Talán említettem már, hogy Karácsony óta nem találkoztam a családommal. Hol nekik, hol nekünk nem volt jó, de kb. 1-1,5 hónapja végre kitűztük a mai napot az összeröffenésre. Vicces volt, mert így most ünnepeltük meg konkrétan januártól egészen szeptemberig az összes napot, azaz végre Második Anyum januári névnapját, júniusi szülinapját; férjének névnapját és augusztusi szülinapját; a Húgom májusi, a Barátjának áprilisi névnapját; a Nagyi tegnapi szülinapját; az Öcsém - mostmár - menyasszonyának szeptemberi, a Zuram márciusi névnapját és az én májusi szülinapomat. Szóval tényleg voltunk egy páran ünnepeltek. Tulképpen csak a késő őszi és téli napok maradtak ki, de arra azt hiszem majd csak karácsony körül fog sor kerülni. 1ébként úgy fel voltunk cuccolva, mint karácsonykor szoktunk. Bírtam, hogy ilyen jó sok ajándékot vittünk. Szeretem látni, mikor a szeretteim kibontják, örülnek a cuccosoknak, legyen az bármi.

Az igazi nagy meglepit most Második Anyum, azaz Húgim Anyuja kapta, akinek jó kis családi összefogással egy tuti fényképezőgépet vettünk. Jó volt látni, mennyire örült, gyorsan ki is próbálta. Úgy láttam, a többiek is örültek az ajándékoknak. Én tutira, mivel mindenki nagyon eltalálta az ízlésemet. Húgiméktól és Anyujáéktól kaptam 1-1 H&M-es felsőt, amik baromi jól néznek ki + egy virág alakú puhus párnát, a többiektől meg diétás csokit, nescafet, régi mondókás és mesekönyvet, egy új dedikált Polgár Jutka mesekönyvet, cd-t, amin ráadásul egyik nagyon kedves ismerősünk dalai vannak. Ennyire emléxem most hirtelen. Szóval minden királyos.

A hami is nagyon jól sikerült, a Húgim és Barátja csináltak igencsak fincsi gombás-tejfölös husit + volt a szokásos kedvencem is, egybefasírt. Nah ez végképp a szívem csücske :-). Persze én is vittem a megrendelt sütit, mert vhogy ez lett a család kedvence, azaz a "fanta süti". Ráadásul most nagyon is jól sikerült, bár én csak megcsináltam, nem kóstoltam. Egyszer azért ki akarom próbálni édesítővel, gyümicukorral és deit naranccsal. Majd egyszer :-).

Ebéd után megjelentek Nagyi testvéréék is, az egész pereputty, azaz 7 fő. Nah itt már kezdett kicsit szűkös lenni a lakás, ráadásul piszok meleg volt, no meg már elég késő is, úgyhogy szépen összeszedtük magunkat és lassan elindultunk. Sajnálom, hogy a Nagyi unokahúgáékkal nem tudtam nagyon beszélgetni, mert bírom őket, de már fél 6 körül járt az idő, így mennünk kellett. Nem baj, majd lesz még alkalom a dumálásra, ha máskor nem, az Öcsémék esküvőjén.

Kár, hogy csak ilyen ritkán tudunk összejönni, de azért ez is tök jó, bírom az ilyen családi összeröffenéseket. Azt hiszem, az idén legközelebb tényleg csak az Öcsémék esküvőjén fogunk talizni, aztán max. akkor, ha jönnek babanézőbe, ill. tervezem, hogy esetleg a Húgimmal csinálunk még egy shopping napot, bár lényegesebben lájtosabban, mint a múltkor. Nah majd meglátjuk. A lényeg, hogy jól éreztem magam :-).

Már írtam, hogy van egy nagyon édes kis dögünk, egy majdnem hófehér francia bulldog. Baromira imádom, már több mint 7 éve van velünk. Szegényke eléggé beteges, évek óta allergiás. Anno volt, hogy szinte az életéért küzdöttünk, annyira rossz állapotban volt. Mióta orvost váltottunk és nem kapja a halom adag prednisolon tablettát és szurit, a korábbihoz képest már tök jól van. Az új doki homeopátiás állatorvos, aki tényleg mindent megtesz azért, hogy helyreálljon, ráadásul mióta tudja, hogy babát várunk, még jobban igyexik.

