Épp 1 évvel ezelőtt hajnalban az Intézetben kezdtem.

Aznap már nem mentem dolgozni.

Az elsőre készültünk.

Elaltattak.

Leszívták, összesen 26 db-ot.

Felébredtem.

Örültem, örültünk.

Megszúrták az Enyémet az Övével.

Összejöttek.

Tizenketten.

Bíztunk, reménykedtünk.

Dilemma, 2 vagy 3?

Nehéz döntés.

Kettő.

3 napra rá visszakaptam őket.

Többi a fagyasztóba került.

2 hét múlva kiderült, hogy sikerült!

És most itt szuszog.

A MINDENÜNK.

Aki tulajdonképpen már több, mint 1 éve ÉL.

Nekünk, Velünk.

Imádom!

Köszönöm!

Ööööööö a kiskádat!

Na? Kezdjük már végre???

Az jutott eszembe, hogy....

....mi lenne, ha így csinálnék?

Vagy így?

De most már nagyon unom!

Kész! Kidőltem!

Na jó! de ez az utolsó, ugye?!

2009. január 26., hajnali 5 óra. És még 35 perc. Úgy tűnik, ez az utóbbi időben maratoninak számító szopi volt az utolsó. Kiffiam ma már totál beérte a cuclisüveggel. Kicsit még fáj, de ahogy a napokban Bogi is idézte: "Always look on the bright side of life!". És van benne valami. Benedek egyre többet bújik, nagyon figyel rám. Mikor ringatásra vágyik, teljesen belefúrja magát a hónom alá. Mikor beszélek hozzá, vagy csak a közelében vagyok, néz. És dumál, egyre többet. Gyönyörű és meghitt volt az a pillanat, ahogy saját magamból táplálni tudtam, mégha már az elején se ment minden simán. Imádtam, ahogy matatott, ahogy bealudt rajtam. Mostanság, mióta nyílik számára a világ, igencsak sokat tekeredett a cuclin, viszont mióta nem szopizik, újra engem figyel. És ez jó! Nagyon jó! Továbbra is matat a kis kezével, mégha nem is úgy, mint szopi közben és meglepő módon, a cuclival totál felém fordul, amit előtte nem tett. Azért még 1-1 etetés előtt bepróbálkozom ám, csak ilyenkor KicsiFiú hátrafeszíti magát és sír, bár még szinte nem is közelítettem hozzá. 1ébként ma még - sztem már csak megszokásból - a cuclival is kisebb vitába keveredett, de felvilágosítottam, hogy azért nem kéne mindennel összeveszni, mert éhes marad. Szerintem megértette, mert nem kis lendülettel segített becélozni a szájába.

Mi elég sokat mászkálunk, utazunk, és ha jobban belegondolok, kicsit könnyebbé fog válni Benedek etetése, mint eddig, leszámítva, hogy míg van tejem, továbra is fejnem kell és azért bízom benne, hogy legalább 2,5 hónapig még sikerül is. Persze, ha csak szopizott volna, más lenne a helyzet, de lássuk be, elég macera volt a szopi-cucli-fejés trió. Így marad a cucli. No meg a fejés. Melegíteni meg bárhol lehet, ahol van konnektor, vagy szivargyújtó. Persze, sterilizálni kell, de azt eddig is kellett, simán megoldható és talán már nem sokáig van rá szükség. Szóval ez ösztönöz arra, hogy ne várjak a hozzátáplálással a Kiffiam 6 hónapos koráig, hanem a védőnő javaslatára már hamarosan elkezdjük, ha Benedek 4 hónapos lesz. Már várom, mit fogok bénázni :-).

