Választás 2010.

Nem tudom, hogy más országokban hogy zajlik - bár illene tudnom... -, de nem hiszem, hogy máshol is előfordul ilyen fajta fejetlenség, mint ami a mai napon nálunk volt. Tudom, hogy szigorú szabályai vannak a választásoknak, amitől eltérni nem szabad - bár mégis megtették... , de azt is tény, hogy nem ma tudták meg, hogy hányan fognak "papírkával" szavazni. Sztem totál ciki, hogy szerencsétlenek órákon át álltak sorba csak azért, hogy két x-et ráfirkáljanak két cetlire. Na jó! Mi döntünk az ország sorsáról - hehehe :) - és szép, hogy ilyen sokan elmentek, az viszont nagyon is gáz, hogy nem biztosították a zökkenőmentes  szavazást. A szervezők, az OVB tudta, hogy sok az átjelentkező, így nem értem, hogy mi a fenéért nem vontak be több embert, több urnát?

Cziki és minden tiszteletem azoké, akik végigállták a sorokat!

A NagyKönyv(ek) azt írja, hogy az első dackorszak 2 éves kor körül kezdődik. Én úgy gondolom, hogy a 17.5 hónap még azért nem számít ebbe az időszakba, de a KisFiamnak erről más a véleménye.

Benedeket szinte mindig kaja után szoktam pelusozni, mivel rendszerint utána trotyizik és nem szeretném, ha a peluscég belőlünk gazdagodna meg, viszont, ha felébred az ebéd utáni alvásból, általában kap tiszta pelust, mert ilyenkor már ritkán trotyizik, pisi meg bőven van.

Történt tegnap, hogy GonoszAnya disznó módon a már megszokott menetet akarta követni, így az ébredés után feltette KicsiFiút a pelusozóra, aki olyan irdatlan hisztibe kezdett, mint még soha. GonoszAnya próbálta megnyugtatni, de nem ment, a hiszti viszont egyre durvább lett. GA fogta KicsiFiát és gonosz módon letette a földre, majd közölte vele, szóljon, ha abbahagyta. Na ez odáig fajult, hogy KicsiFiú pörgött, verte magát és 1, azaz egyetlen egy könnycseppet produkálva üvöltött tovább. GA persze fogta a fényképezőgépét és levideózta - bár a szaftos részek már lemaradtak, mivel KF addigra eléggé elfáradt -, majd miután KF kezdett kicsit lecsöndesedni, GA csak átpelusozta, aki azért jobban viselte a dolgot. Az egész kb. fél órán át tartott. Végül GA fogta a tiszta pelusos KicsiFiát, kivitte a nappaliba, betette az etetőszékbe és mosolygások közepette szépen megetetett vele egy egész Tejszeletet. Királyság!

Második felvonás, nehogy már unatkozzon GA. Reggel Apa irány dolgozni, GA + KF shopppingolni, aztán uccu még Gekko előtt a játszótér, fáradjon csak az a gyerek. Minden királyos, Nagyanyja is megérkezett. KF szépen játszik,  max. méltatlankodik, mikor GA fogja Őt és beteszi a babakocsiba. Idő van, irány a Gekko, ahol kiderült, hogy a csajszi beteg, GA meg nem akarja KF-t bevinni, mivel épp ma 2 hete, hogy megkapta az influ oltást. Szóval uccu vissza a játszóra. Nyugis játék, aztán irány a Meki, ahol üveges kaját nem melegítenek úgy látszik, csak itt nem..... 2. ötletként hajrá a közeli kifőzdébe. Királyság, kaja megmelegítve, GA is beszerezte a főzelékét. Mivel gyönyörű az idő, GA gondolta, jó lesz kint enni. Na ja! Ember tervez, gyerek áthúz. KF az első két kanál után úgy döntött, nem kér többet, a sajátjából tuti nem. Megkóstolta GA hamiját, de persze a tökfőzelék sem volt 100-as, úgyhogy HISZTIIIIII, mert az kell. A környékről már mindeki odacsődült, hogy megnézzék, ki is nyúzza ezt a gyereket. GA közölte KicsiFiával, hogy semmi gond, ha nem eszik, max. éhes lesz és szóljon, ha abbahagyta a hisztit, de az csak folytatta. GA végül megszánta és kivette a babakocsiból, de persze HisztiKukac csak nem hagyta abba eme kellemes foglalatosságát. Hmmm... Kinek is kellemes? No mind1. Végül GA leültette egy székre, ahol még hüppögött néhányat, majd mikor végre megnyugodott, elindultak. Kézenfogva, mosolyogva. Ki is győzött?

Kihasználva a tavaszt, a múlt héten kipróbáltuk végre a bicajt és eltekertünk a város másik végén lévő új játszótérre. Baromi jól megcsinálták, ráadásul alig voltak, úgyhogy mindenki nagyon élvezte.

Azaz a parkban, de hívhatjuk ligetnek is. Amióta végre kitört a tavasz, egyre többet vagyunk a levegőn és baromira élvezem, élvezzük. Van a közelben egy park, ami jópár évvel ezelőtt még temető volt. Szépen megcsinálták és rendben is tartják, úgyhogy elég sokan szoktak kint sétálni. Természetesen ma is kimentünk, bár szinte senki sem volt ott. Aztán jött egy nagypapa a 4 éves unokájával, úgyhogy a két gyerkőc elkezdte egymást kerülgetni. Láttam már, mikor Benedek rajongva nézett a nagyobb gyerekekre, ill. a vele egykorúak láttán totál belelkesedett, de amit ma csinált, csúcs volt. Eleinte csak méregette a kislányt, aztán elkezdtek együtt játszani. Köveket pakolgattak, futkároztak, labdáztak. A kislány nagyon aranyos volt, végig vigyázott Benedekre, ha elesett, felsegítette, ha rájuk szóltam, visszajöttek. Benedek annyira belemelegedett a játékba, hogy még a kezét is nyújtotta a kislánynak, hogy fogja meg. Nagyon édesek voltak.

Lassan már egyre nehezebb lesz számon tartanom a hónapok számát, ráadásul számológépet is használom kell majd, mert nem lesz elég a 20 ujjam.

Most is csak az tudom mondani, amit eddig is, hogy hihetetlen, mennyire gyorsan telik az idő. Az én KicsiBabámból már IGAZI KisPasi lett.

