Mármint magammal. Szóval sikerült ma jól elfáradnom, pedig semmi extrát nem csináltam. Na jó! Asszem mostanság nem a legjobb 5let órákon keresztül ücsörögni, még ha időnként mozgok is. Úgy tűnik, a sok ülés már nem nekem való, pedig nem csak széken, hanem labdán is csücsültem. Ja! Hogy mi a fenét csináltam? Gyöngyöztem, alkottam. És totál beleszerettem a művembe. Sztem tényleg nagyon szép lett, csak ezzel azt értem el, hogy este igencsak fájt a pocóm. Bevallom, még mindig fáj, ráadásul sztem a jóslófájások is erősödtek. Volt 1-2 pillanat, mikor nem tudtam, hogy most akkor mi van, azaz még mindig lövésem sincs, csak az nyugtat, hogy minden szakirodalom azt mondja, hogy fel fogom ismerni, ha eljön a idő. Úgy legyen.

1ébként a vicc, hogy Dokibácsim ma hívott, bár más miatt, de természetesen megkérdezte, hogy vagyok, ill. mikor szülünk. Mondtam, hogy fogalmam sincs, időnként keményedek, de majd holnap kiderül. Jelenleg úgy érzem, hogy talán még a 7végi tejfölözésnek is megvan az utóhatása, mivel leginkább egy nagyklogyózásra vágyom. Este kicsit aggódtam is, mert Benedek nem mozgott úgy, ahogy szokott, viszont totál meg is értem, elvégre tényleg sokat ücsörögtem. Még egy érdekesség, hogy a családomban a gyerkőcök, azaz az Öcsém, Húgom és én is szerdán születtünk. Holnap pedig szerda...

Hogy miért vállaltam be a fűzést? Természetesen egy kis zsebzsozsóért. És ez lett a végeredmény:

Na ezt csinálta velem tegnap - is - a Kiffiam :-)

Szabad magyar fordításban: annyit zabálsz, amennyit bírsz :-).

Pár évvel ezelőtt itthon is kezdtek elterjedni az ilyenfajta éttermek. Azaz konkrétan arról van szó, hogy befizetsz x összeget, amennyiért annyit hamizol, amennyi belédfér. Persze haza ilyenkor nem vihetsz csomit, de ez a legkevesebb.

Anno, 1-1 külföldi nyaralásnál - még 1990-ben, az NDK-ban is - megfigyeltem, hogy a svédasztalos kajálásoknál mennyire mohók a magyarok. Hihetetlen volt látni, hogy több kört is mentek már akár egy sima előételnél is, ráadásul még jól meg is tömték a tányérjukat. Lehet, hogy emiatt, de nagyon nem vágytam egy olyan étterembe, ahol befizetem a manit és zabálok. Persze, a rendezvények, nyaralások alatti svédasztalos kajálások azért más kategóriába tartoznak.

Budán van egy étterem, ami szintén ebben a rendszerben működik. Mi még nem voltunk, de Anyósék igen, és ők csak jókat meséltek a helyről. Mondjuk nekem az fura volt, hogy tulképpen turnusok vannak, bár ugyanakkor ez érthető is, mert így tudnak több embert "kiszolgálni".

Már régebben felfedeztük, hogy Kisvároskánk egyik számunkra kedvenc éttermében is tartanak vasárnaponként svédasztalos kajálást, viszont az eddigi tapasztalataim miatt  nem nagyon vágytam rá. Aztán kb. 2 hónapja itt volt az az ominózus Dumaszínház is, amiről már írtam, és akkor is svédasztalos vacsi volt, ami nagyon bejött, de még mindig nem gondoltuk, hogy a vasárnapi ebédet is ki kellene próbálni, bár Anyósomék már pedzegették, hogy egyszer elmehetnénk 1ütt.

És ember tervez... Történt ugyanis, hogy két hete elindultunk felfedezni a környéket, hátha találunk vmi jó kis éttermet, amit még nem ismerünk. Miután körbejártuk a környező falvakat, városkákat, semmi szimpatikus helyet nem találtunk, ill. ami eszünkbe jutott, nem volt nyitva. Mivel gyönyörű napsütéses idő volt, totál jólesett a kis kirándulás, de azért igencsak kezdtem éhes lenni, mivel már 13 óra is elmúlt, ilyenkor meg kezdődik a lázadás, ha nagyon csúszunk a hamival. Szóval kényszerpályán voltunk, kedvenc éttermünk pedig épp szembejött velünk, úgyhogy bementünk. A legnagyobb előnye a svédasztalos kajálásnak, hogy nem kell várni a megrendelt ételekre és nekem akkor ez volt a legfontosabb. Mivel lövésünk sem volt, hogy műxik, azaz előre kell-e befizetni az adott összeget vagy sem, megkérdeztük. Utólag kellett. Mákunk volt, mivel ugyan tömve volt az étterem, mégis kaptunk asztalt. És be kell vallanom, kellemes csalódás ért. A kaja ugyanolyan jó volt, mint a Dumaszínházas estén, ráadásul ugye többféléből válogathattam és nem kellett azon aggodalmaskodnom, hogy annak ellenére, hogy manapság már szokássá vált, mégis bután néznek rám a pincérek, mikor a maradékot be akarom csomagoltatni. Ez engem még mindig kicsit zavar, de hát talán csak az én hülyeségem. A lényeg, hogy baromi jó volt, nem bántam meg, hogy itt kötöttünk ki.

A pozitív tapasztalat után ma már célirányosan mentünk oda ebédelni. A választék most is totál jó volt és persze a kaja is. Jót vigyorogtam, mikor a mini adag pulykahusim kikérése után megkérdezte a pincér, hogy biztos elég lesz-e így kettőnknek? Mondtam, hogy nanáhogy! Annyira jó, hogy csak annyit kell kérnem, amennyit ténylegesen is megeszem, így tutira nem fenyeget a túlevés veszélye, ami most ugye nem mind1. Persze van előnye a sima étteremből hazavitt maradéknak is, mert általában simán elfogy vacsira, de ez így még jobb volt, ráadásul olyan és annyiféle köretet választhatok hozzá, amihez csak kedvem van.

Mivel ma gyönyörű őszi időnk volt, bevállaltam, hogy gyalog menjünk az étterembe, úgyhogy odavánszorogtunk. Szegény Uram is viszonylag jól viselte az andalgást, bár néha vissza kellett fognom, hogy ne menjen olyan gyorsan és persze pasi lévén még az elején meg is jegyezte, mikor rászóltam, hogy lassabban, hogy kocsival kellett volna jönnünk, de aztán csak beletörődött, hogy mostanság már igencsak lassan megy a séta. Összességében örülök, hogy végre feladtam az "elveimet" és győzött az éhségem és a kíváncsiságom. 1általán nem bántam meg, úgyhogy tuti fogunk még ide menni vasárnapi ebédre, bár vhogy az a sejtésem, hogy ez az időpont nem a jövőhéten lesz. Ha meg igen, akkor még utoljára ebédelünk egy jót kettesben. Na jó! Pocakkal :-).

Már totál régen megrendeltünk a Kikában egy kiságyat, ami a hálószobánkban lesz. Eredetileg bölcsőt szerettem volna, amibe a mai napig bele is vagyok szeretve, csak úgy gondoltam, hogy szép meg jó, de mi a fenét csinálunk vele pár hónap múlva, mikor már nincs rá szükség? Én elég nehezen válok meg a dolgaimtól és attól tartottam, hogy a bölcsőt is igencsak nehezemre esne eladnom, tárolni viszont nem tudjuk, mivel se pincénk, se padlásunk.

Jópár hónappal ezelőtt, talán még nyár elején láttam az egyik Kika újságban egy tulképpen fél kiságyat, amit a hálóban, a mi nagy ágyunkhoz lehet erősíteni. Nekem nagyon tetszett, de hiába volt akkor akciós, még nem akartuk-tudtuk megrendelni, no meg még igazán nem is volt eldöntve, hogy végülis mi legyen. Aztán, mikor már eljött az ideje, hogy elkezdjük beszerezni a dolgokat, elmentünk a Kikába, ahol megmutattam a Zuramnak ezt a kiságyat. Neki is kapásból megtetszett, így megrendeltük. Igaz, jóval drágább, mint egy bölcső, de később is lehet használni. No nem ágynak, hanem etetőszéknek. Sztem nagyon praktikus, ráadásul nem kell felkelnem a szoptatáshoz, szimplán csak odahúzom magamhoz Benedeket.

Anno 1 napon rendeltük meg ezt az ágyikót és az RS-ben a babaszoba bútorokat. Szerencsére utóbbiakat totál időben le is szállították, így tulképpen úgy voltunk vele, ha a másik cucc késik is, nem leszünk bajban, max. én fogok a babaszobában aludni. Persze szerettük volna, ha mindkettő időben megérkezik, úgyhogy kicsit már kezdtem bosszús lenni, mikor a max. 39. hétre ígért Kikás dologról még nem volt semmi hír. Azaz azon a héten fel is hívtam őket, amikoris közölték, hogy az ágy megvan, de az átalakító és a matrac a fejvédővel még nincs, enélkül meg totál értelmetlen elhozni a cuccmákot. Itt még úgy voltam vele, hogy no problem, két héten belül csak meg fog jönni. 1ébként eddig nem volt ezzel az áruházzal gondunk, mert rendszerint totál időben szállítottak, de most már tényleg bosszantott a dolog, úgyhogy szerdán, azaz a 41. héten felhívtam őket. A nő totál korrekt volt, rendesen utánanézett és mivel közöltem vele, hogy azért már csak betöltöttem a 37. hetet, megígérte, hogy mindenképp megpróbál valamit intézni, esetleg másik áruházból hozatnak ágybetétet, ill. csütörtökön lesz a főnöke, pénteken pedig a kolléganője, aki  anno felvette a rendelést és ha van valami, hívnak. Én ezzel meg is nyugodtam, bár nem mondanám, hogy előtte túl ideges lettem volna :-).