Szóval lezárult egy időszak, ami nem meglepő, hiszen Kiffiam már elmúlt 3 hónapos. Nagyfiú lett (persze minden viszonylagos). És ezzel egy új korszak kezdődik. Imádom, ahogy már hozzám bújik, ahogy piszkálgatja a hajamat, a nyakamat. Ma este épp mászkáltam vele, amikor felém fordult és megcsócsálta az alsó ajkamat. Asszem mindketten meglepődtünk, úgyhogy ezen felbuzdúlva még az ujjamat is jól megrágcsálta. Nemsokára elkezdjük az "igazi" hamizásokat. Már várom az első fintorgást, mikor megkóstolja az almát. Várom, hogy mikor és milyen lesz az első főzelék, ami az arcomban fog landolni. Várom, hogy még többet bújjon, dumáljon, kússzon, másszon, kapaszkodjon. Szóval mindent!

Tehát véget ért. De ezáltal új dolgok is megnyílnak, fontosabbakká válnak olyanok, amiket eddig talán észre sem vettem. Szép volt. Jó volt. És még jobb lesz!

Végül néhány, talán utolsó fotó.

Szopi közben:

és után.

(1ébként nem vagyok oda Ákosért, de vhogy ez ugrott be)

Kicsi és egyetlen Hugicám a mai napon 4-esre leállamvizsgázott! Ismét egy kisokos a csalában, mától okleveles építőmérnök a már nem is annyira kiscsaj! Vajon szóba fog még velem állni? :-O :-)))))

Szívből gratulálunk!

Benedek így szorított!

Nem mondom, hogy megoldódni látszik a szopis problémám - vagy mégis? -, de úgy tűnik, tudom kezelni. Csak el ne kiabáljam!

Azt vettem észre, hogy Kiffiam leginkább este kerül komoly vitába a hamiforrással, napközben max. méltatlankodás van, aztán 30-40 perces szopi, majd lecupp. Ezután szokta a cumit kapni. Tegnap este megint irdatlan tigrisüvöltés volt. Kb. 10-15 perc után Benedek lecupp, de vissza már nem, helyette viszont komoly ordítás, főleg, mikor vissza akartam cuppantani. Próbáltam a másik mellemre is tenni, de be sem kapta. Felhúzta magát, felhúztam magam. Eredmény? Kispasi üvölt, h.anyja ideges. Szegény iszonyatosan sírt, nem tudtam megnyugtatni, úgyhogy GonoszAnyu megintcsak letette az ágyába, majd kiment a szobából. Szörnyű volt hallgatni a sírást, de legalább kicsit lenyugodtam. Kivettem az ágyából, kicsit ő is megnyugodott, de megint rákezdett, mikor szoptatni próbáltam, úgyhogy cucli. Evett, megnyugodott. Cici. Lilafejes üvöltés. Cucli.

Szép kis menet, mindezt 1 órán át. De én győztem! A második cucli után végre szopizott! Aztán megkapta a maradék hamit is cucliból. Nagyon fura volt, mert miközben evett, folyamatosan nézett, pedig az utóbbi időben kaja közben sosem. Vhogy úgy éreztem, h kompromisszum volt, hogy végül csak szopizott. Nem győztem bocsánatot kérni. Szó szerint piszkosul kiszívta minden energiámat, úgyhogy mikor túl voltunk a kajáláson és Apánál büfizett, nálam eltörött a mécses. Muszáj volt újra magamhoz ölelnem a Kiffiamat, hogy megnyugodjak.