És következzen a már megszokott beszámoló:

A kétéves tervet teljesítette, kint van mind a 16 foga. Nem kispályás, 8-ból lett röpke 2 hónap alatt ennyi, ráadásul minimális nyűgösködéssel.

Továbbra is nagyon jól eljátszik magában.... csak legyek a közelében :)

Már magabiztosan jár az édes kis csámpás lábijain.

Mostanság a legkedvesebb játéka a vonat. Hozza, mondja, hogy büüüüüü és el kell indítani, bár az utóbbi időben már Ő is tologatja a síneken.

Sokat dumál, a múltkor meg is kérdezték, hogy van-e idősebb tesója és meglepődtek, mikor mondtam, hogy nincs, viszont van egy bőbeszédű Anyja...

Szókincs: baba, Namama, Napa, Apa, Anya, labda, ké(r)em (amit mostanság rövidít em-re, bár ha már dühös, akkor kéééééeeeeemm), ami ugyanakkor a tessék is, gyí, pukk (mikor beveri a fejét), pikk (mikor a buborékokat pukkantgatja), bubi (szappanbuborék), kukk (azaz kukucs), autó, cziczi, czicc (cica), fa, ajjajjj, hó, tsüccs, ebú (elbújt), ott, baba (banán), eggggy, nyammnyamm (ami a hami), hoppá, aúúúúú, inni, kuku (kölesgolyó v. kukac), bobo (bohóc), hajrá, góóóóól (amihez még mutogat is),  időnként igen, és természetesen NEM. Az utóbbi időben a két leggyakoribb szava a kéem és a NEM. Na ez már nagyon tisztán megy.

Utánozza az állat- és egyéb hangokat, mint pl. Iaaaúúúúúú (macska), Vauvau, Bummmbummm (maci), búúúúúú, hápháp, klattyog, mikor a pacira mutatok. Mondja, hogy kukukuuuuuu (kakas).

Ha meghallja, hogy szirénázik egy autó, ő is utánozza, bár nem azt mondja, hogy nííínóóóó, hanem vmi egészen egyéni hangokat ad ki, vmi olyasmit, hogy nyangnyangnyang.

Megmutatja a testrészeit, az okos kis fejét, a nóziját, a szemét, a száját, a nyelvét, a fülét, a cicijét, a pocakját, a köldökét, a kukiját, a combját, a lábát, a talpát és a kezét.

Eteti a KisVakondját, itat bármit, bárkit, aki a közelében van. Legutóbb egy babát, amit a tévében látott.

Minden nap, reggel 9 körül van egy babás műsor, amit mindig izgatottan vár. Ilyenkor belecsücsül az ölembe és együtt nézzük. Miután vége, megy is a dolgára.

Már nem csak lépeget jobbra és balra tánc közben, hanem forog is és persze a kezével is kalimpál.

Vízfüggő. Ha mondom, hogy megyünk fürdeni, már rohan a fürdőszoba felé és veri az ajtót. Állandóan a fejét kell locsolnom, bár az elmúlt pár napban ezt egyedül is megoldja, éppenhogy a vezényszót nem mondja.

Ha valamit szeretne, odajön hozzám, felkéretőzik és mutatja, hova menjek. Na persze előfordul, hogy még neki sincs lövése sem, mit is szeretne...

Ha szeretné, hogy bekapcsoljam a zenét, megfogja a kezem és odateszi a malacra.

Ha nem akarja, hogy szgépezzek, simán elveszi a kezem.

Egyre jobban kimutatja az érzelmeit. Időnként odajön hozzám, átöleli a lábam, vagy a hátamnak dől 1-2 mp-re, én meg persze elolvadok.

A múltkor kértem, hogy adjon egy bibimre puszit. Odajött és adott.

Ügyesen vezeti a labdát, bár remélem, nem focista lesz.

A formabedobós játékokat nem szereti, egyszerűen nincs hozzá türelme. Van egy csigája, aminek inkább kinyitja a tetejét és úgy teszi bele a cuccosokat, ne kelljen vele szórakozni.

Igazi könyvmoly! Nem csak olvassa, ragyogóan rágja is a könyveket.... Ha nem is mondja, de elég sokmindent felismer már, megmutogat.

Ha kérem, vigye az asztalra a poharát, odaviszi.

Ha kérem, hogy ne csinálja, nem csinálja.

Ha kérem, mutassa meg, hogy szereti Anyát, odajön, átölel és a fejét a vállamra hajtja.

Ha kérem, tegye vissza oda azt a valamit, amit elhozott, leszedett, visszaviszi, visszateszi.

Ha kérem, hogy jöjjön ide, nem jön....

Ha nem megy a zene, botrány van. Csak még arra kéne rájönnöm, mit is jelent a "MA", bár a Zuram szerint: "Most Azonnal"-t.

Hihetetlen huncut, a szeme sem áll jól.

Ugyan még nincs másfél éves sem, a hisztis időszak elkezdődött. Nem semmi a Pasi, a földhöz koccantja a fejét, vagy ha a kezemben van, totál kifeszíti, kifordítja magát. Mondhatnám, hogy teljesen kifordul önmagából. Ilyenkor mit teszek? Ha itthon csinálja, szimplán leteszem a földre és közlöm vele, hogy szóljon, ha befejezte, vagy esetleg elkezdek nevetni. Ilyenkor rámnéz és Ő is velem nevet. Ja! és persze könnyekkel együtt megy a dolog, hogy tutira hiteles legyen. Azon kívül, hogy ilyenkor időnként fel akarom tenni egy aukciós oldalra, imádom.

Végül egy mai fotó:

Na és egy csütörtöki:

Azaz a függőség hatása(i)

"Hétköznapi szóhasználatban a függőség szót a ragaszkodás, hozzászokás, szükséglet értelemben használjuk. A függőség jelenségének önmagában nincs pozitív, vagy negatív értéke, jelentését a kontextus adja, például a függőség egy csecsemő számára a túlélést teszi lehetővé – ez Fairbairn szóhasználatában az infantilis függőség. Amennyiben az érett függőségbe való eljutás sérül, kóros függőségi állapotok (szenvedélybetegségek, azaz addikciók), illetve kóros függetlenségi állapotok (autiszikus magatartás) alakulnak ki.