Aztán kb. 10 perc múlva hívott a Zuram, hogy lehet menni a cuccért, és hogy azt mondta neki a nőci, hogy kétségbe voltam esve :-). Volt a fene, csak most őszintén? Ki szereti, ha nem kapja meg időben a cuccmákját? 1ébként nagyon kis helyes az ágyikó, a matrac és a fejvédő is jól néz ki, csak sajnos a matrac nem kókusz. Viszont úgy döntöttünk, hogy szerdán, mikor megyünk ctg-re a kórházba, elvisszük magunkkal, mivel kb. a kórházzal szemben van egy üzlet, ahol méretre lehet vágattatni, ill. egyedi matracokat is csinálnak, ez pedig a formája miatt elég egyedi. Remélem, nem kell majd hónapokat várni rá, de azért nyugodtabb lennék, ha ez is kókuszmatrac lenne, mint a babaszobában lévő ágyikóban. Lehet, hogy hülyeség, de azt vhogy biztonságosabbnak érzem, az eredeti pedig majd később is jó lesz, mikor más funkcióját használjuk. Mondjuk a vágatás miatt jobb lett volna, ha előbb megvan, de tényleg bízom benne, hogy nem kell sokat várni rá. Na majd kiderül szerdán. Még jó, hogy emiatt nem kell a világ végére menni. Ez is valami :-)

1ébként erről az ágyikóról van szó:

Harminchééééééééét! Még kimondani se semmi! És bizony, már itt tartunk. Azt hiszem, most jött el az az idő, amikor már kipipálhatjuk a napokat, hogy na ma sem szültünk.

Ma voltam ctg-n és Dokibácsinál. A ctg-n minden rendben volt, Benedek szívecskéje úgy dobogott, ahogy kell és szépen mocorgott is. Ide fél 1-re voltam beírva, 1-re pedig áramlásos uhura kellett mennem. Kb. 3x kérdeztem meg, hogy melyik uhus helyen fogják csinálni a vizsgálatot, merthogy kettő is van, és bár sejtettem-tudtam, hogy hol, mégis sikerült totál elbizonytalanodnom, mivel 1/4 2-kor még nem volt sehol senki. Fel is hívtam az uhu labort, ahol rákérdeztem, hogy jó helyen vagyok-e, merthogy nincs ott senki, ahol várakoztam. Mondták, hogy igen és hogy megy majd a doktor úr. Sejtettem, hogy nem én vagyok a hülye, de muszáj volt eljátszanom, mert totál nem értettem, tuléppen miért kell várnom. Más lett volna, ha tömeg van előttem, de konkrétan senki sem volt, azaz rajtam kívül még egy nő várakozott, de neki negyed órával utánam volt időpontja. Aztán félkor nagy nehezen megjelent egy nőci, aki megkérdezte, hogy van-e időpontunk. Brrrrrrrr....... Persze volt és be is jelentkeztünk a betegfelvételnél. Aztán behívta a nőt, akinek utánam kellett volna jönnie. Pffffff. Végül csak megjelent a doki is, úgyhogy sikerült nekem is bejutnom. Viszont úgy voltam vele, ha már ennyit várattak, kihasználom a helyzetet és megkértem a dokit, hogy ugyanmár legyen szíves megnézni, hogy kb. mekkora lehet Benedek, merthogy a Dokibácsim jól beparáztatott, hogy két héttel vissza van maradva. Persze nem paráztam, de így egy szava sem lehetett. Korrekt volt, mert rendesen lemérte és az ő adatai szerint 3000 g körül van. Természetesen az áramlásvizsgálat is jó volt, ahogy azt sejtettem, de legalább totál megnyugodhattam. 1ébként a várakozással nem is lett volna gond, csak ugye nem ebédeltem, Benedek meg már nagyon reklamált. Nah ezen is túl voltunk.

A Sote után irány metróval a Kálvin tér, mert 1szerűbb volt, mintha autózunk. Ma anyu volt a sofőröm, mert a Zuram nem tudott elszabadulni a melóhelyéről. Nem baj, így ősöm kicsit fontosnak érezhette magát. Szóval kajáltunk, aztán irány Dokibácsi. Ő is megqqcsolt, lemérte Benedeket. A mérése alapján 2800 g-os, ami számításaim szerint totál jó, mivel a múlt héten meg 2500-2600-g-ot mondott, és ha a "nagykönyveket" vesszük alapul, akkor heti kb. 200 g-ot nőnek ilyenkor a babók. Azaz már csak híznak. Tehát eszerint minden rendben. A méhszájam ismét rövidült, úgyhogy most már C2000 helyett szerinte C1000-2000 között van. Királyság! Úgy tűnik, minden totálisan normálisan működik. Aztán lassan tágulhatok is és uccu a kórház :-). Imádom az állapotomat, de már nagyon várom, hogy találkozhassak a Kiffiammal. Ma már többen is mondták, hogy eléggé lent van a pocóm, amit azért már én is látok. Olyan izgi! Úgy imádom ezt a kiskölköt, hogy elmondani nem tudom, várom már nagyon, hogy láthassam. Következő dokivizit pedig jövőhéten.

Este azért kicsit aggódtam, mert szinte egész nap hányingerem volt. Persze, mikor Dokibácsinál voltam, elfelejtettem rákérdezni, de aztán küldtem neki sms-t, mire felhívott. Kérdezte, hogy fáj-e a fejem, ill. hogy mennyi volt a vérnyomim, de az első kérdésre nem volt a válasz, a másodikra pedig, hogy 90/60, szóval úgy tűnik, nem az állapotommal függ össze a dolog. Királyság! Azért ez pozitív, de mint mondta, a legkisebb fia épp akkor hányta tele a fürdőkádat, úgyhogy sajnos inkább a fosós-hányós vírussal lehet összefüggésben. Na ennek nagyon nem örülnék, mert már így is több mint 1 hete be van dugulva az orrom és még mindig köhögök. No meg este tudtam meg, hogy a szomszédasszony-barátnőm kislánya is kórházban van, mert fosik-hány. Hmmmm... Remélem, nem kaptam el tőlük semmit, tegnap taliztunk. Asszem szobafogságra leszek ítélve, legalábbis, ha a Zuramon múlik.

Végül a szokásos fotók. És ha minden igaz, max. már csak 3 ilyen lesz :-).

Na jó! Azért annyira nem, csak ma kicsit csalódtam és nem hinném, hogy van a Földön olyan ember, aki szereti ezt az érzést. A lényeg, hogy tegnap emlékeztetett a Zuram, hogy ma koncertre vagyunk hivatalosak. Akkor, hogy jobban belegondoltam, nem igazán vágytam rá, hogy kimozduljak itthonról, mivel azért a 7vége rendesen kifárasztott, mára mégis megjött a hangulatom. Tök jól kitaláltam, miben fogok menni, mégsem lehet már harmadszorra is felvenni az esküvőis felsőmet, szépen hajat mostam, szóval készülődtem. Aztán a Zuram írt msn-en, hogy nagyon úgy néz ki, nem tudunk menni, mert sokáig kell bent maradnia a dodozóban. Fél 7-től volt a fogadás, a hangverseny pedig 7-kor kezdődött. És sajnos erről lemaradtunk, pedig tényleg tökre örültem neki, hogy még 1x kimozdulok itthonról a pocakommal, ráadásul Mozartot Benedek is bírja. No mind1, így jártunk. Csak lesz még ilyen alkalom, bár akkor már csak kettesben.

Viszont azért ettől függetlenül jó is volt a mai napban, mivel Ovónéni barátnőm meglátogatott, aminek nagyon örültem. Már hetek óta próbáltuk összehozni ezt a talit, de végül annyira elhúztuk az időt, hogy már csak úgy jött össze a dolog, hogy ő jött ki hozzám. Persze nekem ez így tök kényelmes volt, de tényleg nem mertem volna már bevállalni, hogy beutazzak Pestre tömegközlekedéssel. Talán, ha lenne autóm, akkor még esetleg vezettem volna, de már azt sem szívesen. Szóval nagyon örültem neki, hogy kijött és végre taliztunk. Mivel tudta, hogy dáthás voltam, kaptam tőle citromokat, almákat és kopasz barackot. Királyság! C vitaminra fel! Azért jót vigyorogtam, mert kb. fél 4 körül ért ki és rögtön mondta, hogy nem marad sokáig, mert a vőlepénye otthon van, úgyhogy legkésőbb az 5 órás busszal haza fog menni. Na sikerült olyan jól eldumálnunk az időt, hogy végülis a 18.40-essel ment, ráadásul így is már szólnom kellett - bár nagyon nem szívesen -, hogy idő van. Nemhiába, a dumálással sosem volt gondunk. Sajnálom, hogy most megint egy jó db-ig nem fogunk talizni, de bízom benne, hogy jön majd Benedek-látogatásra.

Szóval barátném! Bocs, hogy elraboltalak a vőlepényedtől, neki is köszi, hogy itt voltál, és remélem, mielőbb újra dumálhatunk egy jót!

Szeretem a meglepiket, bár leginkább a pozitívakat természetesen. Nekem ritkán van benne részem, ráadásul meglepi bulim még soha nem volt, nem is annyira vágytam rá. Vagy inkább féltem? Nem is tudom. Anno, mikor 30 éves lettem, kértem a Zuramat, hogy ne csináljon nagy felhajtást, meglepi bulit. Na aztán volt meglepi, mert Ő ezt annyira komolyan vette, hogy nemhogy meglepi bulim nem volt, de még tortát sem kaptam. Ez anno elég keményen érintett, mert vhogy ez a szülinapom amúgy is pofáncsapott és még torta se volt. Hozzáteszem, régen a Nagyi közölte velünk, mikor 18 éves lettem, hogy ezen kor felett nem jár torta. Na ezt én kikértem magamnak jól, mivel eszméletlen finom a csokitortája. Meg 1általán! Torta az kő!

