Megismerkedés, lila köd. "Járás", lila köd. Leánykérés, házasság. Még mindig ott a köd. "Küzdés", hogy gyermeked legyen. Bánat, öröm és ismét bánat. A köd továbbra is ott van. Teljesül a vágy, mit annyira szerettetek volna, oltári nagy öröm. Az a bizonyos lila még mindig megvan, de vajon meg is marad, miután belép az életetekbe a harmadik, egy kis illatos csomagként?

Megmarad, legalábbis egy darabig. De mi lesz utána? Jönnek a szürke hétköznapok? Haverok, buli, te pedig otthon. Mehetnél, de se kedved, se energiád hozzá. Pia. Utálod, mert büdös, mert esetleg rosszak az emlékek. Egyre több az ellentét, még ha piti kis dolgokról is van szó. Egyre többet szólsz be a másiknak és egy idő után már az se jó, ha van rajta sapka, és az sem, ha nincs?  Hogyan tovább? Mikor mondják egy házasságra, hogy válságban van? Hogyan tud továbblépni az ember és félretenni a hülyeségeit?

Nem hiszem, hogy ezek a kérdések nem merülnek fel a legtöbb emberben. Nekem senki se mondja, hogy tökéletes a kapcsolata, mert olyan nincs! Ellentétek mindenhol vannak, én speciel halálra is unnám magam, ha mindent rámhagyna a párom, ha minden mindig tökéletes lenne. Ha a két ember szereti egymást, a harmadik, az a már nem is kicsi, de még mindig illatos, nem közéjük áll, hanem melléjük. Egy másfajta harmadik már tuti necces, azt nem hinném, hogy sokan viselnék... Két intelligens ember, ha tényleg szeretik egymást, meg tudják beszélni a dolgokat, és át tudnak lendülni a hülyeségeken. Legalábbis ez lenne a normális, de sajnos tudom, hogy sokaknál ez nem így van. Na az ilyen pároknak drukkolok leginkább, hogy tovább tudjanak lépni, békességben, szeretetben tudjanak élni. Akár együtt, akár külön.

Ma fodrásznál voltam. Mikor hazamentem, megkérdeztem Kicsifiamat, hogy tetszik a frizurám, mire Ő simán lazán közölte, hogy "kuka".

Na köszi! De legalább őszinte :)

Kelt, 2010. augusztus 5.

Apu ma lenne 64. éves.
Nagyon boldog szülinapot!

Kelt, 2010. augusztus 5.

Az idei nyarunk nem úgy telik, mint az eddigiek. Az idén nem foglaltunk sehova szállást, nem mentünk és nem is megyünk fizetős helyre, mivel az idén szerencsénkre több lehetőségünk is akadt a nyaralásra:
1. Balatonlelle
2. Balatonfenyves
3. Orfű

Régen:
Én nagyon vízfüggő, de leginkább Balaton-függő vagyok, mivel amióta az eszemet tudom, a nyarak nagy részét a Balcsinál, leginkább a déli parton töltöttem. Apum nagynénjének Balatonlellén volt egy társasházban egy mini lakása, ahol elég sok nyarat töltöttünk hol Apuékkal, hol a Nagynénivel + Keresztanyámmal. Ez a kégli a mai napig megvan (azóta  hivatalosan a Húgom tulajdona lett), de évekig nem mehettünk, mert kutyát nem szabadott bevinni a Társasház szabályzata szerint. Mi jól bepipultunk és a közelébe se mentünk. Szóval a hely kilőve.

Balatonfenyvesen, egy tök jó helyen van Anyósom nyaralója, nagyon közel a parthoz. Tökéletes hely, kis bibivel. Anyósom Nagybátyjáé a ház, azaz csak volt, mert pár éve már hivatalosan Anyósomé a tulajdonjog, viszont éveken keresztül mi nem használhattuk a nyaralót. Ez is kilőve.

A harmadik nyaralási lehetőségünk Orfű, azaz Tekeres, ahol szintén Anyósomnak van egy helyes kis házacskája fent a hegyen, amit a Zuram imád, én viszont nagyon nem. A hely és a kilátás gyönyörű, az orfűi tó sincs nagyon messze, viszont én vhogy soha nem tudtam megszeretni. Oda csak jó időben lehet autóval felmenni - az idén már úgy se nagyon -, mert nincs kiépítve az út. Ha mégis sikerült anno felkecmeregni, akkor azért kellett izgulni, nehogy essen, mert akkor le kellett állni az autóval, mivel az egész út csupa agyagos, úgyhogy iszonyatosan csúszik. Mikor utoljára voltunk, azaz tavaly, már fel sem álltunk az autóval, csakhogy ilyenkor nagyon gáz fel- és lecuccolni. Ráadásul hatszor meggondolja az ember, hogy lemenjen-e a tóhoz, mert baromira nagy emelkedő van felfelé. Szóval nekem soha nem volt a szívem csücske a hely, a Zuram viszont imádja, mert csöndes és szép. Ez tény, és ha nem a hegy tetején lenne, talán én is jobban szeretném, de így nagyon nem vagyok oda érte. Tavaly azért elmentünk, de az idén szerencsére már nem.

Szóval eddig igazán csak Orfű volt az egyetlen olyan lehetőségünk, ami nem került vagyonokba, bár azért, hogy nekem is jó legyen, Siófokon is nyaraltunk néhány napot egy kedves kis hotelben.