A szenvedélybetegség – másként addikció vagy kóros szenvedély – hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is, mivel kényszeres viselkedési mintákból áll, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen. Pszichológiai értelemben véve a kóros szenvedély azt jelenti, hogy egy a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik."

Wikipédia

Van egy közösségi oldal, ahol viszonylag régóta tag vagyok. Sokáig nem foglalkoztam vele, de aztán a Zuram mindig emlegette - mert neki munkából kifolyólag is kell vele foglalkoznia -, úgyhogy sűrűbben kezdtem odajárogatni, de igazán nem hatott meg a dolog. Időnként küldözgettek számomra ismeretlen ajándékkat, meg felkéréseket, de nem érdekelt.  Régebben sokat fórmoztam, de mivel az időm egyre kevesebb lett, leépítettem. Már csak két hely maradt, ahova időnként irogatni szoktam. Az egyik a Benedekkel egykorú babák anyukái, a másik pedig egy nagyon régi társaság. Oszt ennyi. Volt. Sajnos az első fórumon már többen is emlegették, hogy van egy játék a már említett közösségi oldalon, ami tök jó. Sokáig nem foglalkoztam vele, de aztán megnéztem, miről is van szó. Tetszett, így elkezdtem vele játszani. Aztán felfedeztem, hogy más tök jók is vannak. És elkezdődött az ördögi kör. Egyszercsak azt vettem észre, hogy már kb. 6 játékot látogatok rendszeresen, úgyhogy párat letiltottam, de még mindig maradt 4. Az egyik tök jó, mert ott nem rohad el semmi, ha nem látogatod naponta, max. megharagudnak a szomszédaid, hogy nem küldesz nekik ajándékot. Na ez legyen a legkevesebb. Van egy másik, ami szintén nem érdekel annyira oda is csak időnként nézek be, viszont van kettő, amire szó szerint rákattantam. Eleinte csak az egyikkel nyomattam nagy(ob)ban, de aztán a másiknál is egyre több szomszédom lett, ezáltal egyre több dolgom is.  Odáig fajult, hogy reggel elkezdtem a "dolgom", aztán szinte késő estig egyfolytában csináltam. Persze, azért KicsiFiammal is foglalkoztam, sétáltunk, játszottunk, de messze nem annyit, mint szerettem volna, úgyhogy ma arra az elhatározásra jutottam, megváltozom.

És ez mit jelent? Szimplán annyit, hogy napközben nem fogok játszani, max., ha Életem kisebbik Értelme alszik, de akkor is inkább vagy pihenek, vagy csinálom majd a dolgom. Imádok olvasni és sajnos ehelyett inkább a gép előtt kuksolok, aminek még értelme sincs. Szóval igyexem kikattanni, ha már bekattantam. Mivel erős akarat vagyok, asszem sikerülni is fog. Azt nem ígérem, hogy ide megint naponta fogok írni, de azért igyexem legalább fotókat feltenni. Na irány a játék, hogy csökkentsem az ottani dologcsinálókat.

Hol a nózid?

Hát itt!

Szerencsére még csak hónap, de ha ilyen gyorsan múlik az idő, hamarosan Benedek 16. szülinapját fogjuk ünnepelni.

Mi változott az elmúlt 1 hónap alatt?

A műtéten ugye túl, a varratok is lassan kiesnek. Még pár hét és végre úszni is tudunk menni.

Kicsifiú már nemcsak hogy jár, de egyre többet fut, engem meg a szívbaj kerülget, mert mikor nagyon fáradt, sokat esik.

Kb. 1 hete nem dumál annyit, mint eddig, azaz a saját kis nyelvén nyomja, de az "igazi" szavakkal most kicsit leállt.

A pár napig tartó érzékenységi időszakon is túl vagyunk, bár továbbra is Anyázik, de legalább a jókedve visszajött.

Nagyon édes, mert egyre jobban kimutatja a szeretetét. Egyre többet ad puszit, ha mondom, hogy mutasd meg, hogy szereted Anyát/Apát, odajön, odabújik és mondja, hogy Anya/Apa.

Már nemcsak integet, de mondja is, hogy pápá.

A kajálásában elég nagy változás történt. Már reggel is alig eszik tápszert, ha 150-et lehúz, már boldog vagyok. Se tejitalt, se semmiféle tejes dolgot nem iszik meg, de legalább túrót, joghurtot és sajtot eszik. Mostanág már kenyeret sem hajlandó enni, max. sajtot és sonkát és esetleg kukut (buláta). Viszont gyümit és normális ebédet nyomatja rendesen, úgyhogy elfogyni tutira nem fog. Azért remélem, hogy nem rám ütött, mert állítólag nekem könyörögni kellett, hogy egyek valamit.

Legjobb játék: a laptopom egere, amit vagy a nyakába akaszt, vagy szimplán csak fogja a végét és úgy húz.

Hihetetlen NagyFiú már és egyre ügyesebb. 7végén tök jót sétáltunk édeshármasban, kézenfogva, mint egy Igazi Család. Büszke vagyok a 2 pasimra!

A FiatalÚr:

7végén ünnepeljük Uncsitesó 1. szülinapját, úgyhogy gondoltam, megfodrászoltatom magam. Hehe :) ezt most találtam ki. Lehet szótárazni :). Szombaton el is mentem a Camponába a Klierbe, merthogy ott sosem kell bejelentkezni. Fél 1-kor közölték, hogy majd délután! tudnak is fogadni. Na ez kb. 5 órát jelentett, úgyhogy felhúztam magam jól. Ennek az lett az eredménye, hogy otthon nekiálltam én, mert már idegesített. Egyáltalán nem lett gáz, éveken át magam vágtam a hajam. Viszont csak nem nyugodtam és azon törtem a fejem, hogy tudnám megoldani, hogy mégis eljussak egy fodrászhoz. Aztán a Zuram zseniális ötlete volt, hogy csütörtökön rendeljem oda anyámat az Europarkhoz, hogy míg engem vágnak, addig ő vigyázzon Benedekre. Így is történt. Anyám ott várt, mi meg bementünk. A nőci elkezdte mosni a hajam, Benedek pedig azzal a lendülettel elkezdett sírni. Nagy, kövér könnycseppekkel, a Nagyanyjára rá sem nézett. Még mielőtt beültem a mosóba,  a múltkoriból okulva, figyelmeztettem Anyámat, hogy ha ki akarja venni KicsiFiút a bkocsiból, a popsijánál fogja meg. Persze bőszen bólogatott és úgy is vette ki, majd beültette az ölembe. Aztán átültünk a vágáshoz. Gondoltam, hogy addig majd mászkál, Anyu meg figyel rá. Na ja. Én naív! Benedek továbbra is sírt. Sírt??? Szabályosan zokogott. Se játszani, se sétálni nem akart, viszont jött oda hozzám és kéretőzött fel az ölembe. Sok választásom nem volt, beültettem. Ő hozzám bújt, én meg nem értettem a helyzetet. Egész végig hajkefékkel játszott, teljes nyugalommal. A hajam olyan lett, amilyen, sokat nem tudtam rajta variálni, majd legközelebb.