Na de nem is magamról akarok írni!

Történt ugyanis, hogy szombaton egy baromi jó kis szülinapi meglepi buliban voltunk, méghozzá vidéken. Már igencsak régen elkezdődött a szervezkedés, de ugye akkor én még nem tudtam megmondani, hogy tudok-e majd menni. Végülis úgy egyeztünk meg, hogy ha bírom az Öcsém esküvőjét, akkor megyünk. Na ezt persze majdnem keresztülhúzta a hülye megfázás-vírus-bacilus vagy mi volt, de szerencsére csak helyreálltam és így a Zuram is beleegyezett - bár nem túl nyugodt szívvel -, hogy elmenjünk. Nagyon nem bántam meg, totál jól éreztem magam. Tényleg igazi meglepi buli volt, mert szegény Ünnepeltet a Felesége otthonról, ami több mint egy óra, végig csukott szemmel utaztatta és lövése sem volt, hova tartottak. Háááát nem irigyeltem, de mint mesélte, viszonylag jól viselte. Persze a végén már felismerte a kanyarokból, merre járnak, de így sem lett lelőve az igazi meglepi. Kb. 60-an voltunk és a szokásos "MEGLEPETÉÉÉÉÉS" szöveggel kezdődött az egész. Az Ünnepelt láthatóan meghatódott. Jó volt látni, hogy jólesett neki a meglepi, mindenkihez odament megköszönni, hogy eljött.

A szervezés nagyon profi volt, a kaja zseniális - főleg a szarvas és a fincsi rétesek! -, és a megható fotóvetítés is jól sikerült. Aranyos volt az Ünnepelt, ahogy kommentálta a saját fényképeit, tulképpen születésétől napjainkig hol meghatva, hol ezerrel vigyorogva. A torta is nagyon jól nézett ki, a tetején az Ünnepelt fotója díszelgett. Sajnos nem kóstoltam meg, mert diós volt, de így legalább nem fájt a szívem, hogy nem ehetek belőle :-).

Elég sokat fotóztam, azaz tulképpen felváltva a Zurammal és ahogy nézegettem, jópár fénykép igencsak jól sikerült. Nagyjából az ajándékátadásoknál is jelen voltam. Jó volt nézni az Ünnepelt arcát a meglepik láttán, örülök, hogy meg is tudtam örökíteni a pillanatokat.

Kicsit azért tartottam attól, hogy fogom bírni az estét, de be kell vallanom, hogy kevésbé fáradtam el, mint előző héten, Öcsémék esküvőjén, pedig itt még többet is táncoltam. Persze, csak amolyan 9. hónapos kismamisan, de akkor is :-). Mondjuk tény, hogy be voltam biztosítva és talán emiatt is voltam nyugodt, mivel a társaságban több eü-s, orvos, szülész-nőgyogyi, 1-1 szülésznő és gyerekorvos is volt, úgyhogy ha Benedek úgy gondolta volna, hogy uccu kifelé, akkor azért talán biztos kezekben lettem volna. Persze a szívem mélyén bíztam benne, hogy ilyen gond nem lesz, de hát ki tudhatta? Fő a biztonság! No meg azért benyomtam egy pohár Bailey's-t is, biztos ami fix :-).

A buli nem tartott túl sokáig, a krémje éjfélig tartott ki, amit nem is bántam, mert így nem maradtam ki semmiből :-). Mondjuk nagyon sok gyerkőc volt, meg egy csomóan vissza is mentek Pestre, vagy még messzebb, úgyhogy nem volt meglepő, hogy gyorsan feloszlott a tömeg. 1ébként tényleg baromi jól sikerült az egész! Soha nem hittem volna, hogy én még a 37. hétben táncikálni fogok, sőt! A sok pocakfeszülés miatt 1általán nem bíztam benne hónapokkal ezelőtt, hogy el fogok tudni menni, és nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a fantasztikus bulin. Köszi a meghívást és a szervezést!

Az utolsó. Legalábbis ma voltam hivatalosan utoljára a védőnőnél, innentől kezdve majd ő fog jönni. Persze most sem volt semmi extra, beírogatta a leleteket, adott egy listát, hogy Benedeknek milyen papírkáját hol kell intézni, ill. kaptam egy halom receptet is, amit majd Apának kell kiváltania szülés után. Mivel szerdán megyek még egy uhura, úgy egyeztünk meg, hogy utána felhívom, vagy csüt-ön benézek, mikor majd a vizeletvétel leletért megyek. Majd meglátom, mi lesz.

Még a védőnői vizit előtt szülésfelkészítőn voltam. Ma a babaápolás volt a téma, aminek igencsak örültem. Ez lett volna a múlt héten, de elmaradt, ma viszont szerencsére megtartották. A Zuram már este közölte, ha nem vagyok jól, akkor nem mehetek, de szerencsére reggelre már elég jól összeszedtem magam, úgyhogy oda is vitt a Drágám. A védőnő megmutatta, hogyan kell fürdetés közben fogni a babát, milyen kencéket és hogy kell használni. Nekem, kezdő anyukának hasznos volt, bár tény, hogy azért volt már 1-2 babó a kezemben, de lássuk be, az azért mégsem ugyanaz, mint mikor a sajátodat tartod a kezedben. Szóval jó volt, örülök, hogy el tudtam menni. Jövő héten a szoptatás lesz a téma. Örülök, hogy helyileg is tartanak ilyen felkészítőt, mivel már igencsak macera lenne hetente bejárogatni a Sotéra, ráadásul az engem érdeklő előadások majd csak október második felében, ill. végén kezdődnek, amikor én már élesben fogom nyomatni.

A hazafelé út azért igencsak fárasztó volt, most már kezdem érezni, hogy nehéz a pocakom, de azért jólesett a kullogás, gyönyörűen sütött a napocska. Nem tudom, hogy a kamilla teának "köszönhetően", vagy csak a délelőtti séta miatt, de ma Benedek annyira befeszített és folyamatosan nyomta fel a popóját, hogy igencsak fájt, ráadásul a méhszájamat is birizgálta elég rendesen. Azért remélem, hogy min. 2 hetet még ki fogunk húzni, de az se baj, ha a kiírt időben jön. Na majd meglátjuk, mit szeretne az én Picikém.

Ez a beszámolóm még lemaradt, ha jól emléxem.

3 hete szerdán, mikor Dokibácsimnál voltam, eléggé bepipult, de annyira, hogy füstöltek a billentyűk, mikor a vélmenyét gépelte az urológus kollégának. Azaz konkrétan nem annak a dokinak címezte, ahova küldött, hanem annak, akinél voltam. Azért tényleg felháborító, hogy az az ominózus doki konkrétan semmit sem csinált, megütögette a vesémet oszt jóvan. Uhut sem csinált, pedig rákérdeztem, többször is. Hülye helyzet volt, mégsem mondhatom meg egy orvosnak, hogy mit tegyen. A "vizsgálat" végén egy db papírt sem adott, hogy egyáltalán ott voltam, bár a múltkor sem írt semmit. Azzal meg már nem is foglalkoztam, hogy a 3.000 Ft-os "vizitdíjat" simán zsebre tette. Annyit mondott csak, hogy majd szülés után menjek vissza és akkor meglátjuk, hogy van-e még tágulatom. Királyság. Na miután ezt elmeséltem Dokibácsinak, igencsak a plafonról nézett vissza.

Szóval miután megírta a véleményét, felhívta az urológus kollégáját-barátját, hogy fogadjon. Én is beszéltem vele, nagyon szimpi volt a telefonban. Ráadásul már másnap mehettem is hozzá, ami nem volt semmi, merthogy andrológusként is dolgozik, így totál nincs ideje. Időben odaértem, sőt korábban, így ücsörögtem a váróban. Kicsit bizonytalan voltam, mert lövésem sem volt, hogy néz ki, ráadásul több név is volt kint a rendelő ajtaján, szóval max. saccolni tudtam, ki lehet. Persze a rendelőben átjáróház volt, jött egy csomó medika is, így nem volt 1szerű dolgom, de legalább addig sem unatkoztam. Aztán jött egy doki, aki elvitt egy fiatal párt. 1ébként idősek várakoztak leginkább. Egy néni tök jól elszórakozott, mikor látta, hogy mennyire mozog a pocakom, nagyon aranyos volt. Miután elment a pasi a párral, már gondoltam, hogy esetleg ő lehet, akire várok. Mikor visszajöttek, a sejtésem be is igazolódott, mert a doki odafordult hozzám és közölte, hogy "Megismertem ám!". Én meg vigyorogva mondtam neki, hogy jó kis telefonja van, ha azon keresztül látott :-). Hozzáteszem, elég jó pasi a dokibácsi a sötét hajával és kék szemével, de hát ki nézte? Ja! Épp most néztem utána és kiderült, hogy csak 1 évvel idősebb nálam, azaz annyi lehet, mint a Zuram.

Na de a lényeg! Tényleg szimpatikus volt és ami a legfontosabb, hogy elég alapos. Felvitt egy uh-ba, ahol rendesen megqqcsolta a vesémet és egyfolytában magyarázott is. Közben benéztek a medikák is, akiket azzal a lendülettel ki is küldött, még én szóltam neki, hogy engem nem zavar ha bejönnek, mivel ezzel is tanulni tudnak. No meg talán én érdekesebb eset is voltam, mint a sok öreg. Nagyon örültek, benyomult mindenki és ők is jól elszórakoztak, mert Benedek folyamatosan produkálta magát. Persze potyaqqcs is volt. Doki mondta is, hogy ilyenkor kihasználják a helyzetet, úgyis ritkán látnak babókat pocakon belül :-). Én meg ugyi nem bántam.

