Annak ellenére, hogy anno megfogadtam, hogy soha többet nem megyek az Ikeába, mégiscsak bementem. Na jó! Azóta már többször is, de eddig nem volt semmi gondom vele, talán azért sem, mert általában hétköznap és napközben voltam. Bezzeg ma! Olyan iszonyatos tömeg volt, hogy totál ledöbbentem. Még jó, hogy célirányosan mentünk Anyósommal. Hihetetlen volt látni, ahogy a sok hangya megszállta az összes nagyobb részleget. Mértek, ücsörögtek, számolgattak. Én meg ezerrel kerülgettem az utat elfoglaló kóválygókat, szegény Anyósom meg próbált követni.

Miért is tettem be egy olyan helyre a lábamat, ahova már többször megígértem, hogy nem fogok menni? Elegem lett, hogy a babaágy matracára 1.800-2.100 Ft körül lehet csak lepedőket kapni, itt viszont a két db volt durván kétezer. Igaz, fehér nem volt csak kék és zöld, de azért vettem egy kéket, elvégre kispasinak simán jó lesz az is, sőt! Sztem ez azért nyomós indok, nem? No meg vettem frottír huzatot ócsóé a pelenkázóra + 4 ülőpárnát az étkező székre. Szóval nem volt túl nagy vásárlás, bár azért sikerült otthagynom majd' 10eFt-ot.

Miután végre minden szajré a szatyorkában volt, jött a döbbenet. Ugyan a Zuram már felhívta rá a figyelmünket, mire számítsunk, mégis néztünk nagyot, mikor megláttuk, hogy mennyien álltak a pénztáraknál. Ahogy néztük, min. 1 órás sorbanállásra számíthattunk. Volna. Mert a hülyének van szerencséje, azaz nekem! Iszonyat mákunk volt, mert ugyan Anyósommal két sorba álltunk be, hátha így gyorsabb, de közben az én sorom tovább osztódott, mivel nyitottak még egy pénztárat. Királyság! Mire a pasik odaértek, mi is végeztünk. Viszont az tuti, hogy jó db-ig nem fogok az Ikeja felé se menni. Ez így elég is volt, max. a szomszédasszony-barátnőmék hoznak majd még lepedőt. Oszt ennyi. Nem hiszem, hogy hiányozni fog, de legalább a lényeget sikerült beszereznem.

Szépen alakulgatunk. A szekrényt már a 7végén befejezte a Zuram, és most végre a kiságyat is sikerült összeraknia, úgyhogy a falipolc kivételével minden össze van szerelve. Azért én sem unatkoztam, mivel kimostam mindent, ill. a vasárnap szerzett szajré kivételével minden ki is van vasalva, amiket be is pakolásztam a szekrénybe. Furi volt, mert a mosás-vasalás után baromi soknak tűnt a cuccos, de mikor betettem őket a helyükre, elnyelte a szekrény és rá kellett jönnöm, hogy alig van valamink :-).

Nah ki is lett ma takarítva, úgyhogy csináltam néhány fotót. Ráadásul ma a függöny is elkészült és már az is szépen és mosottan lóg a karnison. Persze, még nemvégleges a mostani helyzet, de idő kérdése és az lesz.

...amiket ígértem... Azaz még csak ez a kettő van, de idő kérdése, és a többi is el fog jutni hozzám.

Krisztusi kor. Bár nem hetekben számolva... Nem semmi, de már itt tartunk!

Ma voltunk Dokibácsinál. Benedekkel minden rendben, már 2300 g körül van, úgyhogy igencsak szépen növöget. Sajnos nekem holnap urológus, mert nőtt a tágulat a vesémben és ez nagggyon nem tetszik Dokibácsinak. Hozzá legközelebb 3 hét múlva kell menni. Nah akkor már igencsak be fognak indulni a dolgok, mert előtte ctg! Jujjjjjj, de izgi! Ezután meg már hetente fogunk találkozni. Megkaptam a szülésznő elérhetőségét is, úgyhogy holnap fel is fogom hívni, ill. be is fogok jelentkezni ctg-re. Asszem mostmár igencsak pörögni fognak az események!

és a szokásos heti:

Az utolsó. De tényleg! Benedeknek is megígértem, hogy mostmár békén fogjuk hagyni.

Szóval függő kismami múlt szombatra bejelentkezett 4D-re a 4D-Genesisbe. Egyszer már jártunk náluk és nagyon szimpik voltak. Elég koránra, 9-re kaptunk időpontot, de hősök voltunk és időben odaértünk. Sőt! még kicsit korábban is. Mivel reggeli után és nem sokkal tízórai előtt voltunk, azt sejtettem, hogy Benedek talán nem fog aludni. Igazam is volt. Csak két dolgot nem vettünk számításba. Az egyik, hogy már igencsak nagyfiú, a másik pedig, hogy imádja belefúrni a pofiját a méhlepénybe, úgyhogy most is ezt tette. Végül sikerült kicsalogatnunk, csak akkor meg totálisan felénk fordult, ami szintén nem volt jó, mert ahhoz már nagy, hogy így jó képeket lehessen csinálni. Szóval szegény kiffiam nagyon igyekezett, mégsem lettek olyan jók a fotók, mint a múltkor. A nőci is próbálkozott rendesen, de már láttuk a kispasin, hogy elege van, így szóltunk is neki, hogy hagyjuk abba. Na jó! Kicsit még húztam az időt, de aztán már én is nagyon sajnáltam szegénykét és tényleg megígértem neki, hogy többet nem megyünk 4D-re.

A lényeg, hogy minden rendben van vele, már 2188 g és nagyon úgy tűnik, hogy szinte tök kopi, azaz a tarkójánál látott a nőci néhány pihécskét. Hát úgy tűnik, nem olyan nagy hajjal fog születni, mint én, hanem kopin, mint az Apája. És még igaza is lesz, hogy minek vettem egy kispasinak hajkefét :-).

No és az a pár fotó, amit sikerült csinálni, bár legtöbb képen a fülije, a lába, vagy a kezecskéje van :-)

Nah ma megérkeztünk. Tényleg nagyon jól éreztem magam, csak ugyi azért nem volt túl vidám a hazatérés, próbáltam húzni is az időt, de hát nem lehetett. No mind1, lesz ez még másképp! :-)

Szóval királyos volt, elbírnék még egy hét pihit a Zurammal. Na jó! még többet is :-). A hotelből 11 körül léptünk le, majd még elmentünk a Szalajka-völgybe ajándékot venni szomszédasszony-barátnőmnek a névnapjára, ittunk egy kv-t, aztán a köv. állomás Eger volt. Nem sokat mászkáltunk, mert az idő eléggé kifárasztott, de azért bementünk a belvárosba, ahol ebédeltünk egyet. Háááát nem volt a legjobb választás, de egyszer elment. A hotelünkben sokkal jobb volt a hami. Kicsit még sétáltunk, aztán vettünk néhány ajándékot, majd hazafelé vettük az irányt. Szerencsére sehol sem volt nagy tömeg, így viszonylag gyorsan haza is értünk.