Viszont totál le voltam döbbenve. Délelőtt ugye a szokásos csütörtöki proginkon, Gekkoban voltunk, ahol KicsiFiam olyat csinált, mint még soha. Mikor bementünk, elég jól elvolt, de aztán kimentem a fényképezőgépemért. Míg nem voltam bent, semmi gond nem volt, sztem észre sem vette, hogy eltűntem, de mikor visszamentem, elkezdett sírni és kéretőzött fel. Fel is vettem, és míg a kiscsajjal foglalkozott a csajszi, Benedek végig az ölemben ült. Most kezdődne az Anyás korszaka? Nem késői ez? Az én pici önálló fiacskám most jutott el odáig, hogy két lépést nem tesz nélkülem? Persze a Zuram este mondta, hogy azért van, mert sosem hagyom senkire. Na ja. Kire is kéne hagyni??? Anyámra, aki láthatóan tojik arra, hogy kicsit másra is figyeljen magán kívül? Csak az a lényeg, hogy dicsekedjen az unokájával? Így hogy bízhatnék meg benne? Apáján kívül nem tudom másra bízni, szóval tárgytalan a dolog. No meg vele tök jól el is szokott lenni, úgyhogy nem értem, hogy este miért sírt annyira, mikor elmentem zuhizni. Tényleg kezd matrica lenni?

Igen, kettő, azaz két éve, hogy Benedek velem, velünk van, mivel ugye ezen a napon, február 9-én kaptam vissza Ő(ke)t, hogy a pocakomban szépen növekedjen. Döbbenet, hogy már mennyi idő eltelt, az meg végképp hihetetlen, hogy az a kis zigóta már lassan másfél éves lesz. Öregszik :). Leírhatatlan, hogy mennyire szeretem Őt. Természetesen vannak súrlódások, - hiszen ez az élettel jár, uncsi is lenne nélkülük - leginkább az én türelmetlenségem, hülyeségem miatt, de ezek nem problémák. Fura látni, hogy egyre jobban hasonlít Apájára - rám eddig se nagyon... -, a természete viszont az enyémre, aminek azért nem nagyon örülök. Nem jó látni, hogy ő is türelmetlen, akaratos. Remélem, azért ezen át tudom majd lendíteni. Viszont azt meg nagyon bírom benne, hogy már most önálló NagyFiú. De mi lesz később??? :)))

Akkor:

és most:

Azaz műtét előtt és után.

Na akkor a beszámoló. Jobb később, mint soha....
Mivel ugye egy 15 hónaposnak nem tudom megmagyarázni, hogy bocs Kisfiam, de most nem ehetsz, nem ihatsz, mert műteni fognak, ezért eléggé át kellett gondolnom, hogy lesz a legegyszerűbb, hogy fogja a legkevésbé megérezni, hogy no kaja, no pia. Hétfőn az altatóorvos elmondta, hogy éjfélig ehet, de mivel ilyenkor tápszert eszik, 1-ig még belefér, vizet vagy teát pedig 6-ig ihat. Éjfél után felébresztettem, megetettem vele némi tápszert, átpelusoztam és aludt is tovább, sztem semmit sem vett észre, tök jól tűrte. Mi fél 6-kor keltünk, gyorsan elkészültünk, hogy Benedeket csak itatni és öltöztetni kelljen, ne "tudjon" reklamálni a kimaradt reggeli miatt. Sokat Ő sem aludt, mert 3/4 6-kor keltettem, hogy megitassam. Csináltam neki teát és vizet is, felváltva itta :). Aztán felöltöztettem és már indultunk is.

Fél 8-ra kellett beérni a kórházba. Mikor reggel kinéztem, szakadt a hó. Annak ellenére, hogy imádom és gyönyörű volt, nem voltam túl boldog, mert aggódtam, hogy időben be fogunk-e érni. Szerencsére már nem sokkal 7 után ott voltunk, úgyhogy szépen bejelentkeztünk, aztán felmentünk az osztályra. Úgy volt, hogy másodikként fogják Benedeket műteni, de vmi csoda folytán az első helyre került. Nagyon boldog voltam, mert aggódtam, meddig fogja bírni étlen-szomjan. 1ébként totál jól bírta, sokat mászkált. Az első hely azt jelentette, hogy 9-kor műtik és kb. 10-kor fog kijönni. Félkor kapott némi bódítót. Én is kértem, de nem adtak, pedig annó jól jött :). Kezdett is belassulni, nagyon édes volt. Aztán jött a műtősfiú, hogy vetkőztessük le és bugyoláljuk a takarójába. Megtettük. Én vittem a műtő bejáratáig, ahol átadtam. Na ez volt a legszörnyűbb. Iszonyat érzés volt a kis bódult KicsiFiamat odaadni egy vadidegennek, aki elvitte. Eléggé el is tört a mécses, pedig addig totál tartottam magam. Viszont tök fura, de annak ellenére, hogy baromira izgultam, vhol mégis tudtam, hogy minden rendben és azért ez eléggé megnyugtatott. No meg az is, hogy míg vártunk, mászkáltam és beszélgettem.

