Ma hajnalban, 2008. november 10-én megszületett Szilvi Áronbabája 2600 grammal és 52 centivel.

Látod druszám? Csak eltelt ez a pár hét is! :-))))

Minden jót kívánok nektek és leginkább kitartást! Asszem nem lesz 1szerű a két gyerkőc mellett, de stramm csajszi vagy! :-))))

Olyan igazi, személyes!

Kedden kapta Benedek egyik kedvenc kolléganő-barátnőmtől.

Köszönjük Viki!!!

Visszagondolok, hogy 3 hete ilyenkor Benedek már jó 1 órája pislogott idekint! Annyira hihetetlen. Az meg végképp, hogy pocakom volt. Baromira misztikusnak tűnik, hogy szültem, mintha nem is velem történt volna. Érdekes viszont, hogy az meg totál természetes, hogy a Kiffiam itt van velünk. És imádjuk. Anno nem hittem volna, hogy tényleg gyorsan el tudja felejteni az ember az elmúlt évek nehézségeit, fájdalmait, mégis így van. Sajnos van 1-2-3 barátnőm, akik még nem élhetik át ezt a fantasztikus dolgot, mint az Anyaság, de nagyon bízom benne, hogy mostmár hamarosan hozzájuk is beköltözik 1, esetleg két kicsi Csoda.

Csajok! Kívánom nektek, hogy saját "bőrötökön" mielőbb megtapasztalhassátok, egy nap milyen sok pelus is  fogy :-)))). Veletek vagyok, de ezt úgyis tudjátok!

No comment

Azaz Benedek. Így alszik, és persze nem akkor, amikor kellene. Na jó, egy szavam sem lehet, mert totál nyugodt baba, mostanság már a fürdetést és a pelusozást is jól viseli, de az tény, hogy kaja közben mindig ez van. Viszont már ott tartunk, hogy a szopizás a 2, majd 1 1/2 óráról 1-re csökkent, a bevitt kaja és a lefejt tej mennyisége viszont nőtt. Alakulunk végre!!!

Apával, a legjobb pozíció

Összeesküvés...

Anyán is jó lógni

De itt még jobb...

Asszem...

Mivel szombaton itt voltak Anyósomék, úgy döntöttünk, hogy kihívjuk anyut is, ne legyen az, hogy nem engedjük, hogy lássa az unokáját. Az persze senkit nem érdekel, hogy ő kedden is itt volt. Ráadásul neki sokkal könnyebb meglátogatni minket, mint a Zuram szüleinek, akik Pécsett laknak és max skypon értekezünk, de nekik már az is nagy öröm, hogy legalább így láthatják az unokájukat.

Apropó kedd. A múlt 7végén anyu rákérdezett, hogy mikor jöhetne ki. 7főn még tuti nem lett volna hozzá energiám, szerdától dolgozott, így maradt a kedd, úgyhogy ki is jött, bár alapból nem volt hozzá sok kedvem. Sikerült kifognia egy olyan időpontot, amikor éppszoptattam, majd fejnem kellett. Ezzel még nem lett volna gond, de ha anyu itt van, akkor vele is foglalkoznom kell, ami lássuk be, ebben a helyzetben igencsak macera. Durva kimondani, de ha ő itt van, az csak mindenben hátráltat, konkrétan nincs semmi hasznom az ittlétéből. Pedig igencsak szükségem lett volna arra, hogy pl. kivasaljon, de a régi tapasztalataim szerint inkább megoldom a saját dolgaimat, minthogy az ő segítségét kérjem. Ja! Hogy nem vagyok normális? Sosem voltam, de arra végképp nincs szükségem, hogy megkérjem vmire, aztán azt hallgassam, hogy ő mit csinált.