És akkor a nyaralás képekben:

Annyira örülök, hogy eljöttünk. Persze most ugyi nemcsak a pihi és nyaralás, hanem Gonzo miatt is. Jó rá emlékezni, bár tény, hogy itt az idő, amikor már igazán hiányzik, mikor már kezdjük felfogni, hogy soha többé nem lesz, nem fog otthon várni, wuffogni, vakaródzni, bújni stb... Hiányzik, de ez az élet rendje sajnos.

Baromi szép a környék, a szálloda is elég jó, ráadásul összesen csak 11 szoba van kiadva. Azt hiszem, amíg tudunk, ilyen időszakban fogunk nyaralni menni, mert így egyáltalán nincs tömeg. Királyság!

Szerdán voltunk kisvasúttal, naggggyon jó volt! Kicsit sétáltunk is, megnéztük a fátyol vízesést, aztán visszavonatoztunk. Azt hiszem, ha legközelebb jövünk, akkor odafelé kisvonat, visszafelé pedig gyalog. Most ez a kicsike séta is elég volt, bár tény, hogy nagyon jólesett, ráadásul pocak is elég jól bírta.

Nem panaszkodhatom, igencsak sokat pihiztünk. Szerda délután láblógatás, aztán massz is volt, amit tökre élveztem, jólesett a hátamnak, derekamnak és a karjaimnak. Mondjuk most elég is volt a 20 perc. Jókat vigyorogtam magamban, mert éreztem, hogy Benedek nem igazán érti, hogy mi történik, de az azért eljutott hozzá, hogy ez nekem most jó, így ő sem méltatlankodott, hogy kicsit lógattam az albérletét :-).

Csütörtökön megintcsak láblógatás volt, szinte egész nap pihiztünk, ill. délelőtt lent voltunk a medencénél, még minit napoztam is, tök jó volt. Aztán pénteken hazafelé valszeg bemegyünk Egerbe, most úgysem kell sietnünk haza :-(. Ez van. Azért várom már, hogy otthon legyünk, meg nem is. 7végén Bubabútor szerelés lesz, aztán jönnek a dolgos 7köznapok, bár sztem nem fogok unatkozni továbbra sem. Majd lekötöm magam jól :-).

Ma 1ébként megnéztünk egy 6+2 férőhelyes apartman házat is, úgyhogy remélem, jövőre megint el fogunk jönni, de akkor már Sóginéniékkel, mini uncsitesóval és Anyósékkal. Már nagyon várom!

Jujjjj, de izgi!!!! Hétfőn voltam védőnéninél. Semmi extra nem volt, elpanaszoltam neki, mi történt vasárnap, és hogy mennyire hiányzik Kiskutyu. Tök rendes volt, nagyon öntötte belém a lelket. Mivel eddig sosem nézett szívhangot, azaz hallgatott, rákérdeztem, hogy ő sosem szokott? Mondta, hogy nem, lövése sincs, hol a készülék, de aztán előszedett egy kis dopplert és beüzemelte. Már annak is nagyon örült, hogy rögtön megtalálta, de mondtam, hogy nem volt nehéz, mivel ugyi tudom, hol a pici hátacskája Benedeknek. Baromi királyos élmény volt, jó volt hallgatni a kis ütemesen verő szívecskéjét! Jót röhögtem, mert neki is nagyon tetszett, alig akarta abbahagyni :-). 1ébként tök érdekes, mert a Zuram már többször is meghallgatta, ráadásul úgy, hogy a fülét tapasztotta a pocakomra és úgy is érezte, bár tény, hogy nem ennyire erősen. Nah ebből meg én maradok ki :-).

Mostanság egyre többet érzek mensiszerű fájásokat, bár elég tompán. Erre azt mondta a védőnéni, hogy azért még nem kéne, szedjek magnéziumot és pihizzek. Közben többen mondták, hogy ennyi idős pocakkal azért már előfordulhatnak ilyen érzések. Remélem, tényleg így van. Az viszont tuti, hogy már több ilyen hosszú utazást nem fogok bevállalni, nyugodtabb leszek, ha a kórház közelebb lesz.

Nah és a szokásos heti pocakfotók + 1 bónusz

És egyben az utolsó is, bár ez tulképpen egy relax, ami két részből állt.

Tehát a harmadik rész. Itt azért örültem, hogy olvastam a Lelki köldökzsinór c. könyvet, ill. hogy elvégeztem az agykontrollt is, mert sokat segített. No és a Kiffiam is.

Ebben a szakaszban el kellett képzelnem a méhemet. Először kívülről, majd belülről. Aztán én voltam a méhem. Érdekes, mert nem véresnek, nagyon pirosnak, hanem kellemes, rózsaszínes, szivacsszerűnek éreztem. Elmondtam, mit érzek, érzékelek belül és körülötte is. Úgy éreztem, hogy kívülről csontos, de nem merev, tud nőni, tágulni. És nagyon kedves. Aztán bele kellett mennem, és egyszercsak megjelent a Kiffiam. Hihetetlen volt! Először csak távolról láttam, de aztán elkapta a kezem és behúzott magához. Ekkor én elég nagy voltam, ő viszont nagyon picike, de rohangált össze-vissza, mindent meg akart mutatni és tökre örült, hogy ott vagyok vele. A méhem közepén egy játszótér volt. A hintán kívül más nem rajzolódott ki rendesen, de azt nagyonis élesen láttam. Érdekes, hogy a hinta már másodszorra tért vissza. Benedek elmondta, hogy ott szokta ringatni a fenekét, mikor én is hintázom vele, és hogy nagyon imádja.

Ezután a méhem jobb alja felé mentünk, ahol megmutatta, hogy itt szokott aludni, ide szokta befúrni a fejecskéjét és kicsit rosszallóan megjegyezte, hogy nem szereti, mikor szűkebb ruhát veszek fel, mert akkor nyomom őt. Ekkor még mindig nagyon pici volt, de egyszercsak azt éreztem, láttam, hogy megnőtt akkorára, amekkora most, én viszont kiléptem a méhemből. A lány kérte, hogy ismét térjünk vissza rá, de most a szülést fogom megbeszélni vele.