És most:
Az idén több lehetőség is megnyílt előttünk. Mivel már nincs kutyunk, mehetünk Blellére, ahova talán majd aug. végén fogunk utazni. Fura lesz ilyen hosszú idő után újra ott nyaralni. Remélem, össze fog jönni az idén.
Orfű természetesen maradt, de az az idén ki fog maradni. Sajnos Anyósom Nagybátyja nincs jól és nem nagyon akar Fenyvesre menni, így megkaptuk a lehetőséget és egy adag kulcsot, hogy nyaralhassunk. Mivel ugye én imádom a Balatont, és lássuk be, hogy Benedeknek is ez a hely a legideálisabb, mivel itt a kert és a nagy víz is, az idén már többször lejöttünk. Először az egész család, azaz Anyósék, Sógorék és mi, aztán csak édes hármasban. Most (azaz július 30-tól) egy hosszú 7végét szintén hármasban töltöttünk, és úgy volt, hogy hétfőn megyünk is haza, mert jönnek Anyósék a Nagybácsival, de mivel a Nagybácsi nem akart lejönni, mi maradtunk Benedekkel.  Nem mondanám, hogy szétáztattuk magunkat a Balcsiban, mert vagy nagyon meleg volt, vagy nagyon hideg, de azért elég jól elvoltunk. Ráadásul eddig még Apósommal sem sikerült összevesznem - na jó! ma (aug. 5-én) már majdnem, mert Ő TUDJA, hogy ez az ózonmarhaság, és hogy most károsabb a nap a bőrnek, mint anno gyerekkoromban, egy nagy BAROMSÁG.... -, bár az is tény, hogy nyúzzák ők - mármint a nagyszülők - egymást nélkülem is, így én max. csendben figyelem az eseményeket. Szóval nagyon jól érezzük magunkat, ráadásul Apósom totál jól elvan Benedekkel. Sokat sétálnak, vonatot néznek, bújócskáznak, rajzolgatnak, pakolásznak, ténykednek. KicsiFiam nagyon édes, ahogy állandóan hívja a nagyapját, hogy "Api! Gyegye!". Ma már Apája is jön, kíváncsi vagyok, milyen lesz a fogadtatás, aztán holnap sajnos már megyünk is haza. Remélem, hogy augusztus második felében még lesz lehetőségünk 1 hétre lejönni, bár akkor nagy valószínűséggel Lellét fogjuk meghódítani. Jó lesz majd emlékezni.

Kelt, 2010. augusztus 6.

A fogadtatás nagyon édes volt, Benedek konkrétan örömtáncot járt. Persze Apája adta alá a lovat, mert már messziről dudált. Mikor megismerte az autót, ezerrel rohant a kerítéshez, hangosan kiabálva, hogy Apaaaaaaa! Apusssziiiiiii! Aztán jött a tánc :))).

Sajnálom, hogy hazajöttünk, ugyanakkor örülök is, mert talán végre át tudok aludni egy éjszakát a saját kényelmes ágyikómban.

Megint eltelt egy hónap, ráadásul nagyon gyorsan. Tudom, mostanság eléggé hanyagolom a blogomat, de mentségemre szolgáljon, hogy igencsak kihasználjuk a jóidőt. De erről majd később.

Végre itt a nyár. Mondanám, hogy örülök neki, de bevallom, én már egyszerűen nem bírom ezt a meleget, nekem túl sokkkkk. Na de nem is rólam akarok írni.

Mi változott az elmúlt egy hónapban?

Benedek végre nem beteg, viszont annál rosszabb. Bizony, rosszalkodik. Ütöget, dobál. Ha épp nem annyira rossz a kedve, akkor nincs gáz, viszont mostanság, ebben a melegben szegénykém totál kivan, nagyon nehezen viseli és ilyenkor bizony igencsak hisztis. Ha ügyes és türelmes vagyok, akkor nagyon könnyen el tudom terelni a figyelmét, de ha nem, akkor aztán rendesen belehúz.

Tudom, mindenkinek a saját gyerkőce a leg, de az enyém akkor is nagyon okos.

Iszonyatosan sokat beszél. Persze nem ragoz még és nem kerek mondatokban, viszont már nagyon megérteti magát, ha mégsem, akkor megmutatja, mit szeretne.

Nagyon édesen  kitalál szavakat, kifejezéseket, ill. megcseréli a szótagokat, mint pl. nani (nínó), ábcsi (bácsi), ihá (ez a traktor és az óra is), eké (tejecske), áké (kávé), abci (maci), pacs (csap), ma (zene, ami ugye az Ipod-hoz tartozó "Malac" miatt van), ajé (a hév), abu (a busz), eefa (elefánt), ajíz (a víz).

Szombaton megkérdeztem tőle, hogy hívják, és a legnagyobb meglepetésemre magára mutatott és mondta, hogy "Benene". Na azóta "Begye" lett :))).

Mostanság feláll az etetőszékében, ha ki akar jönni. Eleinte mindig mondtam, hogy "hhhhiiii", azóta mindig ő is csinálja, ha feláll, viszont pár napja elkezdtem neki tanítani, hogy szóljon, ha ki szeretne jönni, így először feláll, majd visszaül és mutatja a kezével, hogy gyejegyeje.

Vmelyik reggel, mikor bementem hozzá, édesen széttárta a kezeit és mondta, hogy gyejegyeje.

Pár hete, mikor vendégei voltak, egyszercsak fogta magát, elvonult a szobájába. Én mentem utána. Megfogta az ágya szélét, és mikor kérdeztem, hogy megy-e aludni, ezerrel vigyorgott. Betettem és már szundizott is.

Az utóbbi időben Elmo volt a nagy kedvenc, de most le lett cserélve Barney-ra. Azaz aludni Elmoval és (Mon)Csicsivel szokott, viszont a tévében nézni Barney-t szereti.

Újra elkezdtünk usziba járni. A vizet továbbra is imádja, a Balatonból is alig lehetett kiszedni.

Továbbra is hihetetlen barátságos. Ha vkinél kibulizza, hogy rá figyeljen, folyamatosan dumál neki.

Az utóbbi időben sokat héveztünk, buszoztunk, nagyon imádja, már nem fél és rendszerint mindent kommentál.

Egyre jobban igényli a jelenlétemet, ha játszik. Ilyenkor fogja a kezemet és odavisz, ahova ő szeretné. Aztán van, mikor szimplán azért vezet el onnan, ahol vagyok, mert épp ő szeretne oda menni. Kis cseles.

És a mai nap képekben:

Gekkoban:

Nyűgösen:

Anyaaaaaaa!

Odddaaaa! Tsücccccs

Kösz Húgi!

Még mindig keresem ezt a kutyust, nem adtam fel és reménykedem, hátha vki rátalál. Ha igen, kérlek jelezzétek, fontos lenne!

Azaz "bibi", Benedek szavaival élve.

Tény, hogy nincs még tapasztalatom, de mindig úgy gondoltam, hogy nem fogom erőltetni a dolgot, legalábbis normális időn belül nem. Tudom, vannak, akik már féléves korukban elkezdik biliztetni a babájukat, sőt vannak, akik még korábban, én azonban azt gondolom, hogy csak akkor érdemes, mikor kezd éretté válni rá. Persze ez mindenkinél máshogy működik, de nálunk úgy tűnik, bejött.