Jólvan, egyszer már segített, mióta megvan Benedek, mivel a papírkáit ő intézte, mert éppen volt rá ideje. Ez iszonyat nagy segítség volt, amiért hálás is vagyok, de sajnos az itthoni munkákban nem tud besgíteni, de bevallom, nem is akarom. Miért? Pl. kedden, mikor itt volt és épp befejeztem a szoptatást és mentem lemérni a Kispasit, azt vettem észre, hogy anyu gyorsan becsukja az egyik fürdőszobai szekrényt és láttam, hogy kenegeti a szemöldökét. Kérdeztem, hogy mit csinál, amire a válasz az volt, hogy csak bekente magát. Én meg néztem nagyot és mondtam, hogy talán szóljon és akkor adok neki. Ő meg közölte, hogy azért önállósította magát, mert én egyszer mutattam neki, hogy ott van a cucc. Na ezt totál kizártnak tartom, mert miért mutogattam volna?! Ezután odaadtam neki a kencét. Tudom, ez piti dolog, de tiniként is nagyon sok cuccom elfogyott, eltűnt, amit én vettem magamnak. Zsebpénzt nem kaptam, viszont dolgoztam és igencsak szarul esett, mikor 1-1 szemspirált duplán kellett megvennem. Nem egyszer sírva könyörögtem neki, hogy szívesen adok a dolgaimból, csak szóljon, ne nyúlja le. Persze mindig letagadta.
Nálunk nem szokás egymás dolgai között turkálni, a Zuram 7 év után is csak nehezen nyúl bele a táskámba, pénztárcámba. Nem tehetek róla, de ezek után egyszerűen totál ideges vagyok, ha anyu itt van, mert mindig azt nézem, hogy éppen mit nézeget. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de túl sok a rossz emlék. Persze, ha észrevette, hogy otthonról elhoztam 1-1 régi mesekönyvemet, rögtön kérdőre vont, hogy miért. Mintha neki szüksége lenne rá. Ezenkívül egyszerűen falra mászok, ha itt van, folyamatosan fényképez. Azaz nem ezzel van a gond, hanem hogy a gépet szinte totál a Kiffiam arcába tolja. Mondtam is neki, hogy van azon a gépen zoom is. A másik, hogy ha bmiről beszélünk, vagy kell neki is, vagy vele is megtörtént. Inkább megoldom magam a dolgaimat.

Na szóval ezek miatt (is) nem szeretem, ha anyu itt van. Tudom, igyekszik, de igencsak szarul esik - bár örülnöm kéne neki -, hogy mostanság naponta felhív, hogy vagyunk. Bezzeg míg nem volt Benedek, tojt a fejemre. Pedig annyira jó lett volna, sőt a mai napig jó lenne, ha úgy tudnék hozzá fordulni bánatommal, örömömmel, mint más normális lány az anyjához. Viszont szerencsémre, ha már ezt tőle nem is, de Anyósomtól megkapom. Ő végigkísérte örömömet, bánatomat, a sikeres inszemet, ami vetéléssel végződött, majd a sikeres lombikot is. Velem sírt, velem örült és soha nem volt tolakodó, de tudtuk, hogy ha kell, bármiben segít, amivel természetesen soha nem éltünk vissza. Most 7végén is tök aranyosak voltak. Anyósom, aki konkrétan utál vasalni, és elmondása szerint nem is tud, mégis besegített szó nélkül pénteken és szombaton is. Sőt, még Apósom is nekiállt a pelusoknak és bodyknak, igazán nagyon aranyosak voltak.

1ébként kedden végülis megkértem anyut, hogy ne maradjon sokáig, mert fáradt vagyok. Reakció: "de hát te mondtad, hogy jöjjek ki...". No comment. Persze azután totál lelkiismeretfurdalásom volt, hogy elküldtem, de tudom, hogy csak ideges lettem volna, ha még marad. Ennyire gonosz és irigy lennék? Lehet. Csak 1szerűen szar ez a helyzet, mégiscsak az anyám, mégha olyan is, amilyen, mégsem bírom hosszú távon elviselni. Pedig régen annyira normális volt! Nagyon régen...

Az első séta, mert vasárnap gyönyörű idő volt. Szegény kicsit be volt bugyolálva, de aztán lazítottam a gyeplőn, azaz az overálon. Annyira nem tudom még, hogy öltöztessem! Lássuk be, hiába van november, az idő totál szeptemberi. Azért melege nem volt szerencsére.

Vagy mégis? Centire, azaz hosszúságra Benedek nagyobb...

/Bocs, de nem hagyhattam ki :-))))/

De azért haverok vagyunk :-)

Azt leszámítva, hogy hazaérkezésünk napján Anyósomék és Sóginéniék is itt voltak, megtörtént az első vizit. Múlt szombaton második anyumék a férjével, húgom és (déd)Nagyi eljöttek hozzánk egy rövidke látogatásra. Sajnos én nagyon keveset tudtam velük beszélgetni, mert mikor megérkeztek, éppen fejtem. Később volt egy kis időm, de aztán szólt a Főnök, hogy éhes és ők sem maradtak sokáig.

Jó volt látni őket, elég régen nem taliztunk már, mivel sajnos mindenki totál elfoglalt, de azért igyexünk beiktatni 1-1 családi összeröffenést. Még jó, hogy létezik internet és telefon!

Azt hiszem, Benedek totál elvarázsolta őket, amit meg is értek :-). Mondjuk a Nagyi előnyben volt, mert anno meglátogatott a kórházban is, szóval ő már a változást is láthatta rajta, mert azért csak van az is :-). Kapott egy csomó mindent, úgyhogy pl. megvan az első étkészlete is a Kiffiamnak, ami baromi aranyos sztem. A sok ajándék mellett kaptunk Brendon vásárlási utalványt is, ráadásul nem is keveset. Na erre aztán igazán nem számítottam, ennyire meg pláne nem! Köszönjük szépen és örülök, hogy itt voltatok!