Nah itt érdekes volt, amit tapasztaltam. Benedek eddig ezerrel nyomult, hihetetlen, mennyit mocorgott a pocakomban, éreztem, hogy nagyonis jól érzi magát. Viszont ekkor egyszercsak nem mozdult és vhogy az volt az érzésem, hogy 1szerűen nem érti, hogy most mi van, miért nem vele foglalkozom. Aztán kiderült, hogy a tréninget vezető csajszi elfelejtett szólni, hogy búcsúzzak el a kiffiamtól, mert most a méhemmel kell kicsit foglalkoznom, de utána ismét fogunk beszélgetni, sőt a segítsgét is kérjük majd. Miután ezt megtettem, szépen elhelyezkedett és már nem volt szomorú.

Szóval jött az utolsó rész, amikor konkrétan a szülésről volt szó. Először magam elé képzeltem a méhemet, ami megmutatta, hogy fog összehúzódni a szülésnél, persze most csak finoman, de megnyugtatott, hogy majd segít, ill. Benedeket is meg fogja kérni, hogy segítsen 1üttműködni. Ezután a méhszájammal beszélgettem, ami igencsak vicces hangulatban volt, folyamatosan poénkodott, de aztán ő is megnyugtatott, hogy segíteni fog, ha eljön az ideje. A méhszájam után a hüvelyemre tértünk át, ami szintén vicceskedett. Vele azt beszéltem meg, hogy ha eljön az idő, akkor szépen, rugalmasan fog tágulni. Furi volt, de konkrétan egy éppen felfújás alatt lévő gumibelsőnek láttam. Itt már a Kisfiam is segített, és totálisan jó hangulatban megmutatták, hogy fog majd lezajlani a dolog. Benedek elkezdte kidugni a fejét, komoly mosolygások közepette furta át. Az arcocskája lefelé, a pici feje hátsó része pedig felfelé volt, és ami meglepett, hogy a fejecskéjének a hátsó részét ugyanolyan búbosnak láttam, mint az enyém. És természetesen sötét haja volt. Konkrétan azt már nem láttam, hogy kibújik, csak érzékeltem, hogy miután átfúrta a pici fejét, pikk-pakk kicsúszott. Aztán a pocakomra rakták. Iszonyatosan jó érzés volt érezni a kis testét, ráadásul meglepő módon egyáltalán nem sírt. Aztán rákapott a cicire, majd el is aludt. Közben kibújt a méhlepény is, ő is vidáman, aztán becsomagolták Benedeket és elvitték.

Ezután meg kellett köszönnöm annak, aki fontos nekem, legyen az Isten, a Zuram vagy bárki, hogy átélhettem ezt az eseményt, ráadásul olyannak, mint amilyen volt. És ezzel vége is volt az utolsó relaxnak. Az egészben az is furi volt, hogy fájdalmat egyáltalán nem éreztem, ráadásul még vigyorogtunk is ezerrel. Szóval nagyon élveztem az egész szülést, no és persze magát a tréninget is. Örülök, hogy el tudtam menni és ha minden jól megy, talán még szeptemberben is eljutok még egyszer. Jó lenne.

A második relax már konkrétan a Benedekkel való kapcsolatfelvételről szólt. A két relax között természetesen tartottunk pihit, már csak azért is, mert ebédidő volt, ill. ugyi alapból ezek a foglalkozások asszem 1-2 órások lettek volna, én viszont jól belehúztam az 5 órán át tartó ottlétemmel. Viszont baromira élveztem, egyáltalán nem fáradtam el, sőt! utána nagyonis kipihentnek éreztem magam. Természetesen az ebédszünetben is beszélgettünk és a csajszi megdícsért, hogy milyen jó a kapcsolatom a Kiffiammal.

Visszatérve még az első meditációra, ott azért eléggé meglepett, hogy ugyan öcsém és Apum is megjelent valamilyen formában, anyu viszont nem. Vagy legalábbis max. érzékeltem a jelenlétét, de nem "láttam". Érdekes.

Itt már tényleg nem emléxem tökéletesen a részletekre, de az tény, hogy elsőként két virágot kellett vizualizálnom. Ez elég 1szerűen ment, két szépséges margaréta-szerű virágocskát láttam. Az egyik kisebb, a másik nagyobb volt. Elmondtam, hogy milyenek a szirmai, milyen a szára, a levelei. Csak kicsit később rajzolódott ki, hogy hol is vagyunk. A babaszobát láttam még üresen, ahogy most is van, és az ablak előtt álltunk széles cserépben mindketten, de vmi takaró-félével be voltunk bugyolálva, azaz a gyökereink. Bele kellett képzelnem magam a nagyobb virágba, majd később a kisebbe is. Elmondtam, mit érzek a virágokon belül, ill. milyen a hely, amiben állunk. Érdekes érzés volt. Nagy virágként azt láttam, hogy a kis virág, azaz a kisfiam nagy szemekkel csak néz rám. Mikor én voltam ő, akkor pedig azt éreztem, hogy huncutkodik velem, iszonyat boldog és örül, hogy én vagyok az anyukája. Nah ezek voltak azok a pillanatok, mikor megint elkezdtek potyogni a könnyeim, bár ez kicsit más volt, mint a fás sztorinál. Aztán megint a nagy virág voltam, a kicsi pedig nyújtotta a karját. Lehajoltam, leguggoltam hozzá, bebugyoláltam a takaróba, felemeltem és magamhoz öleltem. Nagyon jó volt érezni a kicsi illatát, testét. Beültünk az indákon lógó hintába és hintáztunk, miközben énekeltem neki. Annyira jól éreztem magam! Kicsi virág gyorsan el is aludt. Aztán letettem a helyére, picit még hintáztam, majd a tréninget irányító lányzó mondta, hogy engedjem el ezt a képet is, de úgy, hogy bármikor vissza tudjam idézni. Döbbenet, milyen mély nyomot hagyott ez a pillanat, azóta is folyamatosan be-beugrik a kép.Jó volt virágnak lenni.

Megjegyzem, az elkövetkező 3 beírásom a tréningen tapasztalt élményekről fog szólni, így a szabim alatt sem maradtok olvasnivaló nélkül. Ugyi milyen rendes vagyok? :-)

Ez, és a következő kettő bejegyzés sokaknak talán nagyon elvont lesz, de muszáj leírnom és újra átélnem. Hozzáteszem, pár évvel ezelőtt biztosan kiröhögtem volna azt, aki ilyenekről mesél nekem.

