Két hete, hétfőre volt időpontunk a Heim Pál kórházba uh-ra, de sikerült elbaltáznom, mivel én egy héttel későbbre emlékeztem. Iszonyatosan nagy mákom volt, mert már e hét keddre tudtak új időpontot adni. 8-ra már ott voltunk. Tömegre számítottam, de alig voltak a bejelentkezésnél. Még telefonban mondták, hogy van 1 doktornő, aki talán már 8-kor el fogja kezdeni. Szerencsére tényleg nem kellett sokat várni - a megszokott 2-3 órához képest -, csak egy lányt hívtak be előttünk. Nem értettük, miért van bent sokáig, de mikor mi is bekerültünk, rájöttünk. Eddig kb. háromszor voltunk már uhu-n és mindig ugyanaz a dokinő volt. Megvizsgálta Benedeket, aki elég jól viselte, aztán mindig megkérdeztem, hogy mehetünk-e usziba, de a válasz mindig nemleges volt.

A mostani dokinéni iszonyatosan alaposan vizsgálgatta KicsiFiút. Mondjuk Ő nem ugrott ki a bőréből, mert már akkor elkezdett kétségbeesni, mikor lefektettem az ágyra. Nem tudom, hogy ez a korával jár-e, vagy szimplán a múltkori röntgen készítette-e ki, de utoljára már a házidokinéninél is totál kiborult, pedig anno régebben nem zavarta a vizsgálat, max. engem nézett a nagy szemeivel és szorongatta a kezem. Most annyira sírt és dobálta magát, hogy egyszerűen nem lehetett megvizsgálni. A végén odáig jutottunk, hogy behívtuk Apáját, így már 3-an fogtuk le. Na azért nem volt annyira durva a dolog, viszont nagyon el kellett terelni a figyelmét, ami végül a telefonommal sikerült, mert a zene mostanság mindent visz nála.

Az uhu után átmentünk az urológiára, ahonnan tovább küldtek minket a Főorvoshoz. Szegény Benedeket ő is megvizsgálta, de ezt azért már jobban viselte. Jó fej volt, mert elkezdte piszkálgatni a Fődoki vállát, viszont mikor magához akarta csalni, csak huncutkodott. Végül csak átvette és elég jól el is voltak, mondta is a Fődoki, hogy vagány kiskölök. No és a lényeg. Sajnos Benedek jobb oldali heréje továbbra sem szállt le, így január 21-én meg is fogja műteni. Rendes volt, mert az ünnepek előtt nem akarta már megcsinálni, aminek azért örültem. Baromira nem várom azt a napot és az utána lévő kb. 1 hetet, de úgy vagyok vele, ha mindenképp meg kell műteni, akkor mielőbb essünk túl rajta, mert később csak rosszabb lesz.

Hazafelé szegényke már a kórházból kijövet beájult, de annyira, hogy még az autóba is úgy tettem át, hogy fel sem ébredt. Mikor hazaértünk és ki akartam venni, persze felébredt, így inkább visszatettem és elmentünk vásárolni. Na ért nagy meglepi, mikor áttettem a babakocsiba, mert konkrétan nyakig pisis volt. Úgy látszik, túl sokat nyomkodták. Sok választásom nem volt, mert kaját, vizet mindenképp kellett neki vennem, így gyorsan lezavartuk a vásárlást, aztán visszatettem a pisis ülésbe és húzás haza.

Kicsi Hősöm a sok kínzás ellenére nagyon ügyes volt és bízom benne, hogy a műtéten is gyorsan túl leszünk és minden rendben lesz. Ja! és a Dokinéni + a Fődoki is engedélyezte a babauszit! Királyság!

Vasárnap délután szembesültem azzal - sajnos már nem először -, milyen is az, mikor egy ember felett eljár az idő. Miután Anyósomék elmentek, bementem a Szövetség utcai kórházba meglátogatni Apu nagybátyját. 84 éves és nagyon nincs jól. Bár ahhoz képest, hogy tulképpen elfekvő, nem rossz a hely. Valahogy nem tűnt szörnyűnek és ez lehet, hogy részben a nővérek kedvességének is köszönhető. Mégis eléggé megrázott a látogatás.

Kbácsi sosem volt egyszerű eset, már 15 évvel ezelőtt is komoly rigolyái voltak. Apai Nagymamám testvére és totálisan nem hasonlítanak egymáshoz. Világéletükben piszkálták egymást, de ettől függetlenül jól megvoltak. Kbácsi ugye Cmama halála után egyedül maradt. Első igazi konfliktusunk Cmama temetése után történt, amin én totál kiakadtam. Nem részletezem, nincs értelme. Természetesen továbbra is tartottuk egymással a kapcsolatot, találkoztunk a családi összeröffenések alkalmával.

Az elmúlt pár évben többször is kórházba került - több baja is van/volt -, tulképpen hogy felerősítsék. Utoljára elesett és eltörte a vállát. Az rendbe is jött, de sajnos egyre kevesebbet evett, egyre kevésbé tudta ellátni magát. Öcsém nagyon sokat segített neki, míg otthon volt, aztán mikor bekerült a kórházba és kiderült, hogy otthon már nem tudná magát ellátni, MásodikAnyum elintézte, hogy bekerüljön egy olyan helyre, ahol el tudják őt látni. Első nekifutásra nem sikerül oda átszállítani, mert iszonyatosan makacs és egyszerűen nem lehetett rávenni, megértetni vele, hogy neki ott jobb lesz, így hazament. Ott egy kicsit magára is talált, de pár nap múlva MásodikAnyum konkrétan a földön találta, így nagy nehezen sikerült végre bevitetni oda, ahova eredetileg is ment volna. Most ott van. Szegény piszkosul lefogyott, bár az előző helyen szinte egyáltalán nem is evett, de itt legalább egy kicsit igen. Úgy tűnik, a körülményekhez képest jól érzi magát, de sajnos nagyon nincs jól és szörnyű volt látni, hogy pár hét alatt mennyire le tud robbanni egy ember. Fura volt az 1 évesem után őt öltöztetni, nagyon rossz volt látni, hogy egy életerős ember mennyire tehetetlenné tud válni. No és előtörtek a 11 évvel ezelőtti emlékek is, mikor Apum volt hasonló állapotban. Szóval segítettem felöltözni neki, elpakolászni a dolgait oda, ahova ő szerette volna, hogy tegyem, végül segítettem lefeküdni. Aztán megszorította a kezem és megköszönte. Itt eltörött a mécses, hiába próbáltam magam tartani, egyszerűen nem ment. Csak néztünk egymás szemébe és egyfolytában az járt a fejemben, hogy talán akkor láttam utoljára. Kérte, hogy ha módomban áll, látogassam meg. Így lesz és imádkozom érte, hogy minden úgy legyen, ahogy neki a legjobb.