Benedek már jópár hete mindig mondogatja, hogy "kaka", de persze akkor általában még nem volt a pelusban semmi. Később rájöttem, hogy jóval előtte, már az ingernél szól. Tudom, ilyenkor kellene ráültetni a bilire és ott tartani hosszabb ideig, de ez nálunk még nem megy, mivel fél percet sem bír egy helyben ücsörögni.

Viszont! Először vasárnap, legutóbb pedig tegnap este belepisilt a BIBIbe! Persze az elsőről lemaradtam, de a másodiknál már jelen voltam. Nagyon édes volt, mutatott a bilire, és mondta, hogy jajjjajjjj, mi meg, hogy dehogyis! És ujjongtunk :)). Nagyon boldog voltam.

Nyáron, ha olyan helyzetben, helyen leszünk, meg fogom próbálni, hogy csak bugyót adok rá, aztán meglátjuk, mi lesz, mindenesetre én már ennek a (nem) kis sikernek is nagyon örülök!

Miért mondják, hogy a sör jó???

(nyugi! alkoholmentes!)

Az utolsó pár hét, azaz kb. 1 hónap azzal ment el, hogy hol nózit szívtunk, hol dokinénihez mentünk, hol éjszakáztunk. Benedek nagyon nem volt jól, én meg pipa voltam, mert mikor már éppen jobban lett és azt hittük, vége a taknyosságnak, köhögésnek, ismét visszaesett.

Történt ugyanis, hogy 3 napra meglátogattuk Győrújbaráti barátainkat. Pénteken mentünk vasárnap jöttünk. Már megérkezésünkkor láttam, hogy a 3 fiúcska közül a legkisebbnek folyik az orra. Persze rögtön megfordult a fejemben, hogy ha beteg, akkor Benedeken két nap múlva ki fog jönni, de feltételeztem, hogy ha tényleg beteg lenne a legkisebb, akkor szólnak a szülők, hogy ne menjünk. Nem így lett, vasárnap este KicsiFiam már köhögött.

A forgatókönyvet ismertem, mivel már jópár hete ezt csináltuk, viszont ez most durvább volt, mint addig, mert iszonyatosan köhögött, én meg be voltam tojva, hogy nehogy befulladjon. Szerencsére nem így lett, de azért hétfőn mentünk is a Dokinénihez, aki mondta, hogy semmi gond, mivel se láza, se nózifolyás. Na másnapra már a nózija is beindult, csütörtökre pedig 39 fokos láza lett. Pénteken hívtam is a Dokinénit, aki be is rendelt, merthogy ez a láz már magas. Kiderült, hogy vmi vírust kapott be. Mérges voltam, mert elegem volt, hogy szegény Benedek szinte állandóan a porszívóra volt csatlakozva. Úgy egyeztünk meg, hogy ha 3 napon át lázas, és még a negyediken is tart, akkor elkezdjük az antibiotikumot, de szerencsére szombaton nem volt láza, úgyhogy ez elmaradt, viszont hétfőn ismét telefonáltam, mert Benedek időnként iszonyatosan hisztizett és a fejét verte, leginkább a földbe. Erre Dokinéni elküldött minket a fülészetre, hátha azzal van baj. Szerencsére se a mandulájával, se a fülével nem volt gond, viszont vírusos garatgyulladást állapított meg az ottani Dokinéni. 1ébként Benedek baromi édesen tűrte itt is a vizsgálatot. Ült Apája ölében, hagyta, hogy a fülében és a nózijában matassanak, majd még a száját is nyitotta, mikor kellett. Nagyon édes volt.

Érdekes, hogy a körzeti Dokinéninél is így viselkedett, simán mindent engedett, egy hang nélkül, ráadásul amikor a szívét, tüdejét hallgatta, szólt, hogy "mégmégmég" :)). Persze Dokinéni odáig volt, mert mikor a szokásos vizitre szoktuk vinni a védőnőkhöz, mindig üvöltés van.

Na és a betegség. Iszonyatosan nehezen viselte és bevallom, én is. Nagyon hisztizett és úgy, hogy a fejét elég keményen a földbe vágta. Ráadásul éjszaka is többször ébredt és nem aludt vissza simán, hanem egyfolytában mutogatott és mondogatta, hogy "odaoda", de persze semmi sem volt jó. 1x vele, 1x pedig mellette - ő kéretőzött be az ágyába... - aludtam, akkor legalább aludt. Iszonyatosan rossz volt nézni, ahogy üti a fejét, de mint kiderült, leginkább a fájdalom miatt volt a dolog. Eddig is csinálta és csinálja is a mai napig, de messze nem annyit és nem úgy, mint akkor. Utána olvastam és kiderült, hogy több figyelmet szeretne. Ám legyen! Ez a legkevesebb, ha ez kell ahhoz, hogy ne bántsa saját magát, és még csak nem is megterhelő!

Nagyon NagyFiú. De tényleg! Úgy jár-kel már, mint a nagyok, és persze úgy is viselkedik. Időnként :).

Baromi sokat eszik, ami nem látszik rajta, mert le is mozogja.

Egyedül is próbálkozik, kisebb-nagyobb sikerrel. Időnként a hajára keni a kaját, vagy épp a fülébe, de azért próbálkozik.

Sokat bohóckodik.

Tudja mit akar és ezt a tudomásunkra is hozza. Ha mégsem sikerül, akkor hisztiiiiiiiii.

Nagyon édesen táncol.

Szájharmonikázik és még táncol is hozzá.

Időnként énekel, mondókázik, saját költeményeit verseli.

Mindent megért.

Dumál. Nagyon sokat, bár még nem egy 3 éves szintjén, de azért mindent kommentál, mindenhez van hozzáfűznivalója.

Mikor kérdem, hol van Benedek, vigyorog és az arcára mutat.

Továbbra is hihetetlen barátságos, bár mostanság előfordult, hogy ha bementünk valahova, vagy sírt, vagy simán csak hozzám bújt, de elég gyorsan fel is oldódott.

A vizet imádja, de ez nem meglepő.

Elmo továbbra is nagy kedvenc.

Mostanság rajzolgat is, de még csak jobbra-balra firkálgat.