10-kor hozták ki Benedeket, úgyhogy összesen 1 óra intenzív körömrágás volt. Édesen és nagyon mélyen aludt. Bevitték az ágyába, ahol iszonyatos remegésbe kezdett. Annyira rossz volt látni, hogy mennyire védtelen. Itt is pityeregtem, de már sokkal nyugodtabb voltam. Anno piszkosul féltem az altatástól, de mivel 2006-ban hármat is sikerült túlélnem, már nem rettegtem. Persze a kisördög mindig ott bújkált, úgyhogy mikor Benedek felsírt álmában és közölte a nővér, hogy ez nagyon jó, akkor már nem aggódtam, tudtam, hogy fel fog ébredni. Így is lett, ráadásul nagyon szépen kezdett magához térni. Nem hányt, nem volt irdatlan nagy sírás, csak pici nyöszörgés. Megitattuk, mikor lehetett, de nem ivott sokat, vissza is aludt. A második ébredés után viszont nagyon sírt, amit totál meg is értettem, mivel éhes és szomjas volt.  A nővérek elmondták, hogyan vegyük ki, úgyhogy természetesen rögtön magunkhoz is öleltük, hogy megnyugtassuk. Kb. már fél órája mászkáltunk vele, mikor egy 3. nővér lecseszett, hogy nem szabad függőlegesben tartani. Sőt! Kivenni sem. Na hurrá. Jókor szólt.... Addigra megnyugodott annyira, hogy megetettük, persze már szinte totál vízszintesen volt az ölemben. A nővérek baromságának köszönhetően KicsiFiú bevérzett, én meg beparáztam. Rögtön kapott infúzióban véralvadásgátlót és innentől kezdve szigorú fekvés volt. Olyan lelkiismeretfurdalásom volt, hogy ihaj, és persze  baromira pipa voltam a nővérekre. Ha akkor azt közlik, hogy NEM SZABAD KIVENNI, CSAKIS VÍZSZINTESBEN LEHET, akkor úgy próbáljuk Őt megnyugtatni, de nem ezt mondták, csak azt, hogyan vegyük ki. Hurrá. Na ennek az lett az eredménye, hogy pénteken nem mehettünk haza. Mondjuk ezt annyira nem bántam, mert vhogy úgy gondoltam, a kórházban jobban tudjuk fektetni, mint otthon. Szombaton a Fődokibácsi meglátogatott minket. Mivel láttam, hogy bizonytalan, közöltem vele, hogy ha úgy gondolja, inkább maradunk még egy napot, ne ezen múljon a dolog, úgyhogy maradtunk.

Vasárnap délelőtt mentünk haza. Hétfőig még fektettük Benedeket, de keddtől bevetettük a járókát. Kicsit tartottam tőle, hogy fogja viselni, mivel már el volt pakolva, mert nem maradt meg benne. Nagyon édes volt, totál jól fogadta a ketrecet. Sztem örült, hogy végre nem vízszintesben, vagy kézben kell lennie. Már a kórházban is nagyon sokat játszottunk vele, hogy lefoglaljuk, úgyhogy itt is folytattuk. Tökre élvezte, és mi is :). Keddtől már kettesben voltunk itthon, azaz meglátogattak bennünket a pécsi nagyszülők, szerdán pedig anyám. Csütörtökön takinéni jött, úgyhogy miután kitakarította KisB szobáját, mengedtem neki - mármint Benedeknek... -, hogy mászkáljon, de csak a szobájában. Legnagyobb meglepetésemre se ugrálni, se rohangálni nem akart, piszok óvatos volt. Attól is tartottam, hogy fog újra járni, mivel ugye épp a műtét előtt 1 héttel indult el önállóan, de kár volt aggódnom, mert mikor már  a nappaliban is mászkálhatott, egyre jobban, ügyesebben járt.
Pénteken kellett visszamenni kontrollra, ahol mindent rendben talált a Fődokibácsi. Levette a pocójáról a kötést, de a golyszliról nem, viszont mondta, hogy arra sem kell, csak ne érje szennyeződés. Mivel ugye azért ez nem egyszerű egy pelusosnál, úgy döntöttünk, hogy továbbra is kötözzük. Az éjszakás nővértől kaptunk még anno tapaszt és gézt is, úgyhogy ezzel nem volt gond. Még két hétig kímélő életmód, popsinál felemelés, cicafürdés és pocakszorítás nélküli szerkó a javaslat. A vicc, hogy a Zuram a műtét előtt kb. 2-3 héttel véletlenül vett 2 csomag rugit. Akkor el akartam adni az egyiket, mert ugye mi a fenének 6 db pizsi, most viszont iszonyat jó szolgálatot tett, mert a pocakszorítás nélküli szerkó 1 db rugi, 1 db póló + pacsker. Dögösnek nem mondanám, praktikusnak viszont igen. Már elég jól megszoktam, úgyhogy fura is lesz majd a body + pulcsi + gatyó + zokni, ha már normálisan lehet öltöztetni.
Lassan lejár a korlátozás végre, már amennyire egy örökmozgő KukacKölköt korlátozni lehet még. 1ébként tényleg érdekes, mert fokozatosan kezdett el kukackodni, ahogy egyre jobban lett, úgy mocorgott többet. Kíváncsi vagyok, hogy fog reagálni az első fürdetésre. Én már nagyon várom.

Összességében a műtét jól sikerült, a kórházban totál jól elvoltunk - én imádom a tömegkosztot -, most már csak azért kell imádkozni, hogy a műtött golyó is beinduljon, mert az sajnos lényegesen kisebb, mint kellene lennie. De be fog, és minden rendben lesz!
 

Bocs a kisregényért, lassan 2 hete írom...

Csak tőmondatokban.

Köszönöm mindenkinek a drukkot!

Műtét rendben ment, ma jöttünk haza. Később majd bővebben.