Az ítélet pedig? Igen, mindkét vesémben van tágulat, a jobban nagyobb, mint a balban, de azon kívül, hogy figyelnem kell magamra, nincs más teendő. Alapból úgy indult ki, hogy ez az állapotommal jár, hiába volt calcium-oxalát a vizeletemben többször is, ill. anyu mondta, amit mondott, de mivel ezelőtt soha nem nézték a veséimet uh-val, így nem tudjuk, hogy valóban volt-e valami. Arra figyelnem kell, hogy nem lehet benne pangó vizelet, ami azt jelenti, hogy amint érzem az ingert, irány a klotyó. Igyak eleget, de ne túl sokat, ill. ha iszom, akkor egyszerre max. másfél decit, mert így nem terhelem szegény veséimet. Azt hiszem ennyi volt az utasítás. Ezt persze jó hosszasan is leírta és még fotókat is kaptam. Kár, hogy Benedekről nem :-). Úgy beszéltük meg, hogy szülés után a biztonság kedvéért újra el fogok menni hozzá, mert elvileg, ha ez tényleg csak most alakult ki, akkor Benedek világrahozatala után simán el kell tűnnie. Így legyen! Addig meg továbbra is vigyázok magamra, mást úgysem tehetek.

Amint kiléptem a kórházból, rögtön hívtam Nődokibácsimat, akinek mondtam, hogy ha hazamentem, beszkennelem a leletet. Erre ő közölte, hogy a fenét, addig nem bírja ki, úgyhogy olvassam csak fel neki az egészet. Én meg jót röhögtem és felolvastam, ami igencsak vicces lehetett a sok szakszó miatt :-). A lényeg, hogy legalább így ő is megnyugodott, hogy ugyan van valami, de nincs nagy gáz. És ez így lesz továbbra is és szülés után el fog múlni, punktum!

Vagy inkább vírus. Vagy mi. Ez már a 4. napom és úgy tűnik, azért elindultam a gyógyulás útján. Királyság! Az éjszaka nem volt semmi, mert azon kívül, hogy ugattam, mint egy kutya, izzadtam is mint egy ló.  Tiszta állatkert így pingvin-bálnaként :-)))). 1ébként még életemben nem izzadtam ennyire, 3x kellett pólót cserélnem. De kit érdekel, ha ez jót tesz? Csak szegény Benedeket sajnálom, leginkább a sok köhögés miatt, de bízom benne, hogy már nem tart sokáig.

Tök jólesik, és még 1x köszönöm, hogy többen is jobbulást kívántak, kívántatok, még olyanok is, akiket nem ismerek. Bezzeg az anyám! Tegnap és ma is hívott... Na ja! Csakhogy leginkább az érdekelte, hogy éri el a fotóalbumot, amibe Öcsémék esküvői fotóit tettem fel. Hurrá. Viszont ez továbbra is megerősített abban, hogy semmit sem változott, magán kívül más nem nagyon érdekli, max. ha dicsekedhet a gyerekeivel. Na mind1, ez van, így jártam.

Szóval továbbra is jöhetnek a drukkok, hogy holnapra már teljesen kigyógyuljak, mert szombaton még kellene egyet buliznunk. Na jó! Csak vacsi lesz, de ahhoz utazni is kell és ha nem leszek jobban, a Zuram tuti, hogy ágynyugalomra fog ítélni. Na akkor gyógyulásra fel!

36., Ctg, Doki. Izgi.

Mostmár igazán kezdenek beindulni az események! Voltunk ma ctg-n és Dokibácsinál is. Hááát még jó, hogy a ctg csak 20 perc, mert nem bírtam volna ki még 5-öt sem, mivel Benedek már baromira kezdett feszíteni.
Babó nagyon édes volt, folyamatosan rugdosta le magáról a cuccost. Az eredmény tök jó lett, Dokibácsi is meg volt vele elégedve. Fájásokat is mutatott már, de még elég rendszerteleneket. A ctg után mentünk Dokibácsihoz, ahol kiderült, hogy már rövidül a méhszájam, de zárt, ill. 2-es lett a méhlepényem érettsége. Viszont sikerült egy kicsit rámijesztenie, mert számításai szerint B. 2500-2600 g körül van, és szerinte két héttel el van maradva. 3 hete 2300 g-ot mondott... Azért ez furi, mert eddig mindig épp akkora volt, amekkorának lennie kell. Remélem, minden rendben, eddig annyira szépen ment minden! De legalább a ctg eredménye jó, ez azért kicsit megnyugtató. Kaptam beutalót jövőhétre áramlásos uh-ra, így oda is el kell mennem a ctg-n kívül. Legalább újra látom Benedeket és bízom benne, hogy Dokibácsi eddig mért rosszul és nem most.
Ja! és 7végén nem kéne szülnünk, mert nem lesz itthon Doki, de mondtam, hogy nem baj, mert mi sem :-). Már ha sikerül kigyógyulnom a takonykórból és a Zuramat sem fertőztem meg...

És a szokásos heti:

Eddig is tudtam, hogy a Zuram által fantasztikus családba csöppentem, de nem hittem volna, hogy még mindig ennyire meg tud lepni Anyósom.

Történt ugyanis, hogy ma reggel a Drágámat elküldtem gyogyitárba, mert ugyi fáááááj a torkincám és mikor jött haza, kiürítette végre a postaládát, amit tegnap elfelejtett. A szokásos levélkék, számlák mellett volt egy bubis boríték is, amit Anyuja küldött nekem. Néztem is, hogy mi lehet az, merthogy se névnapom, se szülinapom, se semmi nincs. Aztán kibontottam és néztem nagyot.

A háttérsztori annyi, hogy a múltkor, mikor itt voltak, Anyum nagy boldogan hozott nekem egy narancsos csokit, merthogy diétás. Miután már bőven ettem belőle, azért megnéztem, hogy tényleg az-e, mert az íze gyanús volt. Persze kiderült, hogy egyáltalán nem diétás. Szomorú is lettem, mivel nagyon fincsi volt, így viszont a Zuram annál jobban örült.

És mi volt a meglepi? A bubis boríték két tábla diétás narancsos étcsokit rejtett. Azért nem semmi, ugyi? Hihetetlen, hogy mennyire figyelmesek. Na az ilyen apróságok tudják igencsak feldobni az ember napját! Köszönöm!

Na úgy néz ki, az Öcsémék esküvőjének emléke kicsit elhúzódik. Legalábbis nálam. Persze szép emlék, meg tényleg jó volt, csakhogy tegnap eléggé elkezdett fájni a torkom. Na jó! Már napok óta éreztem, hogy vmi nem stimmel, és eddig nem is volt gond, pedig néha sikerült rákattannom a hideg málnaszörpire és a hideg cuccokat évek óta nem bírja a torkom, hiába lett kivéve a mandulám. Aztán tegnap délután beütött. Nem tudom, hogy az utolsó csepp a pohárban a hideg tejecske volt, amit jól lehúztam, vagy szimplán csak addigra jött ki a dolog, de a lényeg, hogy piszkosul elkezdett fájni a torkom. Először csak a jobb oldalon éreztem, hogy iszonyatosan szurkál, de éjszakára már kiegyenlítődött a fájdalom mindkettőre. Talán az is közrejátszott, hogy a szombat miatt még mindig eléggé fáradt voltam és csak késő délután aludtam egy kicsit, nem tudom, csak azt, hogy fáj.

Egész éjszaka nyomattam a homeos bogyómat, marattam a torkomat jó kis citromos-mézes teával, aminek az lett az eredménye, hogy reggelre már kicsit jobb lett a dolog. Azért megkértem a Zuram, hogy hozzon nekem a gyogyitárból kamilla teát és Tantum Verde  toroköblítőt, mert utánanéztem és ezt használhatom most is, ráadásul anno, mikor még megvolt a mandulám, akkor is igencsak jó szolgálatot tett. Brutális, mert konkrétan az egész torkomat lezsibbasztja, ha befújom, de legalább érzem, hogy hat. Mostmár elkezdtem hapcizni is. Hurrá. Remélem, tényleg csak megfáztam és nem kaptam el vkitől vmi vírust, mert az most nagyon nem hiányozna. Lázam nincs, már ez is vmi. Bízom benne, hogy ha ma is az ágyikóban maradok, és nyomatom a teákat, gyorsan ki fogok gyógyulni. Viszont a jó hír, hogy legalább a pocakom nem fáj. Királyság! :-)

Mármint hosszú idő után az Öcsém. Hihetetlen, de mégis igaz, hogy a 11. évfordulójukon, hosszas piszkálás után szombaton végre összeházasodtak. Még a szervezés közben is előfordult, hogy rákérdeztem, lesz-e esküvő, annyira hihetetlennek tűnt. Lett. És bevallom, nem sok kedvem volt elmenni, mert kicsit haragudtam rájuk, hogy miért húzták ennyi ideig. Azaz nem úgy általában, hanem az idén, mert akárhogy nézzük, csak a 9. hónapban vagyok Benedekkel és lövésem sem volt, hogy fogom bírni az egészet, ez pedig nekik meg sem fordult a fejükben. Meg az is rosszul esett, amiről talán már írtam, hogy nem megkért, hogy legyek a tanúja, hanem konkrétan rákérdezett, hogy ugye nem baj, hogy nem én leszek. Szóval így álltam neki és meg kell mondjam, kellemesen csalódtam. Mindketten nagyon szépek voltak, ami azért nem volt meglepő, mégiscsak az öcsém :-). A terem szépen fel volt díszitve, bár ez nem az ő érdemük volt, hanem egyik kedves ismerősüké, akiktől még a virágcsokrot is ajándékba kapták.