Hihetetlen, memóriája van. Időnként szoktunk sültkrumplizni a Mekiben (bocsi az ellenzőktől!). Az elmúlt két hétben többször előfordult, hogy autóztunk, őŐpedig mondta, hogy "puki", ami ugye krumplit jelent. Én nem értettem, azt hittem, hogy az autózással köti össze, de pár napja rádöbbentem, hogy a Meki "M" betűjével azonosítja, tegnap pedig be is bizonyosodott, mert épp egy ilyen helyen voltunk, mikor mutogatott a jelre, és mondta, hogy "puki". Persze krumplit nem is kért.

Huncut, de piszkosul. Vagy inkább zsivány :))

Duma közben sok szót megfordít, de azért megérteti magát. A bácsi "ábcsi", a maci "abci", a néni "éni", a keréke "eké", a kanál "aka". Geri haverját pedig "Egi"-nek hívja.

Sokat olvasgat és mindent kommentál. Ha épp nem figyelek, addig mondja, mutatja, amíg nem reagálok.

Nagy sláger a Kukásautó. Minden nagyobb méretű autót "kuka"-'nak hív.

A vonat "va" helyett "sss" lett.

Mondja és mutatja, hogy esik az eső.

Apáját mostanság "Apuszi"-nak hívja. Honnan vette, nem tudom, mert én sosem hívom így.

Akaratos, nem is kicsit és persze igencsak kimutatja, ha vmi nem úgy van, ahogy ő akarja., de hát gyerek és még nem tud mindent elmondani, ahogy Ő szeretné. Asszem ezen nem is kéne meglepődnöm...

Úszik, focizik, lovagol, bicajozik, motorozik. Asszem a sportokkal nem lesz gondja...

Benedek már kb. 5. hete betegeskedik. 1 hete azt hittem, hogy végre túlvagyunk a dolgon, de múlt 7végén elmentünk Győrújbarátra a barátainkhoz, ahol 3 kispasi van, és mivel az egyiknek folyt az orra, már sejtettem, hogy vasárnapra a KicsiFiam is el fogja kapni. Sajnos be is jött, vasárnap este már köhögött. Hétfőn elmentünk a Dokinénihez, aki azt mondta, hogy semmi extra, itassak vele köptetőt. Na ez baromira nem ment, merthogy már eleve utálja, ha a vize izesítve van. Mivel nagyon köhögött, este mellette aludtam. Azaz szerettem volna, hogy velem szundizzon, de éjszaka bekéretőzött az ágyába. Szerdán végül együtt aludtunk, mert addigra a nózija is beindult.

Csütörtök délelőtt 38.8 volt a láza, estére pedig 39.0. Kapott kúpot - még germicidet, mert az volt otthon -, és néhány köhögést leszámítva, elég jól aludt. Persze másnap telefonáltam a Dokinéninek, hogy mi újság, aki mondta, hogy mivel nagyon magas volt a láza, szeretné látni. Bementünk, Benedek pedig megint hozta a formáját, akárcsak hétfőn. Végig dumált, bohóckodott a Dokinéninek, és miután megnézte a torkát, közölte vele, hogy "mégmég!" :).

Nagyon piros a torka, de már nem köhög annyira, mint a hét elején. A nózija is jobb, de nem az igazi. Viszont amint elkezd kicsit folyni, rögtön szól, hogy "gyogyi", úgyhogy menni kell kiszívni.

Pénteken elég jól aludt, viszont hajnali 1-kor felébredt. Nem voltam túl boldog, mivel elég korán kellett szombaton kelnem, a Zuram bulizott, no és az elmúlt napokban sem aludtam túl sokat, de hát mégsicsak a beteg KisFiam az első. Ki kellett vennem az ágyából, Ő meg csak mutogatott kifelé és mondogatta, hogy "odaoda".  Kész voltam, mikor 10 perc után se jutottunk előrébb. Persze már Benedek is dühös volt, főleg, miután átpelusoztam, úgyhogy elkezdett sírni. Aztán kinyögte, hogy "nyami", így AnyaRabszolga, oldalán a KisBeteggel elment hamit csinálni. A kis Diktátor be is vágott 210 ml tejitalt, majd már teli pocakkal, édesdeden visszaaludt. /1ébként viszonylag jól evett és ivott is végig/

Dokinénivel úgy beszéltük meg, hogy szombaton kora délután felhívom, mi a helyzet., mert ha ma is lázas, akkor holnap el kell kezdeni az antibiotikumot. Szerencsére már nem volt se napközben, se este láza, így talán megússzuk a gyogyit.

1ébként ma láthatóan sokkal jobban volt, mert délután, mikor hazamentem, csak annyit láttam, hogy le-föl rohangál. Kicsit hisztizett is, de leginkább rosszalkodott. Fogta a szívószálat, amit odaadtam neki, játszott vele, aztán ledobta a földre és jól megtaposta. Ugyanez lett a sorsa a mágneses rajzolójának is. Aztán mindenáron matatni akart a tálalószekrényben. Természetesen többször rászóltam, hogy ne. Figyelmeztettem, hogy be fogja csípni a kezét, ne csinálja. Persze be is csípte, de utána megint próbálkozott. Ismét szóltam. Erre fogta a babáját és annak a kezével próbálta kinyitni az ajtót.

Ha egy magasabb láznak ez az utóhatása, akkor méginkább nem szeretném, hogy valaha is beteg legyen...

Mint már írtam, kb. másfél hónapja fotózáson voltunk. Piszkosul élveztük, már nagyon vártuk, hogy lássuk a fényképeket. Május 1-jén el is mentünk a vetítésre. Nagyon jól sikerültek a fotók, de ezt éreztük is. Sajnos kis gigszer miatt csak most kaptuk meg a digitális változatokat, de a lényeg, hogy végre megvan!

És akkor egy kis ízelítő:

A jövő reménysége?

A világ egy kicsit másképp

Köztünk

Arra...

Köszi Madeinart!

Benedeknek az utóbbi időben már nem elég, hogy kaja után beviszem a szobájába, aztán uccu az ágyba, mostanság nagyon igényli, hogy lefekvés előtt kicsit ringassam. Ez rendben is volna, de ugye már 11 kiló, amit jó 20 percen keresztül ringatni már nem kis feladat, úgyhogy  le szoktam vele csücsülni a hintafotelbe, amit én is nagyon élvezek, mert ilyenkor hozzám bújik.