Hétfőn kellett bemennünk a kórházba, hogy beszéljünk a csütörtöki műtétről. Először a Fődokihoz mentünk, de vele nem sokat beszéltünk, mert mennie kellett, úgyhogy az aneszteziológushoz küldött minket. Ő egy nagyon szimpatikus doktornő, aki alaposan kikérdezett, leginkább engem, mert addig a Zuram Benedekkel játszott. Vért nem vettek tőle, mert decemberben csináltattam teljes vérképet ugye a hőemelkedése miatt, viszont a vércsoportját sem tudjuk. Gondolom, azt majd csütörtökön nézik meg. A Dokinéni elmesélte, hogyan fog zajlani az altatás. Először kap málnaszörpiben egy kis nyugibogyót - anno én attól igencsak jól éreztem magam, úgyhogy talán kérek is egy adagot... -, aztán játékos altatás lesz, vinni kell az alvókáját (mondjuk ezt amúgy is vittem volna). Maszkkal altatják, később pedig vénásan kapja a cuccost. Természetesen éhgyomorra kell menni, amit sejtettem. Csak hogy a fenébe magyarázzam meg egy 15 hónaposnak, hogy bocsi Kisfiam, most nem kapsz enni? Jó kis szervezésre lesz szükség. Éjfél-1-ig ehet tápszert, úgyhogy ébreszteni fogom, aztán 6-ig teát vagy vizet is kaphat. Mivel teát nem szoktam neki adni, de az instantban van cukor, azzal fogom megitatni. A menet tehát: éjfél körül pótvacsi, aztán mi sztem fél 6-kor kelünk, gyorsan felöltözünk, reggelizünk, majd ébresztem Benedeket, hogy feltöltsem a teával, aztán öltözés és indulás, hogy eltereljük a figyelmét. Fél 8-ra kell mennünk. Ahogy beszéltem a Dokinővel, eléggé megnyugodtam, most már inkább kíváncsi vagyok, mint félek, hogyan fogjuk bírni mindketten, mindhárman.

Tegnap pedig a HáziDokinéninél voltunk. Benedek nem kapott oltást, mert műtét előtt-után min. két héttel nem kaphat, ezért csak lemérték és beszélgettünk. KicsiFiúnak 14 foga van, úgyhogy most már tuti, hogy miért van hőemelkedése. Legközelebb 1 hónap múlva kell menni. A védőnővel Benedek féléves kora óta nem taliztunk, azaz az előző viziten összefutottunk. Akkor kérdeztem, mikor jön hozzánk, mert állítólag ki kell(ett volna) tölteni egy kérdőívet, miket csinál(t) 1 évesen. Na azóta jön. Persze most is feltettem neki a kérdést, és mondta, hogy jön a jövő héten, mert a házban megszületett a legújabb lakó, úgyhogy mindenképp kell. Hurrá....

Szóval gondoljatok ránk csütörtökön, remélem gyorsan túl leszünk rajta.

NagyFiú a KisBaba, aki már régóta nem is Baba. Nagyon imádom, de ez már nem újdonság.

Az viszont új, hogy végre JÁR! Bizony! 2 napja önállóan elindult és nagyon élvezi. Baromi aranyos, mikor hosszabb távot tesz meg egyedül és hangosan rötyög. Ma annyira laza volt, hogy a vizesflakonjával sétált, miközben ivott. Szóval lassan, de biztosan.

Egyre többet dumál. Nyomja a saját kis halandzsanyelvén és - szerintem - viszonylag sok olyan szót is mond, amit mások is megértenek. Na megpróbálom összegezni:

Apa, Anya (és nem Aja...), nem, igen, tsüccs, lámpa, ott, pápá,  gyöngy, hoppá, ajjajj, nemá (ki tudja, mit is jelent...), baba, mama, hamm (bár ezt ritkán). Mondja, hogy mit mond a kacsa: Háp, a kutya: Vauvau, a maci: Bumbumbum, a boci: Buuuuuuuuu. Brüzik, ha autózik, utánozza a lovacskát (klattyog) és azt is, hogyan fúj a szél.

Fogakkal is jól áll, ha jól számoltam és láttam, fölül van 6, alul pedig jön a 7.

Megmutatja, hol a lába, hol a pocakja, az okos kis feje, a füle, és persze, hogy hol a lámpa. Kifújja a nóziját, ha kérem.

Próbálja felvenni a zokniját, cipőjét. No meg a bugyimat. A fejére... A sapiját is leveszi, aztán próbálja visszatenni kisebb-nagyobb sikerrel.

Labdázik. Vagy úgy, hogy dobálja maga előtt és mászik utána, vagy szimplán a háta mögé dobja :)

Nagyon édesen táncol, bármilyen zenét hall. Pár napja komolyan méltatlankodik, amíg be nem kapcsolom neki a lejátszót. Azt hiszem zenefüggő a fiam!

Na azok vannak, nem is kevés. Azaz inkább éjszakák. Az utóbbi időben iszonyatosan rosszul alszom. Ez köszönhető annak, hogy sajnos rákattantam egy fb játékra (egyre???), ami odatapaszt a géphez. Hmmmm. Függő lettem! Segítség! Na jó! ez annyira nem gázos, viszont az eléggé közrejátszik a pocsék éjszakáimban, hogy be vagyok tojva és egyre jobban. Jövő hétfőn kell bemennünk a HP kórházba, hogy megbeszéljük a csütörtöki műtétet. Már említettem, hogy Benedeknek nem szállt le az egyik heréje, így sajnos meg kell műteni. Próbáltam már homeos bogyót is, de nem segített. Húzhatnánk még a dolgot, de úgy godnolom, nincs értelme. Tudom, hogy szörnyű lesz, de mi a fenére várjunk még? Az, hogy vagy leszáll neki, vagy nem, nekem nem pálya. Ha nem, akkor komoly bajok lehetnek a későbbiekben, amiknek nem szeretném KicsiFiút kitenni, úgyhogy lesz, ami lesz, csinálják meg neki. Már csak azért is jobb, ha most, mivel a sejtjei gyorsan újraépülnek és ő sem fog talán emlékezni a dologra. Bevallom, most még annak is örülök, hogy nem jár totál biztosan, mert így talán nem akar majd nagyon ugrálni. Borzasztóan aggódom érte, de tudom, hogy gyorsan túl leszünk rajta, én pedig erős leszek. Legalábbis akkor tutira, mikor vele leszek, más kérdés, hogy mi lesz, ha nem. Legyünk túl rajta és felejtsük el gyorsan az egészet és kívánom, hogy ennél nagyobb baja soha ne legyen!

Vagy mégsem?