Nem olyan régen elolvastam Hidas-Raffai-Vollner Lelki köldökzsinor c. könyvét. Az elején iszonyatosan nehezen tudtam magam átrágni, viszont a történeteket annál jobban élveztem. Azért kicsit túl misztikusnak tűnt nekem a dolog, főleg mikor arról volt szó, hogy az illetőnek be kellett mennie a méhébe, vagy akár ő volt a saját méhe. Elvégeztem pár éve az agykontroll tanfolyamot és bevallom, már akkor is eléggé nehezemre esett belemennem bmilyen tárgyba, 1szerűen nem ment.

Pár hete, a születéshete oldalán találtam egy cikket, ami eléggé felkeltette az érdeklődésemet, mivel tulképpen arról szólt, mint a könyv, azaz kapcsolattréningről. Felvettem a lánnyal a kapcsolatot, és nehezen, de csütörtökre sikerült is időpontot egyeztetnünk. Kicsit tartottam a dologról, mert a becenevén kívül nem sok mindent tudtam róla, de a megérzéseimre hagyatkozva, no meg a kíváncsiságtól hajtva, elmentem hozzá. A lány az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt. Először csak beszélgettük, azaz leginkább én beszéltem, majd kezdődött az első relax.

Már az elején meglepődtem, hogy mennyire könnyen ment az ellazulás. Az első feladat, az volt, hogy el kellett képzelnem egy patakot, majd el kellett mesélnem, hogy milyen. Hideg-meleg, hol van, mi van körülötte, mit érzek, mit hallok stb. Legnagyobb meglepetésemre, simán ment a dolog. Aztán követnem kellett a patak útját. Itt is el kellett mondanom mindent, amit érzékeltem. Egyre jobban kezdtem meglepődni, mert iszonyatosan könnyen ment a dolog. Először a patak egy helyes kis faluba, vagy inkább vmi tanyaszerű helyre vitt. Itt kellemes érzés kerített hatalmába, tetszett az egész. Aztán a patak végén - legalábbis ekkor még azt hittem, hogy itt a vége - egy helyes kis malom volt. Éreztem az őrlemény illatát, hallottam a malomkerekek egymáshoz való dörzsölésének hangját. Persze ez egy vizimalom volt. Közben láttam, hogy mégsincs vége a pataknak, viszont egy kis érré fogyatkozott és egy hatalmas sziklás hegyből eredt. Itt eléggé megakadtam, mert egyszerűen nem tudtam továbblépni, semmi mást nem láttam, csak a sziklákat. Végül csak sikerült, tök jól megoldottam a "feladatot", mivel szimplán átrepültem a sziklás hegyet, aminek a teteje sima volt. Eleinte úgy érzékeltem, hogy nincs mögötte semmi, de aztán megláttam, hogy a kis érből is újra patak lett, ami bevitt egy amolyan western stílusú faluba. Nah itt már azért "néztem" nagyokat, mert 1szerűen lövésem sem volt, honnan jönnek ezek a képek.

Érdekes volt, mert ez a falu már nem tűnt annyira nyugodtnak, mint az előző tanya féle, vhogy éreztem a gonosz jelenlétét. Azaz nem is igazán magát a gonoszt, hanem azt, hogy van 1 v. inkább néhány ember, akik irányítják a többieket. Persze továbbra is követtem a patak útját. Először olyan volt, mintha a falu közepén menne át, de aztán vhogy a falu szélére "kúszott", méghozzá a bal oldalra, ahol mellette egy vasút is robogott éppen. Először nem tudtam, hogy a vonaton ülök-e és azért száguldozom, de végül rájöttem, hogy repültem a vonat mellett.

Ezután egy erdőt láttam, amit átszelt a patak, de a legnagyobb része szintén balra helyezkedett el, ráadásul a mélyén sötét is volt, jobbra nem annyira. Ezen az oldalon szép világos, nyugodt környék volt, messze mintha ismét egy nyugalmas falut láttam volna. Benéztem az erdőbe. Először tényleg férlelmetes volt, de aztán kezdett kivilágosodni és már nem volt olyan ijesztő. Aztán egyszercsak megláttam egy hatalmas, öreg fát a bal oldalon. A törzsét keménynek, mégis vhogy puhának éreztem. Hatalmas ágai voltak, bár nem igazán volt dús a lombja. Nagy orra meg szeme volt. Először kicsit mogorvának tűnt, de vhogy mégsem féltem tőle. Aztán beszélgettünk, majd bele kellett képzelnem magam a fába, ami meglepő módon nagyon könnyen ment. Ekkor magamat kisbabának, olyan 4 év körülinek láttam, szép fehér kötött ruciban, sapival. Aztán én lettem én, de maradtam ez a kicsilány. Először egyedül voltam, de később mögöttem kisöcsém is megjelent, vmi játékot húzott maga után, még bébi volt. Teljesen tisztán már nem emléxem a folyamatokra, de arra nagyon is, hogy elkezdtek potyogni a könnyeim. Még soha nem éreztem ehhez hasonlót. Konkrétan eszem ágában sem volt sírni, egyszerűen folytak a könnyek. Először nem tudtam rájönni, hogy miért, de végül megértettem. Apukám jelenlétét kezdtem el érezni. És egyre jobban. Közben rájöttem, hogy ő a fa. Iszonyat jó volt vele beszélnem. Megértette velem, hogy az öcsém a testvérem, és nem a gyermekem, nem tartozom érte teljes felelősséggel. Aztán ő vhogy el is tűnt a képből, én felnőttem, Apu-fa pedig átölelt. Hihetetlen jó volt hozzábújni, végtelen nyugalom ölelt körül, a könnyeim pedig továbbra is patakokban folyt. A lány - a vezetőm - ekkor kérte, hogy búcsúzzam el, de maradjon bennem ez a kép, hogy bármikor visszamehessek.

És ezzel vége is lett az első résznek.

Ide:

http://www.szalajkaliget.hu/

Szóval most durván egy hétig nem leszek, de azért nem maradtok olvasnivaló nélkül! :-)

Mindenkinek minden jót kívánok!

Már meséltem a mi kis beteg Kiskutyunkról, csak talán a nevét nem írtam ki sosem.

Ma egy nagyon szép vasárnapot töltöttem el a Zurammal. Meglepiként elvitt a Menzára ebédelni, aztán a Millenáris Parkba mentünk, ahol a World Cyber Games magyarországi döntőjét néztük meg. Mondjuk nem voltunk ott sokat, de elég is volt :-). Hááát igencsak bénák voltak a guitar hero-sok :-).