Bő egy hete, mikor a szokásos etetés után Apája bement vele, hogy ő altassa, kiabált, hogy Anyaaaaa. Apája ki, én be. Aztán persze már Apaaaaaaa kellett. Apa be, én ki. De így sem volt jó, úgyhogy megint engem hívott. Átvettem, erre Nagyfiú közölte, hogy "oda" és mutatott a fotelre. Na az utóbbi időben már mutatja és mondja is, hogy oda, meg azt, hogy "hinta". Nem szívbajos a Drágám...

Most csak nagyon röviden, holnap bővítem.

Sokat dumál, mindent megért, tudja mit akar, el is mondja, akaratos, hisztis, imádnivaló.

Anno sosem szerettem ezt a napot, viszont mióta itthon vagyok, az egyik kedvencem lett, mivel a sűrű 7végék után megint kisajátíthatom a Kisfiamat.

Pár hete a Zuram reggel angolra jár, így nagyon korán lelép itthonról, ráadásul elég későn is jön haza, úgyhogy nem nagyon találkozik a KicsiFiával. 1 héttel ezelőtt is korán ment, Benedek fel sem ébredt. Általában ezen a napon itthon szoktunk lenni, ki sem dugjuk az orrunkat, de mivel szép idő volt, Benedekkel pedig nem lehetett bírni, mert mindent a szájába vett, gondoltam, kimegyünk sétálni.

Általában szeretem a növényeket, de itthon már iszonyat sokféle van, szóval a nemszeretemeket nem sajnálom, ha kimúlnak. Ilyen többek között a mikulásvirág is. Szép-szép, de nem itthon. Anno véletlenül ki is nyírtam kettőt - bár nem bántam... -, pedig tényleg nem akartam. Kb. két éve kaptam egyet épp emiatt a Takinéninktől, de már nagyon elegem volt belőle, gondoltam, hátha ez is tönkre fog menni. Nem így lett :(. Két hete örömmel láttam, hogy betetvesedett a növény. Fogtam, kitettem a teraszra, hátha... Aztán csütörtök reggel visszahoztam. Azon kívül, hogy néhány levele lehullott, még mindig élt, amitől nem voltam túl boldog.

Szóval hétfőn még mindig találtam 1-2 kósza levelet abban a szobában, ahol a növényt tartottam, úgyhogy fogtam és kidobtam a kukába. Igen ám, de az én kis kíváncsi KisFiam belemászott a kukába és gondolta, mindenképp meg kell kóstolnia azt a fincsi levelet, amit talált. Totál ideges lettem, mikor megláttam, mit rág és nagyon rossz előérzetem támadt, úgyhogy azonnal néztem a neten mi is ez a kóró. Naná, hogy MINDENE mérgező! Király! Hívtam azonnal a Dokinénit, aki felhívta a kórházat, úgyhogy a körülményekhez képest gyorsan be is jutottunk.

A körülmények:

1. Mivel nincs autóm, meg kellett várnom a Zuram, míg hazaér, mert valszeg a mentő sem lett volna gyorsabb.

2. Olvastam, hogy a nagyobbakat meg kell hánytatni, a kicsiket viszont nem szabad, de addig nincs baj, míg nem hánynak maguktól. Aggódtam nagyon, de az azért megnyugtatott, hogy Benedek nem hányt.

Az egész történet negyed 12-kor történt, mi pedig már 3/4 1 körül bent voltunk a kórházban. Ott a nagyon szimpi dokibácsinak megmutattam a levéldarabot, aztán megvizsgálta Benedek pocakját, megnézte a torkát, meghallgatta a tüdejét, de mást nem csinált. Azt mondta, hogy ha baj van, akkor 3-4 órán belül hányna. Megetethettem, aztán vártunk. Elég jól viselte a várakozást, mert mászkálhatott, játszottunk vele, úgyhogy nagyon nem unatkozott. 3-kor jöhettünk el. Szerencsére nem hányt, így nem kellett semmit sem csinálni. Az volt a mákunk, hogy a levél már száraz volt. Persze a kóró azonnal a kukában végezte, és nem az itthoniban.

A bosszantó az egészben az, hogy minden növényem el van barikádozva, épp az ilyen balesetek kiküszöbölése miatt, erre tessék :(.

Azért Benedek jól csinálta. Csak kibulizta, hogy találkozzon Apájával...

Azaz hami, Benedek után szabadon

Két lány - akik valaha barátnők voltak - összefutott egy áruháznál. Az egyiknek a gyerkőce kórházban van ("Egyik", azaz "E") - ez hosszú történet -, a másik épp a sajátját próbálja becserkészni. Elkezdenek beszélgetni. A gyerkőcös ("Másik", azaz "M") érdeklődik a beteg állapota felől, aztán lelkesen kéri E-t, mutassa meg, mekkora már a pocakja a kistesóval. Mindenféle lelkesedés nélkül megmutatja, és ennyi. Abszolút semmit nem mesél, hogy éli meg a második várandósságát - bár neki inkább terhesség -, max. annyit panaszkodik, hogy ugyanúgy lent van, akárcsak Egyeske, úgyhogy ismét nyomja a hólyagját.

Közben M mutatta a gyerkőcének, aki addig a kezével a szájában nyúlkált, mert jön a foga, hogy nézze meg, hol a baba, de azzal a lendülettel vissza is rántotta, mikor E teljesen felháborodva mondja, hogy "jajjjjj nehogymár ide gyere"! M igencsak meglepődött, úgyhogy E kicsit enyhítve a durvaságán, félig viccesen közli, hogy nincs ehhez hozzászokva, mert a sajáta soha nem vette a kezét a szájába. Na ja...

Ahogy már írtam, múlt szombaton fodrásznál voltunk, majd fotózáson. Utána pedig, mivel gyönyörűen sütött a nap és nem volt kedvünk még hazamenni, kimentünk a Városligetbe. Utoljára futáson voltam ott, igaz, akkor már pocakkal, csak kísérőként és baromi hideg volt. Az összes focipályán pörgés volt, sokan sétáltak, kutyáztak. Mivel baromira nem emlékeztem, hol van játszótér, csak sétáltunk, ill. Benedek próbálkozott motorozni, de még nem ment igazán. Séta után beültünk egy helyre uzsizni. KicsiFiú ott megismerkedett Douggyval, az angol kisfiúval. Édesen incselkedett vele, meg az összes emberrel, aki a környékünkön volt. Még soha nem láttam Benedeket ennyire felpörögve, egy percre sem állt le. Gondoltam, hazafelé majd jól bealszik. Na ja! Apájával végig röhögcséltek hátul, nagyon édesek voltak. Miután hazaértünk, megfürdettük a NagyFiút, aztán vacsi és hát nem kellett sokáig altatni :).

