Jó kifogás bizony sosem rossz :)

Szóval csak annyi, hogy elutazunk, úgyhogy most jópár napig nem leszek, ha hiányoznék.

Addig is KisVakond, a nózija és Benedek:

"A baba fejlődésének rendkívül fontos része a mozgásfejlődés, nem pusztán az egyes mozdulatok kivitelezése miatt, hanem azért is, mert ezeknek a mozdulatoknak a megfelelő időben történő elsajátítása komoly hatással van bizonyos agyi funkciók kialakulásában. Azt, hogy az egyes fázisoknak mikor és milyen sorrendben kell megtörténniük.

Az egyes mozgásformák kialakulásának helyes sorrendje tehát a következő:

átfordulás (4-6. hónap)
kúszás (6-8. hónap)
mászás (8-10. hónap)
ülés (8-10. hónap)
állás (9-11. hónap)
járás (10-12. hónap)
Fontos tudni, hogy a mozgásfejlődés lépései elég tág időhatárok között mozognak, és nem ritka, hogy a szülők kisebb késéseket vagy sorrendbeli eltéréseket tapasztalnak. Ezek többnyire nem jelentenek kóros elváltozást, ezért nem feltétlenül igényelnek szakszerű beavatkozást, de a szülői támogatásra, ösztönzésre azért szükség lehet."

"kúszás (6-8. hónap)
mászás (8-10. hónap)"

Szóval végre eljutottunk idáig is, azaz KicsiFiam kúszik, bár még nem mászik, csak a popsiját nyomja fel, de azért szépen halad, konkrétan kommandózik. Nem, nem  aggódtam amiatt, hogy a vele egykorúak már nemhogy kúsznak, másznak, de felhúzzák magukat állásba és esetleg ülnek. Úgy gondolom, nem szabad siettetni a dolgokat, neki ez a menete. Lassan, de biztosan. A vicc, hogy annó poénkodtam, hogy az én KisPasim majd hamarabb fog úszni, mint kúszni. Úgy látszik, ez be is jött. A vízben hihetetlenül mozgékony, keze-lába baromira jár. Ma volt az első nap, hogy igazán élvezte a vizet. Csapkodott, vigyorgott, sikongatott. Nagyon édes volt. Hihetetlen, ugyanakkor piszok jó látni, hogy mennyit fejlődik egy babó szinte napról-napra. Csúcs látni, ahogy nyílik az értelme, egyre ügyesebben mozog, pakolászik, bújik, felismer minket, ragaszkodik és még sorolhatnám.

KicsiFiú a mai programunkról is gondoskodott, mivel el kellett kezdenünk biztonságosabbá tenni a lakást, elsősorban a szobáját, mert természetesen minden olyan dolgot megtalál, amit nem szabad. Háááát nem könnyű feladat, bár úgy néz ki, a szobáját sikerült kicsit "átalakítani", ráadásul végre felkerültek a festmények és a polc is a falra. Épp ideje volt.

Na és a mostanság favorizált "játékok": távirányítók, telefonok, drótok, kábelek, és a legkedvencebb, a laptopom. Azaz minden, amit nem szabad. Hihetetlen gyors tud lenni, mikor meglátja vmelyiket a földön. Nem is tudtam, hogy ennyire gyorsan lehet kommandózni :). Még fel sem fogom, mi fog történni, de már ott is van. Viszont így nem lesz nehéz kitalálnom, hogy miket kell eltüntetni, elbarikádozni, mert elég letennem Benedeket a földre és tuti, hogy arra mászik, amerre nem szabad. Már be is szereztünk jópár biztonsági dolgot, mint pl. vakdugót, sarokvédőt, ajtókitámasztót, amiket már be is üzemeltünk. Közben meg pakolászunk...

Jajj nagyon bírom ezt az időszakot is.

Azaz írhatnám azt is, hogy A KONCERT. Így, nagybetűkkel, vastagítva.