Viszont ezután úgy döntöttem, hogy többet nem erőltetem a dolgot, lesz ami lesz. Végülis a napi 5x-i kajálásból 4x rendesen szopizik, egy szavam sem lehet! Ma eleget is tettem a fogadalmamnak. Benedek 12 perc után lecuppat és kezdte felhergelni magát, de nem hagytam. Cucli be. Evett. Közben még 2x bepróbálkoztam, de nem kellett(em) neki.  Hamizott, nyugi volt. És én is jól voltam. Nem akarok én rosszat neki! Csak baromi rossz érzés, hogy nem úgy műxik a dolog, ahogy szeretném, ahogy elképzeltem. Sosem hittem volna, hogy ez a szoptatás-dolog ennyire nehéz! Ráadásul a média mindenhol azt hangoztatja, hogy szar anya vagy, ha nem szoptatsz. Na jó, azért nem ennyire durván, de pl. kíváncsi lennék egy olyan szoptatós tanácsadóra, akinek nem ment flottul minden, mert elegem van, hogy azok osztogatják a tanácsokat, akiknek egyáltalán nem, vagy csak kisebb problémáik voltak, ha pedig kérdezek, csak széttárják a kezüket. A kismama meg érezze magát rosszul, hogy nem felel meg a mai elvárásoknak. Persze tudom, hogy nálunk a cumizavar is bekavar, de szerintem itt más is van. Mind1, már nem idegesítem magam, nincs értelme, mindent megtettem, megteszek. A lényeg, hogy az én Gyönyörűségem egészséges és boldog kisbaba!

Írtam pár napja, hogy megszületett a kolléganőm kislánya, korábban a vártnál. Jelentem, nagyon jól vannak, tegnap végre átszállították a kicsilányt egy másik kórházba, mostmár sima koraszülött osztályon van. Nagyon belehúzott a kiscsaj, mert 1 héttel a születése után elérte a születési súlyát! Kis ügyes! Mindent bele kicsi Szonja!

Azt hittem, hogy ennek már vége. De nem. Kiffiam megint komoly veszekedésbe kezdett a hamiforrásával. Pedig az utóbbi időben csak kicsit vitázott vele. Igaz, hajnal kivételével szinte minden evésnél. De ma visszatért az ordítós besekapom szopi. Eddig azért sikerült rácuppantanom, de ki tudja meddig? Szörnyű a tehetetlenség, hogy nem tudom, mi a baj. Továbbra is próbálkozom, nem vagyok egy könnyen feladós fajta. De miért van ez???

Kicsit kijátszottam a Kispasit, mert belenyomtam - na jó, azért nem durván - az ordítás miatt éppen nyitott szájába a cuclit, így csönd is lett és meg is nyugodott végre. Aztán gonoszAnyu csak kiszedte azt a cuclit és érdekes módon, KisTigris rácuppant a cicire. Királyság. Gondoltam, most nyugi lesz. Volt is. Kb. negyed órán át, mert akkor valami megint nem klappolt, és kezdődött minden előről. Azért nem annyira durván, mint az elején, de belehúzott rendesen. És láss csodát, egy idő után vagy kiveszekedte már magát, vagy szimplán csak elfáradt, de megint visszacuppant. Kicsit később magától abba is hagyta, nézett rám a nagy szemeivel és halacskát játszott. Na ilyenkor már jöhet a cucli. Ma a pancsi is kimaradt, mert nem akartam húzni az időt, hátha amiatt ilyen, hogy már nagyon éhes. Hiba volt. Most viszont totál fáradt, hajnalig tuti aludni fog. Büdin...

Nem ám úgy van, ahogy én gondoltam! Benedek tiszta, illatos. Egyszerre fürödtünk. Ő a kisádjában, én pedig zuhiztam a nagyban. És élvezkedtem. Pucéron magamhoz öleltem. Végre! Erre vhogy a születése óta nem volt alkalmam. Hiányzott. Piszok jó érzés! Hiányozni fog. 1ébként kb. 20 percet aludt, most pedig a keringőhaverokkal beszélget. Lesz még utóvacsi, vagy ki fog dőlni? Ez itt a kérdés!

Anya, miközben Kiffia veszekszik a cicivel.

- Volt benne kaki (a pelusban)?

Apa, aki pelusozta és éppen dezsőkét, a mosogatógépet indítja.

- Nem, nem volt rajta zokni. (ami 1ébként van a lábán PiciFiúnak)

Csendélet:

Anya fuldokló röhögésben, Apa nem értette, de már ő is röhög, KisPasi még midig küzd. Ejj de vidámak vagyunk! :-)))

Kiszívom a véreteket!