Ezután siettünk haza, hogy elmenjünk Kiskutyuval 1ütt sétálni egyet. Elég meleg volt, nem is nagyon akart jönni, de hát ez már többször is előfordult, egy idő után azért mindig kedvet kapott a sétához. Szegénykének most nagyon nem volt kedve jönni, többször is vissza akart fordulni, de akkor azt hittük, hogy csak a szokásos makacssága. Ilyenkor kicsit mindig nógatni kellett. Vagy picit megrángattuk a pórázát, vagy hátulról beindítottuk. Most viszont tényleg nagyon vissza akart fordulni, de nem foglalkoztunk vele. Annyira a szemem előtt van, mikor egy másik kutyu körbeszagolgatta. Amúgy sem szerette a kutyikat, de most is tűrte, hogy elejétől végéig megismerkedjenek vele. Még poénkodtam is, hogy nah legalább kihasználja, hogy pihizhet. Miért nem mentem oda hozzá és simiztem meg? Talán jobban feltűnt volna, hogy baj van. Én kicsit direkt előre mentem, mert ekkor aktívabb szokott lenni, de most ez se mindig működött. Aztán egyszercsak összeesett. A Zuram kétségbeesve kiabálta a nevemet, én meg rohantam. Persze nem volt köztünk túl nagy a távolság, mégis hatalmasnak tűnt. Szegény Gonzo összeesett. A Zuram próbálta felhúzni, akkor kicsit sikerült is felállnia, de aztán ismét összeesett és soha többet nem kelt fel. Átmentünk gyorsan az árnyékba, lelocsoltuk vízzel, próbáltuk élesztgetni, de semmi. Közben többen is odajöttek, hogy mit tudnak segíteni, két lány el is kerekezett egy állatorvoshoz, de ő nem volt otthon. Persze hívtam Kutyi saját dokibácsiját is, aki szerencsére fel is vette. Mondta, hogy mit csináljunk, de akkor már semmi sem "hatott". Gonzo elment. Örökre. Zokogtam és közben piszkosul féltettem a Kisfiamat a pocakomban. Iszonyat érzés volt, hogy vissza kellett tartanom a bánatomat. Miután láttuk, hogy már semmit sem tudunk tenni, a Zuram felnyalábolta a kicsi testét és hazavittük. Szörnyű volt látni, ahogy élettelen kis teste csak lóg a férjem kezében, miközben a feje felém volt, szeme nyitva és olyan volt, mintha végig rám nézett volna. Nyugodtan. Szinte végig simogattam a fejecskéjét és beszéltem hozzá. 1szerűen nem tudtam felfogni, hogy ő már soha többé nem fog felébreni. Otthon a Zuram letette a helyére, betakargattam és elbúcsúztunk tőle, bár a szívem mélyén még mindig azt vártam, hátha felpattan. Dokibácsitól megkérdeztük, mit kell, ill. mit tudunk tenni, de a legjobb 5lete neki is az volt, hogy temessük el mi. Szóval összeszedtük magunkat és elmentünk Alsónémedire, ahol egy erdőben végső nyugalomra helyeztük. Míg a földön feküdt betakarva, még mindig bíztam benne, hátha csak egy rossz álom. De sajnos nem az volt. Míg a férjem ásott, én simogattam. Szegényke kezdett egyre hidegebb lenni. Itt már kénytelen voltam elhinni, hogy tényleg vége a kicsi életének. A legszörnyűbb az volt, mikor eltemettük. Nagyon nehéz volt látni, de tudom, hogy az sem lett volna jobb, ha én nem megyek el.

Nagyon szerettük ezt a Kiskutyát, baromira az életünk részévé vált, hiszen a kapcsolatunk eleje óta velünk van. Volt. Nehéz lesz megszokni, hogy már nincs és tutira jó db-ig el fog tartani, míg megszokom, hogy nem kell éjszakánként betakarni, hogy ne vakaródzon, nem fog szomorúan rámnézni, mikor elmegyek itthonról és nem fog örülni nekünk, mikor hazajövünk. Szörnyen fog hiányozni, nyugodjék békében! Remélem, a kicsi lelke jó helyre került!

Gonzo élt 7 évet és 4 hónapot.

Végül néhány fotó, amik az utóbbi időszakban készültek róla.

Nah ez volt szombaton. Kicsit korábban értem oda a megbeszélt helyre, ráadásul úgy volt, hogy kb. másfél órával az adott időpont előtt talizunk egyik kedvenc osztálytársam-barátnőmmel, hogy tudjunk még beszélgetni kicsit, csakhát ember tervez...., így sajnos nem volt alkalom a külön dumcsira, de azért így is tök jó volt. 1ébként ő az a lány, akivel anno igencsak sok marhaságban benne voltunk a középsuliban, sokat lógtunk, buliztunk 1ütt, és hosszú idő után végre újra taliztunk kb. 2 hónapja. Akkor is baromi jót csevegtünk, nem éreztük azt, hogy mennyi idő telt el az utolsó tali óta. Bár az igaz, hogy a dumával sosem volt gondunk. 1ébként ő szervezte a talit, amiért minden elismerésem, főleg mert iszonyatosan parázott az egésztől. Ráadásul a kedve is kezdett totál elmenni, mikor folyamatosan kapta a lemondó emileket. Aztán meglepő módon jó sokan lettünk. Furi volt 15 év után újra látni a lányokat. No igen, én közgazdasági szakközépbe jártam egy olyan osztályba, ahol csak csajok voltak. Érdekes, hogy mennyit változtak a lányok és mégsem. Na ezt jól megaszontam :-). De tényleg így van! A legtöbbjüket simán felismertem, viszont volt 1-2 csajos, akik mellett tutira elmentem volna az utcán, de aztán rögtön felismertem a régi vonásaikat. Tanárt egyedül az Ofőnket hívtuk el, azaz még a matektancsival is próbálkoztunk, de ő vmi miatt olvasás után kitörölte a méleket és mégcsak vissza sem jelzett. Kár, pedig őt bírtuk nagyon, ráadásul a 20 éves iskolatalin is tök jófej volt.

Ofink kérte, hogy mindenki mondjon magáról pár mondatot, aminek eleinte senki sem örült, én meg aztán főleg nem ugrottam ki a bőrömből az 5letért. Aztán meglepő módon egyáltalán nem esett nehezemre a többiek előtt beszélni. Lehet, hogy tényleg ennyit számított a babauszi sulis vizsgaóráim? Juhéjjjj! :-))) Érdekes volt hallgatni a történeteket. Nagyon kevesen mentek rögtön fősulira, egyetemre az érettségi után, de azért mindenki tanult még vmit, vagy később, vagy akár még most is nyomja az iskolapadot. Talán későn érő típusok vagyunk?