Gyerekkori legjobb barátnőmnek köszönhetően tegnap ismét egy újabb élménynek lehettem részese. 23 év után... Fú ez nagyon durván hangzik. Ööööö, és mint kiderült, nem is igaz! Mivel utánaéztem, rá kellett jönnöm, hogy totál rosszul emléxem, mert kedvenc együttesem nem 1986-ban, hanem két évvel később, '88-ban járt Magyarországon, akkor már másodszorra. Szóval így csak 21.

Ja! hogy kiről van szó? Természetesen a Depeche Mode-ról, gyermekkorom (meg tinikorom és még sorolhatnám...) kedvencéről. Be kell látnom, hogy a zenéjük, stílusuk vmilyen szinten az egész életemet végigkísérték. Ezen a zenén nőttem fel, aztán volt pár év, mikor egyszerűen képtelen voltam Mode-ot hallgatni. És eljött 2007. Mivel piszok jófej a Zuram, rá tudtam venni, hogy elkísérjen a koncertre. Elég korán kiértünk, és mivel már nyugdíjasok vagyunk, nem álló-, hanem ülőhelyre szólt a jegyünk. Ha jól emléxem, kicsit később kezdtek, de piszok jó hangulatot csináltak. Mint mindig. Nemhiába, vér profik. Ahogy a Zuram is mondta, Dave tudja, hogy mikor kell egyet riszálnia, hogy őrjöngjön a közönség. A Drágám persze karba tett kézzel állta végig a bulit, de azért jól viselte. Én pedig szintén álltam, plusz bizseregtem. Baromira élveztem, hihetetlen volt 19 év után újra látni őket. Na sikerült elérniük, hogy azóta újra hallgatom a zenéjüket. Már megérte.

No és a tegnap. Merthogy kedvenc zenekarom június 23-án ismételten Budapesten koncertezett, amire a barátnőm hívott meg. Hárman mentünk, mi és a barátnőm Húga, akit születése óta ismerek. Jajjj nagyon jó volt. Először is nagyon örültem, hogy végre újra láthattam a csajokat. Na és a DM-ről ne is beszéljünk! Tényleg jó volt. Élveztem nagyon a koncertet annak ellenére, hogy iszonyatosan szakadt az eső. Még jó, hogy előrelátó voltam és vittem magammal esőkabátot, aminek nagy hasznát is vettem. Azért  be kell vallanom, hogy bár tényleg nagyon tetszett ez a buli is, mégis vhogy a két évvel ezelőtti mélyebb nyomot hagyott bennem, ami talán annak köszönhető, hogy 21 év elteltével láttam őket újra, most pedig még friss volt az élmény. Illetve a mostaniban nem éreztem azt az igazi pörgést. Valszeg ez Dave betegsége miatt is volt, mert totál lejött, hogy mennyire próbálták kímélni őt. Mondjuk én nem bántam annyira, mert Martin hangját piszkosul imádom.

Még a koncert előtt összefutottam egy tinikori (hmmm... vagy inkább fiatalkori?) barátnőmmel, akivel pár éve nosztalgiáztunk kicsit  a Petőfi Csarnokos DM klubban. Na az se volt semmi! Ott mintha megállt volna az idő. Ugyanazok a szagok, ugyanaz a fíling, és ami a leginkább meglepő volt, ugyanazok az arcok. Bizony ám! Fura volt látni azokat az embereket, akikkel jópár évvel ezelőtt együtt buliztunk, züllöttünk, most meg komoly felnőttek, Apukák, Anyukák. Vagy annyira nem is komolyak? :))). 1ébként tegnap is uezek az arcok ültek körülöttünk, a nyugdíjas szakaszban. Vicces volt.

A buli végére az eső is elállt, és a közelben parkoló autómat sem törték fel. Királyság. Összességében nagyon jól éreztem magam és azt hiszem ez leginkább a csajoknak köszönhető. Tök jó volt velük bulizni, kicsit újra tininek lenni. Köszi Dagadt!

KicsiFiam egyre több meglepetést tud okozni. Hihetetlen, hogy hétről hétre mennyit változik.