Már gyerekkoromban is egyértelmű volt, hogy ha valaha megadatik, hogy gyermekem legyen, akkor tuti lesz testvére is. Aztán megadatott. Már a szülés után, még varrások közepette megkérdeztem Dokibácsit, hogy lehet-e még második. Akkor mondta, hogy igen, de nem nála. Persze, csak poénnak szánta - legalábbis remélem! -, mivel eléggé megküzdött a rendberakásommal, de ez más téma. Szóval akkor is egyértelmű volt, hogy szeretnék még egy babát. Aztán kezdtem elbizonytalanodni. Annak ellenére, hogy Benedek mintababa volt, leszámítva az első hónap szoptatási problémáit, amiről nem ő tehet, elkezdtem átgondolni a dolgokat. Imádom a fiam, nagyon jó gyerek, egy szavam nem lehet. Nem is benne van a hiba, amiért egyáltalán felmerült az, hogy legyen-e testvére.

Aztán jött a dilemma. A józan eszem mindig is azt mondta, hogy igenis "kell" neki egy testvér, hiszen sokkal jobb, ha nem egykeként nő fel. Na igen. Tényleg jobb neki? Biztos, hogy egy egyedüli gyerek jobban el van/lesz kényeztetve, mint egy testvérpár egyike? Azt hiszem, ez nem szempont. De az már igen, hogy ha mi, a szülei már nem leszünk, akkor ott lesz a testvére, akire számíthat, mert ugye az egyértelmű, hogy jó testvérek lesznek.

De ne szaladjunk ennyire előre. A legnagyobb kérdés, hogy én elég érett vagyok-e arra, hogy "elbánjak" két gyerkőccel? Sajnos többször előfordult már, hogy a türelmetlenségem miatt volt iszonyatos lelkiismeretfurdalásom Benedekkel szemben. Szörnyű annak tudatában lenni, hogy ő nem direkt "hisztizik" - azaz inkább komolyabban méltatlankodik -, hogy engem bosszantson, hanem azért, mert valami baja van, én mégis nehezen tolerálom az adott helyzetet, pedig vele tényleg nem nehéz, mivel szerencsére nem az a hisztis fajta, úgyhogy valóban oka szokott lenni, ha sír, ha nyüglődik. Ilyenkor viszont rögtön eszembe jut, hogy ha őt nehezen tolerálom, akkor mi lesz, ha kettő lesz? Tényleg megérdemlem, hogy legyen még egy babám? Képes vagyok arra, hogy rendben, tisztességben felneveljek két gyerkőcöt? Már azt is önzőségnek tartom, hogy ilyeneken gondolkozom, mikor másoknak még az sem adatott meg, hogy egyáltalán egyetlen gyermekük legyen. Tudom, közel sem biztos, hogy megadatik egy kistesó, mégis olyannyira foglalkoztat a gondolat, hogy mielőbb szeretném, ha lenne, hiszen én sem leszek már fiatalabb és azért szeretném látni, ahogy felnőnek.

Fura dolog, de ugye anno nagyon szerettem volna, hogy ikreim legyenek, mégis, mikor megtudtam, hogy Benedek egyedül van, egy kő esett le a szívemről, mert rájöttem, hogy így mindkettőnknek jobb lesz és azt hiszem jól láttam már akkor is a dolgokat., hiszen  csak ismerem magam. Persze teljesen más ikrekkel és két külön korúval, de talán van valami abban a mondásban, hogy több gyerek, több gond. Ráadásul látom, hogy a barátnőm mit küzd jelenleg azért, hogy az ikerlányai még pocakon belül maradjanak, és iszonyatosan drukkolok neki, hogy legalább még egy hetet 3in1 kihúzzanak, úgyhogy ez még jobban megerősít abban, jobb, hogy KicsiFiú egyedül van. Egyelőre, mert ki tudja, mit hoz a jövő. Tényleg önző vagyok, hogy míg mások az első babáért küzdenek, én azon dilemmázom, hogy egyáltalán szeretnék-e még egyet? Egyáltalán mi a fenéről dumálok, ha a mai napig megüt, ha meghallom, hogy valaki babát vár? Miért teszek fel hülye kérdéseket, mikor tudom, hogy igenis szeretnék kistesót? Más kérdés, hogy valóban sikerülni fog-e, de én nagyon bízom benne, hogy igen. De akkor most miről is hablatyolok itt össze? Talán egyszerű a válasz. Nálunk minimális az esélye - több szempont miatt is - a spontán babának, így egyértelmű, hogy Kistesóért is nagyobb utat kell megtennünk, mint az átlag embernek. De nem érdekel. Nagyon szeretnék második babát, aki legalább ilyen tökéletes lesz, mint Benedek. Szóval Fagyibabára fel!

Eredménye....

Mert ugye az mindig gyanús, ha egy kisgyerek csöndben van. Hát tessék!

Na ez olyan igazi volt. Annyira, hogy csak most bírom leírni, mit is álmodtam.

Történt ugyanis, hogy szombaton elmentünk intézendő és csavargó körútra barátnémmel. Az első utunk a gyogyitárba vezetett, rendes gyerek lévén, hogy kiváltsam Anyám gyógyszereit. Előző nap, azaz pénteken nálunk volt, amikoris átnézte a recepteket és kiválogatta az igazán fontosakat.Na mivel megszüntették a 3 recept után járó kedvezményt, mert a Tb már nem támogatja ezt a dolgot - miért is tenné??? -, baromi sokat fizettem, 15eFt-ot. Mondjuk amúgy sem lett volna kevés, de az a 2-3eFt kedvezmény jól jött volna. Ezután elvittük a nem kis csomagot, és közöltem Anyámmal, ha nem szokik le a dohányzásról, akkor nem váltom ki neki a gyógyszereit, mert így semmi értelme, ezzel az erővel az ablakon is kidobhatnám a pénzt. Iszonyat pipa voltam, de mivel nem kettesben voltunk, türtőztettem magam.

Az előzmény még annyi, hogy mikor pénteken kint volt nálunk, éreztem a kabátján, hogy megint sokat bagózik. Erre rá is kérdeztem és nem is tagadta. Hogy is tudta volna? Bűzlött a ruhája.

Mostanság elég későn fekszem le, úgyhogy nem vagyok nagyon kipihenve. Szombat este, azaz éjszaka negyed 3 körül a saját zokogásomra ébredtem. Iszonyat volt, alig kaptam levegőt. Azt álmodtam, hogy Anyámmal veszekedtünk, azaz beolvastam neki, aztán otthagytam. Vhol az utcán voltunk, talán a háza előtt és arra fordultam meg, hogy kiabálnak körülötte, mert összeesett. Mire odamentem, már meghalt. Iszonyat lelkiismeretfurdalásom volt, szörnyen éreztem magam, totál kiborultam, borzasztó volt.