Egy szomorú nap. Ezen a napon távozott Édesapám. Végleg. Az Angyalok közé. És már 10 éve. Nagyon fiatal volt, csak augusztusban lett volna 53 éves. 1999-ben. Hihetetlen. És az idei volt talán az első év, hogy aznap nem voltam szomorú. Rossz belegondolni, hogy az évfordulója napján eszembe sem jutott. Legalábbis nem úgy, hogy ma van AZ A bizonyos nap... Valahogy - érthető módon - jobb az életére gondolni, a születésnapjára, mint halálának évfordulójára, mégha ez az élethez hozzá is tartozik. Pedig gondoltam rá. Tudom. Mint mindig. Hiányzik, de piszkosul. Borzasztó érzés, hogy se a Zuramat, se a Kiffiamat nem ismerhette meg. De tudom, hogy lát minket és örül, hogy jól vagyok. Szerettem. Szeretem.

Nyugodj békében.

Egyre több. És imádom! Az élményeket, a Kiffiamat. Imádom, mikor új dolgokkal lep meg.

Új szokásává vált, hogy pelusozás közben a pocakomnak - háááát van is minek... - támasztja a két tappancsát és finoman rugdos. Ez tegnap tűnt fel, mikor arrébb léptem és érezhetően kereste a támasztékát.

Egyre ügyesebben tartja magát, már vigyázva, de egy kézzel is lehet fogni nélkül, hogy kibillenne. Ilyenkor - is - édesen nézelődik, minden érdekli.

Ma délután, miközben vártuk a büfit - bizony! mindketten! - és bejártuk a lakást, átölelt és a nyakamat kapirgálta, vakargatta. Annnnnnyira jó érzés volt!

Szintén délután már feltűnt, hogy a bal kezecskéjével, mintha az arcom felé nyúlna. És valóban. Este, miután Apa kipucolta a gigakakiból - rendes baba, engem ma megkímélt -, odahajoltam hozzá beszélgetni kicsit. Mosolygott, szövegelt ezerrel, és ami azért meglepett, hogy mikor közelebb mentem, elkezdte fogdosni az arcomat, a számat, orromat és továbbra is dumált meg mosolygott hozzá. Meg is könnyeztem jól :-). Persze ez még nem az az igazi jólmegfogom fogás volt, inkább csak ismerkedős érintés, viszont nekem tudatosnak tűnt, mivel többször is megismételte. A vicc, hogy épp délelőtt "panaszkodtam", hogy ugyan a ruháinkba rendszerint belekapaszkodik, de ha játékot próbálok a kezébe adni, nem fog rá, tulképpen még nem is érdeklik. Bezzeg a keringőhaverok és a játszószőnyeg kibővült lógói annál inkább, ami tök jó. Nem baj, eljön az az idő is, mikor majd a nappaliba fogja hajigálni a játékait :-).

Azaz kettő...

Ma, 7.15 perckor, 1930 grammal és 45 centivel megszületett egyik kedvenc kolléganőm kislánya. Sajnos már túl gyorsan kíváncsi Világra, mert még csak a 32. hétben voltak. Imádkozom értük, hogy minden rendben legyen!!!

Benedek

Megszületett. Felfoghatatlan. Óriási öröm.

Etetés. Szopi. Problámák. Küzdelem. Sírás. Mindketten. Megoldás. Nyugalom.

Cumi. Nézelődve. Olykor totál kifordulva. Komótosan. Kezemet fogva. Egyre többször.

Alvás, altatás. Eleinte nehezen. Manapság simán jó.

Első mosoly. Inkább fintor. Nagy mosoly. Sok mosoly. Teli szájjal. Egyre hangosabban.

Néz. De nagyon. Érdeklődve. Komolyan, az ember veséjéig.