Nagyon sokáig állandóan altatni kellett, ill. napközben, főleg délelőtt csak úgy szundizott, ha babakocsiztunk. Míg picike volt, addig sokszor rajtam, rajtunk aludt el, amit én nagyon élveztem. Kb. 6 hónapos koráig velünk egy szobában aludt, a kiságya az ágyunk mellett volt. Azaz még mindig ott van, csak már Ő nincs, mert kb. 1 hónapja, de lehet, h már kettő is, átköltöztettük a saját szobájába. Döccenőmentesen ment a dolog, azóta is ott alszik, legnagyobb bánatomra. Piszkosul hiányzik. 1x még visszaloptam egy éjszakára, de sajnos már nem fér el a kiságyban :(.

Minden egyes altatásnál énekeltünk, azaz még mindig. A Zuram többfélét, én leginkább az "Erdő szélén házikó"-t és a Vuk-ot. Utóbbit már piszkosul untam, mert séta közben mindig ezt kellett énekelnem. Este a Zuram altatta, nála más volt a repertoár :). Legalább nem unta meg nagyon.

Barátnőmet irigyeltem, mert az ő Kisfia úgy szundizott el, hogy nem kellett vele sétálnia, csak simizni a buksiját és énekelni neki. Na jó, ő kényszerpályán volt, mert fájt a háta, a KisPasi meg nem is olyan kicsi, de akkor is irigykedtem kicsit. Aztán Benedek egy idő után egyre kevésbé igényelte a nappali altatást (sétát), elég volt csak letenni az ágyába, kis popsiütögetés és már aludt is. Ez is egyik percről a másikra történt úgy, hogy láttam, nagyon fáradt, de baromira mocorgott rajtam, így letettem. És elaludt.

Na azóta KicsiFiú már tényleg NagyFiú lett, mert simán elalszik, méghozzá a játszószőnyegén - is -. Ez kb. 2 hete van. Néztem is nagyot, mikor egyszercsak az tűnt fel, hogy csend van. Aztán láttam, hogy elaludt, én meg nem hittem a szememnek.

Elalvás előtt:

Ehhez azért hosszú út vezetett. Rá kellett jönnöm, hogy nem szabad bármi áron altatni. Ha nem álmos, nem altatom csak azért, mert kaja + játék után aludni KELL. Ha nem alszik, nem alszik. Majd szundizik a köv. hami után. És lássanak csodát, műxik a dolog. Ráadásul annyira, hogy az én Drágaságom tegnap annyira kidőlt, hogy kaja közben elaludt. Ez többször is előfordult már, az viszont még nem igazán, hogy alvás közben pelusozzam át. Ennyire édes volt:

A múlt héten pedig így szundizott. Nem hinném, hogy túl kényelmes lehetett neki, néztem is, mikor hátára fordult. Pislogott párat és már aludt is...

Öregszünk... Azaz mi nem, csak a KisFiam :)

A szerelem töretlen mindkét pasival, max, másmilyen. Imádom a 8 hónaposom Apukáját és természetesen a 8 hónapost is.

És a szokásos összegzés:

Gagyarászik, dumál, vigyorog;
Hallgat a nevére, odanéz, ha szólítjuk;
Időnként talán hisztizik, bár azért nem jellemző rá, de tény, hogy rafkós a  KisPasi;
Forog hasról hátra, hátról hasra;
Támasztékkal ül;
Pár napja kúszik-mászik, azaz inkább mászik, bár úgy próbálja elérni a dolgokat, hogy odaforog;
Felfedezte a habtapit, ami azt jelenti, hogy péntek óta - köszi Gergő :) - rájött, hogy kell felszedni és megrágcsálni jól;
Hintázik a térdén kutyapózban. Azaz kutyázik :);
Imádja a csörgő-zörgő dolgokat. Van egy kedvenc csörgője, amit ütögetni szokott, miközben énekel. Bizony! Ütemre danászik a kis cérna hangján;
Mindkettőnket felismer. Ha meglátja Nagyapit, ezerrel vigyorog, ha elmegy dodozni Apája, nem túl boldog;
Nagyon barátságos mindenkivel, de azért megválogatja, kivel milyen, kivel mennyire;
Puszit ad, azaz kitátja a száját és rácuppan az arcunkra;
Ha mondom neki, hogy tapsi-tapsi, elkezd tapsikolni a tenyeremmel;
Imádja a vizet továbbra is, babaúszáson már a kettes csoportba jár, nagyon élvezi;
Otthon muszáj a nagykádban fürdetni, mert annyira jár a lába, hogy úszik a fürdőszoba;
Babauszi után mindig tápszert kapott, merthogy nagyon kifáradt és éhes is volt, de kb. 3 héttel ezelőtt, miután alig evett a tápszerből, bepróbálkoztunk gyümivel, akárcsak itthon. És bejött, simán meg is ette;
A szobájában az ágyat kb. 2-3 hete, a járókát pedig ma engedtem lejjebb. Még ugyan nem húzza fel magát és nem is ül, de így nyugodtabb vagyok;
Szereti a társaságot, de magában is tök jól eljátszik;
Egyre kevésbé igényli az altatást, már többször előfordult, hogy egyedül, magától aludt el a játszószőnyegén, esetleg a járókájában;
Az első alsó két kis fogacskája szinte teljesen kibújt;
A hajacskája is nagyon elkezdett nőni, egyik hétről a másikra, úgyhogy már rálóg a fülére. Lassan lehet nyírni;
Jól bírja az utazásokat, a bandázást, a mászkálásokat;
Piszkosul érdeklődő, bárhova megyünk nagyon megszemléli a dolgokat;
Ha többnapos úton voltunk, örül, ha hazaérünk;
Mostanság az első reggeli és az utolsó előtti etetés előtt nem alszik vissza.
Nemhiába, már NagyFiú.

Helyszín: talán Pécs, belváros, hegy, amolyan bunker félék
Idő: nyár lehetett

4-en voltunk együtt, egy romos épület előtt ücsörögtünk, ráláttunk a városra, a nap gyönyörűen sütött. Én 4 hete szültem. Szorongattam a Kisfiamat, aki be volt bugyolálva egy takaróba és aki egy fakanál bábra hasonlított.
Beszélgettünk a többiekkel, közben hallgattuk a híreket és egyszercsak megláttuk a VÉG-et.
A VÉG egy hatalmas vihar volt. Fekete, tekergett, mint a kígyó. Tudtam, ha odaér hozzánk, mindennek vége.
Egy db-ig fogtam a szomszédom kezét, mert őt ismertem régóta, ill. szorongattam az én Kicsikémet. Aztán közeledett és felkapott mindannyiunkat. A két másik lányt el is vitte, az ismerősöm pedig kérte, hogy engedjem el a kezét. Ő is eltűnt, én pedig maradtam, és nem tudom, miért. Elindultam lefelé, hihetetlen félelemmel, megoldást találva, hátha találok menedéket, de mindenki becsukta az ajtót, amint megszólítottam őket, hiába kértem segítséget és mutattam a babámat, hogy most szültem. Elértem egy pincehelyiségre emlékeztető helyhez, ahova be szerettem volna menni. Rámcsukták az ajtót. Aztán jött egy pasi kifelé, aki mondta, h menjek csak be, várnak. Bementem. Közben többen is jöttek kifelé. Megnézték a Picikémet, gratuláltak, de tovább mentek. Szörnyű volt, nagyon egyedül éreztem magam és féltem. Végül találtam egy viszonylag nyugodt részt, ahol láttam a fekete tekergő VÉGet, ami nagyon közeledett. Magamhoz szorítottam a kis Fakanalamat és megmondtam neki, hogy mennyire szeretem és ne haragudjon rám. Már szinte teljesen el is ért a forgószél, éppen magával akart ragadni, mikor felébredtem a KisFiam nyüszizésére. Felébredt és én is, bár a szívem úgy vert, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről.
Tanulság? Ne nézz többet hallowween-es - szüléses Született Feleségeket, majd ne aludj el a kanapén.

Asszem sofőr lesz a Drágám. Vagy nem :)

Vagy mi...

Ez egy nagyon komoly herkentyű. Nyávog, ugat, csipcsiripel és csörög :). Benedek nagyon szereti, leginkább megrágni jól.

Néha ilyen is van :)

Ismét egy "számos" iromány, bár ez most nem(csak) a KisFiamról szól, hanem inkább rólam. Bizony, 35 éves lettem én.