Az ajándékok közül ez a kedvencem:

és nem semmi mérete van :-)

no és ez a teknőc is jófej, mert ha kihúzom a nyakát, zenél :-)))

és a makacsságom...

Reggel fel kellett hívnom Benedek dokinénijét, hogy bediktáljam neki a TAJ számot, ill. mennyit hízott 1 hét alatt. Persze nem a dokinéni...

Az egy hét alatt 2800 g-ról lefogyott 2780-ra, tegnap viszont már 2820 volt. Tudom, hogy ez édeskevés, de hát mit csináljak, ha kaja közben egyszerűen bealszik? Ráadásul még a cumisüvegen is.

Tegnap elég jó nap volt. Meglepően totál jól bírta Benedek a pancsizást, egyáltalán nem sírt, csak a végén nyöszörgött. Helyes, szeresse csak meg a vizet jól! A másik, hogy már a másfél órás kajálás 1-re csökkent, ami a nagykönyvek szerint még mindig nudli, mivel összesen 20 percig kellene tartania egy szoptatásnak. Na ja! Ezt közöljék a kiffiammal is! A lényeg, hogy tegnap már tök jól szopizott és totál normális mennyiségeket is sikerült fejnem, így már a fagyasztóba is került tej. Úgy tűnik, elég jól bevállt a védőnő tanácsa, hogy felváltva rakjam mellre, ahogy eddig is tettem, ill. mindig azt fejjem amelyikkel a hamizást kezdtük.

Na ezt a Dokinéni totál felborította. Ő azt tanácsolta, hogy csak egy mellre rakjam, aztán lefejt tejet adjak neki. Na hurrá. Ezzel azt értem el, hogy totál káosz lett. A cumiztatás továbbra sem tetszik, ráadásul Benedek azon is bealszik, no meg ma délutánra már nem is sikerült annyit fejnem, mint eddig. Nem akarom, hogy rászokjon a cumisüvegre, szoptatni akarok és fogok is! 1szerűen idegesít, hogy szegény gyerek fulladozik evésnél, ráadásul bukik is, amit eddig nem tett. Mi értelme van annak, hogy megtömjem, mint egy libát, aztán jórésze meg kijöjjön? Picike még nagyon! Engem nem zavar, ha egy órát nyammog, és értelme is van. 1ébként is, csak tegnap kellett volna megszületnie, szóval nem meglepő, hogy tegnap evett először viszonylag normálisan. Pici baba, pici gyomorral. Addig, míg nem fogy, sztem nincs gáz, majdcsak beindul rendesen és majd nem győzöm venni neki az új rucikat. Meg különbenis! Totál jó baba, csak akkor nyügi ha éhes, vagy ha kakis a pelus, ill. nyikorog, ha álmos. Szóval nem érzem, hogy gáz lenne.

A fenébe! Azok a fránya ösztönök! De akkor is lesz még itt habzsi-dőzsi!

Azaz két hetes a mi Kiffiúnk, akivel konkrétan mára voltam kiírva. Ha jobban belegondolok, ma is szerda van, de egyáltalán nem bánom, hogy már két hete kibújt. Végülis így beszéltük meg :-)

A szülés már nagyon távolinak és misztikusnak tűnik, a nagy pocakommal 1ütt. Fura a helyzet, mert vhogy nem érzem azt a Hatalmas Nagy Változást. Talán azért nem, mert már 9 hónapja itthon vagyok, vagy azért, mert Benedekkkel pocakon belül is sokat foglalkoztam, nem tudom. Vagy ennyire természetes lenne a helyzet? Végülis volt jópár évem felkészülni. Azt, hogy keveset alszom, már megszoktam, mivel eddig is kétóránként keltem. Persze, akkor vissza is aludhattam, nem volt "feladat". Az is igaz, hogy vasalni nem nagyon van időm, ráadásul ugye kb. duplájára nőtt a vasalnivaló, de  mivel van egy nagyon jó kis segítőm a Zuram személyében, ezzel sincs nagy gond.

Depi? Nincs és nem is lesz. Miért is lenne? Van egy gyönyörű Kisfiam, aki annak ellenére, hogy még mindig lusta evés közben, nagyon jó baba - megjegyzem, ma reggel 3.5 óra alvás után 60-at szopizott, szóval alakulunk! -, és van egy fantasztikus férjem. Kell ennél több?