Azt hiszem, át kellene keresztelnem a KicsiFiamat HisztiManóra. Hihetetlen a pasi. Vörösek a szemei, mint a nyuszinak, alig lát ki, olyan kicsik. Totál koki, de aludni nem hajlandó. Ilyen még soha nem volt, mint ma, hogy csak egyszer aludjon. Reggeli után, mivel ugye akkor is hiába tettem le, elmentünk sétálni. Elég későn értünk haza, úgyhogy 11-kor tízóraizott. Utána még játszott, aztán egy rövidebb sírás után el is aludt. Újabb dilije, hogy ha beteszem az ágyába, hisztizik. Persze, ha igazán sír, akkor bemegyek, kiveszem és megnyugtatom, de ha csak méltatlankodik, akkor hagyom. Általában, legalábbis eddig szinte mindig, ebéd után ki szokott dőlni. Ilyenkor már csak elég az ágya mellé állni és le is kéretőzik. Na ma nem így volt! Sőt!

Mivel elég későn, 3-kor evett, próbáltam húzni az uzsiidőt, de láttam, hogy fáradt, ezért negyed 6-kor megetettem. Gondoltam, most tuti nagy szundi lesz. Én naív! Persze, hogy esze ágában sem volt aludni! Letettem, kimentem, üvültés. Kétszer eljátszottam és mert ugyan lekéretőzött, de nem az ágya felé, feladtam. Most is itt pakolászik körülöttem.

Hihetetlen, mennyire akaratos lett, ahogy betöltötte az 1. életévét. Ha vmit nem akar, azonnal hiszti. Ha vmit akar, azonnal hiszti. Ha vmi nem úgy van, ahogy Ő akarja, azonnal hiszti.
Amennyire elvolt egyedül a szobájában, mostanság annyira igényli, hogy én is vele legyek. Nem kell, hogy játszak vele, elég, ha ott vagyok a közelében. Namármost ezt annyira igényli, hogy még klóra sem tudok menni anélkül, hogy ne hisztizne. Na lesz ez még így se!

Ja! és eljött a romboló időszak is. Mindent szétdobál, ütöget, szétpakol. Ezzel tulképpen nincs gond, csak bízom benne, hogy tényleg törésálló a dohányzóasztal....

Döbbenet, hogy mennyi energia szorult egy ekkora kis emberkébe. Egyfolytában pörög, egy percre nem áll le. Pedig úúúgy szeretném, ha legalább 5 percre nyugton maradna az ölemben és tudnék neki mesét olvasni. Alvás előtt? Na az nem megy, mivel kaja után rögtön kidől. De nem baj! Eljön a meseolvasós időszak is egyszer.

Mindezt leszámítva egy szavam nem lehet, mert ha nem beteg, simán végigalussza az éjszakát, leszámítva az egyszeri cucliparát, bár már ezt is kezdi elhagyni, vagy önállóan megoldja. Apropó cuclipara. A múltkor hajnali 4-kor bejelzett a bébiőr, a már megszokott méltatlankodást hallottam. Kikászálódtam az ágyból, átmentem hozzá. A sötétben - bár kis éjszakai fény mindig világít - feltérképeztem az ágyát, hol is feküdhet, ill. miután megtaláltam a cuclit és be akartam tenni a szájába, ami nem ment könnyen, KicsiFiú kivette a kezemből és betette magának. Igazán rendes. Egy másik alkalommal pedig, szintén hajnalban, mire átkecmeregtem hozzá és a szemem is megszokta a fényt, azt láttam, hogy megfogta a cuclit és kiszolgálta magát. Remélem, a következő lépés az lesz, hogy már nem is hív, simán megoldja a dolgot.

Mai pakolászós fotó:

Ez pedig kb. 20 perce készült. Nem úgy tűnik, mint aki ma alig aludt, igaz?

Tegnap délután végre megérkezett egy blogos társam, Csigamami Bendegúz babája. Részleteket nem tudok, de nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánok nekik!

Már megint! Sorry, de Benedek beteg, én dettó. Elkezdtem már a szülinapi beszámolót, és ígérem, be is fejezem.

Addig is az utolsó szülinapi ajándék képekben:

Azaz az első szülinap. Ez a nap is eljött és ahogy visszagondolok, elég gyorsan.

Egy mini visszatekintés:

Épp egy éve, azon a gyönyörű napsütéses délelőtt fél 11-kor ezt írtam: "ha estig nem jelentkeznék, akkor lehet, hogy már nem jövünk haza." Nem is jöttünk.

Azt a napot így terveztem: elmegyünk ctg-re a kórházba, utána megrendeljük Benedek kiságyához a matracát, meghív a Zuram ebédelni, aztán irány Dokibácsi. Na ebből csak a ctg valósult meg, bár ha emlékeztek, nagyon szerettem volna, ha Benedek szerdán születik, lehetőleg még a mérleg jegyében és bíztam abban, hogy ne kelljen azon paráznom, hogy vajon beérek-e a kórházba. Azért fura, hogy már tulképpen a délelőtti bejegyzésemnél is éreztem, hogy aznap valami történni fog annak ellenére, hogy még a kórházban is azon vacilláltam, hogy vajon kivárjam a soromat a ctg-n vagy menjek a szülőszobára, ahol úgyis van ilyen gép, max. hülyének néznek és hazaküldenek. Jól döntöttem azt hiszem, bár ugye akkor még simán azt mondták, hogy haza ugyan már nem küldenek, de valszeg aznap nem lesz meg Benedek. Hihetetlen, mennyire megmaradtak az emlékek, érzések, bár arra még mindig nem tudok teljesen visszaemlékezni, hogy tulképpen mikor is kezdődtek igazán a fájások, de sztem már előző nap, mikor panaszkodtam, hogy sokat gyöngyöztem és biztos a labda volt kényelmetlen, amin ücsörögtem. Hónapokig rá sem bírtam nézni. Sőt! 2 hete fújtam fel újra...

No és azóta mi történt? A kezdeti nehézségek - szopi küzdés, rossz éjszakák - és annak elfogadása, hogy attól még nem vagyok szar anya, ha tápszert is kap a babám, szerintem minden flottul megy a mai napig. Totál egymásra vagyunk hangolódva és egy szavam sem lehet, mert Benedek igazán mintababa. Azaz már kispasi.

Éjszaka alszik, leszámítva azt a max. kétszeri felsírást, mikor cuclipara van, ill. az elmúlt két éjszakát, amikoris valszeg az elmúlt év elejére akar emlékeztetni, ti. hajnali 4-5 körül ébredt és hamizott! Na ilyen is jó régen volt!

Rendesen eszik, kivéve, ha nagyon fáradt, mert akkor kis küzdelem van, de nem gázos.

Szépen fejlődik, bár még mindig nincs 9 kiló, ami nem meglepő, mivel 1 percet nem tud nyugton maradni. Nemhiába "Kukackölök".

Vmennyire eszik darabos kajákat, időként kiflicsücsköt is, de pici falatkákat még nem, mivel kb. csak üres kenyeret ehetne, max. gyümölccsel - semmilyen tejterméket nem adok neki és sajnos minden felvágottban, virsliben és egyébben van tejszármazék -, no meg kölesgolyót, amitől időnként fulladozik. Naná, hogy ez a legnagyobb parám...

Kúszni nagyon tud, most már váltott karral és lábbal és iszonyat gyorsan, de mászni még mindig nem hajlandó, bár a mai Gekko-s foglalkozáson egyre több mászó lépést tett meg!

Kapaszkodva szépen körbejárja a kanapét, állásból le is ül, de persze a klasszikus "mászásból ülésbe" még nem működik.

A saját kis babanyelvén dumál, ill. már mondja, hogy "vau vau", mikor megkérdezem, mit mond a kutyus. No meg nagyon tud panaszkodni. Ilyenkor széles szájjal ezerrel jajgat. Ja! És utánoz, mikor mondom, hogy nyamnyam, na és persze szépen, érthetően mondja, hogy "baba".

Ha megkérdezem, "Hol a pocakod?", megmutatja.

Ha megkérem, mutassa a nyelvét, kinyújtja.

A kis poharait, ha nagyon akarja, egymásba tudja tenni, de inkább lerombolni szereti az ebből épített tornyot és persze elhajigálni a darabjait. Ez  nagyon megy neki.

A FP "mókakockáknál" már régebben rájött, hogy ha lenyomja a kocka fejét, akkor pörög rajta a pörögnivaló.

Van egy olyan játéka, amin ha lenyom egy gombot, kiugrik egy maci. 2 napja rájött az összefüggésre, addig csak a macit nyomkodta vissza.

8 fogacskája van.

Reggelire és vacsira még cucliból kap tápszert. Kaja után ráteszi a kupakot, mert ugye rend a lelke mindennek :).

Imádja a játszósátrát, ami tele van lasztikkal. Nagyon édesen úszkál a labdák között, és ha eldugok benne játékokat, simán megtalálja.

Nagyon ügyesen festeget és egyre jobban élvezi. Természetesen nem ecsettel, csak a kezecskéivel.

Pár hete sír, ha Apája reggel dolgozni megy, de gyorsan el is tudom terelni a figyelmét, úgyhogy pillanatok alatt meg is nyugszik.

Ha puszit kérek tőle, cuppant egy nagyot. A múlt héten, mikor elmentem itthonról, Apájával az ablakból integettek és mondta neki, hogy küldjön puszit. Adott is!

Felismeri Apáját és a nagyszüleit, ha skype-on beszélünk. Sőt! A múltkor az Apját és Nagymamit meg is simogatta a monitoron.

A kanapéról legtöbbször nagyon ügyesen fenékkel lefelé mászik le, bár ritkán még bepróbálkozik fejjel előre is.

Néhány hete nagyon nem bírja elviselni, ha pelusozom. De annyira, hogy ha már közelítek a pelusozó felé, befeszíti magát és elkezd hisztizni, de lövésem sincs, miért utálja ennyire. Eleinte azért nem sikerült normálisan tisztába tennem, mert ezerrel forgott, most viszont ilyenkor emelgeti a popóját és hisztizik. Sztem mire megbékél a dologgal, szobatiszta lesz.

Esti mérce szerint 9020 g! Végre elértük a bűvös 9-est, úgyhogy hivatalosan is használhatja már az autósülést :).

2008. október 15. 14 óra 22 perc. Megszületett a várva várt KicsiFiam. Köszönöm!

Akkor:

és most:

Sajnos még mindig csak felfelé, bár azt egyre profibban csinálja.

Asszem, csődöt mondtam. Bár, ha jobban belegondolok, nem csak az én hibám.

Na és a sztori. Reggel felhívott a szomszédasszonyom, hogy lenne egy nagy kérése. Persze pörgött az agyam ezerrel, hogy vajon mit is szeretne, de nem kellett sokáig törnöm a fejem, mert előállt a farbával. Dokihoz akart menni és megkért, addig vigyázzak a majd' 2 éves lányára. Természetesen nem mondtam nemet, bár bevallom, annyira nem dobott fel az 5let, több dolog miatt sem.
Először is, azt nem mondta, mi a baja és én ugye rögtön náthára gondoltam, aminek nem igazán örültem, de később kiderült, hogy nem ez volt a baj.
A másik, hogy ugyan vigyáztam már gyerkőcökre - mondjuk nem túl sokat és elég régen - és Lucára is, úgyhogy ismerem, milyen a kiscsaj. Egy hihetetlenül akaratos és hisztis kislány.
No meg hétfő van, amikor ugye kettesben szoktam lenni KicsiFiúval - ráadásul 7végén alig voltam itthon -, de hát a kiscserkész ahol tud, segít.

Anno, mikor vigyáztam rá, semmi probléma nem volt. Igaz, akkor Benedek még nagyon pici volt, ráadásul épp aludt, így csak Lucával kellett foglalkoznom. Bezzeg most! Benedek már túl volt a tízórain, pelusozáson és ilyenkor utána játszani szoktunk vagy sétálni, de ma hétfő van + még az eső is esik, úgyhogy otthoni játék volt a terv. Közben megérkezett Luca is. Én nem mertem az anyja közelébe menni, mert azt hittem beteg, úgyhogy csak az ajtóban értekeztünk. Beadta a kiscsajt, aztán elment a dokihoz, mi pedig bevonultunk a nappaliba. A két gyerkőc viszonylag jól elvolt. Azaz Benedek koslatott Luca után, aki ezt azért annyira nem értékelte. Kicsit játszottak is együtt - azaz Luca játszott, Benedek meg nézte -, aztán Luca beült a tévé elé és azt bámulta. Pontosan 35 percig volt el. Benedek már kezdett nagyon fáradni, gondoltam, míg Luca tévézik, leteszem őt szundizni.

Na itt követtem el egy bődületes hibát. Bevittem KicsiFiút a szobájába, aki már épp kezdett bebóbiskolni, mikor Luca egyszercsak megjelent a nappali ajtajában és elkezdett iszonyatosan sírni. Benedek ki az ágyából, irány a nappali. Sikerült megnyugtatnom a kiscsajt, megint elvolt, úgyhogy gondoltam, futok még egy kört. Második hiba, mert ugyanaz játszódott le, mint az első körnél, azzal a különbséggel, hogy Luca nem szimplán sírni kezdett, hanem hisztérikusan üvölteni. Hurrá! Benedek ismét ki, irány a nappali. Na itt már nem volt könnyű dolgom, mert a kiscsaj baromira nem akart megnyugodni, de csak sikerült. Mivel Benedek baromi fáradt volt, csak bepróbálkoztam még egyszer, amivel azt értem el, hogy Luca konkrétan besokkolt, ilyet még nem láttam. Baró volt! Rossz volt arra eszmélni, hogy egyszerűen nem tudtam megnyugtatni. Hihetetlen volt! Nem is zokogott, hanem tényleg szinte sokkot kapott, mondta is az anyja, hogy hazajön, mert hányásig szokott fajulni a dolog. Ami azért mák volt, hogy Benedek legalább nem sírt, csak értetlenül nézte Lucát. Mivel nem volt semmi játéka, amihez kötődne és az itteniek már nem érdekelték, nem tudtam elterelni a figyelmét.

Szar érzés volt, hogy nem tudtam megnyugtatni, hogy csődöt mondtam. Ilyen még nem fordult elő velem, rendszerint jól kijövök a babákkal, gyerekekkel. Mondjuk, ha Benedeket hagyom kicsit a szobájában, akár sírni is, tuti sikerült volna, de hát azért mégiscsak a saját fiam az első. Na meg, ha csak ő lett volna itt, vagy Benedek alszik, vagy szimplán kicsit több energiát fektetek a dologba, tuti nem lett volna ilyen gond.

Sztem azért elég bátor húzás volt az anyjától, hogy rám bízta - persze tök jó, hogy így bízik bennem... -, mivel ugye elég rég nem voltak nálunk, és én sem náluk. Ha találkozunk időnként, akkor is max. az utcán úgy, hogy Benedek babakocsiban, ő meg vagy szintén bkocsiban, vagy motorral. Ill. talán az is jobb lett volna, ha náluk vigyázok Lucára, mert az azért mégiscsak ismerős hely neki, főleg, hogy még egyetlen saját játékát sem hozta fel. No mind1, késő bánat. Asszem jó darabig nem fog megkérni hasonló szívességre :).

1. Beszóltam

Múlt vasárnap, mikor a Brendonba mentem, láttam, hogy 3 nő a mozgássérült parkolóba állt be, pedig máshol is volt hely, de ugye az van a legközelebb a bejárathoz. Persze nem hagyhattam szó nélkül, és körbeszemlélve az autót, szóltam, hogy nem látom a kártyát. Természetesen rögtön nekem támadtak, még a sofőr is mondta, bár kicsit nyugodtabban, hogy azért nincs, mert még nem tette ki. A másik két nő kötözködött volna, ha nem kérek elnézést és nem közlöm, hogy csak őt akartam védeni. Megköszönték.

Ez jól sült el, de sajnos tudom, hogy iszonyat sok paraszt van, aki csak azért áll az ilyen parkolókba, nehogy két lépéssel többet kelljen sétálnia. Mondjuk nálunk a Tacskónál a parkoló 1/4-e mozgássérülteknek van, ami azért sztem sok, és ugye állandóan beállnak a nagy dög autóikkal.

2. Beszóltam volna

Tegnap este, mivel KicsiFiú későn uzsizott és nálam volt az autó, gondoltam, elmegyünk a gyogyitárba. Már a parkolásnál pipa lettem, mert Baromarcú úgy állt be, nehogy normálisan el lehessen férni mellette, így azzal küzdöttem, hogy úgy sikerüljön beállnom, hogy még Benedeket is ki tudjam szedni, mert tök sokan voltak, nálam meg nem volt babakocsi, így örültem, hogy legalább közel volt hely. A gyógyszertárban jó fél órát töltöttünk, és mikor kimentünk, Baromarcú még mindig ott állt. Aztán észrevettem, hogy egy kis kölyökkutyu figyel bánatosan az első ülésről. Szegényt iszonyatosan sajnáltam, nagyon szomorúan nézett. Az első gondolatom az volt, hogy simán betörném az egyik ablakot, mert az "okosak" még csak résnyire se húzták le, nehogymá' szegény kutyus levegőt kapjon. Nagyon rossz volt nézni őt. Törtem a fejem, hogy mit csináljak, úgyhogy felhívtam a Zuram, hátha neki van vmi jó 5lete, de nem nagyon volt. Míg vaciláltunk, megérkeztek Baromarcúék is. Jól sejtettem, sajnos igencsak jellemző volt rá a jelzőm. Nem értem, hogy mi a fenéért az ilyen embereknek kutya. A gyerekükkel is ezt fogják csinálni és majd nyáron is bent fogják hagyni? Miért ilyen felelőtlenek az emberek?

Sóóóóót vegyeneeeeeek!

Ez itt a nagy kérdés! Bevallom, én inkább budi párti vagyok, természetesen szűkítővel, mert valahogy nem tartom túl higiénikusnak a bilit. Lehet, hogy hülyeség és lehet, hogy a babáknak jobb, mikor a leszoktatásra kerül a sor, nem tudom.

Persze a bilinek vannak előnyei is: Kicsi, könnyen rá tudnak ülni a babák, végülis nem nehéz tisztítani stb. Ezzel szemben a budinál problémás lehet a felkapaszkodás, bár egy fellépővel simán meg lehet oldani a dolgot. A tisztítás pedig ugye nem kérdés.

Láttam már elég extrém biliket is, amiktől bevallom, égnek áll a hajam. Szerintetek miért kell, hogy egy bili zenéljen? Bizony! Ráadásul akkor, ha belepisil a gyerkőc. Én lehet, hogy szívrohamot kapnék, ha valaki kidumálna a biliből és ujjongana, ha sikerült a dolog.

Na és ami totál kiütötte a biztosítékot: http://www.csoppespotty.hu/. Eszméletlen, mennyire pihentek az emberek. De most komolyan! Tényleg van olyan szülő, aki egy darab kakit vagy pisit vesz a gyerekének, hátha úgy könnyebben meg tudja tanítani az önállóságra? Még ha egy plüss dologról is van szó! És mi lesz ezután? Jön a plüss hányás, a plüss vértócsa, csakhogy szokja a gyerek?

Szóval komoly dilemma és még nem tudom, melyikre esik a választásunk, ha eljön az ideje. Bár mostanság sok helyen olvasom, hogy szinte már a születés után elkezdik szobatisztaságra szoktatni a babákat. Persze ennek a finomabb változata, mikor 1 éves koruk körül kezdik el. Azaz megfigyelik, mikor kakilnak a babák, és ilyenkor bilire teszik őket. Nálunk ez alapból kivitelezhetetlen, mert Benedek mostanság általában már csak kétszer kakil. Egyszer reggel, mikoris már úgy ébred, ill. kaja közben. Namármost lehet, hogy vannak olyanok, akik ilyenkor kikapják a gyereket az etetőszékből és rohannak vele a budira/bilire, én mégsem lennék képes rá, hogy megszakítsam a kajálását, örülök, ha eszik. Talán maradi vagyok, de úgy gondolom, nem dől össze a világ, ha a saját ütemében válik majd szobatisztává.

Tudom, hogy nem nagy dolog, számomra mégis az.

Szóval a segítségeteket szeretném kérni! Nem kell megijedni, tényleg nem nagy dolog, csak arról lenne szó, hogy nagyon úgy néz ki, elhagytuk Benedek kutyusát - vagy mi is az -, amit még születésekor, a kórházban kapott. Nagyon a szívéhez nőtt és persze ő még nem érzékeli a hiányát, de baromira örülnék, ha pótolni tudnám.

Ha valaki lát valahol egy ilyet, vagy esetleg a márkáját felismeri, nagyon hálás lennék, ha megosztaná velem az infókat. Előre is köszönöm!

Erről lenne szó:

Gyors, mint a villám. Ha már a haja nem lobog...

Ma voltunk a Gekkóban az első foglalkozáson. Benedek nagyon élvezte, pörgött ezerrel annak ellenére, hogy kicsit fáradt volt. Tökre élvezte a gördeszkát, a tölcsért és a nagy labdát is. A kislabdás sátorról ne is beszéljünk.

Az óra eleje úgy indult, hogy a csajszi bekapcsolta a cd lejátszót és zene közben buborékokat fújt. Benedeknek totál bejött, édesen kergette a buborékokat. Aztán volt tölcsérben forgatás, gördeszkázás, hintalovacskázás, nagy labdán hintázás és ugrálás, majd a végén festés. Először néztem, hogy mi is lesz ebből, kicsit furcsállottam az 5letet annak ellenére, hogy tudtam, szoktak ilyen feladatot is kapni a törpék. Meglepve tapasztaltam, Benedek mennyire élvezte. A lány egy csöpp festéket tett a leragasztott papírra és néztük, hogyan ismerkedik vele KicsiFiú, hogyan maszatolja szét a papíron. Simán azt hittem, hogy majd jól megnyalogatja a kezét, de nem így történt. Mint kiderült, általában ezt is szokták tenni, úgyhogy nem csak én voltam meglepve. Benedek - szerintem - nagyon szép kis képet festett, amit tuti be fogunk keretezni, elvégre ez az első műve és ki tudja, évek múlva mennyit fog érni :)))).

Íme a mű:

Sosem hittem volna, hogy a számomra annyira utált hétfő lesz az egyik kedvenc napom. Anno ugye nem szerettem, mert a 7vége után ez volt az első nap, mikor suliba, majd később dolgozni kellett menni. Nemhiába, Garfield is mindig utálta :). Viszont mostanság totál megváltozott a véleményem, egyszerűen imádom ezeket a napokat. Ilyenkor végre csak az enyém a Kisfiam. Hülyeség, mi? Persze szeretem a 7végéket, mikor Apája is itthon van, mégis annyira jó, hogy csak kettesben lehetünk.

Próbálom 7végén elintézni a mosni- és vasalnivalót, igyekszem, hogy hétfőn ne kelljen semmit se csinálnom. Ha mégis, akkor is csak akkor, mikor Benedek szundizik. Jól megváltozott a világ, mi? Régen a vasárnap volt az a nap, amikor pihentünk, most meg hétfőn általában ki sem dugjuk az orrunkat a lakásból. Játszunk, zenét hallgatunk, egyszerűen csak 1ütt vagyunk. Imádom ezeket a napokat. Lehet, hogy önző dolog, de szeretem, hogy ilyenkor csak az enyém. Annyira jó kettesben. Kíváncsi vagyok, hogy ez az évek folyamán mennyire fog változni, mert ugye biztos, hogy fog. Max. szép emlék marad.

1ébként most is annyira édes, ahogy tízórai után ül az etetőszékében, dumál és felváltva nyújtogatja a nyelvét és küldi a puszikat. Ezek azok a pillanatok, amiket senki sem vehet el tőlem. Imádom!

Na? Ki a bátrabb?

Én megpróbálom!

Jujj, de izgi! De vajon hol a vége?!

Azaz egy hosszú mese GA-ról (GondosAnyu) és a MászóKirályról.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy pikk-pakk elmúló nap, aminek a majdnem vége kapkodással telt. Napközben GA és MK ugye ki volt rúgva a lakásból, merthogy Takinéni dolgoskodott. Dél körül haza is értek, ebédeltek, aztán MK szundizott egy nagyot. GA-nak elég sok dolga volt a múltheti kiruccanás következtében, azaz várta egy halom vasalnivaló + még főznie is kellett, mert lejárt a húsok szavatossága. Szóval nem volt mit tenni, nekiállt a kajakészítésnek.

Közben MK úgy gondolta, hogy nem alszik többet, viszont nincs is kedve vidáman ébredni, úgyhogy komoly szüksége volt GA-ra. Kb. fél órát bújt GA-hoz, mire végre megnyugodott annyira, hogy uzsizott egyet. Naív GA azt hitte, hogy ezután simán beteszi MK-t a járókába, ahol tuti jól ellesz, ő pedig megcsinálhatja a kajákat, de sajnos MK ebben nem volt partner, úgyhogy GA készülgetett a kajával, MK pedig körbemászkálta a nappalit. Ezzel nem is volt gond, azt leszámítva, hogy MK felmászott a hintalován a dohányzóasztalra, megvizsgálta a növények földjét és mindenhol felállt. Persze GA jól kezelte a helyzetet, csak kicsit kezdte magát felhúzni, mert a lazaannnnnya tészta nem igazán akarta azt, amit ő. Totál összeragadt, GA alig bírta szétszedni, így egy részét ki is kellett dobni. Emellett még sült egy adag hús is, de azzal legalább nem volt gond.

Aztán egyszercsak csörgött GA telefonja. Hús sült, tészta baromkodott, MK követelte GA-tól, hogy vegye már ki végre a járókából. GA GonoszAnyu lett, mert nem vette ki, gyorsan meg akarta csinálni a kaját, hogy aztán mehessenek fürdeni, majd szundizni. Azért legalább közelebb húzta magához a járókát, hátha úgy még kicsit tovább bírja MK, közben pedig telefonált, papírt és tollat keresett + még forgatta a húsokat. Mármint GA. És ekkor jött a meglepi. GA egy nagy puffanásra figyelt fel, majd óriási sírásra. MK vhogy sikeresen kibűvészkedte magát a járókából és leesett a padlóra. A durva az, hogy a nappaliban, főleg a konyha környékén kő van. GA mindig parázott attól, mi lesz akkor, ha egyszer MK leesik, tutira össze fogja törni magát. Na tessék, most meg is történt! De szerencsére csak az esés, mert úgy néz ki, MK-nek nem lett komolyabb baja, leszámítva a puklit a fején. MK annyira ügyesen bukfencezett, hogy valahogy sikerült maga alá gyűjteni két tányéralátétet, így azokra esett. GA persze ezerrel remegett, a nő pedig tuti hülyének nézte, akivel épp beszélt. Utána próbálta visszahívni, de már nem vette fel. MK nagyon sírt, iszonyatosan keservesen, GA szíve pedig nagyon fájt. Közben felhívta GAp-ot, hogy mi történt, majd a dokinénit is, aki a biztonság kedvéért beküldte őket a Balesetire.