Hihetetlen! És azt hiszem, hosszú idő után ez volt a legszebb szülinapom! Az utolsó, mely igencsak mély nyomot hagyott bennem, a 30. volt. Na arról nem mondhatom, hogy fú de élveztem, viszont annál emlékezetesebbre sikeredett. Szegény Férjemet totál megzavartam, mert egyáltalán nem akartam meglepi bulit, Ő pedig annyira igyekezett, hogy még tortát sem kaptam. Pedig az jár, nem igaz? Szóval padló. És persze nem csak emiatt. Anno úgy gondoltam, hogy 30 évesen már lesz lakásom, férjem, gyerkőcöm. Végülis egy szavam sem lehetett, mert ugye volt-van egy fantasztikus férjem, egy sztem tök jó kéglink. Csak a harmadik "dolog" hiányzott az életünkből, ami igazán taccsra tett. Mármint a hiánya. Szörnyű volt, konkrétan végigbőgtem az estét, régen nem éreztem magam annyira szerencsétlennek. Még így visszagondolva is beleborzongok, mennyire kivoltam, de a lényeg, hogy túl vagyok rajta és azóta, még ha voltak is döccenők, már megbékéltem a Világgal. Vajon miért is? :)

Na és a 35. szülinapom! Életem legemlékezetesebb - na jó! az egyik... - napja volt. Azaz leginkább reggele. Hajnalban többször fel kellett kelnem KicsiFiúhoz, mert mostanság éjszaka átfordul a hátára, ami viszont egy idő után nem tetszik neki, így nyüszög. Ilyenkor uccu be hozzá, hasra fordítom és szundi tovább. Mivel épp a Napom hajnalán óránként kellett visszafordítanom, igencsak elfáradtam, ennek következtében nem a szokott időben ébredtem. Egyszóval totál bealudtam. Aztán egyszercsak arra ébredtem, hogy egy pici kezecske simogatja az arcomat. Akinek volt már ilyen élményben része, tudja, hogy milyen fantasztikus érzés. Aki még nem, annak szívből kívánom, hogy átélhesse, milyen az, mikor a KicsiFia apró kezének simogatására ébred. Még visszagondolva is könnyes lesz a szemem.

Később elmesélte a Zuram, hogy kb. 5 óta várta, hogy Benedek felébredjen, hogy együtt ébreszthessenek és átadhassák az ajándékot. Annyira jó volt, hogy elmondani, leírni sem tudom. Imádom a pasijaimat. Komolyan mondom, irigyelem magam, hogy ilyen családom van, nem is értem, hogy lehetek ennyire szerencsés.

No és azért az ajándék megemlítése sem elhanyagolható... Egy baromi jó fényképezőgépet kaptam. Tudom, van már egy szuperjó, ez viszont különleges a maga nemében, hiszen nemhogy ütés- és porálló, de 10 méterig víz alá is lehet vinni. Persze szombaton már ki is próbáltam. tök jók lettek a vízalatti fotók és videók is.

és egy kis ízelítő:

Mert amúgy főzelékben már nagyok vagyunk! Ő is és én is :)))

1ébként nem értem, hogy miért nem szereti az emberek nagy többsége. Én imádom és a sóskát is. Sőt! utóbbit még jobban. Na jó! egy csomó mindent viszont nem szeretek, de úgy tűnik, Benedek inkább Apájára ütött kajailag. Aztán majd később lehet, hogy éppen olyan válogatós lesz mint én?

.

No nem a thrillerről van szó és nem is a 7 törpéről vagy a gonoszokról, szimplán csak hónapok számáról. Bizony, KicsiFiú már 7 hónapos NagyFiú. Eszméletlen, hogy telik az idő. 7 hónapos volt pocakban, mikor fotók készültek rólam, rólunk, és egy kis szerencsének köszönhetően, épp ma ismét kamera elé kerültünk mindketten. Még nem láttam, hogy sikerültek a képek, de hamarosan sztem a jobbakat meg fogom kapni. Kíváncsian várom.