Persze időnként Benedek is sír, de hát ennyi idősen ez totál természetes, hiszen vhogy neki is ki kell fejeznie magát, nekem meg az a feladatom, hogy megértsem, mit is szeretne. Jó buli, és azt hiszem, egyre jobban megy a dolog. Jó látni, ahogy napról napra változik külsőleg és belsőleg is. Tegnap este már totál jól elvolt fürdetés közben - nemhiába, tiszta annnnnya -, nő a szemöldöke, sötétedik a hosszú szempillája. Egyre jobban figyel, rúgja fel magát az ágy végébe, és ami a legmegdöbbentőbb volt számomra, hogy szinte már első perctől fogva nyomja ki magát és picit tartja meg a buksiját. Édes, mikor elalvás előtt vagy után időnként Tai Csizik és nyekereg hozzá, vagy éppen csak figyel a szép szemeivel. 1szerűen imádom!

Tegnap:

Ma:

Szia Világ!

De jó, ha tiszta az a pelus!

Mert 1szerűen szép!

Kemény meló!

Apa: - Mondd szépen: "A P A"

Fia:  - Oáááááááááá, Leeeeeeeeeeeeeeee

Apa: - Hidd el sokkal könnyebb és rövidebb: "A P A"

Fia:  - AAAA

Apa: - Ez az! Menni fog!

Fia:  - Leeeeeeeeeee

Fotó :-)

Úgy alszom, mint a Nagyok:

Most tényleg így kell feküdnöm?!

Anyával:

Micsi?

Tudtam, hogy kemény feladat, de hogy ennyire?

Kezdődött úgy, hogy már a kórházban szembesültem azzal, hogy Benedek nem tud rendesen rácuppanni a mellemre. Egy db-ig próbálkoztunk, de miután szegényke dühös és kétségbeesett lett, bevetettem a titkos fegyvert, a bimbóvédőt. Ez elég jónak bizonyult, mert végre normálisan ráharapot a Kispasi. Aztán jött a következő probléma, hogy nem indult be rendesen a tejem. Végülis mitől indult volna, mikor nem tudott Benedek segíteni? Ugye ehhez azon kívül, hogy rendesen kellett ennem és sokat innom, az is kellett - volna -, hogy  az én Kiffiam aktívan szopizzon. Na ja! Ahogy én gondolom!

Jelenleg ott tartunk, hogy úgy tűnik, végre beindult a hami, de sajnos olyan kis lusta az én Drágaságom, hogy ugyan az első kb. két-három percben aktív, de aztán már csak nyammog, jó fél órán át. Az idővel nem lenne gond, elvagyok a hosszúra nyúló szoptatással, ha jól tele is pakolná a pocakját. De így? Örülök, ha már 30-at benyom. Tény, hogy nem beszélhetek 80-100 grammokról, de annyi tuti van, lenne, ami elég lenne neki, csakhát bealszik. 1 hete ott tartottunk, hogy a védőnő adott tápszert, nehogy kiszáradjon a kölök. Totál kivoltam, a Zuram meg ugyan segíteni akart, de kisebb vita lett belőle, mert nem értette meg, hogy a Kiffiának sokkal jobb a tej, mint más. Bevallom, nem vagyok oda a póthamiért, de akkor egyszer adtunk neki. Persze, ha más megoldás nincs, akkor jóhet a táp, de tudom, hogy van. Na aztán hüle anyja be is indult, úgyhogy ezerrel elkezdtem fejni. Eleinte a 20 ml-nek is örültem, de aztán sikerült kaja után 40-eket fejnem, aztán volt, hogy kicsit többet is. Természetesen igény szerint szoptatok, azaz mikor éhes, irány a hami. Fárasztó, mert ugye fejek is utána, bár nem minden alkalommal, de ha ez kell, ám legyen.

Bevezettük a Zurammal, hogy éjszaka Ő eteti cumiból a lefejt tejjel, hogy tudjak pihizni, aztán hajnalban meg ismét én vagyok az ügyeletes. Ezt még mindig jobb megoldásnak tartom, minthogy tápozni kelljen. Szóval nem érzem katasztrofálisnak a helyzetet, már csak arra kellene vmi jó kis trükköt kitalálnom, hogy a fenébe ébresszem fel ezt a kis lustaságot. Próbáltam én már mindent. Arccsípkedés, orrpiszka, tenyértekergetés, csikizés, fülmorzsolás, mégis tojik rám. Most is itt alszik az ölemben ahelyett, hogy nyomatná a hamit. És sajnos most sem ette túl magát. Előnye? Nem pocakfájós, mivel soxor eszik keveset. Ez is valami...

Lett volna, ha a Kiffiam nem akar minket korábban (?) látni, amit én nagyon nem bánok.

Viszont nem hagyhattam ki, hogy ne fotózzam le az 1 hetes, Benedek nélküli pocómat. Bocs, de én már csak ilyen vagyok :-)))).