Szóval nagyon imádom a kutyit, néha mégis a plafonon tudok tőle lenni. Egyszerűen, ha éppen érzékenyebb vagyok, iszonyat nehezen tudom elviselni, hogy szegényke sokat vakaródzik. Bár ezzel még nem is lenne gond, de ha elmegyek otthonról, mindig azon izgulok, vajon most mi vár rám. Az sajnos már rendszerré vált, hogy tutira kutyaszőrt, bőrdarabkákat kell söpörnöm, de ezt talán meg is tudnám szokni. Na jó! Nem tudom igazán megszokni, hiszen emiatt állandóan "kosz" lenne nálunk, ha nem söprögetnék állandóan. Nah azt meg már végképp nehezen viselem, ha éppen olyan "hangulatban" van, hogy vmibe beledörzsöli magát. Sajnos nem válogat, legyen az bármi: szék lába, konyhaszekrény alja, falon a padlólap, teraszajtó alja stb. És persze ezután rendszerint sikálhatok, ami nem egy leányálom. A szőnyegeket már megszüntettük, csak a nappaliban van, az is elkerítve.

Tudom, hogy csúnya dolog, de volt időszak, mikor annyira kivoltam, hogy jobbnak láttam, ha elaltatjuk, bár ezt a Zuram akkor is nagyon ellenezte. Bevallom, néha most is megfordul a fejemben, de aztán a kishülye rámnéz, én meg elolvadok. Többen mondták már, hogy altassuk el, hiszen szenved, de ez azért így nem igaz. Igen, volt időszak, mikor tényleg igazán szenvedett, nagyon fájt mindene, a veséje, az izületei, mert a szteroid totálisan tönkretette, de az utóbbi időben egyre jobb a kedélye, mostmár sétálni is van kedve, ami azért is nagy szám, mert volt, hogy egyszerűen komoly harcok árán lehetett csak őt levinni pisi-kakira.

Tényleg imádom ezt a kis dögöt, még ha annyi gondot is okoz. A betegsége igazán két éve súlyosbodott, ráadásul anno nagyon pipa voltam, mert éreztem, hogy baj lesz. Nem akartam Erdélybe menni, mert egyszerűen tudtam, hogy gáz van. Már akkor szegénykének elég rossz volt a hangulata, fájt a lába és mikor otthagytuk a Sógiméknál, nagyon szomorú volt. Sógimék egy déli fekvésű, 4. emeletű lakásban laktak akkor - ill. kb. 1 hónapja újra -, légkondi nélkül. Mikor otthagytuk a kutyit, még nem volt nagyon meleg, viszont mikor megérkeztünk, totálisan kiakadtam. A lakás konkrétan olyan volt, mint egy szauna, jó kis fullasztó hőség volt, én is alig bírtam megmaradni. Szegény kutyi totálisan besokkolt, az utolsó időszakban nemhogy a gyógyszerét nem tudták neki beadni, de már pisi-kakira sem bírták levinni. Sírva fakadtam, mikor megláttam. A Zuramat jó egy hónapig szinte egyáltalán nem engedte a közelébe, nagyon haragudott rá. Én el tudtam érni, hogy időnként hozzámbújt, de sétálni egyáltalán nem lehetett vinni, örültünk, ha a ház előtt végezte el a dolgát és nem a lakásban. Szerencsére ennek az időszaknak már vége. Az állandó "bicajozását" és időnkénti vakaródzását leszámítva nagyon kis boldogságosnak tűnik. Bízom benne, hogy a dokibácsinak sikerül tünetmentessé tennie.

Tegnap 1ébként a kisdög egyszercsak megállt a szőnyeg szélén, rámnézett és elkezdett nyüszögni. Leguggoltam hozzá, ő meg rögtön hozzám bújt, be akart mászni az ölembe. Természetesen nem engedtem, viszont kimentünk a terasztra, és ott pihiztünk. 1ütt. Ő a helyén, én meg a hintaágyban. Hihetetlen aranyos volt :-).

Immáron az 5. Annyira jó!

Eddig mindig úgy beszéltük meg, hogy nem veszünk egymásnak ajándékot, csak elmegyünk vacsizni. Nah ez az elmélet már az első házassági évfordulónkon megdőlt, mivel az én drága Uram vett nekem anno egy gyönyörűséges ezüst Esprit karkötőt. Persze vacsi közben kaptam meg, szóval legalább ez megmaradt. A másodikon én rúgtam fel a megállapodást, de aztán a harmadikon és negyediken mindketten tartottuk magunkat a megbeszéltekhez.

Az idén érdekesen alakult az ünneplés, márcsak azért is, mert most volt először, hogy szombatra esett június 7. Nekem céges sportnapom, a Zuramnak pedig oktatása volt. Azaz ő oktatott. Szóval így csak késő délután kerültünk újra össze. A sportnapon begyűjtöttem a bókokat, hogy milyen jól nézek ki, meg milyen formás a pocóm. Bevallom, igencsak jól esett, dagadt is a májam rendesen.

Az eső szakadt, de ki a fenét érdekelt? A drágám eljött értem, aztán elvitt meglepi kirándulásra. Először Máriaremetére mentünk, ahol anno az esküvőnk előtt voltunk, aztán vacsizni indultunk. Jó 5letnek ígérkezett a SunnyDinner, de sajnos éppen felújították, így maradt az eredeti terv, az A38. Jól bekajáltunk, de persze megint maradt vacsira is.

No és az ajándék. Én vettem a Zuramnak meglepit, mert már hetekkel ezelőtt közöltem vele, hogy nem érdekel a megállapodásunk, ez mégiscsak az 5. házassági évfordulónk, és igenis fog kapni ajándékot, punktum! Azért neki nem egyszerű ám bármit is venni, merthogy ékszert a karikagyűrűn kívül egyáltalán nem visel, ráadásul 7 éve vettem neki a szülinapjára egy órát, ami totálisan hozzánőtt. Szóval nem voltam egyszerű helyzetben, de úgy döntöttem, hogy nem érdekel, óra lesz az ajándék, elvégre hétévente simán belefér a változás. Már hetekkel ezelőtt el is mentem, sikerült is megvennem egy nagyon szép, sportosan elegáns, Tissot órát. Ezzel minden rendben is lett volna, viszont kitaláltam, hogy gravíroztatnék bele. Bizony, csak -nék, mivel 4 helyen voltam, de egyiken sem vállalták el. Még lett volna egy hely, ahol talán megcsinálták volna, de oda már egyszerűen nem jutottam el. Semmi extrát nem szerettem volna, csak a szíjába beleírni, hogy "2008. június 7.". Ez van, így jártam, mostmár nem hiszem, hogy utólag meg fogom csináltatni.

A Zuramnak vacsi után adtam oda az ajándékot. Tudtam, hogy kicsit meg fog dorgálni, mert többször elmondta, hogy mennyire szereti a régi óráját, de ez engem már nem érdekelt, igenis megérdemli, max. majd nem ezt fogja mindennap hordani. A lényeg, hogy örült neki, bár tényleg félve adtam oda. A vacsi jól sikerült, ill. összességében az egész nap. Ráadásul azt hiszem, ez volt az eddigi egyik legboldogabb házassági évfordulónk, hiszen itt figyul a pocómban a Kiffiúnk. És persze az sem utolsó dolog, hogy örülök és boldog vagyok, hogy a Zuram a Zuram :-).

Ahogy ígértem, meg is fogadtam, hogy sokat fogok pihizni. Hétfőn szinte egész nap feküdtem, aludtam, csak este mentünk el színházba, hiszen mégiscsak a POSZT miatt jöttünk le. Az előadás nagyon jó volt, bár az első felvonásnál elég nehezen ment a sok ülés, de aztán a második felvonásnál már nem volt gáz, akkor már sokkal jobban volt a pocóm.

Kedden is csak úgy mehettem el mászkálni, hogy délelőtt pihiztem. Bevallom, jól is esett, ráadásul délutánra már tényleg jól voltam, végre normálisan tudtam mozogni, ill. az ágyban is komolyabb fájdalom nélkül meg tudtam fordulni. Még mindig nem tudom, hogy mi lehetett a fő baj, bár leginkább arra gyanakszom, hogy a beleimmel lehetett valami gáz. Kedd estére már annyira jól voltam, hogy vacsi után megint elmentünk sétálgatni a városba a Szülőkkel és Sógiékkal, amit nagyon élveztem.

Szerintem a szerda is így fog eltelni, azaz délelőtt pihi, aztán mászkálás, ebéd, séta, este pedig színház. És bízom benne, hogy a pocakom is ilyen jól lesz továbbra is, mint ma este!

Tudom, ma már júni 10. van, de a héten nem nagyon vagyok-leszek netközelben, így csak időnként tudok írni, szóval ez is már egy tegnapi bejegyzés.

Szívás. Már az első napon és erről azt hiszem, csak én tehetek.
Történt ugyanis, hogy vasárnap reggel jó korán keltünk, mert az utazás előtt még volt egy halom dolgunk. Többek között hajmosás, ami nálam elég macera ugyi, aztán bőröndpakolás, ami detto. Évekkel ezelőtt már az utazás előtt egy héttel elkezdtem pakolászni, ami konkrétan abból állt, hogy szinte mindent kipakoltam, beletettem a bőröndbe, aztán újra átpakoltam az egészet, mert vagy nem fért bele minden, vagy rájöttem, hogy nem is arra a cuccra van szükségem. Mostanság már elég rutinossá váltam a sok utazásnak köszönhetően, mégis kicsit kifogott rajtam a dolog. Reggeli után beültem a hálóba az ágyra, és elkezdtem szortírozni. Mondhatnánk, hogy elvileg nem is voltam nehéz helyzetben, mivel ugyi lényegesen kevesebb ruhát tudok csak felvenni, mégis komoly nehézséget okozott még ezeknek is a kiválasztása, mert be kellett pakolnom hűvösebb és melegebb időre is. Ráadásul már előző nap elkezdtem a válogatást, de úgy tűnik, ez nem volt elég.

Szóval csak görnyedtem a ruhák felett.
Nah ennek az lett az eredménye, hogy totálisan megfájdult a pocakom. De annyira, mint még soha. Nem tudom, hogy az előző napi vacsi, vagy az aznapi paradicsom tett-e be, de tény, hogy iszonyatosan fájt a jobb oldalon a belem, a vesém és az alhasam is. Gondoltam, ha végre befejezem a pakolást és el tudunk indulni, végignyúlok a kocsi hátsó ülésén és akkor majd jobb lesz. Hát nem lett jobb. Azaz csak egy icipicivel. Talán hatott, hogy aludtam is kicsit, de nem volt elég. Miután megérkeztünk Pécsre, megünnepeltük a csajokat – Anyósom névnapját, Sóginénim és az én szülinapomat -, vacsiztunk és vártam a csodát. De nem jött. A hasam már annyira fájt, hogy menni is alig bírtam. Nah itt elegem lett és szóltam a Zuramnak, hogy akkor most irány a Klinika. Szegény jól meg volt ijedve, bár azt tudtam, hogy Babóval semmi baj, mert rugdosott rendesen. Egyszerűen „csak” a vesémtől a petefészkemig fájtam.

A Klinikán kifogtunk egy tök normális dokit. Anyósom meg is jegyezte, hogy én mindig megtalálom a kedves dokikat. Nanáhogy! :-). Szóval Dokibácsi meguhuzott, ahol mindent rendben talált Benedekkel. Ezen ugyi nem lepődtem meg, mivel tudtam, hogy minden ok. Aztán mikor megjegyeztem, hogy a vesémtől jön a fájdalom, megnézte azt is. Vesetágulatom nincs, ez is rendben. Ezután átmentünk a vizsgálóba. Megnéztem a méhszájamat, az is szépen zárva van. Kaptam a fenekembe egy baromi nagyadag no-spat, hogy elmúljon a fájdalom, ill. írt fel magnesium citratot is. Mivel szerencsére nem vérzek és mindent rendben talált, nem tartott bent a kórházban, viszont azt mondta, ha nem javulok, akkor irány vissza, 1ébként ágynyugalom javasolt.

Este nem vettem már be magnesiumot, viszont lefeküdtem alukálni. Iszonyat volt, mert konkrétan nem tudtam megfordulni csak komoly fájdalmak közepette, pocakomat fogva.
Reggelre szerencsére valamivel jobb lett, már majdnem kiegyenesedve tudtam járni. Ez talán a no-spanak volt köszönhető. Ma szigorú fekvésre voltam ítélve, szinte végig is aludtam az egész napot, csak este mentünk el színházba, elvégre elsősorban emiatt jöttünk most Pécsre. Az első felvonásnál még fájdogált a pocóm, de aztán bevettem egy no-spat és mostmár százszor jobb, mint tegnap volt, márcsak a petefészkem környékén érzek időnként fájdalmat.
Hogy mitől lehet ez a hülye fájdalom? Lövésem sincs! Többször voltam ma klón, talán ez is segített, ti. azt már észrevettem, hogy Pocaklakó nem tűri, ha a beleim le vannak foglalva, ill. elég sokat ittam és ugyi pihentem is szinte egész nap. Valszeg az egész múlt heti mászkálásaim is betettek, de ezért már hallgattam eleget a Zuramtól és persze igaza is volt.
Bevallom, baromira megijedtem, úgyhogy ma ünnepélyesen megfogadom, hogy az elkövetkező időszakban sokat fogok pihenni!