Maga a "szertartás" totál jó volt, semmi vers, csak az anyakönyvvezető és egy elektromos orgonás pasi, aki végülis nem játszott rosszul. Persze egy esküvőn kell gigszernek is lennie. Az első konkrétan akkor volt, mikor az anyakönyvvezető kimondta a neveket. A mi vezetéknevünk vége "ts", amit "cs"-nek kell ejteni, de a nőnek ez annyira nem ment, így "c" lett a vége. Hááát mit ne mondjak, többen is majdnem hangosan felröhögtünk. Ennél nagyobb beszólás anno második anyum esküvőjén volt, mikor mondták az ő nevét és hozzátette a nő, hogy "vőlegény", majd a vőlegény nevét, aki szintén "vőlegény" lett. Nah az volt az igazán kemény fíling! A húgommal, aki anyuja tanúja volt, nem mertünk 1másra nézni, mert kitört volna belőlünk a fuldokló röhögés. Szóval ez annyira azért nem volt gáz.

A másik gigszer, hogy lemaradt a szülőköszöntő, de ezt orvosolták azzal, hogy a vacsi előtt megtartották. Nagyon aranyosak voltak, mind a két anya és gyerkőc is pityergett, igazán meghatódtam. Ja! Volt egy harmadik bénázás is, ti. olyannyira és oly soxor nézték át, sőt ették végig a menüt - na jó! enni csak 1x -, hogy az Öcsém jól kiszúrt saját magával, mert mint kiderült, egyáltalán nem volt a kiválasztott listán csirkehusi, ő meg nagyon számított rá, hogy kap egy kis rántott csireket. Hát így járt. Viszont nagyon korrektek voltak az étteremben, mert egy gyors közvéleménykutatás után csináltak jópár adagot sültkrumplival. Naggggggyon fincsi volt, és mint megtudtam, végülis grátisz kapták :-). 1ébként a kaja tényleg nagyon jó volt, bár nem ettem végig az egész menüt, de a vörösboros marhahusit krokettel muszáj volt megkóstolnom. Mi lenne, ha még szeretném is?

A sütiről meg ne is beszéljünk! Vhol Kerepestarcsán találtak egy cukrászdát, ahol tényleg nagyon kitettek magukért, mert az aprósütin át, az esküvői tortáig minden baromi jó volt. Sajnos mi nem kaptunk útravalót belőlük, mert hülye időpontban jöttünk el, épp akkor, mikor vonatoztak. Talán nem is baj, mert ugye én alapból nem ehetek édességet, a Zuram meg újabban nem nagyon eszik, annyira meg ismerjük magunkat, hogy nem bírtuk volna megállni. Szóval jobb is így.

A torta és a dísz:

Sajnos 11 körül el kellett jönnünk, mert a Zuram is totál el volt fáradva, mivel reggel már korán ment dolgozni, és én is eléggé kidőltem. Nemhiába, azért egy pocaklakó elég rendesen kifárasztja az embert. Vagy inkább lefárasztja. Viszont annyira édes volt, mert totál produkálta magát. A Húgom jókat vigyorgott, mikor Benedek ezerrel táncikált a pocakomban. Ja! és még mi is táncoltunk ám, ami azért egy ekkora pocóval nem volt 1szerű, de megoldottuk :-). Asszem feltaláltuk az andalgó csárdásfelállást :-).

Ajándék. Mivel ugyi igencsak régóta 1ütt vannak, és már több mint 3 éve 1ütt is élnek, nem igazán volt szükségük semmire, így 1értelmű volt, hogy pénzt fognak kapni. Persze azért megkérdeztem, hogy mit szeretnének, de a választ amúgy is tudtuk. Viszont vhogy úgy voltam vele, hogy olyan snassz egy boríték. Iszonyat mákom volt, mert a Sógorom - a Zuram öccse - tök más miatt átküldött egy honlapot, ahol találtam egy baromi jó ajándékot. Konkrétan egy átlátszó dobozról van szó, amibe be lehet tenni pénzt, vagy bármi kisebb dolgot.  Ebben persze még semmi extra nincs, viszont miután beletettük a cuccost és bezártuk, nem 1szerű a kinyitása, mivel maga a doboz egy labirintus és csak úgy lehet kinyitni, hogy a benne lévő fémgolyót bejátszuk a pici ajtócskába. Na miután belegurguláztuk a manit, ami persze ezresekben volt, majd bezártuk, a Zuram úgy gondolta, hogy azért megpróbálja kinyitni. Na 20 perc után feladta. Én tuti falhoz vágtam volna akár már 5 perc után is, vagy legalább kifeszegetem a bejáratot, de tudtam, hogy az Öcsém ezekkel totál jól elvan. És mint ma megtudtam, neki 7 percbe került, hogy hozzájusson a nászajándékukhoz. Igaz, kis trükköt is alkalmazott, mert igénybe vett egy mágnest is. Nemhiába, ezekben mindig jó volt :-). No és az ajándék:

Összességében nagyon élveztem az egész bulit, örülök, hogy még én is el tudtam menni. És persze leginkább annak örülök, hogy újdonsült sógornőm végre beadta a derekát a 4. lánykérésre. Na ez a nem semmi! Igencsak kitartó Öcsém van, mi?

Volt csütörtökről péntekre. Azaz inkább hajnal... Aztán nap. De az már nem is annyira pocsék. Rég ébredtem ennyire kialvatlanul. Hiába kell kétóránként kelnem a pisijárat miatt, mindig vissza tudtam aludni. Azaz ezzel most sem volt gond, csak hajnalban szörnyű álmom volt. Nem konkrétan a szüléssel volt kapcsolatos, hanem a két babónkkal. Inkább le sem írom, eléggé pocsékul érintett. Viszont ami jó volt, hogy mikor visszabújtam az ágyikóba, a Zuram hangosan vigyorgott. Még soha nem láttam, hallottam tőle ilyet álmában. Fura volt, de nagyon megnyugtatott, vhogy tudtam, hogy minden rendben. Persze reggel rákérdeztem, hogy mit álmodott, de sajnos nem emlékezett semmire. Kár :-(.

A rossz álmon felül még sikerült annyira elaludnom a nyakamat, hogy megint csak úgy tudtam megfordulni, hogy megfogtam a fejem, mert 1szerűen szegény dinnye nem akart mozdulni. Nah ez az a pillanat, amit sztem 1szer érdemes lenne felvenni vidijóra, mert baromi látványos lehet. Aztán ezen is túlléptem. Kis sk massz után reggelre már elég jól helyreállt a nyakam, úgyhogy még forgatni is tudtam. Királyság! Azzal meg már abszolút nem foglalkoztam, foglalkozom, hogy szinte minden reggelre totál kikészülnek a forgóim, mivel ezt már kezdem megszokni, végülis régen is volt ilyen, bár tény, hogy azért nem minden nap.

Napközben már semmi extra nem volt, max. annyi, hogy a pocakom fájt eléggé. Hurrá. Délután, azaz inkább talán estefelé már úgy voltam vele, hogy ha ez így folytatódik, akkor péntek estig várok és ha még mindig ennyire pocsék, akkor uccu a kórház. Szerencsére, enyhült a fájdalom, miután rájöttem, hogy sajnos a vastabit nem szereti a szervezetem, ill. Benedek is utálja, ha nincs "egyedül". Miután újra lett helye, a pocóm sem fájt már, legalábbis sokat javult. Szóval no kórház. Ez azért megnyugtató volt. Na most sikerült jól kipanaszkodnom magam, de néha ennyi kell, nem igaz?

Na ez az a dolog, amihez abszolút semmi közöm sincs! Ez persze ezen az oldalon is látszik. Ha értenék hozzá, tuti helyes kis dizájn lenne, de így marad azok egyike, amik eredetileg is benne vannak a "csomagban". Többször próbáltam már, hátha rájövök magamtól, de még a "Segítség" alatt leírtakat sem értettem, max a kötőszavakat. Ez van.

Viszont már hetek óta piszkáltam a Zuramat, legalább annyit segítsen, hogy az általam olvasott blogokat ki tudjam linkelni. Persze mindig mondta, hogy majd. Ez a majd pedig tegnap következett be, mert végre megmutatta, hogy kell. Először elkezdte magyarázni, de tök kínai volt. Nem tartom magam totál gyogyósnak számítógépügyileg, de ezt sosem tanultam. Elmondta, megmutatta és lássatok csodát! Ott figyulnak az oldal jobb oldalán a kedvenc blogok linkjei! Királyság! És még kaptam egy linket is, ahol az alapokat is megtanulhatom. Juhéjjj! Asszem neki is fogok ülni, oszt úgy fogok "programozni", hogy csak na! Szép álom, mi? Viszont, ha vkit érdekel, itt a link, ami totál kezdőknek elég nagy segítség lehet:

http://webfejlesztes.inf.elte.hu/index.php?action=4&mt_id=6

Ráadásul ez ma duplán! Bizony! Betöltöttük a 35. hetet és már csak 35 nap van hátra. Eszméletlen! Egy bő hónap és Benedeket a kezünkben tarthatjuk! Nem tudom, hogy írtam-e már, de épp a napokban beszéltük a Zurammal, hogy úgy érzi, miután Benedek megszületett, nem elkezdődik majd vmi, hanem éppenhogy folytatódni fog. Annyira jó!

A kórházas pakkot már hetekkel ezelőtt bepakoltam, de elég slendrián módon, úgyhogy ma végre fogtam magam és két csomagra osztottam a cuccost. Egyet a gyerekágyra, egyet pedig a szülőszobára. Mivel szombaton Öcsémék esküvőjére megyünk, azt hiszem, már be fogom készíteni legalább a szülőszobás csomagot, bár 1általán nem érzem, hogy szükségem lenne rá, csak hát ember tervez, baba meg...