Mert ez még lemaradt, mivel időm az nem volt rá. Anno úgy terveztem, hogy majd szülés előtt csinálunk a Zurammal pár utolsó pocakos + közös képet. Aham. Ember tervez, baba meg megszületik akkor, amikorra meg volt beszélve :-)Azért lett utolsó-utolsó pocakosfotóm, méghozzá egy olyan, amit a Zuram készített, méghozzá a  szülőágyon.

Na és akkor az utolsók. Érdemes megnézni, perceken belül is, hogy változott a formája.

Az elmúlt hét történései (lesz mit olvasni):

Múlt szerdán, kb. délelőtt 11 tájban induláshoz készülődtünk, mert ctg-re kellett mennünk a kórházba, aztán úgy volt betervezve, hogy ebédelünk, majd irány Dokibácsihoz a már szokásos heti kontrollra. Ember tervez, baba meg... Hallgat rám :-)

Történt ugyanis, hogy kedden egész nap gyöngyöt fűztem. Ezzel nem is volt semmi probléma, csak estére már totál készen voltam, eléggé fájt a pocakom, de gondoltam, hogy azért, mert túl sokat ültem, bár hol labdán, hol széken és ezt Benedek nem viseli túl jól. Utólag visszaemlékezve még a menés is nehezemre esett, de azért jól elvoltam. Ha jobban belegondolok, hogy szerdán nem kellett volna dokihoz mennünk, akkor valszeg már kedd este benézünk a kórházba, mert kicsit aggasztott, hogy kevesebbet mozog Benedek. Aztán estére csak beindult, így alukáltam.

Szerdán reggel pakolásztam, ill. miután kedden voltam kozmetikusnál gyantáztatni, "megcsináltam" a magam részét is. Még a száraz ruhákat is el akartam tenni, de a Zuram már egyre jobban sürgetett, hogy menjünk. A vicc, hogy Ő is szépen megborotválkozott. Most kicsit több cuccost vittem magammal, mert még poénkodtunk is, hogy úgysem fogok már hazamenni. Szóval beraktam a szülinapomra kapott gyönyörű virágpárnámat, elvittük a fényképezőgépet is, ill. még bepakoltattam néhány flakon ásványvizet is, ki tudja mi lesz alapon.

Nem az M0-áson mentünk befelé, hanem a Sorin. A közlekedés totál jó volt. Aztán fájtam. És elkezdtem mérni az időt. Kiderült, hogy maga a fájdalom ugyan egyáltalán nem gázos, viszont 5percenként jelentkezik. Itt már kezdett gyanússá válni a dolog, de azért még mindig nem hittem, hogy történés is lesz. Közben Dokibácsit is felhívtam, és a Jobbkezének elmondtam, hogy nem tudom, mi van, de úgy gondoltam, szólok. A vicc az egészben, hogy előző nap beszéltünk telefonon, bár egészen más miatt és akkor kérdezte is, hogy nem szülünk? Én meg vigyorogva mondtam, hogy ma nem. Nem hazudtam :-). A kórházba elég korán odaértünk, már 12 előtt. Bejelentkeztem a ctg-re, aztán felmentünk. A bejelentkezésnél még poénkodtunk is, hogy nem szülni jövünk, de azért ott lebegett előttem, hogy ctg v. szülőszoba. Ahogy odaértünk, kiszólt a csaj, hogy csúsznak,  még a felesek sem kerültek be. Na én elmentem klotyóra, aztán mikor kijöttem, úgy döntöttem, hogy csöngessünk be a szülőszobára, lesz ami lesz, max. elhajtanak, ctg meg ott is van. Ekkor már kezdett gyanússá válni a dolog, mert mindkét lábamban éreztem a fájdalmat. Azaz inkább a nyilalást.

És becsöngettem. És néztem nagyokat, mert éppen a választott szülésznőm nyitotta ki az ajtót. Ő is nézett, mert még egyáltalán nem számított rám. Ugye éppen aznap töltöttem be a 38. hetet. Elmondtam, hogy mi a helyzet. Megvizsgált, ahol kiderült, hogy ugyan teljesen elsimult a méhszájam, de egyáltalán nem tágultam, így bementünk egy szülőszobára, ahol feltett ctg-re. 12.05-től elkezdtem nézni az órámat és konkrétan azzal játszottam, hogy mennyire szabályosan jönnek a fájások. Közben otthagyott a szülésznő és kintről nézte a gépet. Először mondta, látja, hogy vannak fájások, de nem túl erősek. Aztán megint kiment, majd ismét vissza. Ekkor csak annyit említett meg, hogy nem lát fájásokat. Na itt én néztem nagyokat, mert éppen egy keményebb közepén voltam. Erre megvizsgált és kiderült, hogy már két újjnyira tágultam. Időközben hívta Dokibácsit, mi a helyzet. Miután elkezdtem tágulni, mondta, hogy fél 3 körül jön. Jött. Fél 2-re, röhögve. És ez volt a mákom. Meg asszem neki is, mert utóbb kiderült, hogy azon gondolkozott, hogy csak a magánrendelése után fog bejönni, de a hatodik érzéke azt súgta, hogy ne várjon addig. Mák. :-). Megvizsgált, burkot repesztett, aztán kicsit Lment. Kiderült, hogy Benedek sajnos a magzatvízbe kakilt. Még a repesztés előtt megkérdeztem a szülésznőt, hogy akkor adagolja-e a homeos bogyóimat, de közölte, hogy felesleges, mert szépen tágulok. 2-kor megjegyeztem, hogy most jól esne egy kis fájdalomcsillapító, de közölte, hogy most már azt tuti nem kapok. Én meg tudomásul vettem, ha nem, hát nem.

Kezdtek begyorsulni az események. Nyomnom kellett. Nyomtam. Aztán megint kellett, de nem nyomtam. Majd jött a fájás, de nem nyomhattam. Nyomtam volna, de elfáradtam, pedig már látta a szülésznő a kispasi fejét. Doki segített, miközben a szemem előtt lebegett, hogy nagyon nem jó a kakis magzatvíz. Piszok éhes voltam, mert kimaradt az ebéd, a vércukorszintem meg valszeg a bokámnál volt. Igazán akkor szedtem össze magam, mikor mondta Dokibácsi, hogy kicsit lassult Benedek szívhangja. Na nekem több sem kellett, nyomtam. Megint kellett volna, de nem jött fájás. Doki ment egy kört, majd szóltam, hogy na most jöjjön vissza, mert fáj. És ha jól emléxem, itt kettőt nyomtan és már kint is volt a Kiffiam. Na az az élmény hihetetlen volt! Egyszercsak elmúlt a derékfájás és minden egyéb kellemetlenség. Benéztem a lábam közé és ott láttam a mi drága Kisfiúnkat. Éppen szívták le belőle a szmötyit, de így is gyönyörű volt. Iszonyatosan hihetetlen, hogy belőlem jött ki a maga 3080 grammjával és 57 centijével. A Zuram nem merte elvágni a köldökzsinórt, így ez a feladat Dokira maradt, Ő meg nyomatta nekem ezerrel az oxigént. Miután kibújt Benedek, rögtön pocakra kaptam, de sajnos nem túl sokáig. Azaz ez inkább nekem tűnt kevés időnek, bár tény, hogy jobban szerettem volna, ha még jó sokáig a pocakomon maradhat pucéron, de egy idő után becsomagolták pólyába. Időközben Dokibácsi elkezdett összevarrni. Nah szegényke jól meg is szenvedett velem, még emlékeztettem is, tudja, hogy sosem voltam könnyű eset. Kiderült, hogy sajnos belül a hüvelyem eléggé tönkrement és ahol varrt, ott szakadtam is, ráadásul vérömlenyek is keletkeztek. Királyság. Totál meg volt lepődve, nem értette a dolgot, mert ilyen nem nagyon szokott lenni sporolóknál, sportosabb nőknél. Mondta is, hogy ha ezt tudja, elhívja a plasztikai sebész barátját. Behívott egy Dokinénit, így már ketten dolgoztak rajtam. Háááát nem volt egy leányálom, de szerencsére kaptam egy halom érzéstelenítőt, így ki lehetett bírni, csak már nagyon elzsibbadt a lábam. Viszont a jó a rosszban, hogy legalább rendesen helyre lettem hozva.

Mialatt igyekeztek összerakni, a Zuram megkapta a Kiffiát, úgyhogy totál jól elvoltak. Engem meg csak varrtak csak varrtak csak varrtak. Dokit kérdeztem is, hogy van-e még cérna a kórházban, erre közölte, hogy haggyammá. Nemnormális nő-kismama-anyaként széttet lábbal, komoly varratokkal a szülőágyon megkérdeztem, hogy egyáltalán szülhetek-e még? Doki rögtön rávágta, hogy természetesen, de nem nála. Na persze! :-))))). No meg az is érdekelt, hogy ezek után császár lenne-e, vagy mehetne-e simán, ahogy most is. Szerinte mehet simán, mivel ha az első ilyen gyorsan kibújt, a másodikat majd kiköhögöm :-). A varrás miatt két óránál kicsit többet voltunk a szülőszobán, a csecsemősök már hiányolták Benedeket. Nem volt jó látni, ahogy elvitték :-(.