Az esti kirándulás már csak azért is necces volt, mert MK 4-kor evett utoljára és épp már fürdéshez készülődtek, mikor a baleset történt. Szerencsére MK jól viselte a túrát, odafelé bealudt, a kórházban tök jó vidám volt és hazafelé is szundizott kicsit. Jókedve sajnos csak addig tartott, míg be nem kerültek a röntgenbe, mert ott aztán kitört a háború. Szegény MK totál kiborult, vmiért már azt sem viselte jól, hogy GA feltette őt arra a hideg fekvőalkalmatosságra, de legalább a 3 "fotózásból" kettőt sikerült megcsinálni. A harmadiknak is nekiindultak, azonban MK szörnyen kivolt, kb. ugyanúgy sírt, mint az esés után. Egyszer még próbálkoztak, de aztán mondták, hogy ne erőltessék, a másik két felvételen minden rendben, és ha a Dokinak ez nem elég, akkor menjen át és csinálja meg ő. GA, ha kellett volna, lefogja MK-t, de azért ő is örült, hogy erre nem került sor.

Doktorbácsi azt mondta, minden rendben, de 48 órán át még meg kell figyelni MK-t és ha hányna, túlzottan fáradékony lenne, vagy szimplán csak furán viselkedne, azonnal vissza kell menniük, bár ilyen pici babánál már kijött volna, ha agyrázkódása van. GA szerint nem lesz baj, hiszen MK az esés után jókedvű volt.

A durva az egészben az, hogy GA nagyon büszke volt magára, hogy MK soha nem esett le nemhogy a pelenkázóról, de még az ágyról sem. Álmában nem gondolta volna, hogy épp a járókából fog kibukfencezni. Azért tud ez a MK valamit! Bezzeg sík talajon még mindig nem hajlandó mászni. Persze kisebb esések voltak már, de ez GA szerint hozzátartozik egy 11 hónapos kis életéhez, aki már mindenhol feláll, mindenre fel akar mászni.

Tanulság? Vagy ne hagyd soha egyedül a gyerkőcödet, vagy legalább ne húzd a járókáját az étkezőasztal közelébe, ahol felkapaszkodhat egy székre, + ha még az asztalon érdekes dolgokat is találhat.

GA reméli, hogy minden jó, ha vége jó, és ez elég tanulólecke volt, így megtanulta, hogy még jobban kell figyelni MK-ra, már amennyire lehet. Bízik benne, hogy nem lesz semmi gond - bár, ha az ösztöneire hallgat, akkor minden rendben lesz - az elkövetkező 48 órában.

Balesetek pedig mindig lesznek, csak ugye nem mindegy, hogy milyen súlyosak.

Szép álmokat!

Nem mondom, hogy paráztam, de azért egyre jobban piszkálta a csőrömet két dolog is KicsiFiammal kapcsolatban. Az egyik, hogy miért nem hajlandó sík terepen mászni, a másik pedig, hogy miért féloldalasan kúszik. Nem érzem, hogy gáz lenne, mivel más esetben mindkét lábát egyszerre használja, csak azért érdekelt, hogy ez miért van. No meg az sem utolsó, hogy úgy tudom, ha kimarad 1-1 lépés a mozgásfejlődésben, legfőképp a mászás, később tanulási nehézséget okozhat, rosszabb esetben diszlexiát. Namármos én iszonyatosan nehezen tanultam - mondjuk a kutya nem tanított meg rá, hogy kell... -, így azt gondoltam, inkább megmutatom egy szakembernek Benedeket, hátha mond 1-2 okos dolgot. Mivel épp Pécsett voltunk és ott totál közel van egy ilyen képességfelmérő, be is jelentkeztem.

Úgy érzem, jó döntés volt, hogy elmentünk. Mikor beléptünk, Benedek ezerrel mosolygott a lányra, aki fogadott minket. Először azt hittem, hogy ő a recepciós, de aztán kiderült, hogy egyike volt azoknak, akik a felmérést csinálták. Míg vele beszélgettem, egy másik lány játszott KicsiFiúval, aki először nagyon kis visszafogott volt, aztán legörbült a szája, majd végül úgy belejött a játékba, hogy alig bírtam elhozni. Még számomra is meglepő volt, de pl. nagyon ügyesen visszapakolta a kockákat, amikkel először játszott. Miután totál feloldódott, kúszott, pakolászott, minden baromira érdekelte, iszonyatosan vidám volt, dumált ezerrel. Nagyon hozta a formáját.
A lányok igencsak meg voltak vele elégedve, nagyon tetszett nekik a vidámsága, nyitottsága. Sajnálom, hogy nem hozzájuk fogunk járni, mert bizony beiratkoztunk, csak Pestre.

Ja és az eredmény?

Nagymozgás: 70%. Itt a mászás és ülés hiánya húzta le a pontokat.
Finom/alkalmazkodó mozgás, szenzomotoros koordináció: ez már sokkal jobb, mivel 85% lett.
Hallás- és beszédfejlődés: na ez a csúcs, mert 100%-ra értékelték. Nemhiába, az én Fiam :))).
Szociális- és megismerő funkciók: sztem ez is jó lett a maga 95%-os eredményével. Itt egyedül az hiányzott, hogy nem mutat még rá a testrészeire, azaz a pocakján kívül másra.

Szóval nagyon büszke vagyok a KisFiamra és örülök, hogy azon kívül nincs vele gond, mint amit sejtettem is. Sőt! Kellemes csalódás volt, hogy 100 %-os lett a beszédfejlődése. Mondjuk azt eddig is tudtam, hogy nagy dumás. Tiszta Annnnya :).

Összességében örülök, hogy elmentünk és baromi jól esett, mikor bementem az értékelésért, hogy sajnálkoztak, hogy nem hozzájuk fogunk járni. Bevallom, én is bánom, de bízom benne, hogy a pesterzsébeti helyen is hasonló lányok lesznek a foglalkozásokon.

KicsiFiamnak ma igencsak vidám napja volt. Először engem röhögött ki, aztán magát.

Történt ugyanis, hogy egy nem túl nagy helyre próbáltam a nem kicsi autónkat bepaszírozni, ami többszöri próbálkozásra sikerült is. Igenám, de addig ezerrel kellett tekergetnem a kormányt, ami úgy tűnt, Benedeknek nagyon bejött. Először még sírdogált az autóban, de aztán látta, hogy én milyen jól elvagyok, küzdök azzal a fránya kormánykerékkel, úgyhogy totál jól elszórakozott. Pontosabban annyira, hogy hangosan kacagott. Persze így még nehezebben ment a tekergetés, de aztán csak sikerült, hála a szervónak :).

Aztán az Öcséméknél volt nagyon kis vidám egy sírós ebédelés után. Annyira felébredt a kajálástól, hogy pörgött ezerrel. Körbemászkálta a kanapéjukat, aztán egyszercsak elvesztette az egyensúlyát és határozottan a popsijára esett. Először ő sem értette, mi történt, de mivel mindannyian elkezdtünk rötyögni, elfelejtett sírni és velünk tartott. Nagyon édes volt, ahogy ülve nevetett.

Később még az Öcsém is vigyorgásra bírta, mert elkezdett hülyéskedni neki egy nagy egérrel, amitől ennyire lett vidám:

Szóval jól elvoltunk :).

Még nyár közepén kitaláltuk, hogy el kellene menni valahova uncsitesóstól, nagyszülőstől. Első 5letem Debrecen volt, de aztán jobban belegondoltam és tudatosult bennem, hogy azért az messze van. Persze minden viszonylagos. A mi kis városkánhoz képest nem gáz a távolság, Pécstől viszont már eléggé, így tovább kutakodtam. Na jó! Azért annyira nem kellett, mert a másik ötletem Alsópáhok volt. Baromi sokat hallottam már róla és csak jókat, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet. Megbeszéltem a családdal, akiknek szintén tetszett a dolog, így le is foglaltam. Tavaly már tök jól bejött a szeptember eleji nyaralást és bár most csak pénteken mentünk, vasárnap jöttünk, így sem volt iszonyatosan tömeg.

Ugye az alsópáhoki Kolping hotel arról híres, hogy bababarát. Na ja. De mit is jelent ez? Sztem mindenkinek mást. Én ilyenkor arra gondolok, hogy könnyű babakocsival közlekedni, van gyerekágy, ill. etetőszék. Sztem ezek alapdolgok és természetesen itt majdnem minden meg is volt. Az első meglepi akkor ért, mikor elkezdtünk behurcolkodni a szállásunkra. Nem szállodában, hanem bioházban voltunk. Szóval néztem nagyot, mikor tudatosult bennem, hogy a babakocsit konkrétan két lépcsőn kell felküzdeni ahhoz, hogy bejussunk a házba. Ráadásul ez úgy volt megoldva, hogy a kocsit normálisan nem is lehetett megemelni, mert egy oszloptól nem fértem el rendesen. A másik meglepi a lefelé úton ért. A bioházaknál körben van egy vízelvezető csatorna, ami egy totál normális dolog. Az viszont már nem, hogy ezek nincsenek lefedve, így ismét komoly küzdelem volt átrángatni a kocsit. Más ilyen jellegű észrevételem nem volt.

Az étteremben totál rendesek voltak, lefoglalták az egyik asztalt, így állandó helyen kajálhattunk. A kajás gyerekrészleg nem volt semmi! Egy halom babakaja, főtt, üveges, gyümi, kistányérok, kanalak, alátétek várták a kisembereket. Esténként Bobo is megjelent, úgyhogy nagy volt az öröm.

Az uszoda is csúcs volt, bár azért meglepi ott is ért és sajnos nem pozitívan. Szakmámból kifolyólag is már sokat hallottam a Stoller féle babausziról, és tudtam, hogy itt is ők vannak, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, máshol hogy műxik ez. Szombaton 9 óra magasságában le is mentünk az usziba. Az oktató már ott volt, egy német kislánnyal foglalkozott, úgyhogy mi is odamentünk. Köszöntünk egymásnak, majd egy rövidebb téblábolás után megkérdezte, hogy mi is órára jöttünk-e. Mondtam, hogy igen. Megkérdezte, járunk-e úszni, mire természetesen igen volt a válaszom. Közben a német kiscsajjal is foglalkozott. Ezzel nem is volt gond, de aztán vissza jött hozzánk és hangosan azon gondolkozott, hogy "Most mit is csináljak?". Na itt már kezdett nem tetszeni a dolog, de még adtam egy esélyt. Azon kívül, hogy mondta, hintapalintázzak Benedekkel, egy kukkot nem szólt. Nem kérdezte meg, mióta járunk, azt sem, hogy szokott-e merülni, nem mondott el semmilyen alap dolgot, mire figyeljünk. A "hintapalintázás" után, mivel még mindig csak a fejét törte és ahogy ő mondta, a német lányt próbálta rávenni néhány dologra, kezdett elegem lenni, úgyhogy elkezdtünk bemelegíteni a megszokott módon. Aztán megint visszatért hozzánk. Mondta, merüljünk egyet együtt és megint ott hagyott. Na ezzel fel is adtam a dolgot, úgyhogy csináltuk a saját feladatainkat, megtartottam magunknak az órát. Persze a csajszinak volt egy beszólása, mikor egy kisebb babás apuka odament hozzá, hogy B már profi, ő az anyukájával merült, de nem szóltam vissza. A végén azért odamentem hozzá kicsit jópofizni, adott tanácsot is, aztán elbúcsúztunk.
Másnap láttam, hogy Stoller Kati tartja az órát, de sajnos arról már lemaradtunk. Utána pont összefutottam vele, és mivel én eléggé kotnyeles vagyok, megjegyeztem neki, hogy totál jókat hallottam róluk, a tegnapi óra mégis csalódás volt. Elmondtam, miért. Persze védte a csajszit, mondta, hogy az ő tanítványa és  biztos rossz napja volt - nehogymá ez érdekeljen... -, hogy "úszós" anyuka két gyerkőccel. Persze nem jegyeztem meg, hogy attól, hogy valaki úszott és gyerekei vannak, még köze sincs a babaúszáshoz. Na szót szó követett, úgyhogy a végén csak elmondtam neki, hogy én is oktató vagyok és azért ez elég hülyén vette ki magát, aztán normálisan elbúcsúztunk. De most komolyan! Én sem viszem be soha magammal az otthoni problémáimat a munkahelyemre. És az sem lehet kifogás, hogy egy fillért sem kapnak ezért, amit persze nem hiszek el. Ez egy olyan meló, aminél mindig jókedvűnek kell lenni, pozitívan kell sugározni, hiszen milyen az már, ha vki morcosan mondja a feladatokat, totál fapofával? No mind1, itt is voltunk, majd talán legközelebb Katihoz fogunk menni.

A játszóterek baromi jók és a belső játszóházak is. Nagyon szimpatikus volt, hogy minden nap adtak egy kis hírmondót az aznapi programokkal, így nem kellett kutakodni, hogy akkor most mikor merre.
Viszont érdekes, de bevallom, engem zavart a sok gyerek. Ráadásul, ha egy "sima" szállodába megy az ember, ott kicsit kiváltságosnak is érezheti magát, ha más gyerkőc nincs. No meg manapság már ott is adnak utazóágyat - bár jobban szeretem a sajátunkat vinni -, és a legtöbb étteremben van etetőszék. Jó, nincsenek bébikaják, bébikanalak, előkék, de ez a legkevesebb sztem.

Összességében tök jó volt és azt leszámítva, hogy az idén nem voltunk hármasban nyaralni, piszok jól éreztük magunkat. Valszeg még vissza fogunk menni talán már Szilveszterkor vagy tavasszal.

Egy híján 12. Felfoghatatlan, legalábbis számomra, hogy KicsiFiam mindjárt 1 éves lesz. Szeretnék neki valami maradandót adni a nagy ünnepre, de még nem tudom, mi legyen az. Na azért van 1-2 ötletem, mint pl. csináltatok egy fotóalbumot, amolyan "könyvest", amiben a születésétől kezdve, havi bontásban szeretnék 1-2 képet. Nem lesz könnyű, mert még mindig naponta fotózom Őt, de megpróbálok a "kevesebb néha több" szlogenre hagyatkozni.

Természetesen vmi játékot is fog kapni. Azaz már vettem neki egy nagyon komoly laptopot - nemá' az enyémet püfölje... Álmodik a nyomor, mi? -, ill. beszabadultam a pécsi Benetton üzletbe, ahol 50%-os leértékelés van....

Persze szeretnék vmi igazi 1. szülinapi tortát is, de még lövésem sincs, milyen legyen, mivel tojást még nem kap és sajnos tejterméket sem, ráadásul utóbbit még szeretném húzni. Szóval, ha van néhány jó kis torta ötletetek, szívesen venném!

Azaz mikor és hol? A miért-re úgy sincs válasz :(.

Vírus :( Mindkettőnknek. Azt sem szeretem, ha a gépem kapja be, és azt sem, ha én, de azt már végképp utálom, mikor KicsiFiút látom szenvedni :(.

Piszkosul utálok beteg lenni, de hát ki szeret? De ugye én még elvagyok. Fújom az orrom, mérem a lázam, betakaródzom, ha kell, kimegyek inni, ha szomjas vagyok, beveszem a gyogyit, és még sorolhatnám. De az én kis 11 hónaposom mit tud csinálni? Csak sírni. Ami abszolút nem zavar, de szörnyű érzés, hogy nekem kell szadiznom az orrszívással, hogy hiába mondom neki, nyugodjon meg, amikor azt hiszi, hogy bántani akarom.

Elég kemény éjszakánk volt. Kb. 8-kor már mindketten az ágyikónkban voltunk, de se Benedek, se én nem tudtam normálisan aludni. Szegényke óránként ébredt, mert nem kapott levegőt. Ilyenkor elég volt, ha kivettem az ágyából, megnyugodott, aztán vissza is aludt. Na kb. 1-ig csináltuk ezt, amikoris elegem lett és betettük magunkhoz. Így még soha nem aludt velem, mint most. Olyan felnőttesen szundizott mellettem, nagyon édes volt. No meg előnyös, ráadásul mindkettőnknek, mivel ha kicsit elkezdett nyüszizni, gyorsan meg tudtam nyugtatni, így vissza is tudott aludni. Aztán 2 körül úgy gondolta, hogy kialudta magát és elkezdett mászkálni, elkezdte fefedezni az ágyat. Vagy akkor jött rá, hol van? Nagyon édes volt, vigyorgott ezerrel, megpiszkálta Apáját, de aztán vissza is aludt szerencsére. 5-től végre mindannyian elájulhattunk, mert kb. 1 jó órát aludhattam. Ez is valami. Remélem, a következő éjszaka nyugodtabb lesz, bár eddig nem úgy néz ki. Kicsifiú orra még mindig ezerrel folyik és sajnos már köhög is. Dokinéni szerint gyors lefolyású vírust sikerült bekapnunk.

Tegnap ezerrel törtem a fejem, hogy hol a fenében szedhettük össze ezt a nyavalyát. Végiggondoltam a hetünket és bár kézenfekvőnek tűnt, hogy a 7végén Alsópáhokon, mikor egy pasi rámtüsszögött a medencében, rá kellett jönnöm, hogy ahhoz az túl rég volt, hogy tegnapra jöjjön ki rajtunk, mert ugye ezek a kórságok ált. 2 nap múlva jelentkeznek. Aztán tovább - próbáltam :) - gondolkozni. 7főn, szokás szerint, ki sem dugtuk az orrunkat otthonról, ti. ez a pihinapunk. /Sosem hittem, hogy így meg lehet szeretni a hétfőt. De erről majd máskor/ Kedden nem mentünk el a szokásos bóbita foglalkozásra, mert B kidőlt, helyette viszont játszóházaztunk. Szerdán piac helyett Aldi-Takko-Deichmann túra volt, Oszihaverral és anyujával. Csütörtökön kidőltünk. Namármost, ha jobban átgondolom, az egyetlen lehetőség, ahol beszívtuk, most meg szívunk, az a keddi játszóház. Már csak azért is tuti, hogy ott kaptuk be ezt a helyes kis nyavaját, mert Oszihaver nózija is folyik. Szóval, ha 7végén a hapcis pasi fertőzött volna meg, akkor a két kispasin nem egyszerre jön ki. Közben az is kiderült, hogy a játszóház tulajának az ikrei is kidőltek. Csak azt nem értem, ha a 3 lány közül az egyiknek már folyt az orra, akkor mi a fenéért engedi oda őket??? Oké, hogy az övéké a játszóház, de épp emiatt másokra is gondolhatnának! Vagy én vagyok ilyen hülye, hogy másokra is gondolok?

Benedek tüsszög, köhög, folyik a nózija. Láza nincs, és remélem, nem is lesz.

Én tüsszögök, folyik a nózim, lázam nincs.

Ugye csak sima megfázás???

Reggel Benedek alig evett, iszonyatosan nyüszi volt. Kis nyugtatgatás után vissza is aludt.

Vidám ébredés, tízórai, séta. Azaz indultunk volna, de bukta, így átöltözés. Aztán megint indulás. Megint bukta, megint átöltözés. Gondoltam, végre indulhatunk, de megint bukta, viszont kivédtem, úgyhogy útra keltünk.

Játszóház, vidámság. Végén nyügi, ezért irány haza.

Otthon ebéd, nem túl vidáman, után szinte rögtön alvás.

Sírós ébredés. De nagyon, alig bírtam megnyugtatni. GA voltam, mert letettem, kimentem, majd vissza. Ő meg hálás volt, hogy visszamentem, bár még mindig nem akart megnyugodni. Aztán sikerült. Királyság.

Közben: anyám felhúzott, ismét hozta a formáját.

Anyósom nagybátyja kórházban, Apué szintén. Hurrá :(((

Benedek kis nyugis, mondhatni vidám játék után magára rántotta a kisebbik fényképezőgépet, úgyhogy helyes kis monoklija lett. Juhéjjj! Persze ismét nagy sírás, borogatni nem engedte. De legalább nem lett komolyabb baja és viszonylag könnyen meg is nyugodott. Legalábbis annyira, hogy elaludt. És még mindig alszik, vacsi nélkül...