Azért volt egy megrázó hír is, amin nagyon kiakadtam. Egyik osztálytársnőnk, akivel ráadásul elég jóban voltam, kb. 20 évesen, rákban meghalt. Hihetetlen felfogni, még mindig futkos a hideg a hátamon, ha rá gondolok. Furi, hogy mit hoz az élet.

Ja! És Ofi kapott egy házi gyártású friss tablót, aminek láthatóan nagyon örült. Szerintem is tök jó lett, úgyhogy köszi még 1x Esztó!!!

Összességében naggggyon jól éreztem magam és bízom benne, hogy a jólennesűrűbbentaliznunk kijelentés valóra fog válni, mert tényleg jó az egész kis társaság, kár lenne szem elől tévesztenünk 1mást.

Este hívott a kisöcsikém, hogy tegyem már meg, hogy utalok anyámnak egy kis pénzt. Hmmmm.... Mit gondol, mi vagyok én, krőzus? Vazz! Táppénzen vagyok, az első Kisbabánkat várjuk, akinek holnap épp a szobabútorait fogjuk kifizetni... Szóval mondtam, hogy sorry, de nem. Azért aranyos volt, mert legalább megkérdezte, hogy vagyunk...

A következő mondata pedig az volt, hogy ugye nem baj, hogy nem engem kért fel az esküvői tanújának? Most erre mit mondtam volna? Főleg, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Persze, nem baj. Aztán csak felhúztam magam, mert közölte, hogy azért az egyik haverja lesz a tanú, mert nehogy a családban probléma legyen, ha esetleg én lennék. Hogy miért akadtam ki ezen? Konkrétan azért, mert épp a múltkor kérdezte a Húgom, hogy felkért-e már az öcsém a tanúskodásra, de közöltem vele, hogy nem. Ill. azt is megbeszéltük, hogy Hugicámban fel sem merült, hogy esetleg őt kérné meg a tesónk. Na hát öcsikém leegyszerűsítette a dolgot és bevallom, nem csalódtam benne. És szar, de jelen hangulatomban egyáltalán nincs kedvem elmenni az esküvőre. Persze megjelenésemmel emelni fogom az est hangulatát :-), de asszem nem fogok problémázni azon, ha esetleg kidőlök, hogy maradjak-e, vagy esetleg dőljek le a szobájukban, mert mit szólnak hozzá a többiek. Természetesen inkább haza fogunk menni és letojom, ki mit gondol. 8. hónapos kismama vagyok, ráadásul szeptember 27-én már igencsak a végén fogok járni, úgyhogy önző leszek és csak magunkra fogok gondolni. Ez van. Viszont tényleg "megnyugtató", hogy az öcsém csak azt tette, amit eddig is. Érdekes egy fazon, de ő már nem fog megváltozni. Ha neki ez így jó, akkor legyen.

Múlt vasárnap hihetetlen élményben volt részem. A Zuram barátjának a Húga volt nálunk, hogy csináljon rólam néhány pocakos fotót. A babaszoba totál átalakult stúdióvá, kár hogy azt nem örökítettem meg :-).

Elég sokat "dolgoztunk", nem irigylem a modelleket, baromira lefáradtam. Persze, most ugyi fáradékonyabb is vagyok és a lányzó se szadizott annyit, mégis azért elég kemény volt. Viszont azt hiszem, megérte. 3 féle stílusban fotózott. Az első adag a szexi, fehérneműs fekete-fehér fotók, a második a dilis, a harmadik pedig a romantikusabb, csinirucisok. Nekem mindegyik nagyon tetszik, de talán a legjobbak a fekete-fehérek lettek, bár abból még csak egy-kettőt láttam.

Bevallom, eleinte kicsit féltem az egésztől, mert így még soha senki sem fotózott, de aztán igencsak belejöttem, baromira élveztem. Azt hiszem, ha Benedek kibújt, majd megkérem a lányzót, hogy csináljon rólunk családi fotókat is.

És egy kis ízelítő:

Az elmúlt napok elég komoly izgalmakkal teltek el. Sajnos Sóginénim múlt szombaton bekerült a kórházba, ráadásul aznap utaztak volna Horvátországba. Szegénykéből alul-felül jött minden, valszeg bekapott valamit jól. Ezzel még nem is lenne ugyi túl nagy gond, bár tény, hogy elég pocsék lehetett, csahogy már 17 hetes pocakos. Nemcsak ő, de én is eléggé megijedtem és aggódtam érte, értük, mégis vhogy éreztem, hogy Pocaklakóval minden rendben van. A kórházba tulképpen azért kellett befeküdnie, mert féltek attól, hogy kiszárad, így ezerrel nyomatták belé az infúziót. Közben persze csináltak bacitenyésztést is, amiből konkrétan nem derült ki semmi, azaz annyi, hogy se parazita, se baci nem volt. Ez azért pozitív. Iszonyatosan drukkoltam neki, hogy ne kelljen sokáig bent maradnia, mégis majd' 1 hétig pihiztették, de tegnap végre hazaengedték.

Azért vmi jó is volt az egész heti rosszaságban, mert csináltak neki potyaqqcsot. Na jó! konkrétan azért, hogy kizárják, nem a vakbele vacakol-e, de szerencsére azzal sem volt gond. Viszont ha már uhuzták, akkor természetesen megnézték Pocaklakót is. Vicces lehetett, mert mesélte, hogy mindenki ment mozizni. Mondjuk megértem, mivel ugyi azon az osztályon max. beleket és egyéb nem túl izgalmas dolgokat látnak, egy Pocaklakó viszont sokkal jobb mindennél :-).

A lényeg, hogy rendben vannak és végre otthon!!!

Sóginéni! Továbbra is jobbulást!!!

Egyre jobban imádom Kisvárosunkat. Na jó! Nem véletlenül költöztünk ide, de azt akkor még nem tudtam, hogy milyen királyos kis rendezvények is itt szoktak lenni.

Van a közelben egy helyes kis étterem, ahol már többször hamiztunk. Igazán nagyon hangulatos, kovácsoltvas bútorokkal, kandelláberekkel, narancsos fallal. No és ugyi az sem utolsó, hogy baromi jól főznek. Már többször látttuk, hogy időnként rendeznek borvacsorákat és gondoltuk is, hogy egyszer kipróbáljuk, de még nem jutottunk el a megvalósításig, csak elmélet maradt. Időnként át szoktam futni a helyi újságot, így most is ezt tettem és felfedeztem benne, hogy a következő progi Dumaszínház lesz. Mutattam a Zuramnak, hogy mit szólna, ha elmennénk, mert még soha nem voltam ilyen rendezvényen, és esetleg társaságot is hívhatnánk. Tetszett neki az 5let és szólt is a közelben lakó kollégájának, akikkel már én is többször taliztam, és ők is benne voltak a buliban, ráadásul még + 4 fő. Szóval megvettük a jegyeket, amik sztem totálisan korrekt áron, 4.900 Ft-ért voltak, ami tartalmazta a belépő és a svédasztalos vacsi árát is.