Na miután készen lettem, már naggggyon kellett pisilnem, alig vártam, hogy kimehessek. Nem kicsit szédültem, ráadásul kaptam egy halom infúziót is, meg ittam is egy csomót, úgyhogy nem volt meglepő, hogy menni kellett. Azaz próbálkoztam. Először is felkelni az ágyról. Na ez vicces volt, mert a vérnyomim a bokámnál, a lábaim meg remegtek, mint a kocsonya. Elég kötött a csípőm, így nem volt meglepő. Aztán a Zuram és a Szülésznő segítségével csak eljutottam a klotyóra, de igencsak támogatniuk kellett. A Szülésznő aggódva kérdezte, hogy nyisson-e csapot, mert mint kiderült, ilyenkor többeknek nem szokott menni eme művelet. Hát nekem nem volt gondom a dologgal. A Niagara vízesés hozzám képest kutyafüle volt. Elvileg lábon kellett volna felmennem a gyerekágyra, de iszonyat kivoltak a lábaim, meg szédültem is, így kocsikáztunk, a Szülésznő vitt fel. Aznap itt láttam a Zuram utoljára, még búcsúpuszit se tudtam adni :-((((.

Az első este érdekesen telt. Iszonyat dilemmában voltam, mert 1szerűen nem bírtam felkelni, viszont szörnyen vágytam a Babámra. Aztán megoldódott a helyzet, mert a csecsemősök 1 órára kihozták és így megpróbálhattam szoptatni is. Eszméletlenül édes a kispasi. Tudom, elfogult vagyok, de akkor is! :-). Nagyon rossz volt, mikor elvitték, de bevallom, még felkelni is nehezemre esett, baromira fájt a varrás, de leginkább belül. Azért megkérdeztem, hogy nem maradhatna-e nálam, de mivel gyerekorvos nem látta még, muszáj volt elvinniük, de azt mondták, ha erős vagyok, másnap reggel 6-ra mehetek érte. Hááát nem voltam erős, ráadásul éjjel, mikor kimentem a nővérhez, hogy megkérdezzem, normális dolog-e, hogy a kezem a duplájára dagadt, majdnem elájultam, annyira leesett a vérnyomim. Még jó, hogy tudom a helyzetet kezelni. Azért szerencsém volt, mert másnap fél 7 körül kihozták Benedeket és onnantól kezdve végig együtt voltunk. Sajnos a tejem akkor még nem igazán indult be, ráadásul a Kiffiam sem tudott rendesen rákapni a mellemre, így kezdtem kicsit kétségbe esni, de vettem bimbóvédőt, azzal pedig már simán ment a dolog.

Paramami az első 1ütt töltött éjszakán igencsak kétségbe volt esve, mert a kicsifiú furán vette a levegőt - életemben nem volt még 1 napos csecsemő a kezemben... -, ill. ha végre bealudt, folyamatosan nézte, ha nem látta, akkor meg bögdöste, hogy lélegzik-e még. Persze nem volt semmi gond, de azért másnap megnézettem a gyerekorvossal, elmondtam neki, miért vagyok ennyire parás, de ő(k) mindent rendben talált(ak) - két kisdokinéni is vizsgálta, azért a többesszám -. A dokibácsi tényleg próbált megnyugtatni, és azért sikerült is neki, elmondta, hogy a csecsemők adnak ki fura hangokat, ez tök természetes. 1ébként a Bébim kicsi fején pukli van, ami miatt szintén nyugtatott, bár nem igazán kellett, mert azt tudtam, hogy el fog múlni, úgyhogy emiatt nem aggódtam, mégis elmondta, hogy semmi gond nincs ezzel. Szóval rendesek voltak.

Dokibácsim csütörtök reggel meglátogatott, baromi jólesett. Éppen szopiztatni próbáltam Benedeket. Hááát volt még mit tanulnom.

A második éjszaka már jobb volt, bár én még mindig csak nehézkesen mozogtam. Azaz mihez képest? Hajnali 6-kor összefutottam a folyosón Dokibácsival, aki meg is jegyezte, hogy tök jól megyek már. Végülis? Mihez képest? Asszem ez volt a roggyant pingvin szindróma :-). Doki adott 1-2 5letet a sterilizálással, szoptatással kapcsolatban és megnyugtatott, hogy akkor sem lesz semmi gáz, ha egy kis tápszert kell majd adnom. Végülis igaza van, a legfontosabb, hogy szépen fejlődjön, rendben legyen a KicsiFiam, de azért bízom benne, hogy mielőbb el fog önteni a tej, mert még mindig nem úgy működik, ahogy én szeretném.

