotó következne, de még nincs... Estére biztosan lesz!

Ahogy ígértem:

Tegnapi bobozás:

Anyaaa! Jajjjajjjjj!

És két mai fotó: