Mindenkinek Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!

Benedek és Lusthie

...egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs.

Alakul a molekula. Benedek ugye még mindig nem jár önállóan, viszont egyre többet igényli, hogy vezessük. Eleinte mindkét kezét fogni kellett, mert hiába próbálkoztam, egyszerűen nem volt hajlandó elengedni az egyik kezemet, mostanság viszont megtört a jég. Egyre ügyesebben lépeget úgy, hogy csak fél kézzel vezetjük. Valamelyik nap pedig nagyon édes volt. Mivel még szüksége volt - és még mindig van - a biztonságra, mindenhova belekapaszkodott, aztán megkapta a pohárkáját, amivel ragyogóan tudott egyensúlyozni. 1ébként már azon is látszik, hogy ügyesedik, hogy egyre többet ácsorog egyedül. Persze, mikor rájön, hogy nem kapaszkodik, kicsit kétségbeesik, de ez egyre kevésbé fordul elő. Szóval alakul, lassan tényleg menni fog, bár erőltetni tuti nem fogom, haladjon a maga menetében, erősödjön csak a csípője.

Reggel, mikor elsétáltunk a piacra - azaz én sétáltam, Benedek csücsült a kocsiban -, KicsiFiúnak nagyon tetszett, hogy szakadt a hó. Mikor betakartam az esővédővel, nem volt boldog, de utána, hogy már látott, tetszett neki a dolog.

Aztán mikor hazaértünk, gondoltam megmutatom, milyen is közelről ez a hóbigyó. Még így is bejött neki, de mikor levettem a kesztyűjét, hogy azért közelebbről is megvizsgálhassa, rájött, hogy már nem is tetszik, mert piszok hideg, és iszonyatosan elkezdett sírni. Bezzeg mikor már sétálgattunk, megint minden királyos volt. Remélem, a szánkózás be fog neki jönni - már ha Apa ma tud venni egyet :-) -.

Bizony, már 14 hónapos a KicsiFiam.

Tegnap rá kellett jönnöm, hogy lassan komoly nehézséget fog okozni kiszámolni, hogy most éppen mennyi idős is. Nemhiába, matekból mindig jó voltam :).

Újdonságok?

Ezerrel mászik, kapaszkodva jár, bár még önállóan nem. Sőt! egyre kevésbé kapaszkodik, de azért egyedül még nem mer elindulni.

Nagyon édesen táncol, bármilyen zenefélét meghall, rögtön jár a lába, vagy a popóját rázza, vagy kalimpál a kezével.

Duma: Na az nagyon megy. Már mondja, hogy Apa, Anya, pá, csüccs, lámpa. Tudja, mit mond a kutyus, a boci, a maci, a kacsa, a kisegér.

Felismeri a kutyust, a bocit, macit, ha kérdezem, hol van, rámutat.

A "kukk"-ot már nem csak kukucsra használja, hanem arra is, ha lát valamit.

Tudja, hol a pocakja, füle és az okos kis feje, de mióta a lámpát is felismeri, azóta a "hol a lába?" kérdésre is a lámpára mutogat :).

Tegnap hihetetlen édes volt, mert mikor játszottunk, lefeküdtem a földre és bohóckodtam vele. Aztán mikor felültem, rám nézett és mutatta, hogy feküdjek vissza.

Szintén tegnap történt, mikor a hajat mostam. Bedörzsöltem a sampont a fejébe, miután ő is jól megdörzsölte a buksiját, közben meg ezerrel vigyorgott.

Na elég érdekesen alakul az evése. Ma először ette meg a saját főztömet és sztem még ízlett is neki. Nagyon darabos kajákat még mindig nem lehet adni neki, mert időnként fuldokol, de azért egyre ügyesebben eszik. Baromi éhenkórász, mert mikor én kezdek el enni, rögtön jön oda, hiába fejezte be a kajálást 5 perccel előttem, és míg nem adok neki, akkor tuti hiszti van.

Kezd nagyon anyás lenni, de ha mindketten otthon vagyunk, és egyikünk kimegy a szobából, akkor is reklamálás van, viszont könnyen meg lehet nyugtatni.

Ha kimegyek a szobából és bezárom a rácsot, tuti üvöltés van, de ha nyitva hagyom és szabadon mászkálhat, akkor már minden rendben.

Alvás: mostanság megint kétszer alszik. Egyszer tízórai után és egyszer vagy ebéd, vagy uzsi után, ez változó.

Na most nem vmi elsőről fogok írni, mivel ez már a második ilyen eset és sajnos még  tutira lesz hasonló :(.

Királyság. Fél 4 körül KicsiFiam úgy gondolta, hogy kipróbálja, milyen egy halálugrás  a kanapéról. A vicc, hogy még fel sem tudott mászni, mikor már simán popsival jött lefelé, ha feltettük. Most is így próbálkozott, de annyira fáradt volt, hogy megcsúszott a lába. Mikor láttam, hogy esik, gyorsan odakaptam, aminek az lett az eredménye, hogy szerintem még én küldtem jobban a szekrény felé, úgyhogy szegényke jól lebucizta a polc élét.

Eredmény? Azonnal irdatlan nagy sírás. Aztán észrevettem, hogy hol verte be a buksiját és láttam, hogy ahogy dagad, kezd szétnyílni a seb, úgyhogy gyorsan elővettem a fagyasztott spenótot és rányomtam a bucijára. Persze baromira nem örült neki, még jobban sírt, de hát muszáj volt. Nem hányt, nem tűnt zavarnak, követte a tárgyakat a szemével, mozgott a fejecskéje, nem nyitott a pupillája, úgyhogy úgy érzem, nincs nagy baj. Miután megnyugodott, már mosolygott, bohóckodott, aztán uzsizott, most pedig alszik. Nem hinném, hogy az ügyeletre kellene rohanni, nem szeretném megint egy röntgennek kitenni, de természetesen figyelgetem Őt, és ha valami furcsát észlelek, azonnal rohanunk.

Mondjuk nekem még(?) soha nem volt semmim sem eltörve, úgyhogy bízom benne, hogy neki sem lesz, de hát pasiból van. Balesetek ugye mindig vannak, de azért reménykedem, hogy ennél sokkal rosszabb nem lesz.

és a bibi:

Mivel Anyu többször piszkált, hogy Benedek időnként ferdén tartja a fejét, gondoltam csak meg kéne szakival nézetni. Sajnos a környékünkön nincs konduktor, így a dolog nem volt egyszerű, de babaúszáson van egy nagyon kedves védőnéni is, akivel beszélgettem erről, úgyhogy ő  beprotezsált minket tegnapra. Már csak azért sem bántam, hogy megnézi, mert ugye KicsiFiú mozgásfejlődése kicsit visszább van, mint a vele egykorúaké - persze minden viszonylagos... -.

Már eleve az kellemes csalódás volt, mikor megláttam az egészséges rendelőt, mert szépen fel volt díszítve, volt egy sarok tele játékokkal és persze totál tiszta is volt. Korán odaértünk, így volt időnk kicsit körülnézni. Aztán megérkezett a konduktor, egy baromira kedves, nyugodt nő. Először kikérdezett a terhesség, a szülés körülményeiről, majd megnézte Benedeket hogyan mászik, hogyan áll fel. A mászásra és a felállásra is azt mondta, tökéletes, de az állásból visszaereszkedésre már nem, mivel térdre ereszkedik, ami azt jelenti, hogy gyenge a csípője. Azért gyenge, mert valszeg - azaz biztosan... - pocakon belül kevés volt a helye, no és a buksija is emiatt áll ferdén, de ezzel már nem lehet semmit csinálni, viszont a csípőjét lehet erősíteni, amire mutatott pár gyakorlatot is.

A harmadik dolog pedig, amire rákérdeztem az volt, hogy vajon örökölhette-e azt, hogy befelé fordul a lábfeje. Persze első nekifutásra azt mondta, hogy nem, de mikor megjegyeztem, hogy Apum, Öcsém, Húgom és az én lábam is így áll, akkor már mondta, hogy lehet. Erre is mutatott gyakorlatokat, ill. a legnagyobb meglepetésemre épp olyan cipőket javasolt, amikről úgy tudtam, hogy nem jók. Azaz most ugye mindenhol azt hangoztatják ortopéd orvosok is, hogy az a jó cipő, aminek nagyon puha a talpa, ill. nem harántemelős. Bár, ha abból indulok ki, hogy "szar" anya az, aki nem szoptat, lehet, hogy át kéne gondolnom a dolgot.... Na ezzel szemben a konduktor azt javasolta, hogy Siesta cipőt vegyünk - én a mai napig betétet hordok a cipőimben -, mert az ugye harántemelős és Benedeknek szüksége van rá. A másik, hogy itthon csak simán csúszásgátlós zokniba járjon, az a legjobb. Azért még szeretném egy doki véleményét is kikérdezni, mert míg Benedek nem jár egyedül, addig van kicsi időnk, aztán meglátjuk, milyen pacskert is vegyünk.

Szóval nagyon hasznos volt, hogy elmentünk, ráadásul Benedeknek annyira bejött a konduktor néni, hogy beállt elé, vegye fel őt. Néztem is nagyot, mert ugyan alapból barátságos, de vadidegennel ilyet még nem csinált.

Kedd este, szép csöndben végleg távozott az élők sorából Édesapám Nagybátyja, a Nagymamám testvére.

Nyugodjon békében!

Két hete ugye Pécsett voltunk. Szép volt, jó volt, elég volt. Imádom Anyósomékat, de ugye addig jó, míg papucsban nem tudnak átjönni. Na ez a "veszély" nem fenyeget, mivel Pécs azért nem a szomszédban van, és tényleg szeretek velük lenni, de most sokkkk volt. Benedek az utóbbi időben már nem hajlandó estére tápszert enni, viszont sajnos a pépeket sem bírja, ezért kétszer konkrétan sugárban hányta ki a vacsit. Tudom, hogy a Nagyszülők segíteni próbáltak, mégis az agyamra ment az állandó találgatás, okoskodás. Én próbáltam erősnek látszani, de egy idő után nem ment, mert már semmi sem volt jó, úgyhogy eltörött a mécses. Ráadásul az utóbbi időben Apósom már velem is kötözködik, még akkor sincs igazam, ha pedig az van. Talán ez jelzi azt, hogy totál befogadott a családba? Nem tudom, de tény, hogy iszonyatosan fárasztó a dolog.

Egy kis példa: vettem Benedeknek egy szájharmónikát. Ugye szívni és fújni is lehet, de csak előlről. Apósom megjegyezte, hogy a régieket hátulról lehetett szívni, előlről fújni. Mondtam, hogy a régieket igen, így lehetett, de ezt nem. Nem hitt nekem, és mikor a kezébe került, persze ki kellett próbálnia. És ez csak egy a sok közül. Tényleg imádom őket, a világ legjobb Anyós-Após párosa és persze legjobb Nagyszülők, és talán érzékenyebb voltam, de besokaltam, alig vártam, hogy hazajöhessünk.

Szóval az a hét most nagyon kiesett. Biztosan a rossz idő is közrejátszott, de már totál kivoltam, hogy a ruhák 1 hétig száradtak, iszonyatosan sok vasalnivaló gyűlt fel és a lakás szaladt. Azaz még mindig, de már sokkal jobb a helyzet.

Közben elkezdtem festegetni az ablakokra a dekorációt, de ugye ezt csak akkor tudom csinálni, ha Benedek alszik, ami mostanság már csak napi 1x, max. 2x fordul elő, szóval lassan halad a dolog. Ráadásul tegnap este már annyira fáradt voltam, hogy csak bénáztam. Mindent leejtettem, belenyúltam a festett képekbe, elbotlottam, szóval elvoltam. De úgy érzem, mára már sikerült kicsit kipihennem magam, no meg az idő is pocsék, úgyhogy ma itthon maradunk, így talán végképp sikerült behoznom a lemaradásaimat.

Azért várom, hogy karácsonykor megint menjünk Pécsre, bár akkor már a Zuram is velünk lesz.

Na egy kis olvasnivaló...

Keddre végre bejelentkeztem a vesedokihoz, ahova tulképpen fél évvel ezelőtt kellett volna kontrollra visszamennem, de csak most jutottam odáig, hogy el is menjek. Nem volt egyszerű a szervezés, mert a rendelő a Régiposta u-ban van. Bár anno a Sotén voltam, most viszont enyhe rábeszélésre a magánrendelőbe lettem berendelve, merthogy akkor sürgős volt a dolog, no meg metróval simán jobb a Régiposta u. Na ja! Csak lányos zavaromban elfelejtettem mondani, hogy én rohadtul nem tömegközlekedem. Arról ne is beszéljünk, hogy a kórházban max. zsebzsozsó volt, a magánban meg nem kevés pízt kellett kicsengetnem. Mind1, jó a doki, úgysem havonta kell hozzá járnom, szóval mentem. Azaz meg kellett jól szerveznem, mivel fél 5-re kaptam időpontot. A Zuram dolgozott, én meg mégsem vihettem be a vizsgálatra Benedeket, úgyhogy kénytelen voltam anyámat megkérni, hogy jöjjön el bébisitterkedni. Körülmények? Király! Sötét, szakadó eső... De legalább a rendelő baromi jól nézett ki. KicsiFiút gyorsan megetettem és már mehettem is be. A Doki biztos nem nézett hülyének, mikor a székre szemből akartam felmászni, de hát ugye a vesém csak hátul van. Hozzáteszem, egy nődokival osztoznak a rendelőn. Szóval nem is értettem először, hogy mit akar, pedig még szőke sem vagyok, csak nem volt világos számomra, hogy is kellene felcsücsülnöm, de aztán csak normálisan elmondta, hogy simán üljek fel, csússzak le. Gondolom magában jót röhögött, hogy lehetek ilyen hülye, de anno mikor nézett, nagy pocakom volt, így máshogy nem is tudtam volna feküdni, csak háton. Mind1, megoldódott a dolog.

Eredmény? Nincs tágulatom, viszont olyan laza a veséim szerkezete, mint a vékony tinilányoknak. Király :))) Kontroll legközelebb a köv. lombik előtt.

No és a másik dokizás. Benedeknek ugye most már kb. 3. hete állandó hőemelkedése van esténként. A vizeletvétel eredménye negatív, a kedélye baromi jó, a nózija max. 3-4 napig folyt csak, szóval semmi sem utal arra, hogy beteg lenne. Hétfőn voltunk Dokinéninél, aki szintén azt mondta, hogy szerinte semmi gond nincs, talán a fogai miatt van, de azért adott vérvételre beutalót, ahova ma reggel el is mentünk.

Meg kell állapítanom, hogy Benedekem egy HŐS. Igen így, nagybetűkkel. Odamentünk a laborba, ahol a legnagyobb meglepetésemre egy cetlire ki volt írva, hogy 6!!! éven aluli gyerekeket soron kívül behívnak. Mondjuk senki sem volt előttünk, úgyhogy gyorsan kellett levetkőztetnem KicsiFiút, mert már be is mehettünk. Én eléggé remegtem és a lehető legrosszabbra  is fel voltam készülve, de aztán kellemes csalódás ért. Már eleve pozitív volt az, hogy a nőci, aki anno tőlem is már sokszor vett vért, totál mosolygós, jókedvű volt, pedig régebben mindig mísz és mogorva, amolyan nemszóloksenkihezsemmertvilágfájdalmamvan hangulatban végezte a munkáját. Benedeket beültettem az ölembe, a nőci pedig megnézte a vénáját. Persze direkt megitattam, mielőtt indultunk, hogy legalább ez ne legyen gond, úgyhogy sikerült is találni neki - nekem nem egyszerű sosem -, bár a kézfején volt a jobb. Nem szorította el gumival a kezét, hanem nekem kellett fognom. Na itt már mindenre számítottam, de arra nem, ami történt. A nőci beszúrta a tűt Benedek kezébe, aki először csendben volt, majd hatalmas könnycseppekkel elkezdett sírni, viszont nem hisztizett, nem kapkodott és nem is rúgdosott. Meg is jegyeztem, hogy milyen nyugodtan viseli, amire az volt a válasz, hogy igen, még. Két kis üveggel kellett lecsöpögtetni, mert ugye nem vákumost használt. És KicsiFiú még mindig nyugis volt, ráadásul már nem is sírt. Azt hiszem, én voltam a legjobban megdöbbenve, nem erre számítottam, nagyon büszke voltam rá. Kapott is a végén egy kis műanyag labdát, amit utána még sokáig szorongatott, míg az autóban el nem aludt, én pedig vettem neki Superman-es sebtapaszt a bibijére, mert megérdemelte. Holnap reggel lesz eredmény.

Ezután bementünk a melóhelyemre, ahol mindenkit elbűvölt. Hihetetlen édes volt, egyfolytában mosolygott, dumált, bohóckodott. Azt hiszem, lesz egy pár napig témájuk a munkatársnőimnek :).

Asszem némi zsebzsozsót kéne tőlük kérnem...

Ma épp egy fotós honlapját nézegettük fórumos társaimmal, és arra a megállaptásra jutottunk, hogy a mi gyerekeink a legszebbek.

Bár ezzel Benedek nem biztos, hogy befutó lenne :)))

Tegnap volt az első és ma megint megismételte.

KicsiFiam odajött hozzám és lenyomott egy olyan igazi, cuppanós nyálas puszit. Pár perce megismételte. Kész vagyok, totál elolvadtam.

De megkerülve...

Akinek esetleg hiányoztam, bocs, hogy nem szóltam, de eltűntünk 1 hétre, és ma jöttünk haza Pécsről. Ismét nagyszülőztünk. Jó volt, de asszem karácsonyig már nem megyünk.

Holnap talán bővebben megpróbálok írni, ha átrágtam magam a sok mosnivalón és e-mail-en.

Addig is egy fotó, ahogy Benedek Apájának telefonál (játéktelefonnal...)

Tegnap este kimenőt kaptam, úgyhogy Apára hárult a feladat, hogy zacsit ragasszon KicsiFiúra. Fel is ragasztotta, de mivel egyszerűen nem mertem egész éjszakára zacsival hagyni Benedeket, éjfélkor elkezdtem átpelusozni, mivel pont az ágyában feküdt. Jó döntés volt, mert a zacsiban, kb. 10 csepp pisi volt, a pelusban annál több. Annyira, hogy konkrétan át is kellett Őt öltöztetnem. Meglepően totál jól viselte a macerálást, sztem fel sem fogta, mi történik vele. Szóval a zacsis projekt befuccsolni látszott.

Reggel törtem a fejem, hogy mit csináljak és arra jutottam, hogy kaja előtt már nem pelusozom át, bár kakis volt, hanem majd utána, aztán talán teszek még egy próbát, mert nem vagyok az a feladós fajta. Reggeli lezajlott, pelusozás is. Aztán gondoltam egy nagyot és kicsit kicsomagolva hagytam, akárcsak eddig, ill. még tegnap próbálkoztam azzal, hogy fújtam a kukiját - milyen leleményes is tud lenni az ember.... -, de akkor semmi hatása nem volt. Bezzeg most! Dumált, bohóckodtunk, aztán egyszercsak elkezdett pisilni!!!! Hogy én mennyire örültem neki! Gyorsan lekaptam a már napok óta bekészített üveget és rácsatlakoztattam. Édes volt, mert persze rögtön abbahagyta a pisilést, csak nézett a nagy szemeivel, de aztán szerencsére belendült. Juhééééj! Uccu neki becsomagoltam, felöltöztettem és már robogtunk is a laborba. Ahhoz képest, hogy szegénykének megígértem, nem megyünk ma sehova, kétszer is robogtunk, mert már 1-re készen volt a lelet. Eredmény? Totál negatív! De akkor mi a fenétől lehet még mindig hőemelkedése??? Dokinéni szerint vírus (mostanság mindig ezt mondja...). Abban maradtunk, hogy mérem reggel és este a hőjét és hétfőn referálok.

Azért nem hittem volna, hogy épp a legegyszerűbben fogjuk ezt a komoly feladatot megoldani. A vicc, hogy délután egyszerűen képtelen voltam ráadni a tiszta pelust. Bepipultam és letettem a földre. Naná, hogy rögtön pisilt! Na itt már nem voltam boldog...

Mivel Benedeknek napok óta kisebb hőemelkedése van, gondoltam, viszek pisimintát a laborba, hogy megnézzék, nincs semmi gond. Ez már a második próbálkozásunk, mert mikor utoljára beteg volt, a dokinéni kérte, de akkor addig húztam az időt, míg lejárt a beutaló. Na majd most!

Aham. Anya tervez, gyerek meg nem úgy akarja. A múltkor beszereztem 5, azaz öt darab pisizacsit, biztos, ami fix. Kiindulásnak nem is rossz. Feladat? Egyértelmű, bele kéne pisilni. Na ja. Mert az ám úgy van egy 1évesnél...

Első lépésként meg kell tervezni, hogy ugyanmár mikor tegyem fel a zacsit. Egyértelmű lenne, hogy ugye éjszakára. Na persze! Csakhogy baromira nem jó, ha a zacsi kakis lesz, márpedig Benedek 98%-ban úgy ébred, hogy kakis. Király.

Szóval mi legyen? Jó lenne, ha akkor lenne rajta, mikor alszik, különben lecsúszhat. Aham. Ezt simán meg tudnám oldani, mondjuk az ebéd utáni alvásánál, ha felébredt, húznék be a mintával a laborba, csakhogy 10-ig lehet bevinni. Szép!

Gondoltam, ma még reggeli előtt átpelusozom, rácsatolom, aztán reggeli után úgyis kis ideig a járókájában van, így talán nem folyik ki a cucc. Aham. Csak az kimaradt a számításból, hogy pisi nuku. Negyed 10 van, KicsiFiú meg baromira nem akar együttműködni. Mondjuk megértem, vhogy nekem sem esne jól, ha még a pelusomban egy zacsi is rám lenne ragasztva.

Mi a megoldás? Több ötletem is van.

1. Talán megpróbálom uzsi után rácsatlakoztatni, aztán vagy marad benne valami, vagy nem.

2. Ráteszem éjszakára, aztán vmikor felébresztem, hogy leszedjem róla. Biztos örülni fog.

3. Kivárom, míg talán 1x, pelusozás után rájön a pisilhetnék. Természetesen az elmúlt napokban ezt többször is eljátszotta, én meg takaríthattam. Bezzeg most hiába könyörgök neki :(.

Hmmm... Lehet, hogy ki kéne várnom, míg szólni fog, hogy "Anya! Pisilni kell!"?

Lassan 10 óra. Feladtam, legalábbis délelőttre. Eredmény: pelus tele, zacsiban semmi, kuki fölött piros a bőre. Ha legalább nem 10-ig kellene bevinni!

Sokan nincsenek oda ezért a számért, én mégis szeretem több dolog miatt is. Az egyik, hogy 13-án van a névnapom, a másik, hogy mindig vmi jó történt velem. Most mégsem erről van szó, bár így is kedves szám, mert ugye ma 13 hónapos Benedek.

Nagyon NagyFiú már, sajnos gyorsan telnek a napok, hetek, hónapok. Évekről még nem beszélek, de az az idő is eljön.
Mi változott az elmúlt 1 hónapban? Nem sok minden, de azért az újdonságokat összefoglalom, ahogy már megszokhattátok.

- Mászik! Most már nem csak időnként, hanem folyamatosan!

- 3 napja elfelejtett kapaszkodni. Ahogy állt az asztalnál, már nem támasztotta ki a pocakjával magát, hanem hátrébb lépett és úgy táncolt. Nagyon édes volt.

- Kapaszkodva egyre stabilabban járja körbe a bútorokat, már csak akkor esik, ha nagyon fáradt, de akkor is inkább csak össze, mint hátra :)

- Ha fogjuk a kezét, édesen lépeget.

- Szépen mondja, és egyre hangosabban, hogy "Apa" "Apapap", iszonyat halkan pedig, hogy "Anyanyanya".
Szerinte minden állat azt mondja, hogy "vauvau", bár tegnap óta a boci azt mondja, hogy "bubub", a maci pedig, hogy "brububu". Szóval alakul, lassan a cica nyávogni fog, a béka pedig brekegni.

- Szuper ügyesen pakolgatja a golyókat a golyópálya felső részébe.

- A montessori tornyot nagyon ügyesen rakosgatja egymásra.

- Amint zenét hall, elkezd táncolni.

- Ha azt mondom, hogy naaaaagy taps, akkor kitárja a karjait és tapsol egy nagyot.

- Ha hintázni szeretne, odamegy a hintához és elkezdi lökdösni.

- Esténként már nem akar tápszert enni, hiszen Ő már NagyFiú.

A Zuram már napok óta húz a névnapi ajándékommal, azaz, hogy mit fogok kapni. Persze mindig elmondta, hogy már kinézte, hogy megrendelte, hogy mégsem Ő megy érte, hanem futárral viszik a melóhelyére. Az oldalam már tök lyukas volt, bár azért nagyjából sejtettem, hogy milyen jellegű lesz az ajándék.

Tegnap nem volt nála az autó, mégis hazacipelte a nem kis méretű dobozt. Még a hév-ről küldött sms-t, hogy az ajándékom ott röfög a kezében és alig engedték fel, ezért még aznap oda fogja adni, mert nem bír vele. Lövésem sem volt, miről beszél, de ezt nála már megszoktam, mivel 3 éve, Karácsony előtt egyfolytában azt mondogatta, hogy "nano méretű" az ajándékom, aztán kaptam egy iPod Nano-t, aminek ugye piszkosul örültem. Régóta fájt a fogam egy olyan herkentyűre, amivel ezt a kis bigyót tudom úgy használni, hogy ne csak én halljam a zenét, azaz vmi hangszóró szerűt szerettem volna. Aztán tegnap este végre megkaptam az én Kiddisznyómat, a legújabb családtagot, aki valóban röfög, méghozzá akár nagy hangerővel is. 

Azt hiszem, a fotó mindent elárul.

Mostanság ugye már a csapból is a H1N1 elleni oltásról, ill. magáról a betegségről szóló történetek folynak. Ha engem megkérdeztek, sokáig csípőből azt válaszoltam, hogy eszem ágában sincs beoltatni magam. Még soha nem kaptam egyetlen egy influ elleni szurit sem, februárban át is estem egyen. Megjegyzem, a Zuramat is ledöntötte a lábáról, pedig kb. 1 hónappal azelőtt kapta meg a szuriját. Szóval ez még jobban megerősített abban, hogy mi a fenének szurassam magam, ha úgyis elkaphatom. Persze, valszeg épp egy másikat sikerült bekapnia, de akkor is.

Aztán elkezdtem utánaolvasni ennek a csodás új influ-elleninek. Eleinte még mindig tartottam magam a döntésemhez, aztán kezdtem meginogni. A Zuramnak egyértelmű volt, hogy beadatja, és mikor megtudtam, még jobban elkeztem parázni, bár akkor inkább az oltás mellékhatásaitól. Kérdezősködtem, olvasgattam, aztán a mérleg nyelve a beadatni felé kezdett billenni. Gondolkodtam - mert időnként ezt is szoktam -, és arra a megállapításra jutottam, hogy mostanság, ha Benedek nem is, én azért elég sokat vagyok emberek és gyerekek között és valszeg főbe lőném magam, ha a KisFiam tőlem kapná el, vagy akár mást fertőznék meg, így hétfőn felhívtam a házidokimat és felirattam vele a szurikat. Persze elmenni nem tudtam a receptekért, mert Benedeket nem akartam vinni, nélküle meg egyszerűen nem tudtam menni, legalábbis a mai napig nem. A csütörtök ugye Takinénis + Gekkos nap, amikoris viszonylag későn szoktunk hazaérni. Takinéni 3-ig van nálunk, mi pedig az utóbbi időben inkább 4 körül jutottunk haza, ma viszont reggel Apa bevitte magát dodozni, mi meg elmentünk csavarogni, elintéztünk néhány dolgot, úgyhogy már fél 3-ra otthon voltunk. Aztán beugrott, hogy mi lenne, ha Takinéni addig vigyázna Benedekre, amíg én elmegyek a receptekért, a NagyFiú úgyis aludni fog. Szerencsére bevállalta és még pénzt sem fogadott el, így elhúztam a dokihoz. Még odafelé telefonáltam, hogy megyek, ezért simán bekopogtam. Meg is kaptam a recepteket, aztán irány a gyogyitár, ahol persze nem volt oltóanyag, de a másodikban volt, bár ott is csak a H1N1, de úgy voltam vele, most ez a fontosabb. Uccu vissza a házidokihoz, ahol persze ismét soron kívül bemehettem. Néhányan úgy néztek rám, mint a véres rongyra, de baromira nem érdekelt. Megkaptam a szurit, a doki még írt fel gyógyszert, aztán irány haza.

Fájdalom? Sokan azt mondják, hogy eléggé fáj és jobban, mint a sima oltás, de azt ugye nem tudom, hogy milyen. Mégis mennyire fáj? Hmmmm. Sztem azok, akik azt mondják, hogy nagyon, azokat még nem harapta meg a KisFiam...

Mellékhatás? Szerencsére azon kívül, hogy karzsibbadás, bőrpír és az oltás helyén fájdalom lehet, lövésem sincs, hogy még mik azok, de jobb is, mert tutira helyből produkálnám mindegyiket. A Zuram szerinti mellékhatások, amik nálam biztosan meg fognak jellenni, a következők:

- ebédfőzési kényszer, súlyos süti készítési ingerrel párosítva,
 
- gyerek és férj kényeztetése gyakori tünet,
 
- családfő számára sör hozása a hűtőből, megfelelő sport csatorna kiválasztásával együtt.

Viszonylag hosszú idő után, ma végre sikerült összetrombitálnom a Bandát. Nem lakunk messze egymástól, mégis mindig valami összejött, így már nyár óta nem taliztunk. Mindhárom gyerkőc egyidős, azaz Benedek a rangidős az októberi születésével. A másik két KisPasi már önállóan megy, KicsiFiam pedig még csak mászik - azaz VÉGRE! mászik -, mégis totál jól elvoltak. Nem volt veszekedés, hajtépés, ütögetés, max. a végén egy kis sírás, mikor ketten cuclit cseréltek, mert ugye mindig a másiké a jobb. Mindvégig mászkáltak, játszottak, püfölték a kisasztalt, a szemetest - köszi Gergő! :) -. Fújtunk nekik buborékot, amit nagyon élveztek, de egyébként nem kellett egyfolytában a sarkukban lennünk, nem kellett rájuk szólnunk, hogy nem szabad, mindannyian jól viselkedtek. Persze eléggé kidőltek a vége felé, amit nem is csodálok, mert folyamatosan pörögtek, mégsem volt irdatlan üvöltés. Szóval nagyon édesek voltak és bízom benne, hogy mostantól megint sűrűbben tudunk talizni, ha már nem tudunk közösségbe eljárogatni, legalább egymásnál össze tudunk jönni.

No és néhány fotó:

Mennyivel jobb ketten pakolni...

Hogy is működik ez?

Gyí paci paripa...

Bubik között

Mutasd csak!

Csőbe húzva

KicsiFiam igazán rendes volt, mert segített nekem pakolászni. Az más kérdés, hogy Ő szét, én meg össze...