Ma azért sikerült megint bénáznom, mikor el akartam indítani Dezsőkét, a mosogatógépet, és lehajoltam a mellette lévő, mosogató alatti szekrénykéhez a mosogató tabikért, majd miután megkaparintottam egyet, felállás közben sikerült a pocómra csuknom az ajtót, ami jól végig is karcolta. Szegény Benedek másfél hét alatt már másodszorra kapott egyet a hátára :-(. Remélem, nem vette túl zokon. Pedig már mennyire örültem, hogy elmúlt a múltkori fájdalom, ami persze nem volt gázos, inkább kellemetlen. Nemhiába, bénaságom határtalan.

No és a szokásos heti fotók:

Na itt konkrétan nem arról szeretnék "beszélni", mi is ez, inkább csak elmesélném, hol voltunk ma.

Már hónapok óta nézegettem a neten, hogy hol tartanak a bölcsőhalál megelőzésével kapcsolatos tanfolyamot, mivel úgy gondoltam, hogy végülis ártani nem árt. Azaz használhatnám a "tudás hatalom" c. kifejezést is, mert szerintem inkább tudjam, mit kell csinálni egy ilyen helyzetben, de soha ne kelljen használnom, mint hogy bepánikoljak, mert lövésem sincs, mi a teendő. Több helyen is találtam ezzel kapcsolatos tanfolyamot, de a legszimpibb a Madarász utcai kórház szervezte előadás volt, mivel már ezer éve foglalkoznak ezzel a témával. Ők 1ébként árulnak egyfajta légzésfigyelőt is, de bevallom, nekem nem túl szimpi, és se nekem, se a Zuramnak sem tetszett külsőleg sem igazán. Persze a külcsín nem mindig fontos, de azért nem árt, ha kinéz vhogy és nem tákolmánynak tűnik. Ráadásul izraeli gyártmány, amivel szintén nem lenne gond, csakhogy én vhogy jobban támogatom a magyar termékeket, így egy ÁlomVirág légzésfigyulóba ruháztunk be. Mikor befizettük a fejenkénti 2.000 kemény magyar forintot, ami ezért sztem igencsak bagó volt, a nőci ránézett a pocakomra és kérdezte, hogy van-e már figyulónk. Aztán mondtam, hogy milyet vettünk, és direkt néztem a reakcióját, de nem úgy tűnt, mintha nem értett volna egyet a választásunkkal. Bár végülis tökmind1, nekem ez tetszett.

No és a tanfolyam, azaz inkább oktatás. Először a doki beszélt, aki szervezte ezt az egészet. Érdekeseket mondott, de bevallom, majdnem elaludtam. Nem mondanám, hogy egy ideges fazon, bár asszem ebben a helyzetben kifejezetten előny a nyugalom :-). Utána egy nőci beszélt, aki asszem asszisztens, de nem is ez a lényeg. Elmondta, hogy mik a legnagyobb rizikófaktorok, ill. szintén elmondta, de be is mutatta, hogy miből áll az újraélesztés. Nekem már csak azért is nagyon hasznos volt, mert ugyan itt is hivatkoztak a jogsicsinálás alatti eü tanulásra, de nekem annyira régi a jogosítványom, hogy még anno összesen csak 3 tesztet kellett kitöltenem, gyakorlati vizsgám egyáltalán nem volt, csak maga a rutin és a vezetés. Szóval örültem, hogy "élesben" is láthattam, mit hogy kell. Az azért érdekes volt, hogy mindketten többször elmondták, hogy nem tudnak garanciát vállalni, ha nem az általuk forgalmazott légzésfigyelőt használjuk. Ezt igazán nem értettük, mivel garanciát max. konkrétan a szerkezetre lehet vállalni, magára a tudásra nem. Mindenesetre furi volt, de továbbra sem bánom, hogy az ÁlomVirágot vettük meg és bízom benne, hogy később is ez lesz a véleményem.

Összességében nagyon hasznosnak találtam az egészet, ráadásul még a befizetésnél vehettünk egy kis könyvecskét, amit az előadás elejét tartó dokibácsi írt. Ebben szintén sok okosság van. 1általán nem bánom, hogy elmentünk, a Zuram szerint is hasznos volt. No és a legfontosabb, hogy megtanultam és nagyon bízom benne, hogy SOHA nem kell majd a gyakorlatban használnom!

Na úgy néz ki, átadtam a staféta botot, méghozzá a Zuramnak. Ma volt a BSI rendezésében a 4. ABLON Bussiness Run verseny, amin ő is indult. Évek óta fűztem, hogy tartson velem 1-1 ilyen utcai futóversenyen, de sosem akart, nem érdekelte, viszont legalább mindig elkísért. Mostanság sajnos nem futok, bár tény, hogy eléggé hiányzik, de vmit vmiért. Szóval a drágám is végre átesett a tűzkeresztségen, mivel a kollégái bevették őt is a csapatba. Nagyon büszke voltam rá, mert magához képest is tök jó időt futott.

Először 1értelmű volt, hogy megyek vele szurkolni, de mivel délelőtt még az eső is esett, úgy tűnt, hogy mégiscsak itthon maradok, nehogy vmi bajunk legyen. Aztán eljött az indulás ideje. Akkorra már beletörődtem, hogy mégsem fogom a szurkolótábort erősíteni, majd max. jól elleszek a vasalóval itthon, de a Zuram csak megkérdezte, hogy akkor mi lesz? Én meg visszakérdeztem, hogy szeretné-e, ha mennék és mivel igen volt a válasz, így vele tartottam. Elég jól felöltöztem, és még egy pokrócot is beraktam, hátha hüsi lesz, de bevallom, hogy ennyire hidegre nem számítottam. Mikor elkezdődött a "buli", még nem volt gázos az idő, de aztán igencsak hűvös lett. Mondjuk a pocakom elég rendesen be volt bugyolálva, mivel pocaktakarós nadrág volt rajtam, póló, bandázs, kardigán és viharkabát + még a pokrócot is magam köré tekertem, a lábam és kezem mégis fázott. Azért nagyon bízom benne, hogy nem fáztam fel v. meg, most nem lenne túl jó dolog. A futás után beültünk egy a Petőfi Csarnok közelében lévő helyre, ahol ettünk jó kis hambucit, meg ittam két teát, no meg szerencsére elég jól fűtöttek, úgyhogy tényleg remélem, hogy nem lett semmi baj. Összességében nem bánom, hogy kimentem, jó buli volt, kár lett volna kihagynom. Remélem, az én drága férjecskémnek nem ez volt az első és utolsó utcai futóversenye, jó lenne jövőre 1ütt futni, akár babakocsival. Na majd meglátjuk! :-)

És egyben a befejező is. Ez ugyanúgy, mint a múltkor, a Benedekkel való kapcsolatfelvételről szólt. Mivel az előző találkozónkkor igencsak jól sikerült elképzelnem a méhem és a többi belső szervem, most erre nem tértünk ki nagyon alaposan. 

Mikor elkezdtük a relaxot, eszméletlenül beindult, piszkosul mocorgott, nagyon izgatottnak éreztem, ráadásul szegényke még csuklani is elkezdett. Normális esetben 1-1 csuklásnál is nyugiban van, csak később, mikor már unja, akkor szokott mozgolódni. Bezzeg most!

Ismét el kellett képzelnem a méhemet. Most úgy láttam, hogy körülölelem Benedeket, de lefelé van egy kis rés, ahol fény szűrődik be. Elmondtam neki, hogy ez azért van, mert ő majd ott fog kibújni, de most még bezárom, mert nincs itt az ideje. Meg kellett néznem és elmesélnem, hogy milyennek látom a Kiffiamat. Elmondtam, hogy nagy és sötét szemei, szempillái vannak. Kerek kis pofija, pici tokája és nagyon vegyes nózija és szája van. Amit még láttam, hogy az állán ugyanolyan vágás van, mint az Apájának és a Nagypapájának. A bőre puha, de ugyanakkor kicsit érdes is a magzatmáz miatt.

Odabent láttam most is a hintát, de sokkal kisebbnek, mint a múltkor, bár tény, hogy Benedek viszont jóval nagyobb volt, mint akkor.

Aztán én lettem ő. Vigyorogva elmondtam Anyának, tudom, hogy aggódik, de ne izguljon a csuklás miatt, nem káros, max. kellemetlen. Azt is közöltem vele, hogy ugyan elég jól érzem magam, de nagyon kíváncsi vagyok, mi van a fényen túl, és hogy már piszkosul várom, hogy találkozzam vele és Apával is, mert tudom, hogy nagyon jó lesz nekem odakint, velük. Anya megígértette velem, hogy csak akkor fogok kibújni, ha már eljön az ideje, hogy találkozzunk. Kicsit duzzogva, de megígértem neki. És megint én lettem én, azaz a méhem. Szabályosan éreztem, hogy az ígéreténél kicsit duzzogott. Nagyon édes volt. Megköszöntem neki, hogy ennyire jó fiú és megígértük, hogy ha eljön az ideje, segítünk egymásnak, hogy könnyű legyen a kibújás, a találkozás. A könnyeim ezalatt is csordogáltak, de ezek igazán boldog könnyek voltak.

Jó érzés volt megint bent lenni nála és örülök, hogy ismét el tudtam menni a tréningre. Ilyen komoly élményem vele már valszeg nem lesz, legalábbis pocakon belül nem. Bár ki tudja? Talán segítség nélkül is sikerül majd ennyire kikapcsolnom, ilyen mélyre mennem. Mindenesetre majd megpróbálom, végülis eddig is ment. Sajnos nem merek már bevállalni októberben is egy ilyen utat, úgyhogy tényleg magamra leszek hagyatkozva, de sztem menni fog, mivel Benedek is tutira segít.

És végül, de nem utolsó sorban: Köszönöm Flo!