Bíztunk benne, hogy a kajában most sem fogunk csalódni és így is lett. Az esten Badár Sándor és Dombóvári István lépett fel. Hááát hihetetlen volt, naggggyon régen nem röhögtem ennyit, baromira élveztem. A végén már szabályosan fájt az arcom a sok vigyorgástól, de totál megérte. Asszem, mostmár rendszeresen fogom nézegetni a helyi lapot és az étterem honlapját is, mert egy borvacsi is igencsak érdekelne, ráadásul még Dumaszínház is tutira lesz, azt meg nem kéne kihagyni!

Eddig ugyi inkább csak azt számoltam, hogy hanyadik hétnél tartunk, de bevallom, mostmár azért egyre jobban foglalkoztat a gondolat, hogy márcsak 9 hét és a kezemben tarthatom a mi édes kiffiúnkat. Úgy érzem, kezd egyre izgalmasabb lenni a dolog. Persze a Bubaszoba még sehol sem tart, lövésem sincs, hogy mikorra lesznek meg a bútorok, szóval még Benedeknek jópár hétig bent kellene maradnia az albérletében és remélem, így is lesz. Igaz, ma kétszer is igencsak húzódott vagy mit csinált a pocóm, de bízom benne, hogy csak azért, mert a kiffiam megint nagyot nőtt. Bevallom, nem igazán tudom, hogy az, amit ma éreztem, valóban csak a növekedés miatt van-e, vagy akár méhösszehúzódás, de tény, hogy ebédnél igencsak nyilalt a hasam, ill. fájdogált is. Görcsnek talán nem mondanám, csak a délelőttit, de akkor meg valszeg csak a beleimnek nem tetszett valami. Asszem, sikerült magam jól meggyőzni, de az tény, hogy kb. két napja mensi-szerű érzésem van.

Nah közben megnéztem, a Faktumos bútorokat jövőhétre ígérték, a Kikás kiságyat viszont csak az aug. 22-iki 7re. Végülis van még idő, csak ugyi már jó lenne megvenni az ágyneműket és az egyéb elmaradt dolgokat. Majdcsak lesz vhogy.

Benedek 1ébként mostanság nagyon sokat csuklik. Úgy tudom, hogy ez egyáltalán nem baj, mivel így erősödik a kicsi tüdeje. Azt hiszem, nagyon rástartolt, hogy majd jó sokat és hangosan tudjon sírni :-)

A tegnap kapott szokásos, heti hírlevélben ezt írták:

"Szervezeted ekkor már termeli a relaxin nevű hormont, amely a medenceszalagokat lazítja, tágítja, így a szülés alatt a csontok képesek lesznek egymástól eltávolodni. Hatása járásodon is érződik, kissé pingvinessé válik majd, ahogy lábaid is távolabb kerülnek egymástól, de a szülésnél hálás leszel ezért. És természetesen, a szülés után ismét a szokott járásoddal tolod majd a babakocsit."

Még jó, hogy elolvastam, mert konkrétan délután már saját magamon tapasztaltam is a pingvin-szindrómát. A fene se hitte volna, hogy a másállapot ilyen állati :-). Bálna, pingvin, kutya... 1ébként tényleg vicces volt, mikor tegnap, a dokifelé menet direkt figyeltem a járásomra. Elég vicces, ráadásul, bár lehet, hogy hülye vagyok, de vhogy éreztem is, hogy kevésbé tudom összezárni a lábaimat. Azt hiszem, a testem elkezdett felkészülni a szülésre. Nem baj, ez a dóóóga.

No és a már megszokott fotók:

Egy elmaradt bejegyzés.

Az ünnep nálunk elég csöndesen telt. Na jó! Viszonylag csöndesen. Napközben szomszédasszony-barátnőmmel és Lucababával kimentünk a helyi bazsevába, mivel a fiúkat úgysem tudtuk volna rávenni, hogy jöjjenek velünk tömegelni. Nem voltunk kint sokat, de az épp elég is volt, totál elfáradtam. Barátném akart venni a kiscsajnak egy felfújható puff félét, mert tavaly vett már egyet, amire Luca nagyon be szokott indulni, így gondolta, hogy legyen még egy, hogy ne unja meg a másikat. Végignéztük az eladókat, de sehol sem találtunk. Aztán odamentem egy játékos pulthoz és megláttam elbújva. Ki is akadt, hogy lehet ilyen jó szemem. Bevallom, ezen én is nagyon meg tudok lepődni, de már többször előfordult hasonló eset. Pl. mikor a kolléganőmmel mentünk vásárolni és ő közölte, hogy egy sötétbarna kardigánt szeretne. Én ekkor megálltam az üzlet közepén, körülnéztem és rámutattam egy helyre, hogy na ott nézze meg. Meg is nézte és egyetlen egy db-ot talált :-). Úgy látszik, ehhez van érzékem. Na jó! végülis vásárlás ez is vagy mi, mégha nem is a saját manimat költöm.

Nah most jól elkalandoztam. Szóval aug. 20..

Gondoltuk, délután azért elmegyünk sétálni négyen+Lucababa+Kutyi és akkor már vacsizunk is egyet. Nah ekkor jött a pofáraesés! A "törzshelyünk", ahol jó kis pizzákat szoktunk hamizni, zárva volt. Nah irány a cuki, max. eszem egy sütit (pfúj bűnözés!). Ez is be volt zárva jól. Itt már kezdtem igencsak elfáradni, ráadásul ugyi már a kiffiam is lázadozott, mert elmúlt 8 óra is, vacsi meg sehol. Direkt ki akartuk kerülni a bazsevát, de így már nem volt más választásunk, a fiúknak sört ígértünk, én meg már ugyi egyre éhesebb voltam. Szóval irány a tömeg. Szerencsére rögtön találtunk egy üres asztalt, így le is paffantottuk magunkat, a pasik meg elmentek hamit szerezni. Mákunk volt, mert a pasik mindkettőnk kívánságát teljesítették. Azaz a szomszédasszony-barátnőm sültkrumplira vágyott, én meg sült hekkre. Nem tudom, hogy azért, mert baromi éhes voltam már, de naggggyon jólesett a hami :-). A pasik is megkapták a sörüket, úgyhogy minden rendben volt.