Na és a már megszokott összefoglaló:

- fordított Nyuszink van, kibújt a jobb alsó fogacskája. Ugyan még csak félig, de már egyre dögösebb ezzel az eggyel is

- forog hasról hátra, hátról hasra, ha éppen olyan kedve van, viszont helyette:

- ezerrel jár a lába vízben és szárazon is, már szinte szabályosan lábtempózik. A nagy kérdés csak az, meddig tolerálják a szomszédok, mert az ütemes dübörgéstől a fejük fog szétmenni, a vízben tempózástól pedig el fognak ázni :)

- kúszik és nyomja fel a popsiját, bár leginkább az ágyában, úgyhogy nem egyszer kell visszahúznom, ne kenődjön fel az ágy végére

- dumál, már komoly kerek mondatokat gügyög

- nemhogy felismeri Apáját, de a mai volt a harmadk reggel, mikor nemtetszését nyilvánította ki, amikor Apa kilépett az ajtón és elment dolgozni

- megtalálta a lábait, édesen fordul oldalra, az egyikkel a szájában

- egyre tudatosabban csinál dolgokat: van egy kutyuja, ami mozgatásra hol ugat, hol zenél, hol csahol. Benedek rájött, hogy tudja "szóra" bírni Kiflikutyut. Eleinte még finoman bánt szegény állatkával, mert szimplán csak mozgatta, de később egyszerűbb volt neki, ha püfölte, majd a legjobb megoldásnak az tűnt, ha rugdossa. És ma lepődtem meg a legjobban, mikor a habtapiján igencsak méltatlankodott. Sőt! Egyenesen dühös volt, én meg nem tudtam, hogy mi történt. Aztán rájöttem. Szegény kutyu nem volt bekapcsolva, Benedek pedig nagyon nem tolerálta, hogy hiába rázza, püföli, nem szólal meg. Bezzeg, miután bekapcsoltam, már béke volt :)

- lényegesen kevesebbet alszik, mint régebben, ami talán annak is köszönhető, hogy viszonylag sokat mászkálok vele, úgyhogy ha végre az ágyában tud aludni, akkor totál kidől

- kedvenc játékainak visítva tud örülni, mikor odaadom neki

- és még mindig fejek. Azaz fejtem, mert a mai nappal befejeztem eme tevékenységemet. Egyszerűen már nincs értelme, mivel ez a harmadik nap, hogy a pohárkát szinte csak összemaszatolom. Ez van. Tudni kell abbahagyni. És akárhogy nézzük, a vágyam teljesült, hiszen 6 hónapos, sőt! 7 hónapos koráig minden nap kapott valamennyi tejet, ráadásul még a fagyasztóban is van némi tartalék.

- jópár hete csak reggel és este eszik tápszert, a közbülső három étkezést már teljesen kiváltotta, azaz tízóraira és uzsira gyümit, ebédre pedig főzeléket eszik és nagyon élvezi, szépen hamizik.

- már második hete a szobájában alszik, minden döccenő nélkül /kivéve ma, mert éjszakára "átloptam". Na jó! a Zuram engedélyével :)/

- ma, ébredés után, mikor bejelentkezett, hogy "Anya! felébredtem!:

IMÁDOM!

Lassan...

No nem kell megijedni, nem a Zurammal! 

Benedek ugyan már elmúlt féléves, de még mindig a mi szobánkban, az ágyunk mellett alszik a kiságyában, amit én nagyon szeretek. Mármint, hogy ott szundizik. Baromi jó érzés este bebújni mellé, puszit adni a buksijára, hajnalban visszatenni a helyére, mert mindig átkúszik hozzánk, érezni az illatát, hallani a szuszogását és még sorolhatnám. Sajnos a kiságy tényleg kicsi, Benedek pedig ugye nő, úgyhogy nagyon közeledik az az idő, amikor el kell búcsúznunk egymástól, legalábbis éjszakára. Nem könnyű és azt hiszem, hogy ez inkább számomra nehéz feladat, hiszen KicsiFiú napközben mindig a szobájában alszik, ill. párszor már éjszaka is szundizott a nagyágyában. Na jó! eleinte én is vele aludtam a szobájában, de azóta 1-2x az is előfordult, hogy nélkülem aludt, mert betegek voltunk, vagy szimplán úgy bealudt, hogy még az esti fürdés is elmaradt. És igen, baromira hiányzott, legutoljára épp tegnap. Megegyeztünk Apájával, hogy csütörtök éjszaka nem visszük át hozzánk, hogy szokja a helyét. Ő szépen, nyugisan szundizott, nekem meg hiányzott. Gondoltam, ma majd megint velem lesz, merthogy reggel időre kell mennünk és csak úgy tudom húzni az ébredés idejét, ha cucliparánál megkapja a cumiját, de ez nem annyira egyszerű, ha át kell rohangálnom hozzá.
Na a ma estét Kiffiam megoldotta, mivel úgy kidőlt, hogy 7-fél 8 körül letettük aludni és még mindig nem kelt fel, pedig már 10 óra is elmúlt. Így jártam. Nem baj, majd holnap úgyis a közelemben lesz, mivel elutazunk.