A mostani 7vége is nagyon jól sikerült. Szombaton usziban voltunk, aztán elmentünk ebédelni. Még odafelé Benedek bealudt, de gondoltam, elég fáradt ahhoz, hogy majd ebéd után szundizzon egy nagyot otthon, az ágyikójában. Na ja! És akkor felkeltem, mert bilibe lógott a kezem. Ebéd után hazamentünk, ahol a szokásos menetet próbáltuk követni, azaz átöltözés, majd irány az ágy. Rendszerint ő szokott lekéretőzni, de most egyáltalán nem akart, úgyhogy az lett a vége, hogy pörgött, mint a motolla. Mi, a Zurammal mindketten kidőltünk volna, de hát ugye erről álmodozhattunk csak. Fél 7-re viiszont már annyira elfáradt, hogy a baromi gyors fürdés közben is sírt. Utána azért kicsit még vacsizott és már dőlt is az ágyába.

Mivel a barátnőmtől kaptunk egy Állatkerti belépőt, amit április 30-ig lehetett felhasználni, úgy döntöttünk, vasárnap ki is használjuk a lehetőséget, úgyhogy nyakunkba vettük a várost. Fél 11 körül értünk oda. Felkészültem a lehető legrosszabra, azaz az irdatlan tömegre. Be is jött, elég hosszú sorok álltak a pénztáraknál, így a Zuram a közelben kitett minket. Felfedeztem, hogy a bejárat mellett is állnak néhányan egy "Pénztár" felirat mögött. Oda is mentem, és mivel nem értettem, hogy ott miért csak 2-3 ember lézeng, megkérdeztem az egyik nőcit, hogy ez is működik-e? Persze működött, úgyhogy egy fél órás sorbanállás helyett 5 perc alatt végeztünk.

Az elmúlt hetekben több ismerősöm is volt a gyerkőcével az Állatkertben, és a legtöbben azt mondták, hogy nem kötötték le őket az állatok, úgyhogy igencsak meglepődtem, mert mikor betoltam Benedeket a babakocsival, totál extázisban volt. Úgy látszik, neki már egy sima park látványa is királyos. Én meg örülök, mert ez talán azt jelenti, hogy értékeli az ilyen helyeket is. Azaz mindent, ami más.

Először a fókákat néztük meg. Szerencsénk volt, mert épp bemutatóztak. KicsiFiú totál lelkesen vigyorgott, csapkodott, nagyon élvezte. Úgy látszik, minden szép és jó, ami vízben van. Mivel tiszta nyár volt, elég sokan voltak,  nem tudtunk mindenhova odamenni - no meg ugye igencsak nagy is az egész -, de azért megnéztük a macikat, a majmokat, a zsiráfokat, az elefántot. az orrszarvút, a vizilovat. A legnagyobb sikere a fókák után a kisállat simogatónak volt. Először kicsit tartott a kecskéktől, úgyhogy csak vigyorgott rájuk, de ez kb. 2 percig tartott, utána már ezerrel simogatta, piszkálta őket. Nagyon élvezte.

Az Állatkert után földalattiztunk egyet. Odafelé eléggé félt, kapaszkodott, de visszafelé már sokkal érdeklődőbben nézegetett. Sokkal rosszabbra számítottam, mert utoljára, mikor buszoztunk, minden egyes ajtónyitásnál sírt. Igaz, akkor babakocsiban volt, most pedig a kezemben, de akkor is ugyanúgy belémkapaszkodott, mint most. Édes volt. Azt hiszem, a közeljövőben el kell mennünk még vonatozni is, azt még nem próbáltuk. Szóval a Liszt F. térre mentünk, a kedvenc kajáldámba, a Menzára. Nagyon bírom, mert a különleges hamiktól kezdve a sóskáig, mindenféle kaja van. Kezdek nagyon rutinos lenni, úgyhogy mostanság szoktam levest is rendelni, mert mire megkapjuk a főételt, Benedek rendszerint megunja az ücsörgést. Nem csodálom, mivel addigra már tele a pocakja, belekontárkodott az én kajámba is, már nem köti le semmi, úgyhogy jön a vegyélmárkiAnya-hiszti. Sokáig nem tudjuk húzni, de most viszonylag elég hosszú ideig egy helyben volt. Mondjuk nem meglepő, mert már iszonyatosan el volt fáradva. Végül én csak a kajám felét ettem meg, a többit elhoztam. Kicsit még motorozott a parkban, aztán hazafelé vettük az irányt. Ahogy sejtettem, KicsiFiú be is aludt az autóban. Apája kicsit rettegett, hogy mi lesz így, otthon fog-e még szundizni, vagy ugyanaz lesz, mint tegnap, de megnyugtattam, hogy mivel már ebédelt, kapott tiszta pelust, még ha fel is ébred, ahogy felviszem, tuti fog aludni. Így is lett.

Imádom a tavaszt, imádom a 20-25 fokot, imádom, ha süt a nap., ilyenkor lehet a legjobb programokat csinálni, úgyhogy tutira ki is fogom használni, amíg nem lesz dög meleg. Imádom az ilyen 7végéket, baromira feltöltenek. Imádom a Családom!

2010. április 6. kedd

Ellentétben az előzővel, amikor (majdnem) minden részletről beszámoltam, most úgy döndöttem, nem verem nagy dobra, mire is készülünk...

Aki eddig olvasott, az már sejtheti, miről is akarok írni. Szóval igen, újra belevágtunk. Hogy mibe is? A lombikba. Igaz, nem úgy, mint az előzőbe, hiszen van 10 fagyibabánk - azaz csak volt -, így nem kellett megint végigcsinálnom azt a kemény procedúrát, mint anno, szóval most lájtosabban vágtunk neki az anyaság-apaság kezdeti rögös útjának.

Előző ciklusom 21. napján elmentem vérvételre, hogy megnézzük, volt-e pé-m. Volt, a progim 9.6 volt. Délután felhívtam Dokibácsit, aki rábólintott a kezdésre. Mióta szültem + az azóta is folyamatosan szedett gyogyi jótékony hatásának következtében, az amúgy kiszámíthatatlan ciklusom végre teljesen kiszámíthatóvá vált, úgyhogy mikor megjött, az első napon el is kezdtem magam szúrni. Érdekes érzés volt újra a tűhöz nyúlni /jól hangzik, mi? :)))/. Totál természetes volt, abszolút nem izgultam, csak csináltam, mert "kell". A harmadik napon elkezdtem az előírt gyogyikat is szedegetni, majd a kúpot is használni. Április másodikán, azaz Nagypénteken reggel elmentünk uh-ra, édes kettesben Benedekkel. Tiszta haszon gyerkőccel menni, főleg egy ekkorával, mert tuti, hogy egy idő után elveszti türelmét, így inkább behívnak előre, nehogy a váróban üvöltsön. Eredmény: 9-es nyh, ami azt jelenti, hogy kedden ébresztés, szerdán ET. Elég jók az esélyeim, mivel 4 fagyibabából 3 szépség szépen ébredt. Izgi.

Ez a lombik több dolog miatt sem lesz olyan, mint az első.

Hogy mik is azok?

1. Már van egy babónk.

2. Ennek következtében, kevésbé parázom, mi lesz, ha nem sikerül (úgyis fog). megj.: majd a következő :)

3. Miért is ne sikerülne, hiszen az első is elsőre összejött. megj.: azért kétszer nem lehet mákja az embernek :)

4. Tutira nem lesz nagy agyalás, mivel Benedek igencsak le fog foglalni.

5. Messze nem fogom tudni magam annyira kímélni, mint KicsiFiúnál, mivel nem lehet megmagyarázni egy másfél évesnek, hogy bocsi, nem tudlak felvenni, mert most nem emelhetek. Szóval úgy vagyok vele, ha Kistesó velünk akar maradni, akkor így is lesz.

2010. április 7. szerda

Reggel sütöttem egy jó nagy adag gofrit, amit be is vittünk az Intézetbe. Örültek neki :). 10 körül értünk oda. Elég sokan voltak, de engem szinte rögtön fel is kísértek a felső részbe, ahol az ágyak és a műtő van. Itt szokták a punkciókat és az ET-et is csinálni. Amikor felmentem, 4-en feküdtek, de aztán ők haza is mentek, így egyedül maradtam. Amitől kicsit féltem, hogy fájni fog a szülés utáni gigszer miatt a tágítás, szerencsére nem jött be. Most nem volt olyan ünnepélyes a transzfer, mint 2 éve, viszont tök jó volt, mert egy nagy monitoron végig nézhettem, hogy kerül a 3 embryo a helyükre. Nem volt semmi, ahogy mindhárom ki lett lőve :). Ezután még majd' 1 órát feküdtem, aztán hazamentünk. A Zuram és Benedek ez idő alatt kint mászkáltak, úgyhogy legalább a környéken voltak., én meg örültem neki, hogy nem nekem kellett hazafelé vezetnem.

Eredmény? Majd két hét múlva. Legalábbis, ha kibírom, hogy addig ne teszteljek, bár erre kicsi az esély.

2010. április 18. vasárnap

Pocakgörcsölgetés, derékfájás. Ez még jó is lehet.

2010. április 19. hétfő

Tesztelés (mert anno Benedeket már két nappal a "kiírt" napnál kimutatta a papírcsík). Negatív. Még nem adtam fel.

2010. április 20. kedd

Tesztelés. Ismét negatív. Feladtam. Fáj a vesém is, minit már vérezgetek, úgyhogy tuti meg fog jönni.

2011. április 21. szerda

Tesztelés, elvégre ma van a hivatalos tesztnap. Persze negatív. Hülye dolog, amikor tudod hogy ott vannak bent, csak éppen nem tudod őket előcsalogatni. Ez azért más, mint az inszem. Bűvöltem én azt a rohadt tesztet, de csak nem akart csíkosodni. Vérezgetés? Na az érdekes, mert mára konkrétan eltűnt, még a pocakgörcsölgetés és vesefájás is.

2011. április 22. csütörtök

Tesztelés. Az utolsó. Negatív, amin már meg sem lepődtem, viszont még nem jött meg. Tegnap óta nem szedem a gyogyikat, nem használom a kúpot, csak meg fog jönni. Sikertelen lombikom ugyan még nem volt, így nem tudom, mikortól kell ünnepelnem, viszont anno az inszemeknél szinte azonnal, a progi ellenére megjött. Na majd kiderül, mi lesz.

Szomorú vagyok-e? Persze. Nincs sztem olyan ember, aki a kudarcot 100%-osan pozitívan fogná fel. Természetesen nem vagyok magam alatt, hiszen nincs rá okom. Egyszer már átélhettem a várandóság szépségeit, a szülést, a kezdeti nehézségeket. Itt van a gyönyörű Kisfiam, akit imádok. Vannak barántőim, ismerőseim, akiknek még ez sem adatott meg, nem szabad mohónak lennem! Persze teljesen nem adtam el, hiszen van még 6 fagyibabánk, ami két lehetőség, ill., ha még úgy gondolom, stimusra is tudok menni. Utóbbinak kicsi az esélye, de a két fagyist még biztosan meg fogjuk próbálni.  Tb-sre legközelebb novemberben tudunk menni, addig pedig kiélvezzük a tavaszt, a nyarat, megyünk bicajozni, csavarogni. Érdekes, de mikor felhívtam Tanár urat, hogy elmondjam, nem sikerült, annyit mondott, hogy kicsi még az a gyerek. Van benne valami. Talán még túl korai volt most belevágni. Talán Benedeknek és nekem is idő kell a kistesóhoz. Talán valóban nem volt még itt az ideje, viszont úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg, mit veszíthetünk? Ha nem sikerül, annak úgyis oka van. Ha meg a többi sem sikerül? Akkor elfogadom, hogy nekem az a sorsom, hogy egy gyermekem legyen. És akkor mi van? A Világ (egyik) Legjobb dolga már "megvan". Ráadásul, így könnyebben és többet tudok Benedekre figyelni, foglalkozni vele. Nagyon szeretném még átélni a csodát, nagyon szeretnék Kistesót Kicsifiúnak, nagyon szeretném látni, milyen bátyó válik belóle, de ha nem adatik meg, mert az Égiek úgy gondolják, akkor egyke lesz a Kisfiam, én pedig boldog leszek, hiszen ANYA vagyok.