Sajnos nála komoly probléma  - a sok más között -, hogy még mindig dohányzik. Ez is olyan dolog, amire tojik rá. Iszonyatosan gyenge jellem, és ahol most dolgozik, ott bagóznak, úgyhogy húzzák magukkal, pedig az utóbbi időben már szinte alig pöfékelt. A durva pedig, hogy a szíve miatt a dokija már évek, sőt évtizedek óta könyörög, hogy szokjon le a dohányzásról, de nem hajlandó. 2 éve, az infarktusa után az intenzívről ment ki bagózni. Tudom, hogy nehéz leszokni, én is dohányoztam, viszont ott van Apósom, aki az Unokái miatt eldobta a cigit és azóta sem gyújtott rá, pedig ő aztán láncdohányos volt. Nem tudom, mi lesz így, de már régebben feladtam, hogyén legyek az Anyám anyja...

Azaz új év, új élet?

Sosem voltam az az ember, aki állandóan fogadalmakat tesz, vagy ha mégis, tuti nem tartottam be. Ennek tudatában, most sem törtem magam.

Szerintem nincs az az ember, akinek nem fordul meg a fejében, mit is csinál majd kicsit másként az új évben. Természetesen én is átgondoltam, és arra a megállapításra jutottam, hogy két dolog van, amit megfogadnék, ha volna értelme. Az egyik, hogy megpróbálok spórolni, a másik, hogy "leszokom" az édességről. Nem is tudom, melyiket lesz nehezebb megvalósítani.

Spórolni? Hmmmmm. Az már ér, ha nem a saját pénzem költöm el?

Leszokás: az jó, ha csak diétás édességet eszem?

És miért nincs értelme fogadalmakat tennem? Spórolni nem fogok, mert nincs miből. Édesség? Ha megfogadtam volna, akkor már rég bajban lennék, vagy legalább komolyan marcangolna a lelkiismeretfurdalás, mert a héten benyomtam egy nagy adag mákosgubát. Jólesett. Meg különbenis! A fogadalmak nem azért vannak, hogy megszegjük őket?

Mindenkinek Békés, Boldog Új Évet kívánunk!

Lusthie és Benedek

Szeretem, de azért örülök, hogy túl vagyunk rajta.
Sajnos már gyerekkoromban is az egész ünnep abból állt,  hogy állandóan jártuk a rokonságot, ami pedig nem is volt túl nagy, csahogy  mivel elváltak a szüleim, már alapból 1 családdal több volt, mind az átlagembernek. Bár, ha jobban belegondolok, ez nem is volt rossz, mivel így több ajándékot is kaptam :).
Viszont amolyan igazi, meghitt Szentestém emlékeim szerint talán akkor volt, mikor Apuval töltöttük az utolsót, mert Anyu rendszerint pocsékká tette, vagy legalábbis próbálta. No mind1, ez a múlt.
A jelen? Mióta ismerem a Zuram, mindig meghitt volt az ünnep. Eleinte a saját családommal nem is ünnepeltünk, mert már 24-én lent voltunk Pécsett, aztán  2005-ben, mikor nagyobb lakásba költöztünk, nálunk volt az egész pereputty. Ezt nagyon élveztem, bár totál el is fáradtam, ami nem meglepő, mert 35-én fullon voltunk, összesen 19-en... 2006-ban volt az első, mikor - a fájdalmunkkal együtt - kettecskén voltunk, aztán másnap irány az én családom, végül a Zuramé. Talán a templomba járás, talán a hit, de leginkább talán az IGAZI családi összetartás tette mindig széppé a pécsi karácsonyt, nem tudom, de jól éreztem magam.
Az idén Anyu Szenteste nálunk volt, így négyen ünnepeltünk. Tavaly csak ebédre jött ki, aztán hárman maradtunk Benedekkel, de most úgy gondoltuk, így lesz a legjobb. 25-én MásodikAnyumékhoz mentünk, ahol jól bekajáltunk, 1ütt voltunk. Benedek is nagyon élvezte a sok embert. Sok? Minden viszonylagos. Egyre kisebb a családom létszáma, ráadásul ugye az idén sajnos ketten is itthagytak minket. Fura is volt, hogy már nincsenek, de hát ez az élet rendje, lélekben velünk voltak.

Az eredeti terv az volt, hogy 26-án Pécsre megyünk, aztán majd csak január 1-jén jövünk haza, de a Zuram egyszer azzal jött haza, hogy van egy rossz híre, ami talán nekem nem is olyan rossz. Ekkor közölte, hogy két ünnep között dolgoznia kell. Először elszontyolodtam, de aztán leesett, hogy ez azt jelenti, korábban haza kell jönnünk Pécsről, amit bevallok, most nagyon nem bántam. Szeretem Anyósomékat, de már nagyon unom, hogy alig vagyunk otthon, elegem van a cuccolásból, az utazásból, a bőröndből öltözésből, az alkalmazkodásból, abból, hogy Benedek napjai is felborulnak,  úgyhogy most épp hazafelé tartunk. Nemhiába, mindenütt jó, de legjobb otthon.
Míg lent voltunk, Sóginéniméket is meglátogattuk, mert új lakásba költöztek. Már szépen berendezkedtek, Máténak baromi jó lett a szobája, kicsit irigy is vagyok, mert majdnem még egyszer akkora, mint Benedeké. Na jó! Ha nekik lesz még 1 babájuk, akkor a két gyerkőc 1 szobában lesz, mi viszont majd külön tudjuk rakni a két lurkót. Csak legyenek kistesók...
1ébként nagyon édesek voltak 1ütt. Tudom, hogy totál különböző a két KisPasi, mégis mindig meglepődöm, hogy mennyire mások. Míg Benedek ezerrel pörög, mászkál, ha pedig azt szeretné, hogy játssz vele, akkor odaviszi a játékot. Máté ezzel szemben inkább morog, de meg nem mozdulna. Asszem, ha nagyok lesznek, Máté lesz a felbujtó, Benedek pedig a végrehajtó.
És néhány közös fotó:

/Máté nem cumizik.../