A második relax azzal kezdődött, hogy el kellett képzelnem egy barlangot. Az első reakcióm annyi volt, hogy megijedtem, mivel nem igazán szeretem a barlangokat, a sötétet, a bezártságot. Konkrétan eléggé paráztam tőle. Körül kellett néznem, mit látok. Először komoly sort láttam magam mögött, de aztán kiderült, hogy nem is emberek, inkább amolyan élethű papírfigurák. Kicsit meseszerű volt a dolog. Balra, a távolban egy nagy barna medvét láttam. Nem nagyon tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Aztán be kellett mennem a barlangba. Először úgy érzékeltem, hogy egy nagy, hideg hegyben van, de ahogy közelebb mentem láttam, hogy nem igazi a kő és a nagy barna kapu sem. Kicsit "lego-"snak tűnt, játékszerűnek. Rájöttem, hogy nincs mitől félnem. Közben odaért a Maci is. Kinyitotta az ajtót és bement előttem, én pedig követtem. Megálltam az ajtóban. Lefelé egy termet láttam, középkori fa asztalokkal, székekkel, emberekkel, sörös korsókkal. Buliztak. Azért nem semmi, hogy már megint a bulizás jött elő :-). Lementünk. Nagy Barna Maci elől, én utána. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, nem is értettem, miért van ott. Aztán a bárpultnál taliztunk, ami jobbra volt. Még mindig nem beszélgettünk, csak annyit mondott, hogy menjek vele. Észrevettem, hogy ebből a teremből nyílik egy másik is, ahova egy kis kőhídon lehetett átmenni. Ez a híd nem olyan igazi, "megcsinált" híd volt, nem voltak korlátai, alatta pedig egy patakocska folydogált. A Maci egyébként nagyon kedves, szimpatikus volt. Átmentem a hídon, ő maradt.

A másik termet tiszta fehérnek, nagynak láttam. Középen a plafonról amolyan báli csillár lógott le, a falak ugyanúgy barlangkövek voltak, de a klíma totál kellemes volt. Mindenki fehér ruhát viselt és táncolt. Aztán egyszercsak a terem bal hátsó sarkában megláttam a Zuramat, aki jött felém, mögötte pedig a szüleit. A Maci még mindig az átjáróban állt és figyelt. Meg is fordultam, mert kérdezte, a Zuram, hogy ki ő. És akkor esett le! Csak ennyit mondtam: Apamaci... Visszamentem hozzá, miután a Zuram is a szemével kedvesen küldött. Döbbenetes volt a felismerés, hogy Apu az. Nah a könnyeim megint elkezdtek folyni. Beszélgettünk. Eléggé meg voltam lepődve, hogy ő az. Aztán bele kellett képzelnem magam a Maci helyébe. Elmondtam a lányomnak, azaz magamnak, hogy örül, hogy látja, jó úton haladok. Azt is elmondtam, hogy nyugi, jól vagyok én is, az első babájuk is - őt veszítettük el 8 hetes pocaklakóként -, aki fiú, és Kiskuty is. Ekkor vettem észre, hogy a babó a kezében volt, Gonzo meg a lába körül sertepertélt, rohangált, örült. Szóval ne aggódjak, jó helyen vannak mindannyian. Végül átöleltük egymást, majd újra én én lettem. Iszonyatosan potyogtak a könnyeim. Annyira, hogy még a torkom is belefájdult. Eszméletlen érzés volt. Aztán visszaküldött a Zuramhoz, aki a fehér terem ajtajában várt rám. Miközben közeledtem felé még hátra néztem és mosolyogtam. Vhogy megkönnyebbültem, mert tudtam, hogy igenis jó irányba tartok. Mintha 1szerűen elengedtem volna Aput. Még az is tudatosult bennem és boldoggá tett, hogy a Zuram nem Apu, csak max. néhány dologban hasonlítanak egymásra. Még ami nagyon fura érzés volt, hogy eddig Benedek folyamatosan mocorgott a pocakomban, viszont ennél a résznél, mikor a Macival beszéltem, átöleltük egymást, meg sem mozdult. Éreztem, hogy most tudja, hogy itt nem róla szól a dolog. Annyira hihetetlen!

Miután odaértem a Zuramhoz, átölelt és átmentünk a harmadik terembe. Ez keleti stílusú volt, füstölő és vizipipa illattal, sok párnával. A falon szőnyegek, hangulatfény, muszlin függönyök, kellemes zene. Nagyon hangulatos volt. A bejárattól balra ücsörögtek a szülők háttal és mi is összebújva a Zurammal, szembe velük. Jobbra volt megintcsak a bárpult, mellette pedig egy ajtó, vagy inkább egy ajtókeretszerű bejárat, ami már kifelé, a fény felé vitte a tekintetet. Anyósomék mintha ki is mentek volna, mert a köv. képen már csak ketten voltunk összebújva, Benedekkel a pocakomban. Aztán egyszercsak eltűnt az egész barlang és a saját nappalinkban, a kanapén láttam magunkat megintcsak összebújva. Baromira jó érzés volt, piszkosul boldog voltam. És ezzel vége is lett a második résznek.

Nagyon megdöbbentett, hogy milyen hatással volt rám a Nagy Barna Macival való találkozás. Eleinte fájt, de aztán totál megnyugtatott. No és az sem volt utolsó, mikor láttam a lányzón, aki vezette az egészet, hogy ő is igencsak az egész hatása alá került, akárcsak az előző relaxnak, de most még jobban. Szabályosan rázta a hideg. Nem semmi élmény volt, az tény. Asszem ez a rész érintett meg a legmélyebben.

Azt hiszem, a billentyűzet füstölni fog, ha elkezdem az élményeimet leírni. Végülis bírja a gép :-)

Szóval az első relax. Vhogy mindig ezt a legnehezebb újra felidéznem. Tehát ismét a képzeljekelegypatakot dologgal kezdtük. Eleinte kicsit féltem, hogy a múltkori képek fognak beugrani, vagy szimplán csak nem fog menni a dolog, de aztán elég gyorsan szertefoszlottak a kételyeim, mert ugyan a patak első képe igencsak hasonló volt a múltkorihoz, de mégsem volt ugyanaz.

Patak. A víz kellemesen langyos volt, kristálytiszta. A mederben nagyobb kövek és homok, a talaj a parton se nem száraz, se nem vizes, fekete föld és szép zöld fű. Kellemes volt ácsorogni rajta, ill. kedvem volt még a vízbe is belelépni. Ismételten el kellett indulnom a patak útján. Először nem ment, egyszerűen azt éreztem, hogy haza akarok menni. Ráadásul olyan volt, mintha visszafele folyna a víz, de aztán csak megfordult. Végül elindultam. Én a bal oldalon, a patak a jobb oldalamon. Most vhogy az egész környéket sokkal nyugodtabbnak éreztem, mint a múltkor. Ahogy mentem, balra tőlem, nem túl távol egy nagyobb tavat láttam, kicsit olyan volt, mint a Balaton. A nagy tó és köztem ismét vonatsínek voltak, ahol jött is a járgány, de most nem olyan szélsebesen, mint a múltkor, csak szépen, komótosan, személyvonatosan vonult el mellettem.

Ezután kicsit homály van, nem emléxem pontosan, hogy mi következett, lehet, hogy keverem a két "helyszínt". Szóval követtem a patakot. Jobbra házakat láttam, de már  nem rémlik milyenek voltak, talán nem is fontos. Aztán egyszercsak megint megjelent a malom, de most nem a patakot tartotta fel, hanem tőle jobbra volt. Először úgy érzeztem, hogy kicsit mégis akadályozza a patak folyását, de aztán láttam, hogy a víz szépen mozgatja a malomkereket. A malom mellett felfedeztem egy nagy búboskemencét, amiben éppen sültek a friss kenyérkék. Ekkor még mindig a patak túlpartján álltam. Megláttam, hogy a patak kicsit elágazik, és egy kis erecske tovább folyik a búboskemence mellett, mintegy átölelve azt a területet. Aztán észrevettem, hogy elég sokan vannak a malom mögött. Szalonnát sütögettek, bulizgattak. Megláttam a Zuramat, Anyósomékat, Anyumat, tesóimat, a Zuram nagymamáját, aki már nem él, Apukámat, aki már ugyi szintén az Angyalok között van, Kiskutyunkat, Sógimékat, Nagyit, Húgom anyuját, szóval mindenkit, aki számít. Érdekes, hogy most vhogy anyám is totál kedves, nyugodt volt. Mikor megláttak, mondták, hogy menjek közéjük. Először csak tébláboltam a patak partján, de észrevettem egy kis pallót, így simán át tudtam menni hozzájuk. Akkor már Benedek a kezemben volt. A Zuram elém jött és bekísért a többiek közé, akik gratuláltak és nagyon örültek nekünk. Tök jó érzés volt.

Bevallom itt van egy kis kavar a fejemben, mert nem emléxem pontosan, hogy a kemencés-malmos állomás volt-e előbb, vagy a következő, de úgy rémlik, mintha épp ebben a sorrendben jöttek volna a képek.

Elbúcsúztam tőlük és mentem tovább az utamra, mert tudnom kellett, hova vezet a patak. Azaz pontosan, honnan ered. Érdekes, hogy mindig az eredetét kutattam, mégis néha úgy éreztem, hogy a patak követ engem, azaz épp az eredete felé folyik. Bandukoltam. A köv. kép a sivatag volt. Először úgy éreztem, hogy innen ered, nem lesz könnyű tovább lépnem, de később láttam, hogy van még folytatása, méghozzá egy oázisban lévő tóból indult ki. Az oázis totál kellemes volt. Itt is megjelentek a rokonaim, megint buliztak, örültek nekem, de éreztem, hogy tovább kell mennem. Kiderült, hogy elvékonyodva, de folytatódik a tavon túl is a patak, bár már sokkal vékonyabban.