Megj.: a "megj.:"-ek 2010. 04. 22-én íródtak

Még decemberben lefoglaltam, márciusban időpontot kértem, szombaton pedig végre elmentünk. Már nagyon vártam ezt a napot. Benedek haját még szerdán lenyírtam, mi pedig reggel mentünk el fodrászhoz. A terv az volt, hogy KicsiFiút jól kifárasztjuk, hogy még délelőtt szundizzon, mert 2-re kellett mennünk. Ez be is jött, csak közben történt egy kisebb ziccer. A fordászcsajszi először az én frizumat csinálta meg, így Benedekkel utána el is indultunk haza. Volt egy lájtosabb hiszti, mert GonoszAnyu nem vette ki őt a babakocsiból a parkban, de aztán ezen átlendülve tovább tudtunk menni. Nem is volt semmi gond addig, míg be nem értünk a házba. Mivel Benedek úgy gondolja, hogy Ő már NagyFiú és egyedül mehet a lépcsőn, neki is lódult, én meg ugrás utána. Itt még minden rendben volt, csakhogy a forduló után kicsúszott a keze, így két fokot visszaesett :(. Persze pukli lett a buksiján , de komolyabb baja nem lett szerencsére. És hát mikor is történjen ilyen baleset? Amikor a hónapok óta várt fotózásra megyünk... Mivel szegényke eléggé sírt, nem volt nehéz letennem aludni. Szerencsére ébreszeteni sem kellett, mert magától ébredt.

Megebédeltünk, megetettük Benedeket is, összeszedtük a cuccokat, amiket a fotózáshoz gondoltunk, aztán elindultunk. Sejtettem, hogy hol lehet a hely, mégis kicsit meglepett, mikor kiderült, hogy épp az a ház mellett van, ahol Apumék laktak. Előtörtek az emlékek, jó volt felnézni a lakás bejáratára.

Mikor bementünk, és a fotósok meglátták a nagy pakkunkat, megdícsértek minket. A legjobban a piros boci jött be nekik, no meg az én vámpíros szerkóm. Mondták is, hogy bírják a Cool anyukákat :))).

Maga a fotózás piszok jó volt, nagyon élveztem. Ahogy vártam és sejtettem, nem az az üljetekleésmosolyogjatok típusú dolog volt. Instrukciókat kaptunk, de igazán ránk volt bízva, mit csinálunk. Azaz leginkább Benedekre, mert ugye róla szólt a dolog. Nagyon édes volt, ezerrel pörgött, csak sosem arra, amerre kellett volna. Nem kis meló volt mindig visszaterelni a kijelölt részre, de azért igyekeztünk. Persze most mosolyogni esze ágában sem volt, sokkal inkább az érdekelte, hogy mi történik körülötte. A saját játékait is használtuk, viszont felfedezett egy mikrofont és egy gitárt is, így azt is bevetettük. Ahhoz képest, hogy még nem volt mikrofon a kezében, igencsak tudta, mit kell vele csinálni :).

Az egész esemény kb. 1 és 1/4 órán át tartott. Sztem a legjobban mi fáradtunk el. Utána még megbeszéltünk egy időpontot, hogy mikor nézzük meg a fotókat, majd mivel Benedek lenyúlt némi kekszet, meguzsiztattam, aztán elhagytuk a helyszínt. Május 1-jén kell mennünk a vetítésre, ill. akkor rendelhetjük meg, melyik képekből szeretnénk nagyítást. Mivel úgyis lesz a házassági évfordulónk, úgy döntöttünk, hogy csináltatunk egy nagyot az ágyunk fölé. Legalábbis, ha sikerült 1 páros fotó...

Kicsi, de mégis nagy. Szóval lehet másfél egészen picike, de lehet nagyon nagy is. Ebben az esetben? Hááááát nem is tudom. Szerintem még picike. Na no duma. A lényeg, hogy az én PiciBabám ma Másfél éves. Sooooook és mégis kevés :).

Az elmúlt időszakban, azaz az elmúlt napokban nagyon beindult a dumálásban, már naponta mond új szavakat, elég sokat utánoz. A legfrissebbek: hóember, sapka (ez nagy kedvenc, ahogy már írtam), nap, karika, játék, így ni!, Elmo (időnként szimplán csak Elmi), eper, hajó, ház.

Mozgásban már tökéletes, futkosni is szokott. A motorozás is egyre jobban megy, itthon is jól nyomatja a bébitaxin.

Matrica: Kb. egy hete iszonyatosan anyás lett. Régóta nem "kellett" altatnom, mert vacsi és pelusozás után saját maga kéretőzött az ágyába, mostanság viszont min. 20 percet még ringatni "kell". Azaz szépen becsücsülünk a hintafotelba és ott ringatózunk. Annyira jó. Ilyenkor teljesen összehúzza magát pici gombócba és úgy bújik hozzám. Imádom!

Gekko: még mindig járunk. Múlt héten totál meglepődtem, mert mikor bementünk, elkezdett nagyon sírni, aztán úgy bújt hozzám, mintha az élete múlna rajtam.  Kb. negyed óra volt, míg meg tudtam nyugtatni. Gondoltam, csak az a baj, hogy nem tudott még aklimatizálódni, úgyhogy tanulva a múlt hét tapasztalataiból, direkt kicsit korábban mentünk. Be is jött, mivel amint beléptünk, sírás ezerrel, ragacs rám. Kivettem a babakocsiból és leültem vele. Ha belém tudott volna bújni, tuti megteszi. Szerencsére most elég volt 5 perc, a szobába már kézenfogva mentünk. Az órán nagyon édes volt, nagyon élvezte, teljesen felpörgött.

Mai friss, Gekkoban készült fotók.

Kommandós (anno, pár hónappal ezelőtt az volt a "bajunk", hogy nem mászik, csak kúszik. 1 hónapja pedig újra kúszni tanítottuk...):

Labdák között:

Merengve:

Hazafelé:

Benedek egyre jobban belelendül a dumálásba. Na jó! A saját nyelvén már nagyon megy neki, viszont az utóbbi időben sok új, számunkra is érthető szót mond. Tegnap óta nagy sláger a 'apka, ami sapkát jelent. Pár hete már önállóan is simán a fejére húzza, úgyhogy ma délelőtt sapival a fején mászkált, miközben folyamatosan mondta, hogy 'apka, 'apka. Nagyon édes volt :).

Lehet, hogy zenész lesz?