7fő(k)

2009.09.28. 14:00

Sosem hittem volna, hogy a számomra annyira utált hétfő lesz az egyik kedvenc napom. Anno ugye nem szerettem, mert a 7vége után ez volt az első nap, mikor suliba, majd később dolgozni kellett menni. Nemhiába, Garfield is mindig utálta :). Viszont mostanság totál megváltozott a…

Csövezők

2009.09.27. 19:25

Na? Ki a bátrabb?Én megpróbálom!Jujj, de izgi! De vajon hol a vége?!

Para a köbön

2009.09.24. 23:25

Azaz egy hosszú mese GA-ról (GondosAnyu) és a MászóKirályról.Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy pikk-pakk elmúló nap, aminek a majdnem vége kapkodással telt. Napközben GA és MK ugye ki volt rúgva a lakásból, merthogy Takinéni dolgoskodott. Dél körül haza is értek,…

Gekko

2009.09.23. 21:55

Nem mondom, hogy paráztam, de azért egyre jobban piszkálta a csőrömet két dolog is KicsiFiammal kapcsolatban. Az egyik, hogy miért nem hajlandó sík terepen mászni, a másik pedig, hogy miért féloldalasan kúszik. Nem érzem, hogy gáz lenne, mivel más esetben mindkét lábát egyszerre…

Rötyögni jó

2009.09.22. 21:41

KicsiFiamnak ma igencsak vidám napja volt. Először engem röhögött ki, aztán magát. Történt ugyanis, hogy egy nem túl nagy helyre próbáltam a nem kicsi autónkat bepaszírozni, ami többszöri próbálkozásra sikerült is. Igenám, de addig ezerrel kellett tekergetnem a kormányt, ami…

Alsópáhok

2009.09.20. 20:23

Még nyár közepén kitaláltuk, hogy el kellene menni valahova uncsitesóstól, nagyszülőstől. Első 5letem Debrecen volt, de aztán jobban belegondoltam és tudatosult bennem, hogy azért az messze van. Persze minden viszonylagos. A mi kis városkánhoz képest nem gáz a távolság, Pécstől…

11

2009.09.15. 21:20

Egy híján 12. Felfoghatatlan, legalábbis számomra, hogy KicsiFiam mindjárt 1 éves lesz. Szeretnék neki valami maradandót adni a nagy ünnepre, de még nem tudom, mi legyen az. Na azért van 1-2 ötletem, mint pl. csináltatok egy fotóalbumot, amolyan "könyvest", amiben a…

Diagnózis

2009.09.11. 16:46

Azaz mikor és hol? A miért-re úgy sincs válasz :(.Vírus :( Mindkettőnknek. Azt sem szeretem, ha a gépem kapja be, és azt sem, ha én, de azt már végképp utálom, mikor KicsiFiút látom szenvedni :(.Piszkosul utálok beteg lenni, de hát ki szeret? De ugye én még elvagyok. Fújom…

Együtt

2009.09.11. 10:38

Dögrováson

2009.09.10. 13:56

Benedek tüsszög, köhög, folyik a nózija. Láza nincs, és remélem, nem is lesz.Én tüsszögök, folyik a nózim, lázam nincs.Ugye csak sima megfázás???

Egy pocsék nap

2009.09.08. 21:12

Reggel Benedek alig evett, iszonyatosan nyüszi volt. Kis nyugtatgatás után vissza is aludt.Vidám ébredés, tízórai, séta. Azaz indultunk volna, de bukta, így átöltözés. Aztán megint indulás. Megint bukta, megint átöltözés. Gondoltam, végre indulhatunk, de megint bukta, viszont…

Mert pakolni jó!

2009.09.07. 16:03

Átaludt éjszakák

2009.09.06. 21:40

azaz anyatej vs tápszer.KicsiFiú anno viszonylag már korán átaludta az éjszakákat. Nem tudom, ez annak köszönhető-e, hogy ugye elég korán tápszert kellett neki adnom, de ha így is van, akkor a korábbi elveimmel ellentétben: Hajrá tápszer!. Na de komolyan. A 7végén felmerült…

KisTigris

2009.09.03. 14:53

Tigrisüvöltés  

augusztus 31.

2009.09.02. 21:27

Épp 1 éve volt, hogy Kiskutyunk jobb létre szenderült. Remélem, nagyon jó neki ott, ahol van.

Bnél Bvel

2009.09.02. 21:19

Tegnap jó kis programunk volt, mivel végre sikerült eljutnunk - a most már!!! - pocakos cyber-barátnőmhöz. Elég régóta beszéltük, hogy jó lenne talizni, és mivel ő már többször volt nálunk, így mi jöttünk. Csakhogy ugye nekem nem egyszerű kocsi nélkül a közlekedés, de…

süti beállítások módosítása