Aztán meglepő módon a következő helyszín az utcánk volt. A patak még mindig jobbra tőlem követett, én meg sétáltam hazafelé. Így visszagondolva, mintha beszélgettem is volna vele, de a részletek már nem ugranak be, lehet, hogy csak a gondolataimat hallottam. Odaértem a házunkhoz. Felmentem az emeletre és bementem a lakásunkba, ahol épp a Zuram jött felém a Kiffiúnkkal a kezében. Hihetetlen boldognak tűntek, látszott, hogy szép napjuk volt. Iszonyatosan jó volt hazamenni és látni, hogy totál egy hullámhosszon vannak. Tudtam, hogy minden rendben volt, van, lesz, és hogy bármikor rábízhatom őket egymásra, soha semmi baj nem lesz. Átöleltem őket és 1szerűen jó volt, nagyon boldognak éreztem magam. Hazaértem.

Hát ezt is betöltöttük. Már csak 6 hét van hátra! Jujjjjjj, de izgi! Ráadásul a tegnapi után ma is hihetetlen élményekben volt részem, igazán nem is tudom, hol kezdjem. Azt hiszem, a legegyszerűbb az lesz, ha több részletben számolok be a mai történésekről. Se fontossági se időrendi sorrend nincs.

Akkor kezdem is a ma délutánnal, amikoris sikerült találkoznom a szülésznővel, akivel Dokibácsim szokott együtt dolgozni. Nagyon szimpatikus nőci, totál megnyugtató az egész lénye. Az egyik szülőszobában beszélgettünk. Jó érzés volt, hogy már nem volt ismeretlen a hely, mivel ugyi épp tegnap voltunk szülőszoba látogatáson, úgyhogy nem kellett bemutatnia, elmondania, mi hogy műxik, mi a menet. Volt hozzá 1-2 kérdésem is. Az egyik, amit a délelőtti kapcsolattréningen ültetett bele a lányzó a fülembe, hogy ok, hogy van gátvédelem, de mit is értenek alatta? Elmondta, hogy eleinte segíti az ujjával kifordulni a hüvelyt, majd mikor már kezd kibújni a babó fejecskéje, akkor oldalt összeszorítja, hogy ne tudjon repedni. Királyság! Remélem, tényleg sikerül majd repedés, vágás nélkül "megúsznom".

A másik dolog a homeopátiás szerek használata volt. Azt már tudtam, hogy a szülésznővel egyeztetve lehet-szabad használni, csak ugyi nem biztos, hogy minden szülésznő nyitott is erre a dologra. Úgy tűnik, elég mákom van, mert ő igenis nyitott rá, kérdezte is, hogy milyen szerekre gondoltam, és miután elmondta, hogy szerinte mik kellenek, konstatáltam, hogy épp ezeket vettem meg én is. No meg talán az is poz. dolog volt számára, mikor megemlítettem, hogy nem most szednék először ilyen bogyókat. A lényeg, hogy vigyem be a cuccost és majd a helyzettől függően mondja meg, hogy mikor, miből és mennyit kell beszednem. Nah ez is megoldva.

A harmadik pedig, ami szimpatikus volt, hogy a tegnap említett szőlőcukron kívül vihetek be csokit és vizet is. Mondjuk az utóbbi volt számomra a nagyon fontos, de az is tök jó, hogy csokit is nyomathatok, nem kell "éheznem".

Továbbá még megtudtam, hogy feleslegesnek tartja a "hivatalos" gátmasszázs olajat, helyette simán jó a búzacsíra olaj is, de csak "külsőleg". Ti. több helyen olvastam, hogy ezeket az olajakat nemcsak kívülről, hanem hüvelyen belül is használják. Megnyugtató volt, hogy ez nem csak nekem nem szimpi, hanem neki sem, méghozzá a fertőzések miatt.

No és kiokosodtam málnalevél teával kapcsolatban is. Azt mondta, hogy a 36. héttől kell kezdeni úgy, hogy 1 csésze vízbe 1 tk füvet kell tenni és naponta, lehetőleg ugyanabban az időben 1 adagot inni. Aztán a 37. héttől mehet reggel és este, a 38. héttől pedig napi 3x. Ja! és ezt is lehet ízesíteni mézzel, citrommal.

Még téma volt a mikorkellbemenniakórházba, mikorkellnekivagydokinakszólni, ill. mitkellbevinniakórházba. Szóval nagyon okoska lettem, örülök, hogy tudtam ma vele beszélni.

A köv. témáim holnaptól a mai kapcsolattréning lesz, aminek még mindig hatása alatt vagyok. 1szerűen baromi jó volt :-).

No addig is a szokásos heti pocakfotók:

Nah ezen voltam ma. Azaz voltunk. A Zurammal. Előtte meghallgattam az "Amit a terhességről tudni kell. Élettani változások." c. előadást. Nem volt rossz, és még 1-2 hasznos dolgot is hallottam, bár tény, hogy már nem sok újat tudott mondani a doki, aki az előadást tartotta.

Ezután volt a szülőszoba qqcs. Hááááááááát bevallom, hogy először, mikor beléptünk a csapóajtón át - előtte már ücsörögtem tavaly, mikor szomszédasszony-barátnőmet kísértem - a szülőszobába, kicsit megszeppentem. Furi volt belegondolni, hogy pár hét és mi is ott leszünk, ott fogom világrahozni az én drága kiffiamat. Viszont tök jó érzés is volt. A védőnő szépen bemutatta az egész szobácskát, a gépeket és válaszolgatott a kérdéseinkre, ráadásul elég türelmesen. Volt 1-2 kérdés, aminél én már a hajamat téptem, de ő nagyon kedves volt. A szoba totál hangulatos, megnyugtató. Van zuhanyzó is + külön budi, ami ugyi nem mind1. Még a szülőágy-szék is igencsak szimpi, totál barátságos, még a lábtartó magassága is több helyzetbe állítható és nem kell egyfolytában ott ülni v. feküdni. Azt is sikerült megtudnom, ami számomra elég fontos volt, hogy miután kibújt a babó és a pocakra tették, nem vágják el rögtön a köldökzsinórt, hanem megvárják, míg kilükteti magát. No és az sem utolsó, hogy szülés után még két órát ott leszünk. Szóval szimpi a hely.

A szülőszoba után a gyerekágyas osztályra mentünk, ahova ugyan a pasik nem mehettek be, de mi igen. 5 ágyas szobák vannak fürivel ugyanúgy, mint a patológián v. a nőgyogyin. Sajnos ugyi már mindkettőhöz volt "szerencsém", így nem volt ismeretlen. Az viszont új infó volt, hogy éjszaka is velünk lehet a babó, ha szeretnénk, de ha nem, akkor elviszik az újszülött osztályra. Én eddig úgy voltam vele, hogy nem baj, ha elviszik, mivel talán ez az a pár éjszaka, amikor még esetleg aludhatok - fú, de önző vagyok! -, de ismerve magamat, így se menne a dolog, ráadásul, ha velem van, akkor szopizhat, ha meg nem, akkor max. cukros vizet adnak neki, azt pedig nem nagyon szeretném.

Megnéztük az egyágyas szobát és az újszülött osztályt is. Láttunk jó sok babót, nagggggyon édesek voltak. Az egyágyas szoba eléggé szimpi, van saját hűtő, két szobához egy füri és még tévé is :-). A védőnő által megjegyzett hátránya, hogy 1 éjszakára 10eFt, ami azért elszámolható EP-re is, előnye pedig, hogy oda bármikor mehetnek látogatók. Több dolog miatt is az ötágyas mellett vagyok. Az egyik, hogy én talán nem is bánom, ha a látogatók nem jönnek be, nem fogdossák össze Benedeket. A másik, hogy nekem biztonságot ad, ha vannak körülöttem, mivel ugyi kezdő kismami vagyok-leszek és úgy gondolom, esetleg segítenek, tanulhatok a tapasztaltabb anyukáktól. No meg nem utolsó dolog, hogy ha bármi baj van - bár ne legyen!!! - akkor vannak körülöttem, akik tudnak segítséget hívni. Persze az előnye viszont az lenne, hogy a Zuram bmikor jöhetne és ott lehetne velünk. De! Mondta a védőnő, hogy ugyi kell majd vizsgálatokra hordani a babót és az így gázosabb, mivel ez a szoba a másodikon van, a gyerekágy és a többi vizsgáló pedig az elsőn, szóval liftezni kellene. A legjobb ilyenkor, ha ott van vki a kismamával szinte egész nap. Na ja! Velem tuti nem tudna ott lenni senki, ill. talán anyám, de azt meg nem hinném, hogy elviselném. Szóval ördögi kör, de majd meglátom, hogy viselem az ötágyas "vendégeit", ha eljön az idő.

Összességében mindketten úgy gondoljuk, hogy hasznos volt mindent megnézni, így nem lesz ismeretlen a hely és már ez is egy pozitív dolog lehet az adott helyzetben. Nah majd meglátjuk mi lesz. Várom már nagyon :-).

Nah azok vannak, mindig is voltak. Csak ugyi mindig mások :-). Jelenleg az jár a fejemben, hogy milyen lesz a szülés után?

Milyen furi érzés lesz, hogy Benedek már nem a pocakomban fog mocorogni?

Milyen lesz az illata, az arcocskája, milyen lesz az első tali?

Milyen lesz, mikor a kórházban először fogom a kezemben tartani az oly régóta vágyott kispasinkat?

Milyen lesz az első szopizás, pelusozás, öltöztetés?

Milyen lesz az ott töltött első éjszaka?

Milyen lesz, mikor Apája másnap újra láthatja, látni fogja?

Milyen lesz a hazamenetel?

Milyen lesz itthon?

Milyen lesz az első fürdetés, az első éjszaka?

Fogok tudni aludni? (nem hiszem...)

Meg egyáltalán. Milyen lesz, hogy végre a saját kisfiamat foghatom a kezemben, nem mindig más babóját?

és még sok kérdésem, gondolatom van, bár a választ ki sem kell mondani...