Mi 1ébként nem szoktunk kijárni a pesti tűzijátékra, főleg mióta Harasztiban lakunk, mert itt a nappali ablakából látjuk a nagy eseményt. Na jó! Persze ez nem az a hatalmas tűzijáték, de azért az itteni se szokott rossz lenni. Az idén sajnos túl későn kezdték, így nem bírtuk kivárni és lefeküdtünk alukálni. Azaz szerettünk volna csicsikálni, de fél 12-kor elkezdték a durrogtatást. Már azt hittük, hogy egyáltalán nem is lesz, de rendesen belehúztak. Sajnos a hálóban sokkal jobban lehetett hallani, mint a nappaliban, mert a mellettünk lévő ház miatt igencsak visszhangzott. Elég durva hangja volt. Mondjuk én még elviseltem volna, bár a dörgéstől is baromira tudok félni, de Benedek a pocakomban iszonyatosan beindult, éreztem, hogy szegényke igencsak fél. Azt hiszem, nem fog a kedvencei közé tartozni a tűzijáték. 1ébként érdekes, de a kutyunkat meg abszolút nem zavarta a hang, édesdeden alukált a helyén, mégcsak fel sem nézett. Nem is értem :-). Remélem, jövőre vagy halkabb lesz, vagy korábban fogják tartani, vagy egyáltalán nem lesz :-). Gonosz vagyok?

Ma voltam urológusnál, aki ugyan nem uhuzott meg, mert a gép kivágta a biztosítékot és a tulaj még mindig nem csináltatta meg, de azért megvizsgált alaposan. Elég tapasztaltnak tűnt, ráadásul ugyi rázúdítottam a paráimat is, hiába mondta, hogy ez a terhességgel jár. Elmondtam neki, hogy, nekem mindig is volt némi problémám a vesémmel és emiatt azért aggódom, úgyhogy úgy egyeztünk meg, hogy két hét múlva ismét megyek és akkor meg is fog qqcsolni. Ez rendben is van, csakhogy akkor lesz az első szülésfelkészítő a SoteII-n, amire meg szeretnék elmenni. Asszem inkább a második Sotés talit fogom kihagyni és akkor megyek majd vissza a dokihoz. Hogy miért minden kedden van???

Wow! közben utánanéztem és kiderült, hogy a szülésfelkészítő fél 3-tól 4-ig van, az urológus dokibácsi pedig 5-től 7-ig rendel, szóval asszem bele fog férni mindkettő! Juhéjjjjj!

1ébként semmi extrát nem mondott, csak annyit javasolt, hogy esténként az ágyban ereszkedjek térdre és könyöktámasszal kicsit "lógassam" a pocakomat. Asszem jól el fogunk röhögcsélni a kutyapózomon :-))). Azért meg is dícsért, mikor megemlítettem, hogy azóta sokkal jobb a derekam, mióta felváltva fexem oldalt a jobb és bal oldalamon.

1ébként márcsak azért is volt szimpi a doki, mert adott névjegykártyát, amin aztán minden elérhetősége rajta van, még a lakáscíme is. Mostanság, a nődokibácsimon kívül nem igazán tapasztaltam ugyanezt. No éssikerült kicsit megnyugtatnia és bízom benne, hogy nem lesz semmi gáz, de majd még inkább elmegyek hozzá, nehogy ezen múljon a nyugalmam :-).

Nah ma megvolt a második kör is. A múltkor ugyi azért kellett mennem, mert szükség volt a Kiskönyvbe pecsétre, ill. nem szép dolog, de két éve voltam Dokinénimnél utoljára, így már nagyon aktuális volt, hogy megnézzen. Akkor piszok boldog voltam, mert ennyi idő után is totál rendben voltak a fogaim. Akkor megbeszéltük, hogy még 1x, a 7. hónapban menjek, mert ő ilyenkor vissza szokta rendelni a Kismamákat, hogy leszedje a fogköveket. Nagyon örültem, mert tény, hogy fogmosásnál eddig sem vérzett az ínyem, de ugyi igazán akkor derült ki, hogy tényleg minden rendben, miután leszedte a köveket. Aranyos volt, mert folyamatosan kérdezte, hogy bírom, de emlékeztettem, hogy a csonthártyagyulladásos foghúzás után ez már csak sétagalopp :-). Szóval most szépséges fehér és fogkőmentes fogacskáim vannak.

No és azt is megjegyzem, és nem is mellékesen, hogy végre a Zuram is eljött velem. Igaz, nem kicsit hátbatámadtam, mivel a tudta nélkül jelentettem be, de már naggggggyon aktuális volt. Odafelé ki akart rakni a sarkon, hogy akkor Ő most megy tovább, de szerencsére összeszedte a bátorságát és tényleg velem tartott. Na jó! Persze ez poén volt, bár ki tudja? Bevallom, iszonyatosan büszke vagyok rá, márcsak azért is, hogy egyáltalán eljött, arról meg ne is beszéljünk, hogy szuper ügyesen kibírta, hogy az egyik első fogát érzéstelenítés nélkül tömte be Dokinéni. Nemhiába, Ő az én Hősöm! És azért az sem utolsó dolog, hogy szimpi volt neki a Dokinénim, mert mikor eljöttünk, azt mondta, hogy majd Benedeket is hozzá fogjuk hordani. Nanáhogy! :-))))

Gratula a vízilabdás fiúknak is, jó kis meccs volt.

A döntőt az Egyesült Államokkal fogják játszani. Mindent bele!

No és az ezüstös kajakos lányokról se feledkezzünk meg! Szépen csillog az ezüst is, ügyik voltak!

Nah asszem ennyit mára az Olimpiáról :-)

Asszem a mai bejegyzéseim erről fognak szólni....

Döbbenet, mit csinált a Kozmann-Kiss páros kenu kettesben! Milyen hajrá volt a végén és BRONZÉRMESek lettek!!!!! GRATULÁLOK!!!!

És azért azt is megjegyezném, hogy az 50 km-es gyaloglásban a 46 éves Czukor Zoltán a 46. helyen végzett. Ő volt a csapat legidősebb tagja, nagy tapssal fogadták a nézők. Aranyos volt, mikor beért a célba, és milyen jó is, hogy tudok szájról olvasni. Csak ennyit mondott: "húbazdmeg" :-)))

Hogy a fenébe fogok én így vasalni?! :-)

"Csak" ennyi:

Szívből gratulálok Vajda Attilának! Eszméletlen volt, amit csinált!!!!!!

És azt hiszem, nemcsak én bőgtem a végén :-)