Szemével követ. Hangokra figyel. Felismer bennünket.

Első hangok. Mostanság komoly, kerek mondatok.

Erős. Nagyon, szépen kitartja magát. Már párszor megfordult. Egyre gyorsabban, ügyesebben.

Fog. Kapaszkodik. A pelust, a ruhámat. Még ösztönös. Játékot nem, de a játszószőnyeg lógóit már lökdöste. Talán véletlen. Még.

Lázadás a haminál. Megoldjuk.

Sírás. Egyre erősebben. Hiszti nincs. Egyelőre.

Bújik. Egyre jobban. Időnként átölel.

Imádom.

Benedek

- tegnap kaja közben megfogta Apája ujját. Eddig is csinált ilyet, de most tudatosnak tűnt;

- egész 7végén ezerrel dumált és mosolygott főleg arra, aki rendesen beszélt hozzá és nem gügyögött;

- ma szopi közben, miután lecuppant, rámnézett és mosolygott egy nagyot, azt hittem, megzabbantom;

- szintén ma, miközben a karomban altattam, többször és hosszan nézett. Talán kezd rájönni, hogy én én vagyok? Mármint a ZAnyája?

Asszem ez a Kislegény még nem kis meglepiket tartogat számunkra. Jót is rosszat is. Állok elébe :-))).

Kiffiam mostanság ezen jogát gyakorolja. Legalábbis a szopiban, ti. pár nappal ezelőtt egyszercsak iszonyatos üvöltésbe kezdett, mikor közeledett felé a cicim. 1szerűen nem értettem a dolgot, mivel ugye a maga módján addig rendesen szopizott, no meg anno mindig meg is nyugodott, most viszont irdatlan oroszlánüvöltésbe kezdett. Bevallom, az első ilyen alkalommal én is eléggé felhúztam magam, mert szörnyű volt látni, hogy valami nagyon nem stimmel, de nem tudom, hogy mi és így segíteni sem tudok. Odáig fajult a dolog, amiért a mai napig is szégyellem magam, hogy rámorogtam szegénykémre. Ez arra pont elég is volt, hogy kicsit kibillentse az ordításból. Meglepődött jól, elhallgatott, majd rámnézett. Nagyon édes volt, de sajnos csak pár másodpercig tartott, aztán megint elkezdett vörösödni a kicsi feje. Nem tudom megmondani, mennyi idő telt el, de nekem örökkévalóságnak tűnt. Borzasztó volt a tehetetlenség. Próbáltam én mindent, de még a cumi sem kellett, annyira felhergelte magát. Aztán egyszercsak kicsit megnyugodott, picit hamizott a cumiból, majd végre cicire tudtam tenni. Szerencsére szopizott is rendesen, utána pedig megkapta a maradékot. Lehet, hogy rosszul csináltam, bár nem hinném, de a hülye makacsságom miatt ragaszkodtam ahhoz, hogy mindenképp szopizzon és a cumiból csak akkor egyen, amikor már lenyugodott, nehogy megszokja, hogy abból sokkal könnyebb és ezáltal leszokjon a szopizásról. Na azt nagyon nem szeretném. Az első alkalommal ez készített ki leginkább, mert azt már végképp nehezen viselném, ha egyáltalán nem tudnék szoptatni.

A következő máshogy zajlott, ahogy az utána lévők is. Mert nehogymá' következetes legyen KicsiFiú. Szóval ez nyugisabban zajlott, talán azért is, mert már nem húztam fel magam, tudtam, mire számítsak. Ez úgy tűnik, be is jött, mert a tigrisüvöltés ideje lerövidült és sikerült is cicire raknom. Királyság. 1ébként az első kettőnél az a gyanúm, hogy a pocakja fájhatott, mert utána igencsak pakolt a pelusba. Emiatt persze méginkább lelkiismeretfurdalásom lett, hogy nem vettem észre.