Péntek délután bejött a csecsemős nővér, hogy elmondja a hazamenőknek, mi a teendő. És hozzám is odajött, én meg csak néztem nagyot. Ő meg még rá is kérdezett, hogy nem akarunk hazamenni? Hát dehogynem!!! Csak az ágyszomszédom már két nappal ezelőtt mehetett volna, de még nem engedték, mert besárgult a Hajasbabája, szoliznia is kellett, és én is láttam Benedeken, hogy ő is kezd kis kínait játszani. Szóval meg voltam róla győződve, hogy vasárnapnál előbb tuti nem megyünk haza. Tehát a hazamenetel attól függött, mennyire sárgul be a Kiffiam. Másnap, azaz szombat reggel megint bejött egy nővér, hogy akkor mi ketten menjünk a csecsemősökhöz, mert itt van a doktornő és beszélni akar velünk, plusz meg szeretné vizsgálni a kölköket. Hááát semmi jóra nem számítottunk. Aztán néztem nagyot, mert Benedeknek még csak szoliznia sem kellett. Ekkor még mindig nem fogtam fel, hogy mehetünk HAZAAAAAAAA! 1ébként péntek este a Zuram sem, mert mikor elmondtam neki, semmi reakciója nem volt, de aztán visszahívott, hogy most akkor mi van? Én meg röhögtem, mert nem jellemző rá, hogy ilyen nehezen jusson el egy dolog a tudatáig :-). Szegény ágyszomszédomnál még előző este kiderült, hogy eléggé begyulladt a köldöke, és azt 3 óránként kezelni kell, de ha rendbe fog jönni, akkor vasárnap ők is mehetnek. Benedek megkapta a BCG oltását, amit a hüle anyja igencsak nehezen viselt. Konkrétan a sírás kerülgetett, de azért összeszedtem magam. 1ébként az első köldökcsonkpucolás is hasonló élmény volt, nekem iszonyatosan fájt :-). Szóval összeszedtem magam, de mikor láttam a szomszédomat, hogy nagyon el volt kenődve, vele sírtam. Így utólag is nagyon örülök, hogy az 5ágyasban maradtam, tök jó volt a társaság.

Annyira hihetetlen, hogy ez a kis vakarcs belőlem bújt ki. Csak nézek és ámulok. Baromi sokat vártunk rá, aztán egyszercsak "összejött", növögetett a pocakomban, majd megszületett és most itt van velünk. És gyönyörű. Nem mondom, hogy nem fárasztó az állandó szopiztatás, ráadásul kisebb para is volt, mert ugyan van tejem, de úgy tűnik, hogy nem elég. Szóval mindent megteszek, hogy rendesen legyen, ez a dolgom. És jó itthon, hármasban, igazi családként. Ismét teljesült egy vágyam. Azaz azt hiszem, az egyik legnagyobb. Köszönöm!!!

Igaz biza! Ja! hogy mi? Az az 57 centis, 3080 g-os kis csomag, aki éppen egy hete, szerdán kibújt belőlem.

Hát nem gyönyörű, így 1 hetesen?

...helyett? :-)

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a jókívánságkokat! Sorry, de részletesbb beszámolót majd később írok.

Nagy meglepetésemre, tegnap hazajöhettünk. Azért is volt meglepi, mert én úgy láttam, hogy Benedek elkezdett besárgulni, ráadásul a tejem sem indult be, így abszolút nem is számítottam rá, hogy elhagyhatjuk a kórházat. A sárgulást jól láttam, viszont mint kiderült, abszolút nem volt gáz, még szoliznia sem kellett. Persze még itt sem hittem el, hogy mehetünk és talán még most sem fogtam fel az eddigi történéseket, a mostani állapotot, de az tény, hogy KIRÁLYOS ez az anyukásdi!

Addig pedig sztárfotó /nem vagyok ám elfogult, de sztem gyönyörű :-)/:

és az egyik kedvencem:

Egy kép mindennél többet elmond:

Az adatok: 3080 gramm, 57 cm.

Magyarázat a címhez: Szivacs álnevén a boldog apuka ír :)

Ami azt jelenti, hogy hivatalosan is már csak két hét, azaz 14 nap van a kiírt időig. Aztán majd kiderül. A mostani éjszakám jobb volt, de ha ma nem mentünk volna Dokibácsihoz, lehet, hogy bevitetem magam a Zurammal a kórházba. Pocak még mindig fáj, majd meglátjuk, mit mutat a mai ctg. Tegnap azért kicsit paráztam, mert valszeg Benedek megsértődött, hogy sokat ücsörögtem vele, mert 1szerűen nem volt hajlandó annyit mocorogni, mint amennyit már megszoktam tőle. Persze napközben nyugisabb, de este mindig belehúzott, most viszont nem, pedig még kólát is ittam. Na hurrá. Viszont ma reggel mintha már kicsit megint aktívabb lenne. Szóval, ha estig nem jelentkeznék, akkor lehet, hogy már nem jövünk haza. Legalábbis ma nem :-).

A fotókat majd később, most nincs energiám letölteni.