Nem annyira jó belegondolni, hogy a PiciFiúnk lassan tényleg kinövi a pici ágyát, NagyFiú lesz. Hiányozni fog, de be kell látnom, hogy most kell még a helyére szoktatni, mert később nehezebb lesz. Azért várom azt az időszakot is, mikor ébredés után ő fog hozzánk bejönni és bemászni az ágyunkba. Ez még azért odébb van, úgyhogy addig kiélvezem, míg mellettem aludhat, már nem fog sokáig tartani.

Szép álmokat!

Tegnap a Mammutban mászkáltunk, ahol egy kisállatkereskedés felé közeledve nem értettem, miért van kiállítva egy babakocsi az ajtóban. Aztán odasétáltam és megkaptam a választ, bár továbbra sem hittem a szememnek:

Szóval ez egy babakocsinak látszó tárgy, ami tulképpen háziállat-kocsi. Ebben lehet a kutyut, macsekot vinni. Még a tolókaron tálca is van, hátha szegény gazdi megszomjazna. Na most akkor mi van? Kíméljük szegény kutyi, macsesz lábát? Az ok, hogy szeressük őket, meg családtagként kezeljük, de azért vannak határok. Én szeretem az állatokat, de hát nem épp az az "élvezet", és nem utolsó sorban az egészséges a kutyunak és gazdijának, ha együtt sétálnak és nem csak imitálják? Az emberbaba, embergyerek való a kocsiba, a kedvenc pedig a földre. Vagy csak én vagyok ennyire földhözragadt? Ja! és nem mellesleg, ez a járgány 65eFt...

Azaz 6 hónap, egy év fele. Kicsifiú már komoly Nagyfiú, hiszen éppen ennyi idő telt el, mióta megszületett.

És a már szokásos összefoglaló:

Kúszik, bár lassan már mászni fog, annyira nyomja fel a popóját;

forog, ha kedve tartja, szóval inkább nem :);

pár napja felhúzza a lábait és meg is fogja;

Apája háton görgette, amit épp ma egyedül is csinált;

mosolyog, hangosan kacag;

huncutkodik, de nagyon;

örül a játékainak;

örül, ha ismerős arcot lát, főleg Nagyapiét;

boldog, ha meglátja Apáját;

örül a lakásnak, a szobájának, a játékainak, ha hosszabb út után haza érkezünk;

dumál, sikongat;

Apája megtanította integetni, együtt nagyon megy nekik;

játszik, huncutkodik a tükörrel és velünk is;

hason elég hosszú ideig elvan, nyúl a játékaiért;

2 ujjával fogja meg a cucliját, amit ki-be rakosgat a szájába és persze akkor dobja el, mikor épp a kezemben tartom Őt;

már 2x ringatás nélkül aludt el buksisimi és éneklés közben (én simiztem, Ő - is - énekelt);

imád otthon pancsizni és az uszodát is élvezi;

már gyümiket és zöldségeket is eszik;

egyre ügyesebben iszik pohárból;

és még mindig fejek...

Anya énekelt....

Asszem TokaMaci nem értékelte...

és az orrszívó(k) esete.