Pénteken, mikor itt volt Anyósom, Kiffiam este ismét bemutatta, milyen jól tud veszekedni a cicimmel.  Szegény Anyósom csak nézett értetlenül, ahogy én is. 1szerűen lövésünk sem volt, miért csinálja ezt Benedek. Tej volt, az tuti. Nem használtam új öblítőt, új tusfürdőt, mivel alapból fürdőkenőccsel fürdök. Nem ettem olyat, ami a pocakját bánthatja. Csak egy dologra tudtam gondolni, mégpedig arra, hogy új arckrémet kezdtem el használni, talán ez zavarta meg. Ez a veszekedés is viszonylag sokáig tartott, de nem annyira, mint az előzőek. Szombaton és vasárnap is belehúzott a Drágám, de már sokkal lájtosabban. Vasárnap este már csak úgy vitázott, hogy közben a szájában volt a cicim. Most lehet, hogy megint a pocakja fájt, mert utána Apa nem kis meglepit kapott, de akkor sem értem, hogy miért csinálja ezt. Az is eszembe jutott, talán az a baj, hogy most elég nagyot nőtt és ez zavarhatja, nem találja a helyét szoptatás közben. Nem tudom, 1szerűen értetlenül állok a dolog előtt, de bízom benne, hogy már nem tart sokáig. A nagyokosok szerint lehet, hogy szopisztrájk, ami talán nem tart csak max. 4 napig. Úgy legyen! Eléggé fárasztó és rossz nézni, ahogy KicsiFiam felhergeli magát annyira, hogy totál leizzad. És persze ilyenkor én is. Bízom benne, hogy hamarosan visszaáll a régi rend.

Még sosem volt olyan, hogy Benedeket leültettem volna, de tegnap annyira édes volt ebben a gatyóban, hogy muszáj volt megörökítenem, mert már ezt sem tudom többé ráadni. No és amin tegnap sikerült meglepődnöm jól, hogy Kiffiam kinőtte a szép kis bundazsákját. Tény, hogy az elmúlt 2 hétben 2x is ki kellett mosnom ilyen-olyan baleset miatt, de nem hinném, hogy összement volna. Először azt vettem észre, mikor a babakocsiban volt, hogy a nyaka része kicsit lejjebb van. Azt hittem, csak én raktam bele hülyén, de mikor kivettem, néztem nagyot, mert KicsiFiú nemhogy végig ért benne, de már a lábát sem tudta rendesen kinyújtani. Vicces, mert pár hete egy barátnőm kérdezte, hogy fér el a babakocsiban Benedek, mert sokaknál látta, hogy széltében kitöltik rendesen. Hát nálunk ilyen gond nincs, mert úgy még van hely. Bezzeg hosszában! Ha így folytatjuk, nem fogja kihúzni a dögös mózes a tél végéig! A hordozóról meg ne is beszéljünk! Jelenleg Kiffiam nem szeret benne lenni, úgyhogy konkrétan csak arra használom, hogy míg felöltözöm, beleteszem, hogy ne trappoljak végig a kéglin koszos cipőben. Háááát nincs oda a dologért, mivel még nem tud ülni és így össze van benne görnyedve. Viszont ha így folytatja, mire használnánk, már az is kicsi lesz. Azért bízom benne, hogy Kukackölök - imádom Bogyó, mikor így hívod :-) - most már kicsit széltében is nőni fog.

És a lényeg, hogy mákom volt, mert szomszédasszony-barátnőm épp az egyik hipermarketbe ment, ahova 1ébként engem is csalt, csak a mózes nem fér be az atójába, a hordozót meg fenti okok miatt még nem tudom használni, így mi nem mentünk, ő viszont vett a Kiffiamnak egy tök jó overált, amivel az idei telet már tuti ki fogjuk húzni, merthogy 74-es!!! Persze kicsit még nagy, de a másik overáljával is így kezdtük. Max. addig zsákként funkcionál :-).