Ezelőtt 3 évvel, pontosan február havában, mikor GondosAnyu - bár akkor még csak ReménykedőAnyu - kivetette a manduláját, elküldte GondosReménykedőAput (továbbiakban GRAp) beszerző útra, hogy újítson be egy helyes kis kézi orrszívó szerkezetet, megelőzve a pofáraesést, ha esetleg megfázás, vagy ami még rosszabb, influenza támadná meg GondosReménykedőAnyut (GRA), mert ugye friss mandulakráterrel nem túl jó, legalábbis baromira nem kellemes orrot fújni. GRAp el is ment, be is szerzett egy helyes kis porszívós orrszívót. GRA nézett nagyot, hogy most azzal az izével mi a fenét csináljon, de mivel Gondos, eltette a cuccost azzal a megjegyzéssel, hogy jó lesz az, ha végre babájuk lesz. Így dobozka a fiók mélyére került, a többi már meglévő babás cucchoz.

Történt egyszer, hogy GondosAnyuka (GAu) - azaz akkor még, ill. már pocakos Kismama - elment vásárolni jövendő gyermekének 1-2 fontos dolgot, többek között a nélkülözhetetlen orrszívót, amit anno GRAp végülis nem vett, vagy legalábbis nem olyat, amit szeretett volna. Így vett is természetesen egy kicsi, pofás - már amennyire pofás lehet egy ilyen szerkezet... - darabot, gondolta, ez majd a célnak tökéletesen megfelel, hiszen anno gyerekkorában őt is ilyesmivel macerálták. Ment hát a többi fontos és kevésbé fontos cuccok közé.

Aztán megszületett KicsiFiú, a BÉBI. GAu bízott benne, hogy talán soha - na jó! inkább sokáig még - nem lesz szükség egyik orrszívóra sem, de rá kellett jönnie, hogy ez nem így van, hiszen a csecsemő szörcsög, a nózijában pedig mindig van oda nem illő cucc. GAu eleinte a kézi herkentyűvel próbálkozott, gondolván, az kevésbé ijesztő. Természetesen a Bébi nem igazán támogatta az 5letet, így GAu megpróbálta fülpucolóval kicsalogatni fikuszkát. Ez ment, KicsiFiú nem szerette, de elviselte.

Aztán szegényke beteg lett. GAu persze továbbra is rendületlenül használta a kíméletesebbnek tűnő herkentyűt, ami vagy szívott, vagy nem. Közben már a harmadik kézi szerszámot nyúzta kisebb-nagyobb eredménnyel, ill. a legutolsó beszerzés még jónak is tűnt, GAu örült, h végre rátalált. De KicsiFiú továbbra is szörcsögött rendesen, így irány a Dokinéni, aki igazán semmit nem talált. Megkérdezte GAu-t, hogy jön e KicsiFiú nózijából vmi, de a válasz ugye NEM volt. Aztán GAu-nak elege lett, vett egy nagy levegőt és bevetette a porszívó orrszívót. KicsiFiú nagyon nem ugrott ki a bőréből az ötletért, GAu - aki itt már inkább GONOSZAnyu... - pedig meglepve tapasztata, hogy irdatlan mennyiségű cucc jött ki KicsiFiú nózijából. Nem is értette, hogy egy ilyen pici orrocskában, hogy a fenébe fér ennyi szmötyi. Szegényke még az első két alkalommal viszonylag jól viselte, hogy GAu-ja szadista hajlamait éli ki rajta, de ugye minden csoda 3 napig tart. Azóta, ha már a nyúzó pozícióba kerül, előre sír, amit GAu, nevével ellentétben, nehezen visel, mivel a szadizás alatt szegény Kicsifiú könnyes, könyörgő szemekkel néz rá. GAu pedig hiába mondja, hogy kitartás, mindjárt vége, vhogy nem akar neki hinni.

Aztán egyszercsak vége a szadinak, KicsiFiú pedig még sírva, de odabújik GAu-hoz, aki reménykedik, hogy nem hagyott benne mély nyomot, maradandó károsodást. Talán nem. Talán egyszer majd belátja, hogy GonoszAnyu inkább GondosAnyu, és csak jót akar. De a lényeg, hogy KicsiFiú újra kap levegőt. És ez a legfontosabb.